2023. május 5., péntek

Miért pont a gyermekvédelem csípi a Nyugat szemét?

Akta III. Károly királyról - a királyi palota titkainak leleplezése

2023. május 6-án III. Károlyt Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának és 14 másik szuverén államnak a királyává koronázzák. Ő lesz az 56 államból álló Nemzetközösség feje és az anglikán egyház világi feje is. III. Károly már 74 éves. Nagy-Britannia történetében nem volt olyan király, aki idősebb lett volna nála, mikor megkoronázták. A világ számtalan televíziós csatornája tudósít erről a ceremóniáról. Miközben a tömegmédia kamerái az esemény csillogására és pompájára összpontosítanak, ez a dokumentumfilm egy ötrészes dossziét kíván megnyitni, amely III. Károly királyt egy olyan teljesen más oldalról mutatja be, amelyről a tömegmédia nagyrészt hallgat. Ez a dokumentumfilm megdöbbentő háttérinformációkra derít fényt: I. III. Károly király és birtokai II. Erzsébet királynő trónörököseként III. Károly király óriási vagyont örökölt. Normális esetben ugyanúgy örökösödési adót kellene fizetnie, mint bármely más britnek. Károly azonban a John Major-kormánnyal kötött 1993-as megállapodás értelmében mentesül az örökösödési adó alól. Íme egy rövid áttekintés III. Károly vagyonáról, pontosabban a brit birodalmáról: 1. földtulajdon Károly, édesanyja halála után a Föld legnagyobb földtulajdonosává vált. A brit királyi ház több mint 2500 millió hektárnyi nyilvántartott területet birtokol Ausztráliában, Új-Zélandon, Észak-Írországban, Kanadában, Nagy-Britanniában és a Falkland-szigeteken. Ez a Föld teljes felszínének több mint 1/6-a, vagy Németország területének 75-szöröse. 2. hercegségek és vidéki birtokok: Károly birtokolja a lancesteri és cornwalli hercegségeket, amelyek a London legdrágább területein lévő ingatlanokat is magukban foglalják. Ezenkívül jelenleg több mint 300 rezidenciája van, köztük olyan kastélyok és paloták, mint a Buckingham-palota, a windsori kastély, a Kensington-palota, a Szent Jakab-palota, a skóciai Balmoral-kastély és a norfolki Sandringham. 3. Az Egyesült Királyság tengerei: A királyi ház ellenőrzi az Egyesült Királyságot körülvevő tengerek majdnem teljes egészét és a tengerpartok felét. Ezek értékét több mint 100 milliárd US-dollárra becsülik. 4. A Crown Estate A “Crown Estate" - magyarul koronabirtok - a világ egyik legnagyobb ingatlancsoportja. A királyi család ingatlan- és földbirtokait kezeli, és nyereségének 25 %-át évente közvetlenül az uralkodó kasszájába fizeti be. Csak 2020-ban 420 millió eurós nyereséget ért el. Ebből mintegy 100 millió euró jutott a királyi családnak. 5. Drágakövek A brit királyi ház rendelkezik a világ legnagyobb ékszergyűjteményével. A koronaékszerek több mint 140 darabból állnak. A teljes gyűjtemény 23 578 drágakőből áll, köztük a Cullinan I., a világ legnagyobb csiszolt gyémántja, amelynek becsült értéke mintegy 440 millió euró, és a Koh-i-Noor gyémánt, amelynek becsült értéke közel 1 milliárd euró. Annak érdekében, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia hatalmas magánvagyonát, hanem továbbra is elrejthesse azt a nyilvánosság elől, a királynő rávette a kormányt egy tervezett törvényjavaslat megfelelő módosítására. Erről a "Sun" című napilap számolt be 2021 februárjában, a Guardian által felfedezett dokumentumokra hivatkozva. A Brit Birodalom történelmére vetett pillantás nagyon sötét árnyékot vet