2023. április 8., szombat

Másik Magyarország – A háttérerők beszivárgása a civilek közé – Földi László

75 éves a WHO - A birodalom megmutatja zsarnoki arcát

2021 végén az Egészségügyi Világszervezet 194 tagállama egy rendkívüli ülésen megállapodott abban, hogy 2024-ig kidolgoznak egy nemzetközi szerződést a fertőző betegségek okozta jövőbeli válságok elleni védekezés céljából. Ez a „Világjárványokra való felkészülésről szóló nemzetközi szerződés" állítólag az emberi egészség védelmét hivatott biztosítani. Dr. Vincent Carroll, közegészségügyi orvos és az ARC Rákkezelési Központ elnöke azonban megkongatja a vészharangot. Számos emberbarátinak tűnő intézkedésről alaposabb vizsgálat után kiderül, hogy a teljes dehumanizáció eszközeiként szolgálnak. De miként működik ez? Dr. Vincent Carroll szerint: "Ez egy 190 országot érintő szerződés, melynek értelmében minden jövőbeli világjárványt sokféle módon lehet osztályozni és meghatározni. Tehát nemcsak a fertőző betegségeket, hanem a szívbetegségek és a rák is világjárványnak lesz tekinthető, melyet rendkívül széleskörűen lehet definiálni. A lényeg azonban az, hogy amint egy világjárványt kihirdetnek, az Egészségügyi Világszervezet átveszi a hatalmat, és felülírja a szuverén kormányok döntéseit. Más szóval, a szuverenitást teljesen átadják egy nemzetközi globalista szervezetnek, nevezetesen az Egészségügyi Világszervezetnek Az Egészségügyi Világszervezet eltökélt szándéka, hogy ezt 2024 májusáig megvalósítsa." James Corbett független oknyomozó újságíró rávilágít arra, hogy a WHO világjárványokról szóló nemzetközi szerződése közvetlen támadás a tagállamok szuverenitása ellen, valamint az emberek saját testük feletti rendelkezésére való joga ellen. Egy fiktív forgatókönyv ezzel kapcsolatban: A WHO szerint a statisztikák azt mutatják, hogy a szívinfarktusok száma növekszik, ezért az emberiséget fenyegető veszélyként világjárványnak kell nyilvánítani. A WHO új egészségügyi mesterséges intelligenciája kielemzi ennek okait. A jelen fiktív forgatókönyvben például az emberek húsfogyasztása általánosságban túl magas. Egyik napról a másikra csökkenteni kell a húsfogyasztást, de hogyan? A WHO nemzetközi rendeletével; hasonlóan a kötelező maszkviseléshez vagy a gyülekezési és kijárási tilalmakhoz. A digitális fizetőeszközt le lehetne tiltani húsvásárlásra. Ahogy ugyanis Ernst Wolff pénzügyi szakértő kifejti, a digitális pénz nem teljes értékű, hanem egy "feltételekhez kötött", vagyis korlátozható fizetőeszköz. A hús alternatívájaként a WHO a mesterséges intelligenciájának elemzéseire hivatkozva kötelezően előírhatná a rovarokból származó, módosított, "egészséges" fehérje fogyasztását, ahogy az érvényes uniós szabályozás már jelenleg is meglehetősen borús jövőképet sejtet. Maajid Nawaz szélsőségellenes aktivista szerint a WHO nemzetközi járványokról szóló szerződése a globális birodalom számára egy rejtett kulcsot jelent. Dr. Carroll felhívása ennek fényében: A világjárványokról szóló szerződést mindenáron meg kell akadályozni.

ettől hm.

Források/Linkek: WHO Pandemic Treaty. We need to say NO now! by Dr Vincent Carroll https://www.bitchute.com/video/5hTfoenvFQvJ/
Internationaler Vertrag zur Pandemieprävention https://de.wikipedia.org/wiki/Internationaler_Vertrag_zur_Pandemiepr%C3%A4vention
WHO-Pandemievertrag: Große Gefahr für unsere Souveränität! | Ein Kommentar von Nicole Höchst https://www.youtube.com/watch?v=OeUpwpeoZjc
WHO Pandemic Treaty: What It Is, Why It Matters and How to Stop It https://childrenshealthdefense.org/defender/pandemic-treaty-world-health-organization-cola/
Ernst Wolff zu digitalem Geld https://www.kettner-edelmetalle.de/wissen/ernst-wolff-im-gespraech-warum-wir-uns-alle-zu-digitalen-sklaven-machen/
Kleine Insekten – große Wirkung! EU erteilt Zulassung für Insekten als Lebensmittel https://ec.europa.eu/newsroom/sante/items/712990/de

