2022. szeptember 18., vasárnap

Pataky Zoltán: A kormány és a Mi Hazánk, vagy a Ti hazátok?

 

Ki hazája?

Szeretem az idézeteket, először is azért mert akik kimondták az idézetekben lévő mondatokat, kinyilatkoztatták véleményüket, hozzáállásukat, bármilyen témáról is legyen szó, elárulták magukat, vagyis felfedték kilétüket, mi létüket. Mire célzok? Megmondom, a politikusokra, bármelyikről is legyen szó, bárhol a világon! Ez lényeges, és hogy mennyire, azt azonnal megértjük ha végignézünk világunkon. Evezzünk először, hazai vizekre. Jöjjön az első idézet:

„Izraeli lap is foglalkozik "a szélsőjobboldali Dúró Dóra" győzelmével. A jobboldali magyar kormány közzétette az abortusz elvégzésére vonatkozó törvény megszigorítását. Az új rendelkezés az orvosoknak előírja, hogy a terhesség megszakítását kérő nőkkel előbb hallgattassák meg a magzat életjeleit. Az abortuszt elvégző orvosi rendelő a várandós nőknek a terhesség-megszakítás folyamatának folytatása előtt köteles világos bizonyítékkal szolgálni a magzat életjeleiről – írja elöljáróban az AP hírügynökségre hivatkozva az izraeli Jedi’ot Áháronot.

A Magyar Belügyminisztérium közleményében az áll, hogy „a magyarok közel kétharmada szerint a gyermek élete az első szívdobbanásaival kezdődik”. A minisztérium szerint az orvosi rendelőkben rendelkezésre álló modern felszerelés már a terhesség elején képes kimutatni a magzat szívdobbanását – idézi a Belügyminisztérium közleményét az izraeli lap. Ezután Orbán Viktor miniszterelnökről és a magyar kormányról szólva az izraeli lap a szokásos levantei rendetlenséghez híven Dúró Dóra fényképét tette ki a nem megfelelő szövegkörnyezethez a következő képaláírással: A szélsőjobboldali Dúró Dóra. Pártja magának tulajdonítja a terhesség megszakítási törvény megszigorítását (fotó: AP)

Az eredeti képaláírás Orbán Viktor nacionalista kormánya a hagyományos családi értékek támogatójának állítja be magát. Az egyébként csökkenő magyarországi születésszám növekedésének előmozdítására a kormány adókedvezményeket és pénzügyi támogatást biztosít a sok gyermeket világra hozó szülőknek. 2011-ben a magyar kormány törvényt hozott a magzati élet védelméről, a magzat fogantatásának pillanatától kezdve, habár ez a törvény mostanáig jelentősen nem szigorította az abortusztörvényt – állapítja meg a Jedi’ot Áháronot.

 

 

Dúró Dóra, a szélsőjobboldali Mi Hazánk Párt törvényhozója magának vindikálja a magyar kormány új rendelkezésének kezdeményezését. Dúró ugyanis azt mondja: a kormány átvette pártja javaslatát, miszerint az abortusz elvégzése előtt a várandós nőket kötelezni kell a magzat szívhangjának meghallgatására. A magyar parlamenti képviselőnő azt is mondja, hogy a mostani rendelkezéssel megtették az első lépést az „élethez való jog” irányában a terhesség megszakítás 1956-os szabályozása óta, s egyben egy több évtizedes tabu is megdőlt–idézi Dúró Dórát az izraeli újság. Hering J.”

Lássunk neki és elemezzük ezt a szöveget. De kezdjük azonnal avval ami, feltűnő, és egyike azoknak a tényeknek amelyek Hazánkban már régóta, és egyre

inkább előtérbe kerülnek, és amelyek a mostani Ukrán-Orosz háború miatt, egyre inkább veszélyeztet valamennyiünket. De erről, majd később. Az írás egy Izraelben megjelenő lapban látott napvilágot. Nem szükséges megmagyarázni, de fel kell tenni a jogos kérdést, hogy mi köze annak a lapnak ahhoz ami Hazánkban végbemegy. Megmondom, annyi köze van hozzá, hogy beleillik az örökös zsidó félelem mantrázások sokaságába, ezúttal, ismét a Jobboldali kormány, és a szélsőjobboldali, itt kínomban nevetnem kell, Dúró Dórán akadt meg az izraeli újságíró tolla! Ne felejtsük el ezt a mozzanatot, a zsidók félelemeivel való örökös figyelmeztetést, és térjünk át Dúró Dóra asszonyság határtalan buta, nagyképű és a nőket, ő is nő, megalázó politikai fejtegetéseire.