III. Károly király eme gigantikus vagyonára, amelyet "királyi ősei" sokszor erőszakkal, vérontással loptak össze. A királyi ház vagyona nagyrészt a szegény országok ásványkincseinek kifosztásán alapul. III. Károly elődei a 17. és 18. században mélyen benne voltak a rabszolga-kereskedelemben. Egy 1689-es dokumentumból például kiderül, hogy a rabszolga-kereskedelemben részt vevő Királyi Afrikai Társaság részvényeit átruházták III. Vilmos királyra. Ennek eredményeképpen a brit arisztokrácia gátlástalanul profitált még a rabszolga-tőzsdén keresztül is. David Richardson történész számításai szerint a brit hajók legalább 3,4 millió foglyul ejtett afrikait szállítottak Amerikába. Ennek a bűnösen szerzett gazdagságnak a hátterében III. Károly király pompás megkoronázása úgy hat, mint egy ökölcsapás az "egyszerű polgárok" arcába, akiknek munkával és szorgalommal kell megkeresniük a mindennapi kenyerüket! II. III. Károly király és a királyi ház sokrétű összefonódása 1. a WEF összefonódásai* III. Károllyal Különböző kommentátorok szerint a "Project Great Reset" (Nagy Újrainditás) tervezetet eredetileg nem Klaus Schwab, harem a jelenlegi III. Károly király keltette életre. 2020. június 3-án Károly volt az, aki hivatalosan elindította a projektet a #TheGreatReset tweettel, és ő lett a hivatalos védnöke. Klaus Schwab csak III. Károly király megbízottja volt? Erre utal Károlynak a 2020. januári davosi Világgazdasági Fórumon tett látogatása is. Károly már ott is kifejezetten támogatta a Nagy Újraindítás egy részét, az éghajlatvédelmet, az úgynevezett "Green Deal"-t . A Byline Times 2021. október 4-i számában megjelent riport azonban kíméletlenül felfedi valódi indítékait: Károly valószínűleg maga a legnagyobb haszonélvezője zöld programjának. Mivel a brit királyi ház birtokolja a tengerek nagy részét, minden egyes megépített tengeri szélerőműpark gigantikus nyereséget hoz az uralkodó zsebébe. Végső soron ez a "képmutató éghajlatvédelem" az emelkedő energiaköltségekből származó nyereséget közvetlenül a gazdagok zsebébe pumpálja. Ez egy kifinomult pénzújraelosztó gépezet, amelyben a lakosság egyre jobban elszegényedik. 2. A szabadkőművességhez fűződő kapcsolatok A brit királyi ház évszázadok óta nagyon szorosan összefonódott a szabadkőművességgel. VII. Edward király (U 1910) és VI. György király (U 1952), II. Erzsébet apja is már magas fokú szabadkőműves volt. II. Erzsébet királynő, Károly édesanyja nemcsak a szabadkőművesség nagy mecénása volt, hanem a Hagyományörző Rend elnöke is, ami a szabadkőművesek világszintű vezető testülete. 2022 óta III. Károly király elnököl a Hagyományőrző Rendben. Ez a rend az angliai Nagypáholyokon keresztül irányítja a szabadkőművesség többi részét, és arra használja őket, hogy beszivárogjon a társadalom minden területére. Különleges kitüntetésként a király lovaggá ütheti az arra érdemes civileket és katonatiszteket is. A brit királyi ház ezeket a királyi házlovagokat is ügynökökként használja, akik hatalomért és gazdagságért cserébe hűséget esküsznek a Windsor-háznak. A Brit királyi ház Lovagjai közé tartoznak - a brit Rothschild-ház tagjai, - Ronald Reagan volt amerikai elnök, - Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, - Bill Gates, - Alan Greenspan, a FED* volt elnöke, - Rudi Giuliani, New York volt polgármestere, - Michael Bloomberg amerikai üzletember és politikus, - Steven Spielberg