2018. április 30., hétfő

Megvonnák az uniós forrásokat a nem-liberális demokráciáktól

A Financial Times szerint Brüsszel arra készül, hogy megvonja az uniós forrásokat azoktól az országoktól, melyek nem tartják be a liberális demokrácia alapelveit. Magyarország mellett Lengyelország is a szankciók célkeresztjébe kerülhet.
Az Európai Unió a közeljövőben javasolhatja a fejlesztési források megvonását olyan országoktól, melyek “veszélybe sodorják a bírói függetlenséget”, ilyen országok például Magyarország és Lengyelország – áll a FT beszámolójában. A lap szerint az Európai Bizottság szerdán jelentheti be az ezzel kapcsolatos új intézkedéseket.
Decemberben az Európai Bizottság javasolta az uniós alapszerződés 7. cikkelyének életbe léptetését, amiért Lengyelország kormánya eltökéltnek bizonyult a sokak által kritizált igazságügyi reform keresztülvitelében. A nyugat-európai liberális sajtó a “fékek és ellensúlyok” kiiktatásával vádolja a téségi országokat, ami szemmel láthatóan megosztottsághoz vezet az Európai Unió keleti és nyugati tagállamai közt.

http://www.hidfo.ru/2018/04/megvonnak-az-unios-forrasokat-a-nem-liberalis-demokraciaktol/



Lengyelország nem fogadja el az uniós költségvetést

Konrad Szymanski lengyel külügyminiszter-helyettes szerint Varsó nem fogadja el az EU költségvetési tervét, ameddig nem módosítják azt a tagállamok igényeinek megfelelően. A lengyel vétó különösen amiatt valószínű, mert Brüsszel különféle szankciókat akar hozni a liberalizmust elvető tagállamok ellen.
A lengyel külügyminisztérium vezetője várhatóan május 3-án találkozik Frances Timmermansal, az Európai Bizottság alelnökével. A találkozó során a lengyel jogállamiság kérdését vitatják meg, azt követően, hogy az EU vezetői javasolták az uniós források megvonását a liberális demokrácia irányelveit be nem tartó tagállamoktól. Varsó ugyanakkor a találkozó előtt egyértelművé tette; ha nem a tagállamok igényeinek megfelelően alakul az uniós költségvetés, a tervezet egészét megvétózhatják.
“Az uniós költségvetés elfogadásához és a teljes kompromisszumhoz vezető út nagyon hosszú”mondta Szymanski, egyértelművé téve, hogy Varsó a brüsszeli szankciók miatt a továbbiakban politikai nyomásgyakorlás eszközeként tekint a költségvetés elfogadásának kérdésére.
Az Európai Bizottság által javasolt többéves költségvetési tervbe egyértelműen belefoglaltak olyan részleteket, melyek magukban hordozzák annak lehetőségét, hogy Lengyelországtól megvonjanak bizonyos forrásokat az igazságügyi rendszer átalakítása miatt.
A nyugat-európai országok liberális irányelvei szerint a tagállamok kormányai nem szabad befolyást gyakoroljanak a bíróságok működésére; a tagországok bíróságain ehelyett olyan emberek kell ítéleteket hozzanak, akiknek külföldről finanszírozott ügynökszervezetek tartanak “szakmai továbbképzést.”

http://www.hidfo.ru/2018/05/lengyelorszag-nem-fogadja-el-az-unios-koltsegvetest/

2018. április 29., vasárnap

Nem vonják ki az amerikai atomfegyvereket Németországból

Egy békepárti aktivista megpróbálta bizonyítani, hogy a Németországban tartott amerikai atombombák veszély jelentenek a német állampolgárokra, de a bíróság megalapozatlannak tartotta az érvelést, miszerint az atomfegyverek is a terroristák célpontjává válhatnak.
Az aktivista Karlsruhe szövetségi bíróságán azt próbálta elérni, hogy a bíróság kötelezze a szövetségi hatóságokat arra, hogy kérjék az Egyesült Államoktól az amerikai atombombák kivonását Németország területéről. A bücheli létesítményben tárolt atomfegyverek azonban Németországban maradhatnak, mert a bírósági ítélet szerint nem volt kellően megalapozott a kivonás követelésével kapcsolatos érvelés.
Az aktivista szerint az amerikai atomfegyver-arzenál jelenléte az ő élethez való jogát korlátozza, veszélyt jelent vagyontárgyaira és testi épségére. Érvelése szerint Németországban számos terrorcselekmény történt az elmúlt évek során, és az atomfegyverek a terroristák potenciális célpontjává válhatnak. Az aktivista szerint emellett illegális az amerikai atomfegyverek Németországban tartása, mert sérti a NATO egyezményét és a nemzetközi jogot.