Dúró Dóra azon filozofál, hogy pártja, a Mi Hazánk Mozgalom ajánlatát, átvette a kormány, így a nőket, törvényes úton köteleztethetik a baba szívhangjainak meghallgatására az abortusz előtt! Szerintem már attól a pillanattól kezdve védeni kell a magzatot, hogy a fogantatás létrejött, minden életet. Mert ugye fogyóban vagyunk! Mit is jelent Dúró Dóra hozzáállása? Azt, hogy ha a várandós anya, a szívhangok meghallgatása után mégis az abortusz mellett dönt, akkor az rendben van? Vagyis egy már kialakult lény elvetélése nem gyilkosság? Tegyük még hozzá férje ura kijelentését, miszerint, „.. nem kell a gyereket felnevelni, örökbe lehet adni!” Ekkora etikai, és politikai vétket egyhuzamban elkövetni, egyenlő azzal amit, idiotizmusnak, lelketlenségnek, felelőtlenségnek, és nem utolsósorban demagógiának kell megbélyegezni.

Akkor még csak egy megjegyzést, ezen csodálatos politikai műugrás kapcsán. Isten óvja meg az országot nem csak Gyurcsány esetleges, újbóli hatalomra kerülésétől, de a Mi Hazánk Mozgalom hatalomra jutásától, valamint az Orbán rendszer további lététől is! Kemény dolognak fogható fel az amit az imént leírtam de gondoljunk csak bele, hogy minden párt, kivétel nélkül mindegyik, mielőtt a „választások” után bejutott a Magyar Parlamentbe, alá kellett hogy írja a következő esküt, amely rávilágít arra a tényre, hogy a Magyar Parlament már, nem Magyar Parlament, hanem az új »honfoglalók« parlamentje, hisz túl sokan vannak olyanok akik nem Magyarok, hanem zsidók! Azonnal itt egy példa, mielőtt még elindulna az ajvékolás és az antiszemitizmus mantrázása! Tel Avivban a kneszetben, vagyis a zsidó parlamentben, csak zsidók lehetnek! Nálunk ellenben... de lássuk az idézetet:

Eskü tételről van szó!

 

 

„ Megerősítem, hogy az 1949. évi új, kötelező, titkos Magyar parlamenti eskütétel a mai nappal beiktatásra került,melynek szövege a következő: Esküszöm Judea népének, hogy céljuk eléréséért mindent megteszek. Esküszöm, hogy Izrael országának tervét, minden áron teljesítem. Tudomásul veszem, hogy Amerikából érkezett parancsnak soha semmilyen körülmények között nem mondok ellent. Megesküszöm Izrael népének, hogy a Kárpát medencének ránk eső részén számukra otthont teremtek, és beköltöztetésükhöz mindent előkészítek.

Ezen eskütétel elengedhetetlen a Magyar parlamenti mandátum felvételéhez, valamint ezen eskü megszegése, mandátumelvesztéssel jár, és azonnali kizárásban részesül a Magyar parlamentből!”

Mielőtt befejeznénk az első részét mai idézeteink elemzésével, elemezzük még e pár sor förmedvényt. A Magyar Nemzet meggyalázásának crescendóját olvashattuk az „eskü” soraiban, és bizony égbekiáltó, és vérlázító ennek az irománynak a szintje, amely, kísértetiesen hasonlít a trianoni kényszerszerződéshez, amelyet mint békeszerződést deklaráltak és kényszerítettek a Magyar Nemzetre. Az embernek nem csak a gyomra szorul ettől a gyalázattól össze, hanem a keze is ökölbe szorul, és jogosan, ütni akar, de akkorát, hogy azoknak akik kikényszerítették, és a politikai köreinkben betartatják a leírtakat a néppel, hogy a gerincük törjön porrá! Miközben megy az állandó antiszemitázással való vádolgatás, jogosan tegyük fel a kérdéseket. Judea népének esküsznek a parlamenti pártok képviselői? Kiket képviselnek?