filmrendező, - Wesley Clark amerikai tábornok, - Jimmy Savile, pedofil ex-BBC műsorvezető. Károly király szabadkőművesség gazdag köreihez fűződő szoros kapcsolatai és a Nagy Újraindításban betöltött vezető szerepe, amelynek célja, hogy az emberek ne birtokoljanak semmit, azt mutatja, hogy Károly királyt egyáltalán nem érdekelheti a nép jóléte! III. III. Károly király pénzügyi botrányai Bár a királyi család tagjainak a királyi adományozási politikára vonatkozó szabályok miatt tilos készpénzt elfogadniuk, Károly számos "készpénzügybe" keveredett bele: - 2022 júniusában 1 millió euróval teli bőröndöt fogadott el egy katari milliárdos sejktől. Soha nem lett volna szabad elfogadnia a pénzt, még akkor sem, ha az állítólag jótékonysági célt szolgál. - Károly állítólag összesen 3 millió eurót kapott készpénzben a walesi herceg jótékonysági alapítványa számára az ellentmondásos Hamad Bin Jassim Bin Jaber Al Thani sejktől, Katar korábbi miniszterelnökétől 2011 és 2015 között. Ami bizarr, hogy a pénz egy részét bevásárlószatyrokba rejtették. A sejket úgy is emlegették, mint "az ember, aki Londont megvásárolta". - Károly már 2013-ban elfogadott egy 1 millió fontos [kb. 1,19 millió eurós] adományt Oszama bin Laden féltestvéreitől, tanácsadói javaslata ellenére. - Károly herceg közeli bizalmasának, Michael Fawcettnek le kellett mondania a hercegi alapítvány vezérigazgatói tisztségéről, miután belekeveredett egy "pénz a tiszteletdíjért" nevezetű botrányba. Egy pénzadományozás után Fawcett megígérte, hogy segít egy szaúdi üzletembernek a brit állampolgárság és a lovaggá ütés megszerzésében. Ezek a példák lenyűgözően mutatják, hogy Károly milyen hanyagul bánik a készpénzadományokkal. Nyilvánvaló, hogy nem megbízható! IV. III. Károly király és Diana rejtélyes halála 1. Diana hercegnő előérzetei Károly és Diana házassága 1996. augusztus 28-án lett hivatalosan felbontva. Körülbelül egy évvel később, 1997. augusztus 31-én Diana egy párizsi közlekedési baleset következtében meghalt. Diana következő nyilatkozatai nagyon figyelemre méltóak: "Ha valami történik velem, biztosak lehetnek benne, hogy Fülöp herceg a tettes a titkosszolgálat segítségével." (Interjú) 10 hónappal halála előtt Diana átadott egy kézzel írt levelet komornyikjának, Paul Burrellnek, amelyet a Daily Mirror 2003-ban tett közzé. Ezt írta: "Életemnek ez a szakasza a legveszélyesebb. A férjem autóbalesetet tervez az én autómmal". Diana már 1995 októberében megbízott ügyvédjében, Victor Mishconban, és elárulta neki, hogy Károly meg akarja ölni őt egy megrendezett autóbaleset által. A feljegyzések a Mishcon-jegyzet néven váltak ismertté. 2. Súlyos ellentmondások a baleset helyszínén - A sürgősségi orvos, Dr. Frederic Mailliez "véletlenül" a közelben tartózkodott, és két perccel a baleset után, 0 óra 25 perckor érkezett meg. Sürgősségi mentőautójában azonban nem volt elegendő orvosi felszerelés. Hívta a tűzoltókat, és egy hamis baleset helyszínére irányította őket. Később számos ellentmondásos nyilatkozatot tett. Amikor a tűzoltók megérkeztek, nagyon gyorsan elhagyta a baleset helyszínét. - Az orvosi mentőautó csak 0 óra 40 perckor érkezett meg, és 12 percre volt szüksége a 2,3 km-es út megtételéhez. Ez körülbelül 17 kilométer/órás átlagsebességnek felel meg. A mentőorvosok megmagyarázhatatlan hibákat követtek el. - Diana hercegnő csak hajnali 2 óra 06 perckor, azaz mintegy másfél