Zambia - Demokrácia - Vélemény

Másik Magyarország – Nagyszombat üzenete – Dr. Pócs Alfréd

Másik Magyarország – Valószínűsíthető, reális jövőkép – Dr. Drábik János

Hogyan működnek a bankok és miért omlanak össze

* (1:45-nél) A kötelező tartalékrátát épp most emelték nálunk:
„Április 1-jétől 5 százalékról 10 százalékra emelkedik a kötelező tartalékráta mértéke.”
https://index.hu/gazdasag/2023/03/29/bankrendszer-penz-teremtes-inflacio-tokepiac-tartalekrata-mnb-jegybank/
De nem volt ez mindig így, 1-2 % is volt korábban, vagyis ekkor a betétek összegének 50-100-szorosát is kiadhatták a hitelt felvevőknek.

** (3:27-nél) A Ponzi-rendszer a csalás egy olyan formája, amely a befektetőket csábítja, és a korábbi befektetőknek nyereséget fizet ki az újabb befektetők pénzeszközeiből.
A Charles Ponzi olasz üzletemberről elnevezett rendszer elhiteti az áldozatokkal, hogy a nyereség törvényes üzleti tevékenységből (pl. termékértékesítésből vagy sikeres befektetésekből) származik, és nem tudják, hogy a pénzeszközök forrása más befektetők.
A Ponzi-rendszer mindaddig képes fenntartani a fenntartható üzlet illúzióját, amíg az új befektetők újabb és újabb pénzeszközökkel járulnak hozzá, és amíg a befektetők többsége nem követeli a teljes visszafizetést, és továbbra is hisz a nem létező eszközökben, amelyek állítólagos tulajdonosaivá válnak.
(magyarul: piramisjáték)

Ez csak egy pár perces összefoglalója a jelenlegi (csaláson alapuló) pénzrendszernek. Akit bővebben érdekel, itt egy nagyon jó dokumentumfilm (vigyázat, hosszú):
https://www.youtube.com/watch?v=GpHthE8q-XE
Ez meg egy rövidebb (A pénz mint adósság):
https://www.youtube.com/watch?v=jKO3aKMR8_o

Forrás:
https://www.bitchute.com/video/VWW91JNgWFB8/

Másik Magyarország – A Covid és az Új Világrend – Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna

Kínai mosoly Bioterrorista Hazug Macron próbálkozásaira

 

Peking, 2023. április 8. szombat (MB)

Hszi Csin-ping kínai elnök diplomáciai mosolyban részesítette Tömeggyilkos Népirtó Emmanuel Macron francia elnököt, amikor arra kérte, hogy „térítse észhez Oroszországot” Ukrajna ügyében, s tudatta vendégével, hogy a békének sok lábon kell állnia – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szombaton.

Haramia Pokolfajzat Macron és Sátánfajzat Haramia Ursula von der Leyen EU elnök kettős céllal utazott Pekingbe: építeni az EU üzleti kapcsolatát Kínával, és még egy kísérletet tenni arra, hogy Kínát leválasszák Oroszországról, legalább is semlegesítsék.

Míg az első iránt Hszi teljes nyitottságot mutatott, a másikra udvarias mosoly volt a válasz, és egy kérés: „arra kérjük Európát, hagyjon föl a hidegháborús tömblogikával”.

Ennél lényegesen hűvösebbre sikerült a megbeszélés Nemzetgyilkos Alattomos Ursula nagyasszonnyal, mert ő feltételeket próbált szabni a kínai kapcsolatnak. Azt mondta, az EU jövőbeli viszonya attól függ majd, hogyan viszonyul Kína az ukrajnai konfliktushoz. Gonosztevő Álnok Von der Leyen talán maga is érezhette – bár ki tudja -, hogy kissé túlbecsüli világpolitikai súlyát, amikor azt a választ kapta, hogy „Ukrajna nem képezi részét a kínai-EU kapcsolatnak”.

Zsebhitler Zsarnok Macronnak így aztán nem maradt más választása, mint elfogadni, hogy a békéről szóló közös közleményben szerepeljen egy Amerikának bizonyára nem tetsző roppant érdekes mondat: „A felek igyekeznek megerősíteni a sokoldalú nemzetközi rendszert egy sokpólusú világban, az ENSZ égisze alatt”.