Mert, hogy nem a Magyar népet, az ebből az esküből, világos! Izrael országának tervét minden áron teljesítik? Melyik országról van szó? Talán arról amit a Palesztin néptől raboltak el, és a mai nap is lépésről lépésre tulajdonítanak el, óránként? Mi jogon, milyen lapon merik egyáltalán kiejteni a szájukon azt, hogy a Kárpát medence rájuk eső részén, számukra otthon legyen teremtve? Abban a Kárpát-medencében amely a mi Hazánk, a Magyarok őshazája? A következő részben lesz még egy-két idézet amely majd segít nekünk egy tárgyilagos elemzés levezetésében!

 

Ki hazája?

Soha nem volt még ennyire szükséges, gondolatainkat rendezi, saját katonai erőinket talpra állítani és gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, modernizálni, felfegyverezni. Védekeznünk kell, nemcsak katonailag de gazdaságilag is, mert a sok idegen vállalatnál, amelyeket a kormány hozott be, és vonszol be a mai napokban is, csak egyet biztosít a számunkra, az pedig a rabszolgaság! Összeszerelő műhelye lettünk a nyugatnak, az új akkumulátor gyárak, az amúgy is szétlopkodott vizeinket még jobban apasztják majd!

Kultúránkat idegenek írják, és irányítják, művészetünket azok a művészek viszik romlásba akik kultúrája még közel sem áll a miénkhez! Az összes állami struktúránkat, szerveinket, és szerveződéseinket, ki kell venni az idegenek kezeiből, azonnal és határozottan! Nem kell körbe járni a forró kását, hanem a fejükre kell borítani. Budapesten, a minden Magyarok fővárosában, olyan negyedek léteznek ahová a Magyar ember, be nem mehet, de az ott élőknek minden a kedvük szerint van meg, és felépítve, vagyis, minden kóser!

A Duna partján, vascipők, másutt meg „buktató kövek” emlékeztetnek bennünket a második világ háborúra, természetesen mint a második világháború egyik fő bűnöseire! Csúnya, becstelen és koszos dolog ma már a politika, amelynek koszos tettei nem ma kezdődtek. A második világháború elején, megjelent egy zsidó küldöttség Londonban amelynek a következő ajánlata volt.

Ők, ráveszik az Egyesült Amerikai Államokat a háborúba való belépésre, de annak cserébe az Angolok ígérjék, és adják nekik Palesztínát!Ismétlődő a történelem, ezek történelme, amikor is a háborúban álló feleket ők pénzelték! Mi van Hazánkkal? Ide teszek egy újabb idézetet, amely Simon Perez szájából hangzott el, 2009. szeptember 21-kén!

 

 

Simon Perez: „ Azt látom, hogy felvásároljuk Manhattant, és felvásároljuk Magyarországot!” Ide sorolta még, Romániát és Lengyelországot is! Utána lehet nézni, fent van a YouTube-n! Tessék: https://youtu.be/UPHCiGL6r-M Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy amint ez nyilvánvaló is, hogy zsinagógák épülnek Budapesten, egyik a másik után.

Az egyházaink, amelyek tulajdonképen közel sem állnak igaz vallásunkhoz, naponta hirdetik a félrevezetett hívő embereknek Izraelt, mint a vallásban, a kezdetek kezdetén! El kell olvasni a keresztül kasul meghamisított Bibliát, s aki gondolkozni képes, az azonnal rájön az épületes csalás sorozatokra, amelyek sátáni ravaszsággal lettek a Bibliába beiktatva!

Tévedés ne essék az előbb felsoroltaknak és a majd elkövetkező idézeteknek semmi közük az antiszemitizmushoz, de annál inkább a szemit-izmushoz! Mert ugye akár tetszik akár nem, egyik a másik nélkül nem létezik, csak éppen ébren kell tartani, és a megfelelő agresszivitással ismételgetni, mindig és mindenütt, hogy az emberek, ma már kihangsúlyozottan a Nemzetek, állandóan emlékeztetve legyenek „bűnösségükre”! Már a Bibliában is az áll, ..”bűnben fogantál!” De menjünk tovább. Újabb idézet következik, megint csak izraeli politikusok szájából! Az idézet, Drábik János könyvéből a Száz éves Trianon-ból van, a 385-ik oldalról:

„ Yoz-Kest így ír: »Igen, van egy jog, ami egyedül nekünk, zsidóknak van fenntartva (ha egyáltalán létezik olyan emberi lény a földön,amelynek joga van ehhez ): elpusztulni és magunkkal vinni a megsemmisülésbe a kimerült és önelégült világot, együtt csodálatos könyvtáraival és szívfakasztó hangjaival- úgy, hogy miközben leereszkedünk a sírba, a föld radioaktív sugarakat sugároz a világ mind a négy tájára.«

Nos ebben benne van minden ami a zsidó lelket, ha van olyan, a zsidó politikát és törekvéseiket magába foglalja! Napok óta egyre többször hangzik el a figyelmeztetés arról,hogy egyre közelebb vagyunk egy atomháborúhoz! Tegyük hozzá, ezt sem én állítottam, nem én mondtam hanem Zelenskij, hogy Ukrajnában lesz új Izrael! Lefordítva, ez a kijelentés is, úgy mint a többi hasonló, egy és ugyanazon üzenetet küld ki a világnak, nevezetesen azt, hogy ha a világ nem azt teszi, és úgy ahogyan azt ők akarják, akkor pusztuljon el velük együtt! Pontosan itt és most felteszem a kérdést.

 

 

Valóban a Nemzet, a Magyar Nemzet javát akarja a mostani kormány a Parlament, és a pártok? De igen, minden javunkat, javainkat akarják, maradéktalanul. Nincs már senki és semmi ami ezt megakadályozhatná? Úgy néz ki, hogy nincs. Ennek alátámasztására itt egy újabb idézet, ugyancsak Drábik János könyvéből, a 391-ik oldalról. Jusson eszünkbe ami napjainkban történik, gondoljunk az Orosz-Ukrán háborúra. Tehát.

„Putyin elnök 2018 (!) március 7-én adott interjújában ezt mondta erről a dilemmáról: » Ha valaki azt a döntés hozná, hogy elpusztítja Oroszországot, legitim jogunk van a támadásra. Igen, ez az emberiség számára globális katasztrófát jelentene,az egész világ számára globális katasztrófát de én, mint Oroszország polgára és az orosz állam feje fel kell, hogy tegyek magamnak egy kérdést, miért van szükség nekünk egy olyan világra, amelyben Oroszország már nem létezik?«

Összevetve a két idézetet, rá kell döbbenünk arra, hogy közel állunk egy világégéshez, amely ha bekövetkezik mindennek vége! Az emberi civilizáció, megszűnik létezi, ki tudja már hanyadszor. Nos, ebben a játékban részt vesz a Magyar kormány is amikor egyrészt azt hangoztatja, hogy az egyetlen megoldás a tárgyalások útján elérendő béke, ugyanakkor Kárpát-alján Nemzettestvéreinket gyalázzák, sértegetik, itthon meg Ukrán zászlókat lobogtat az agymosott emberek tömege, és kormányi rendeletre Ukrán menekülteket ajnározunk amíg egyidejűleg sajátjainkat sorra kiköltöztetik otthonaikból, viszont naponta telepítik Hazánkba a zsidókat! Ezek a módszerek, nem ismerősek valahonnan?

 

Pataky Zoltán

https://www.pokolafoldon.hu/politika/a-kormany-es-a-mi-hazank-vagy-a-ti-hazatok-1-resz

https://www.pokolafoldon.hu/politika/a-kormany-es-a-mi-hazank-vagy-a-ti-hazatok-2-resz

David Icke - Az emberiség csapdája-2022

Kína és Oroszország: Együtt fogjuk uralni a világot

Hszi Csin-ping kínai elnök felszólította Oroszországot, hogy támogassák egymást annak megakadályozásában, hogy idegen hatalmak "színes forradalmakat" szítsanak a volt kommunista nemzetekben. Szerinte Kína és Oroszország új nemzetközi rendet teremthet.

KÖZLEMÉNY; Kínai katonai konvoj érkezik Ukrajnába Oroszországból

BULLETIN 3:08 PM EDT, 2022. szeptember 18., vasárnap -- Az FBI közös terrorista munkacsoportjánál eltöltött éveim alatt a hírszerző közösségben dolgozó volt kollégáim képeket küldtek nekem kínai katonai egységekről, amelyek Oroszországból lépnek be Ukrajnába.