órával később érkezett meg a kórházba. A mentőautó furcsa módon nem a legközelebbi kórházba vitte és körülbelül 17 kilométer/órás átlagsebességgel haladt. Megmagyarázhatatlan módon 500 méterrel a cél előtt ismét megállt 5 percre. Nem sokkal a megérkezés után Diana a kórházban meghalt. Dr. Michael Bade, a New York-i rendőrség törvényszéki patológiai osztályának vezetője elmondta: "Az ilyen típusú sérüléseknél az idő a legfontosabb döntő tényező [...] Az Egyesült Államokban súlyos műhibának számítana, ha [Diana] késve került volna a kórházba. Erre nincs mentség." John Morgan intenzíven vizsgálta Diana halálát, és megírta a "The Paris London Connection" című könyvet. Számára csak egy következtetés létezik: Dianát egy titkosszolgálati akció keretében gyilkolták meg! Ez felveti a komoly kérdést: Vajon egy bérgyilkost fognak-e királlyá koronázni 2023. május 6-án? V. III. Károly király és a királyi család pedofil összefnódásai 1. Károly barátsága Nagybritannia leghirhedtebb szexuális bünözőjével A Scotland Yard szerint a 2011-ben elhunyt Jimmy Savile, a BBC volt műsorvezetője "az ország történetének legsúlyosabb szexuális elkövetője" volt. Már 1961-ben zajlottak ellene rendőrségi vizsgálatok kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések ügyében. Később a vizsgálatok kiderítették, hogy 40 év alatt legalább 500 lányt és fiút molesztált, néhányukat már kétéves korukban. A be nem jelentett esetek száma valószínűleg sokkal magasabb! Peter Watt, az NSPCC brit gyermekvédelmi jótékonysági szervezet igazgatója elmondta: "Olyan valakivel van dolgunk, aki soha nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy kiszolgáltatott áldozatokat találjon és visszaéljen velük". Diana hercegnő őrültnek tartotta Savile-t, és egyik barátnőjének úgy nyilatkozott, hogy még ő sem tehetett semmit az ellen, hogy a férfi nagyon gyakran bejusson a királyi családhoz. Hogyan lehetséges, hogy Károly ezt a gyermekmolesztálót a legjobb barátjának nevezte, nagyon szoros kapcsolatot ápolt vele, és még fia, Harry lehetséges keresztszüleinek listájára is felvette? A királynő a hihetetlen botrányt még azzal koronázta meg, hogy Savile-t a királyi ház lovagjává avatta. Tekintettel a rendőrség ismételt kihallgatásaira gyermekbántalmazások miatt, teljesen abszurd, hogy Károly, vagy akár a királynő ne tudott volna kettős életéről. A BBC is eltussolta Savile tetteit, és 2011 decemberében megakadályozta egy oknyomozó riport kisugárzását. Miután a BBC egykori műsorvezetője körüli botrány később amúgy is nyilvánosságra került, más magas rangú személyiségek, például Edward Heath volt miniszterelnök és Leon Brittan volt belügyminiszter - mintegy dominóhatásként - szintén komoly gyanúba keveredtek gyermekbántalmazás miatt. Ez arra utal, hogy Savile gazdagoknak, hírességeknek és politikusoknak, esetleg magának a királyi családnak is szerzett be gyerekeket. Ez arra is magyarázatot adna, hogy miből tudta finanszírozni kicsapongó életmódját. Az intenzív kutatások ellenére eddig nem találtak olyan jelentést, amely bizonyította volna, hogy III. Károly király megalkuvás nélkül elítélte volna Savile időközben nyilvánvalóvá vált undorító szexuális tetteit, és elhatárolódott volna Savile-tól. 2. III. Károly támogatta a pedofil Peter Ball püspököt! Károly közeli barátságban volt a pedofil Peter Ball püspökkel is, aki 30 éven keresztül tinédzsereket és fiatal férfiakat