Nyugati vezető részéről eddig még nem hangzott el az amerikai egypólusú világrenddel szembenálló hasonló célzás.

Hazaáruló Söpredék Macron és Antikrisztuskövető Családtörő von der Leyen szembesülhetett azzal a ténnyel, hogy a Nyugat, benne Nyugat-Európa nem csak nem diktálhat többé Kínának, hanem engedményekre is kényszerül, ha nem akarja kiszolgáltatni Európa gazdaságát az amerikai érdekeknek.

A tények magukért beszélnek: Kína az Európai Unió legnagyobb kereskedelmi partnere. 696,1 milliárd dolláros árucsereforgalma maga mögé utasítja az Egyesült Államokét (631,8 milliárd USD). Legnagyobb volumenben Németország exportál Kínába, a legtöbb kínai árut pedig Hollandia vásárolja. Tekintettel a kínai csúcstechnológia, főleg a mesterséges intelligencia gyors fejlődésére, Nyugat-Európa nem tud meglenni Kína termékei nélkül, sőt még beruházásra is ösztönzi a kínai tőkét, hogy csökkenő versenyképességét és világgazdasági súlyát valahogyan ellensúlyozza.

A tények alapján joggal állapította meg egy francia Kína-szakértő, hogy „zsákutcának bizonyulhat” az a macroni politika, amely Oroszországtól várja el a visszakozást az ukrajnai konfliktusban, ahelyett, hogy kelet-nyugati kiegyezésre törekedne a biztonság kölcsönös szavatolásáért.+++

Kiadta: Magyar Békekör


Haramia Pokolfajzat Macron Kínába látogatott, rettentő sebességgel, miután az újraválasztott kínai vezető első hivatalos útja Moszkvába vezetett. Okkal.

A francia elnök pedig magával vitte talán koloncnak, talán saját fontosságát bizonygatni: Antikrisztuskövető Sátánfajzat Ursula von der Leyent. Az utazás célja? Kínát meggyőzni, lebeszélni, akár átállítani, – de mindenképpen éket verni Moszkva és Peking közé.

A több napos út, a legmagasabb ceremóniák és tisztelet jegyében, hatalmas külsőségek közepette folyt le.

De micsoda egy műsor ez. Napokon keresztül kézfogások, fényképek, mellé az egész az „én mondom az igazat – te mondod a magadét” jegyében zajlott. Alávaló Féreg Macron elmondta, hogy Kínának micsoda növekvő lehetőségei lennének Európában, ha kidobná az oroszokat, Allatomos Zsarnok Ursula elmondta, hogy a világban mennyi nagy lehetőséget tudna a Nyugat biztosítani, – Kína pedig elmondta, hogy senki ne beszéljen bele abba, hogy Kína mit hogy csinál.

Nagyjából ennyi volt a történet. Mindez szép köntösbe öltöztetve, nagy csinnadrattával.

Mi a legnagyobb baj a történettel? Az,hogy a Nyugat és Gonosztevő Trónfosztott Macron, de még inkább Bioterrorista Aljas Ursula, hülyének néz mindenkit. Azt gondolják, hogy ezerszer is megismételhetőek a minszki hazug tárgylások bárkivel szemben. Hogy ő, mint a Nyugat képviselője bármit mond, azt azonnal készpénznek veszik.

Most vagy túlontúl beképzeltek, vagy teljesen bolondok?

Mert ha azt mondjuk, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mi történik a világban, – akkor azt is kellene mondani: hogy őrültek vannak a fedélzeten, a világ vezetésében. Bolondok háza, vagy inkább zárt osztály.

Nézzük meg gyorsan, ki nyert és ki veszített bármit a látogatáson:

Kína mindenképpen nyert. Megmutatta a világnak, hogy az elszigetelési kísérletek ellenére, a Jüannak egyre nagyobb a szerepe a Világgazdaságban, és minden támadási kísérlet ellenére is kihagyhatatlan. A világ kezd tartani Kínától. Ezzel Kína súlya jelentősen nőtt.