A képek -- és néhány videófelvétel, amelyek elemzése még folyamatban van -- egy kis konvojt mutatnak . . nagyon kicsi; általános katonai szállító típusú teherautókból és néhány kisebb, HUMVE-hez hasonló járműből álló konvojt, amely közutakon halad Oroszországból Ukrajnába.

Ezek azok a képek, amelyeket eddig közzé tudtam tenni:

A vezetőoldali ajtókon található piros plakát Kína zászlaja.

Ez az egyszerű, apró cselekedet megváltoztatja az orosz-ukrán helyzet TELJES dinamikáját. Ukrajna, az USA, az Egyesült Királyság és az egész NATO most tudta meg, hogy Kína most már aktív résztvevő, és Oroszország oldalán áll.

A tét ebben a helyzetben most olyan magasra emelkedett, hogy teljesen elszállt.

Nem túlzás azt állítani, hogy ez egy világrengető fejlemény.

Bővebben, ha megkapom... A VIDEÓ PERCEKEN BELÜL ÉRKEZIK... Nézz vissza...

 

 

FRISSÍTÉS 15:34-KOR...

VIDEÓ

 

Ezzel az egyetlen, apró, szinte jelentéktelen akcióval Kína most jelentette be az egész világnak, hogy most már katonailag is Oroszország mellé áll, Ukrajnán belül.

A 2. és 3. számú szuperhatalmak most nyíltan, fizikailag is szembeszállnak az 1. számú szuperhatalommal.

Nekem úgy tűnik, hogy nekünk az USA-ban és európai vazallus állam "partnereinknek" meg kellene kapnunk az üzenetet, méghozzá gyorsan: én személy szerint úgy látom, hogy az üzenet a következő: "Vagy ez az ukrajnai hülyeség most azonnal véget ér, vagy a nyílt háború mindhárom atomfegyverekkel rendelkező szuperhatalom között most már terítéken van".

 

 

FRISSÍTÉS 17:28 - HAL TURNER KOMMENTÁR

Amikor ezt jelentettem, eszembe jutott, hogy csak 72 órája jelentettem mindannyiuknak:

Komoly új fejlemény: Kína nyilvánosan támogatja Oroszország ukrajnai akcióit.
Ennek a jelentésnek a részeként részleteztem Önöknek (többek között) a következőket:

Li Zhanshu a kínai törvényhozás vezetője: az Országos Népi Kongresszus Állandó Bizottságának elnöke. Ő a 3. számú a KKP merev hierarchiájában. Nagyon nagy hal.

Hol volt Li úr a múlt héten?

Nos, a Keleti Gazdasági Fórumon, Vlagyivosztokban, Oroszországban. Találkozott és beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Li fontos találkozót folytatott az orosz Állami Duma (az orosz törvényhozás) elnökével, Vjacseszlav Volodinnal és más dumavezetőkkel is.

Ezt mondta a Dumának. Nagyon figyeljetek oda:

"Látjuk, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei kiterjesztik jelenlétüket az orosz határok közelében, ami komolyan veszélyezteti a nemzetbiztonságot és az orosz állampolgárok életét (...) "Teljes mértékben megértjük Oroszország minden olyan intézkedésének szükségességét, amely kulcsfontosságú érdekeinek védelmére irányul" (...) "Megadjuk a segítségünket"."

Mennyire egyértelmű ez?

Nos, Hszi Csin-ping kínai elnök és Putyin orosz elnök holnap különleges találkozót tart a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcstalálkozójának margóján.

Részletesen megvitatják majd Oroszország ukrajnai különleges katonai műveletét (SMO). Különösen a következő lépésekről.

Utána talán kiderül, hogy Li mire gondolt, amikor azt mondta: "Megadjuk a segítségünket".

Itt vagyunk, alig 72 órával később, és most kezdjük látni, hogy Li úr pontosan mire gondolt, amikor azt mondta, hogy "segítséget nyújtunk" Oroszországnak.