bántalmazott szexuálisan. Amikor 1992-ben először vádolták meg és tartóztatták le, Károly felhasználta befolyását, hogy megvédje őt. Károly segítségével szabadlábra helyezték, és még sok éven át folytathatta a visszaéléseket. Ballt végül csak 2015-ben sikerült jogerősen elítélni bántalmazás, nemi erőszak és kínzás miatt. Károly tehát bűnrészes volt a bántalmazott áldozatok szenvedésében, mivel Ball Károly közbenjárására érinthetetlennek érezte magát, és 1992 után is féktelenül folytatta a szörnyű bűncselekményeket. Ball még Károly és Camilla 2005-ös esküvőjén is díszvendég volt! 3. A királyi család és Jeffrey Epstein pedofil köre Károly herceg testvérét, András herceget kapcsolatba hozták az elítélt amerikai szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein pedofil szexkereskedő körével, mivel régóta barátságban állt vele. A hálózat főként hírességeknek közvetített kiskorúakat. A Daily Mail szerint Epstein állítólag bemutatta András-nak az akkor még kiskorú amerikai Virginia Giuffre-t is. Állítólag Epstein karibi "pedofil szigetén" találkoztak. Giuffre azzal vádolja a herceget, hogy többszörösen szexuálisan zaklatta őt. Csak Károly és a királynő millióival tudta kivásárolni magát a visszaélési botrányból. Epstein állítólagos öngyilkossága nem sokkal az új tárgyalás előtt sok kérdést vet fel. Epstein rejtett kamerákat szerelt fel ingatlanjain, hogy rögzítse a hírességek kiskorú lányokkal elkövetett bűncselekményeit, hogy aztán megzsarolja őket. Ami szembetűnő, hogy ugyanaz a minta figyelhető meg itt is, mint Jimmy Savile pedofil köre esetében: Számos magas rangú közéleti személyiség nyilvánvalóan mélyen belegabalyodott a pedofília mocsarába. Ez teszi őket zsarolhatóvá. Ettől kezdve ennek a nyomásnak a hatására magas társadalmi helyzetüknél fogva elkezdik fedezni a szexuális bűnözők kartelljét. Ezek rengeteg gyermeket szereznek be bántalmazási célokra. Ez magyarázza azt is, hogy a hivatalos statisztikák szerint miért jelentenek be évente több ezer eltűnt gyermeket, akik soha többé nem kerülnek elő. David Icke brit publicista kutatásai szerint sok ilyen gyereket meggyilkolnak, miután bántalmazták őket, azért hogy a magas rangú személyek ne bukjanak le elkövetőként, és a szexuális bűnözési kartellek se lepleződjenek le. Károly és a királyi család hosszú éveken keresztül szoros kapcsolatot tartott fenn igazán veszélyes bűnözőkkel, akik ártatlan kiskorú gyermekeket erőszakoltak meg, kínoztak és bántalmaztak! Itt nem az a kérdés, hogy a királyi család annyira naiv volt-e, hogy ezt észre sem vette, hanem az, hogy vajon része volt-e Károlynak vagy a királyi családnak közvetlenül ezekben a szörnyű bűncselekményekben? Kedves nézők! A III. Károly király aktája teljesen más tényeket hoz napvilágra, mint amit a tömegmédia mutat. A média a pompásan megrendezett koronázáson keresztül a királyi látszatvilág illúzióját közvetíti világszerte tévénézők milliói felé. A fényűző paloták falai mögötti valóságot pedig eltitkolja. Hogyan lehetséges, hogy egy pedofíliával szimpatizáló és potenciális bérgyilkost királlyá koronáznak, és ez nem kelt közfelháborodást? Ezért segítsen, hogy III. Károly szigorúan titkos “aktájának" a megdöbbentő háttérinformációi minden lehetséges módon terjedjenek! Tájékoztassa minél több ismerősét levélben vagy WhatsAppon keresztül. Tegye közzé a videót a Facebookon, vagy töltsön fel részleteket a Tiktokra!