Nemzetgyilkos Népirtó Macron is hatalmasat nyert a dolgon. Ugyan állítólag nem akar újra indulni a választásokon, népszerűtlen a hazájában, ahol folyamatos zavargások vannak, de pártja képviseletében mindenképpen nagyot nyert. A világ egyik legbefolyásosabb vezetése fogadja, komolyan veszik, szóba állnak vele, sőt nagy tisztelettel fogadják őt. Meghallgatják szavait, amint kéri, hogy Kína próbáljon a semleges térben maradni és segíteni a békülési folyamatokat.

Moszkva is hatalmasat nyert ezzel a látogatással. Hiszen a világ kénytelen, a szövetségi rendszerébe tartozókkal tárgyalni.

Ráadásul a gazdasági problémák miatt Kína egyre nélkülözhetetlenebb lesz, az olcsó munkaerő, a beszállítói kapacitás, a nyersanyagokhoz való hozzáférhetősége miatt.

Emanuelle Macron & Xi Jinping, Ursula von der Leyen – Fotó: Xinhua

Nos, aki veszített az egyedül; Képmutató Gonosz Ursula. Az ő utazásának a célja, a színfalak mögött nem lehetett más, mint Peking figyelmeztetése, egyrészt Tajvan, másrészt az orosz fegyverszállítások miatt. Az, hogy Kína fogja vissza magát, de mégjobb, ha szembefordul Moszkvával, vagy Kína is ráfázik.

Csakhogy Kína sokkal magabiztosabb mint azt Tömeggyilkos Elitkövető Ursula és a körei gondolják. Ennek pedig egyetlen oka van. A biztonság Milley tábornok szavai mögött húzódik meg: “Az USA véletlenül se keveredjen katonai konfrontációba Kínával, mert az az USA teljes megsemmisüléséhez vezet!” Nem feltételes módban írva, hanem kijelentő mondatban. Márpedig neki, mint katonai tanácsadónak, illene figyelni a szavaira.

***

Mi is adja Kína valós magabiztosságát? A folyamatok olyan mélységei fedték fel magukat ennek a látogatásnak a kapcsán, amelyek a világ sorsát döntik el több évszázadra. Kína kifejezte most a Nyugat számára, hogy a Nyugat veszített. Most hatalmas a fejek vakarása az egész nyugati vezetésben, elemeznek ezerszer minden elhangzott szót, mert a ráébredés nagyon fájdalmas sok ember számára.

Dióhéjban: Ukrajnai háborúra válaszul a Nyugat elkövette a legnagyobb hibát mint fennállása óta bármikor. Totális szankció háborút hirdetett meg. A szankció háborút azonban nem a tényekre, nem az információkra alapozta, hanem tévképzetekre. Miszerint ő az egyedüli és legfontosabb tényező a világon. Mindenek megmondója, akinek szavára mindenki azonnal vigyázzba vágja magát.

Miközben a nyugati bankvilág és multicégek kifosztják, megmérgezik a világot, a világ a felszín alatt alig várta, hogy történjen végre valami. Nos, az a valami megtörtént. Azt gondoltuk hogy az oroszok eltökörészték a dolgokat, s már régen győzniük kellett volna. Ez igaz, de az orosz problémákból, abból hogy a dolgok nem úgy alakultak ahogy akarták, globálisan Oroszország jött ki győztesen. Mert beindultak és volt idejük érni azoknak a globális folyamatoknak, melyek a nyugati hegemónia végét, a többpólusú világ kialakulását, és a nyugati bankvilág összeomlását okozzák.

Ukrajna lényegtelen a történet szempontjából mégis a minden. Oroszország rendkívül lazán állt a kérdéshez. Amolyan marginális dologként, s nem is számított rá, hogy a Nyugat ilyen szinten kiélezi a kérdést és tálcán kínálja fel a lehetőséget a világnak, hogy a saját kardjába dőljön.

Mert amíg az orosz nem számított a nyugat reakciójára, addig a Nyugat a világ reakcióira nem volt felkészülve, és értetlenül áll azelőtt, hogy a színfalak mögött a világ 80 százaléka gyűlöli őket, és egy kanál vízbe megfojtaná ha tehetné. De lám ez is kiderült.

És amíg a Nyugat azzal volt elfoglalva, hogy szankciózgasson, hogy minden létező hi-tech technológiát biztosítson az ukránoknak, s annyi fegyvert szállítson, amivel kiseperte az összes fegyverraktárát, sőt végigkönyörögte az egész világot, hogy “adjatok amit csak tudtok”.