Vegyük figyelembe azt is, hogy Kína egyáltalán nem utalt arra, hogy mire készülnek. Semmi "figyelmeztetés", semmi ultimátum az USA-nak vagy Európának. Egyszerűen csak megjelentek Ukrajnában, Oroszországon keresztül belépve.

 

 

Ez mindent elmondott, amit el kellett mondani.

Ez már nem az USA/EU/NATO kontra Oroszország. Ez a kollektív Nyugat kontra (most már) két nukleárisan felfegyverzett szuperhatalom.

Ami Oroszországnak hiányzik a haditengerészeti erőforrásokból, azt Kína pótolja. Ami Kínának hiányzik a hiperszonikus rakétatechnológiában, azt Oroszország bőven pótolja.

Ami pedig az emberi erőforrásokat illeti... nos... Nem akarok túlságosan finoman fogalmazni, de nekünk... semmi esélyünk.

Egyáltalán.

Mit fogunk behívni a hadseregbe, azokat a kék/zöld/lila hajú csodabogarakat, akiknek a fülcimpája gyűrűkkel van tele? Mit szóltok azokhoz, akiknek piercingek vannak a testük furcsa részein? Esetleg a feminizált szójafiúkkal, akik selypegnek?

Mi van azokkal a "transz-szexuálisokkal", akik még a saját nemüket sem tudják megállapítani, ha a saját alsóneműjük elejére néznek? Talán twerkelni fognak az orosz és kínai csapatok ellen . . . talán halálra röhögik magukat?

Mi a helyzet azokkal a névmási dingbatsekkel; talán besorozhatjuk őket harcolni?

RENDBEN. Oké, talán egy kicsit túl kemény vagyok a baloldallal. Talán összegyűjthetnénk azokat az embereket, akik a nagyvárosok utcáin táboroznak, mert most hajléktalanok. Ők tudják, hogyan kell "keményen" élni, és talán beállhatnak katonának és harcolhatnak. Kivéve, hogy az ok, amiért az utcán vannak hajléktalanok, az a drogok miatt van, amiket azért szednek, hogy elkerüljék a valóságot. Heroin. Metamfetamin. Fentanyl. Oxikodon. Mindezt azért, hogy elkerüljék a valóságot, amit... Liberálisok.

Értitek, mire gondolok? Annyira el vagyunk baszva, hogy az már nem vicces. Mindez a liberálisoknak és a demokratáknak köszönhetően.

Azt kellene mondanunk Ukrajnának: "Megtettünk mindent, amit tudtunk, nem kapunk további segítséget az USA-tól, az EU-tól vagy a NATO-tól. Tárgyaljanak, amennyire csak tudnak Oroszországgal. Sok szerencsét."

Mert ha bármi mást teszünk vagy mondunk, akkor szó szerint az Armageddonban vagyunk. Pont.

Mindössze a 2020-as lopott elnökválasztás kellett ahhoz, hogy idáig eljussunk. Köszönhetően a Demokrata Pártnak és az áruló republikánusoknak, akik annyira Trumpra voltak fixálva, hogy elfelejtették, mit tehet a világ többi része, ha egyszer meggyengülünk.

Őket csak az érdekelte, hogy Trumpot kiszorítsák. Soha - egy pillanatig sem - nem gondoltak arra, hogy milyen üzenetet küldene a világnak, hogy egy amerikai elnököt választási csalással el lehet buktatni, az amerikai kongresszus egy kacsintással és biccentéssel jóváhagyja ezt a csalást, az amerikai szövetségi bíróságok elutasítják a csalás miatt indított összes pert, és az amerikai nép ... állig felfegyverkezve ... nem lép fel és nem mészárolja le azokat, akik ezt tették.

 

 

Hát igen, ez már víz a híd alatt.

Nézd meg, mit hozott nekünk az ellopott választás és az amerikaiak cselekvésképtelensége. NÉZD MEG, mit tettek a demokraták és az áruló, önző, önző, önző republikánusok - a csalók a Kongresszusban és a bíróságokon.

Miközben ezt olvassák, a nemzetünk most szó szerint a két nukleáris szuperhatalom hordójába néz, akik a hadseregüket közvetlen katonai konfrontációba hozzák az ukrán dologgal, és azt mondják nekünk, hogy a mi uralmunknak vége. Nekem úgy tűnik, hogy vagy abbahagyjuk, amit csinálunk, vagy atomháború lesz.