Források/Linkek: Ezért segítsen, hogy III. Károly szigorúan titkos “aktájának" a megdöbbentő háttérinformációi minden lehetséges módon terjedjenek! Tájékoztassa minél több ismerősét levélben vagy WhatsAppon keresztül. Tegye közzé a videót a Facebookon, vagy töltsön fel részleteket a Tiktokra! Koronázási részletek https://de.wikipedia.org/wiki/Elisabeth_II.
https://de.wikipedia.org/wiki/Charles_III.
https://www.mdr.de/brisant/koenigshaeuser/charles-kroenung-146.html
Örökösödési adó https://www.tagesschau.de/ausland/europa/grossbritannien-koenigshaus-finanzen-101.html
Földtulajdon: https://alles-schallundrauch.blogspot.com/2009/04/wem-gehort-die-welt.html
https://www.bitchute.com/video/cLFMRQUJVQck
https://www.gq-magazin.de/lifestyle/artikel/koenig-charles-iii-immobilien
https://www.businessinsider.de/wirtschaft/95-milliarden-dollar-wert-das-ist-koenig-charles-immobilienportfolio-aus-koeniglichen-residenzen-und-palaesten-a/
https://www.interessantes.at/pdf-buecher/Icke-David_Das-groesste-Geheimnis.pdf
A tengereik: https://bylinetimes.com/2021/10/04/windfall-queen-will-be-one-of-the-biggest-beneficiaries-of-uks-green-agenda/
https://www.carnovels.com/worldwide/queen-ta-ge?
A koronabirtok https://www.mdr.de/brisant/koenigshaeuser/queen-testament-erbe-106.html
https://www.businessinsider.de/wirtschaft/95-milliarden-dollar-wert-das-ist-koenig-charles-immobilienportfolio-aus-koeniglichen-residenzen-und-palaesten-a/
Drágakövek https://www.carnovels.com/worldwide/queen-ta-ge
https://gioiellis.com/de/was-fur-ein-gutes-geschaft-die-koniglichen-ringe/
https://www.americanexpress.com/de-de/amexcited/explore-all/style/hochkaraeter-das-sind-die-7-teuersten-diamanten-der-welt-8179
https://de.wikipedia.org/wiki/Britische_Kronjuwelen
A királynőnek nem kell felfednie a magántulajdont. https://www.theguardian.com/uk-news/2021/feb/07/revealed-queen-lobbied-for-change-in-law-to-hide-her-private-wealth
Brit gyarmatosítás https://www.spiegel.de/panorama/leute/charles-iii-verwicklung-des-koenigshauses-in-den-sklavenhandel-royale-archive-sollen-fuer-forschung-geoeffnet-werden-a-6a0b8615-c6c6-423d-81bc-51319320408b
https://www.dw.com/de/gro%C3%9Fbritannien-und-der-lange-schatten-der-sklaverei/a-53846760
A WEF kapcsolatai https://uncutnews.ch/der-koenig-will-den-great-reset/
https://www.bitchute.com/video/dp33h4Y2VuJD/
https://twitter.com/ClarenceHouse/status/1268187326703898627
https://www.bitchute.com/video/cLFMRQUJVQck/
3.30 https://www.sueddeutsche.de/politik/davos-wef-prinz-charles-1.4766853
https://bylinetimes.com/2021/10/04/windfall-queen-will-be-one-of-the-biggest-beneficiaries-of-uks-green-agenda/
Összefüggések a szabadkőművességgel https://de.wikipedia.org/wiki/Knight
https://www.bunte.de/royals/britisches-koenigshaus/queen-elizabeth-ii-geheimnisvoll-diese-royals-sind-freimaurer.html
https://www.bitchute.com/video/cLFMRQUJVQck/