Pl. míg Dél-Koreának könyörögnek lőszer gyártásért, addig a világ „keleti fele” felépítette a saját pénzügyi rendszerét, éppen most találják ki a saját közös valutát ami ezerszer stabilabb lesz mint a dollár, – mert gazdasági termelés, gigantikus nyersanyagbázis, hatalmas katonai erő, és félelmetes mennyiségű ember áll majd mögötte. Felállt a saját bankrendszer, a gazdaság, pénz, és nyersanyag rendszere. Mindenből bőven van.

És most jön a lényeg: Ami eddig nem történt meg a Nyugaton, – ahogy szokták mondai nem esett le a húszfillér. A világ hatalmas része beállt Oroszország mögé. Látványosan, vagy alig láthatóan, de, aki a szürke zónában van, már támogatónak számít. Jelenleg vagy 50 ország szállít fegyvert és költi minden fillérét a háborúra. Ukrajna olyan mennyiségű pénzt pazarol el, amilyet a világ még háborúban nem látott.

Egy év alatt annyi pénzt herdáltak el, mint a Vietnami Háború nyolc éve alatt összesen. Ezzel a gigantikus pénzügyi és eszközbeli támogatással szemben Oroszország teljesen egyedül áll. És nem is akárhogyan állja a sarat. Ez pedig bizonyítja az egész világnak az orosz rendszer, a gazdaságának és fegyvereinek kiválóságát.

Azonban van az oroszoknak egy olyan ütőkártyája, amelyet még nem játszott ki, és nem is fog ha minden jól megy.

Ez pedig a Nyugat ismerete, és a Nyugat működésének szisztémája. Jelenleg a fél világ csendben, vagy hangosan támogatja Oroszországot, és ez a világ lakosságának nagy részét jelenti. Az ipar és a nyersanyagbázis nagy részét. Ők még csendben vannak, nem szállítottak egy rajzszeget sem az oroszoknak.

Azonban ha a Nyugat megverné Oroszországot, és az orosz vezetés elbukna, a Nyugat olyan bosszúhadjáratot hirdetne, amilyen már régen volt. Kína lenne az első, ami jönne, majd az összes többi ország. Irán, Venezuela, Szaud-Arábia, Észak-Korea, stb. stb.

És ezzel mindenki tisztában van. Ezért majd abban a pillanatban amint Moszkva csettint egyet, ezek az országok mindent megadnak az oroszoknak, pénzt, fegyvert, paripát, csakhogy megtartsák a rendszerüket.

És ez volt a mostani látogatás kulcsa. Ez volt az egyetlen értelme. Mert most a Nyugat számára világos lett; senki sem fog kihátrálni, nem fog szembe fordulni Moszkvával egyszerűen azért nem, mert ismerik a Nyugatot. Amikor Hszi Csi Ping azt mondta; “Mindent az ország érdekében fognak tenni, úgy ahogy az Kínának a legjobb, – ez nyílt üzenet az egész Nyugatnak, hogy a kínaiak azt tesznek amit akarnak.

Ez pedig azt jelenti, hogy Kína és minden ország akkor szállít fegyvert, ad pénzt, embert, technikát amikor csak akar, mert ez lesz az országaik érdeke. A nyugatiak most döbbentek rá, hogy számukra „ez a harc lesz a végső”.

És ezt a veszteséget ők maguk okozták azzal, ahogyan a világot vezették (megvezették) 70 évig. Minden szövetségesüket megölték, “Minek nekik ellenség, ha ilyen barátaik vannak?” Nincsenek nyílt alkuk, egyezségek, háttéralkuk, ígéretek, szerződések, mert ebben a 70 évben mindet megszegték kivétel nélkül, az utolsó szóig.

Tehát senki sem hisz el nekik már semmit. Leforrázva állnak most, mert megértették, a játékszabályokat MÁR nem ők írják, a játszóteret MÁR nem ők alakítják, MÁR nincs beleszólásuk a történésekbe.

És Pekingben hatalmas díszletek, mosolygás, és szép szavak között véget ért a nyugat hegemóniája.

Blue Commander – Szabad Riport

Neil Oliver: A szabadságot nem adjuk

Forrás: Neil Oliver @ YouTube
‘THEY ARE AFTER OUR FREEDOM’
https://youtu.be/3hokeQeKbQE

Vilcsek Ernő: Hol vannak, hová tűntek az országgyűlési képviselők?