Csak így tovább, demokraták. Elloptatok egy választást egy demenciában szenvedő gyengének, és körbevettétek könyvmoly, ceruzanyakú tökfilkókkal, akiknek nincs valós világtapasztalatuk, és fogalmuk sincs, mibe kevernek minket az ébredő gyengeségükkel. Ön felhatalmazta azokat az embereket, akik megparancsolták a katonáinknak, hogy piros magassarkút viseljenek, hogy megtanulják, milyen érzés nőnek lenni, és akik rájuk kényszerítették a kísérleti génterápiát, mint hamis vakcinát, ami megbetegítette, legyengítette vagy megölte egy rakásukat.

Önök farkat csóváltak és elmenekültek Afganisztánból, 85 MILLIÁRD dollárt hagyva hátra az adóforintjainkból, és egy egész rakás csúcstechnológiás fegyvert az ellenségeinknek, hogy eladhassák a legtöbbet ajánlónak, hogy azok visszafejthessék, megtanulják megzavarni vagy lemásolni őket.

Az ország egyik felét az ország másik fele ellen uszítja azzal, hogy a "MAGA amerikaiakat" "erőnek" nevezi, amely "rendkívüli fenyegetést jelent az országra nézve", miközben a "Drag Queen Story Hour"-t a kisgyerekek elé viszi, a bűnözőket óvadék nélkül engedi ki, a rendőrséget megfosztja a pénzétől, leállítja az olaj- és gázfúrásainkat és a csővezetékeinket, majd embargót rendel el Oroszország ellen, hogy a mi olajunk és földgázunk (amelyet most importálnunk kell) háromszorosára vagy még többre dráguljon, tönkreteszi a gazdaságot, majd háborúba sodor minket Európa bűzös hónalja miatt: Ukrajnába.

A legrosszabb az egészben az, hogy a puhapöcs-maci-fertőzött kormányunk és a baloldal szellemi gyengéi mindannyiunkat a szakadékba visznek, és ezek a demokraták/liberálisok/progresszívek - akik mind szellemi gyengék - nem tudnak kiutat találni.

Ezért "tagadásban" vannak, mert képtelenek beismerni, hogy tévedtek, és kinevetik Oroszországot (és most Kínát), azt állítva, hogy ez a két ország csak "pózol", mert a liberálisok ezt teszik. Ők csak úgy tudnak gondolkodni, ahogyan ŐK VALÓBAN vannak. És egy dolog biztos: A demokraták/liberálisok/progresszívek egész élete csak "pózolás". Soha nem csináltak semmi valósat. Minden, amit tesznek, erényjelzés, mert üres életet élnek, nulla teljesítménnyel.

Ha ez nem lenne olyan tragikus, akkor nevetséges lenne.


https://www.pokolafoldon.hu/politika/kozlemeny-kinai-katonai-konvoj-erkezik-ukrajnaba-oroszorszagbol

Ez a vakcinának nevezett Fenevad bélyege egy gyilkos, amelyet a Népirtó Sátánfattyok Gyülekezete, a Világgazdasági Fórum hazugságaira alapozva fejlesztettek ki.

Michel Chossudovsky szerint minden tényt ismerünk. Ez egy gyilkos Istenellenes génmanipulációs vakcina, és azonnal be kellene vonni. A Antikrisztuskövető Haramia Világgazdasági Fórum dolgozta ki és okozta az egész gazdasági válságot, ők ezen meggazdagodtak, és most egy újfajta normalitást akarnak felépíteni.

A Covid a legjobban átoltott országokat érinti leginkább

Raoult professzor rámutat arra, hogy a legtöbb Covid megbetegedés azokban az országokban van, ahol a legtöbb génmanipulált védőoltásnak nevezett Fenevad bélyegét adták be. Másrészt, a legtöbb afrikai ország, nagyon alacsony szintű vakcinázottsággal, megmenekült a járványtól.

Dr. Chinda Brandolino: A vakcinákkal nanoprocesszorokat juttattak a szervezetbe, amelyeket 5G antennákkal irányítanak

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Chinda Brandolino elmagyarázza, hogy elektronmikroszkópos vizsgálattal apró, tökéletes, négyszögletes, precízen szélezett, fémes korpusz figyelhető meg, amely pontosan olyan, mint bármelyik, a nanotechnológiában alkalmazott nanoprocesszor. Ez 4G+ vagy 5G antennákról vezérelhető, és közvetlenül az agyunk működésére hat.