Károly pénzügyi botrányai https://www.welt.de/vermischtes/prominente/article240213601/Kontroverse-Spende-Prinz-Charles-nahm-Millionenbetrag-von-Halbbruedern-bin-Ladens-an.html
https://www.dailymail.co.uk/news/article-10953159/Prince-Charles-faces-questions-claims-accepted-1MILLION-cash-suitcase-Sheik.html
https://www.welt.de/vermischtes/article2032909/Zum-Zahnpasta-Ausdruecker-auch-eine-Blumenfrau.html
https://www.mdr.de/brisant/koenigshaeuser/koenig-charles-reisen-100.html
https://exxpress.at/der-klimaschutz-king-charles-liess-3400-kilo-bentley-nach-berlin-einfliegen/
Diana hercegnő előérzetei https://www1.wdr.de/radio/wdr5/sendungen/zeitzeichen/zeitzeichen-scheidung-charles-diana-100.html
https://www.prosieben.de/serien/taff/news/lady-dianas-unfall-tod-letzte-worte-der-prinzessin-60835
https://www.bitchute.com/video/cLFMRQUJVQck/
https://rp-online.de/panorama/ausland/butler-diana-sagte-eigenen-tod-bei-autounfall-voraus_aid-8585747
https://www.spiegel.de/panorama/bericht-ueber-diana-brief-charles-plant-einen-unfall-mit-meinem-wagen-a-280718.html
https://www.bunte.de/royals/britisches-koenigshaus/prinzessin-diana-36-zwei-jahre-vor-ihrem-tod-wurde-sie-vor-unfall-gewarnt.html
Súlyos ellentmondások a baleset helyszínén John Morgan könyve: A Párizs-London kapcsolat Jimmy Savile https://de.wikipedia.org/wiki/Jimmy_Savile
https://www.theguardian.com/media/2014/jun/02/research-finds-jimmy-savile-abused-at-least-500-children
https://www.bitchute.com/video/7t2iSNT4fRPx
https://www.bitchute.com/video/cLFMRQUJVQck/
https://www.youtube.com/watch?v=gSG8X4tChf8
https://www.film-rezensionen.de/2022/04/jimmy-savile-eine-britische-horror-story/
https://www.spiegel.de/politik/ausland/ex-premier-edward-heath-soll-in-paedophilie-skandal-verwickelt-sein-a-1046561.html
Peter Ball https://www.theguardian.com/world/2020/jan/14/friendship-with-prince-charles-made-paedophile-bishop-peter-ball-impregnable
https://www.bbc.com/news/uk-england-44957172
https://www.bitchute.com/video/cLFMRQUJVQck
Jeffrey Epstein https://de.wikipedia.org/wiki/Jeffrey_Epstein
https://www.nau.ch/people/welt/was-machte-prinz-andrew-auf-jeffrey-epsteins-pado-insel-65571951
https://www.mintpressnews.com/tag/jeffrey-epstein/
https://www.watson.de/unterhaltung/royals/914963067-queen-half-andrew-mit-millionen-sich-im-missbrauchs-skandal-freizukaufen
https://www.newsweek.com/prince-charles-bailing-out-prince-andrew-9m-jeffrey-epstein-pay-out-republic-1685803
https://www.bitchute.com/video/7t2iSNT4fRPx
eltűnt gyerekek https://ga.de/news/panorama/tausende-kinder-werden-in-deutschland-vermisst-gemeldet_aid-43783471

A III. Károly királyról szóló adás teljesen más tényeket hoz napvilágra, mint a tömegmédia által bemutatott, pompásan megrendezett koronázás. A királyi ház látszatvilágát közvetítik világszerte tévénézők milliói számára, miközben a fényűző palota falai mögötti valóságot eltitkolják. Hogyan lehetséges, hogy egy pedofíliával szimpatizáló embert, aki potenciális bérgyilkos is királlyá koronáznak, és ez nem kelt közfelháborodást?