Hírességek szenvednek a káros mellékhatásoktól vagy meg is halnak az oltások után. LIV. rész

Olyan hírességek, mint Rinas Ali, Grigor Dimitrov, Paulo Futre, Fedez, Mery Perelló és még sokan mások szenvedtek a mérgező vakcinák miatt, és néhányan meg is haltak. Ha a hírességekkel is ez történik, hány névtelen ember érinthet még, akik nem szerepelnek a médiában, és akiket senki nem tart számon?

Számos koncertet mondtak le a vakcinák hatásai miatt. IV. rész

Az énekesek között is szedik áldozataikat a mérgező vakcinák, ezt nem lehet eltitkolni, és számos, már betervezett koncertet mondanak le ilyen okból. Drake, Maurizio Pollini, Malú, Chris Young, Alanis Morissette és mások.

A Covid PCR-ek nem tesztek, hanem egy emberi klónozási technológia

Dr. Ariyana Love elmagyarázza, hogy a Covid PCR-ek nem tesztek, hanem az NIH által elismert emberi klónozási technológia. Ezeket genetikai szekvenálásra használják, hogy megállapítsák az emberek klónozási folyamatának előrehaladását.

A hamispróféta kitart amellett, hogy a Fenevad bélyege "a szeretet cselekedete", tudván, hogy biztosan kárt okoznak

A hamispóféta folytatja Fenevad bélyege propagandáját. A Vatikán úgy buzdít a megbélyegzésre, hogy tudja, hogy hazudik. Mi az igazság, amit megpróbál elrejteni a hívek elől?

NÉPSZÁMLÁLÁS - PONTOSABBAN AGENDA 21 VALLATÁS!

 

Mindez egy illegitim diktatúrában történik, ahol ez az egész alapból törvénytelen, mint ahogyan az egész közigazgatás is az, hiszen az alaptörvényre építik, ami érvénytelen az alkotmányos puccs, államcsíny miatt, ami 2012.01.01.-vel "lépett érvénybe".

Ez nem népszámlálás, hanem VALLATÁS !!!

Tele olyan kérdéssel, ami sérti a személyes adatokhoz való jogainkat és senkire sem tartoznak, főleg nem azokra, akik mindenünkből ki akarnak forgatni, hiszen declarálták, hogy 2030-ig meg akarják szüntetni a magántulajdont !!!

Ráadásul azokra, akik népirtást végeznek ellenünk vírusokkal, vaccinákkal, időjárás befolyásolással, kreált válságokkal, éheztetéssel, stb ...

Egészségügyi adatokhoz sincs semmi közük, kizárólag az orvosaidnak! Hiszen ez orvosi titok!!! -  de ők evidenciákat lőnek hasba!!!

Szóval ez vérlázító, amit ezek megengednek maguknak, mert az emberek 90%-a még mindig birka és alszik idiótaként.

Minden egyes helyen ahol kitették: "nem válaszolok, nem tudom, egyéb" ott azt kell x-elni  ... máshol pedig egyszerűen megtagadni.

MINDEN EGYES PONTNÁL TEDD FEL MAGADNAK A KÉRDÉST: MIT AKARNAK KISZEDNI BELŐLEM, HOGYAN FORDÍTJÁK EZT MAJD ELLENEM???

Itt egyetlen dolog 100% - mindent a világon ellened fordítanak - mert a pszichopaták így működnek!!


 



 

 



 

 



 

 

 

 


 

 

 

 

Az utolsó pillanatban vagyunk, nincs több időnk, a háttérben elbújt sátánista gonosz elit terve a céljához közeledik! Ha nem ébredünk akkor hamarosan áldozatok és rabszolgák leszünk mindannyian, egy olyan ember, élet és Isten ellenes sátáni elitnek, akiket nem választott meg soha senki!!! Itt az egyetlen létező jó megoldás a jelenlegi helyzetre, minden más az emberek becsapását és rabszolgasorba taszítását szolgálja. Részletek

: https://www.napitema.com/2022/09/nepszamlalas-pontosabban-agenda-21.html