A bírósági ítélet szerint az amerikai atombombák jelenléte azonban semmilyen szabadságjogot nem sért, és az aktivistának ugyanannyi joga van, mint bármely másik német állampolgárnak, akik terrortámadás célpontjainak közelében élnek.
A Deutsche Welle szerint emellett azt is kimondta a bíróság, hogy a német szövetségi hatóságoknak nem áll módjában kérni az amerikai atomfegyverek kivonását, mert hatáskörük csak addig a pontig terjed, ahonnan már nemzetközi egyezmények szabályozzák az idegen katonai jelenlétet.

http://www.hidfo.ru/2018/04/nem-vonjak-ki-az-amerikai-atomfegyvereket-nemetorszagbol/

2018. április 27., péntek

Egyelőre nem kapna emberi jogokat a mesterséges intelligencia

Egy brit napilap szerint Brüsszel egyesítené az európai országok törekvéseit, hogy megalapozza a mesterséges intelligencia kutatásának stabil támogatottságát a következő években.
Az Európai Unió azt akarja, hogy az európai kormányok és magánvállalatok közös erőfeszítést tegyenek a mesterséges intelligencia kutatása terén – derült ki a The Guardian brit napilap beszámolójából. Az Európai Bizottság egy új választmányt is létrehozna, melynek nem titkolt célja, hogy közös fórumot biztosítson az üzleti szféra, a civil szféra szereplőinek és akadémikusoknak a témával kapcsolatos diskurzusra.
A kutatás ezen területének előmozdítása érdekében Brüsszel egy 20 milliárd eurós alapot hozna létre. A lap szerint az intézkedés azzal magyarázható, hogy az AI kutatása területén Európa jelentős elmaradásban van Kínához és az Egyesült Államokhoz képest, így a képzett kutatók elvándorlásának leállítása érdekében Európa is közös alapra kell helyezze a fejlesztési munkát.
A The Guardian azt írja; elsődleges cél, hogy visszájára fordítsák az agyelszívás jelenségét, és ennek érdekében megteremtsék a kutatási terület bővítésének szilárd feltételeit. A stabilitás és megbízhatóság szintén egy megkerülhetetlen szempont, a Bizottság ennek okán garantálni akarja, hogy magánbefektetők részéről is biztosított legyen a részvétel. Kiemelt figyelmet kapnak olyan társadalmi kihívások, mint a fenntartható egészségügy, a kiberbiztonság, és a bevándorlás kezelhető szinten tartása.
A Bizottság tervei szerint szigorú határidők mentén zajlana a kutatási terület bővítése. A következő két év folyamán 1,5 milliárd euróval fokozzák a kiadásokat, és a Horizon 2020 program részeként összesen 20 milliárd eurót akarnak költeni az AI kutatására, annak reményében, hogy ez magánbefektetők részéről is további forrásokat vonjon be az elkövetkező években. Az új testület két hónapon belül megkezdi munkáját; elsőként júliusban fog összeülni, ekkor a mesterséges intelligencia társadalomra, munkavállalásra és magánszférára gyakorolt hatását vizsgálják majd.
A beszámoló szerint az új intézkedéssorozat azon feltételek mentén venné kezdetét, hogy az Európai Unió semmiféleképpen nem akar emberi jogokat adni a robotoknak, és mereven elhatárolja magát attól, hogy a mesterséges intelligencia kutatásának ilyen vonatkozása legyen.

http://www.hidfo.ru/2018/04/egyelore-nem-kapna-emberi-jogokat-a-mesterseges-intelligencia/

Németország 1,5 milliárd eurót veszíthet az amerikai szankciók miatt

A német-orosz kereskedelmi kamara becslései szerint az Oroszországban működő német vállalatok akár 1,5 milliárd eurót is veszíthetnek az Egyesült Államok által hozott szankciók következményeként.
A csütörtökön megjelent közlemény szerint az USA Oroszország elleni szankciói főként a német vállalkozásokat sújtják.
“A megkérdezett vállalatok körében rövidtávon több száz millió eurós veszteséggel számolhatunk, ez akár 377 millió is lehet. Konzervatív becslések szerint középtávon a veszteségek 0,82 milliárd euróra növekednek. A legrosszabb forgatókönyv esetén a megkérdezett vállalatok veszteségei elérhetik az 1,5 milliárd eurót” – áll a közleményben.
A német sajtó szerint Angela Merkel arra készül, hogy megkérje az amerikai vezetőket a német cégeket is sújtó szankciók enyhítésére.
Az Egyesült Államok április 6-án hozott újabb szankciókat Oroszország ellen a “Countering America’s Adversaries Through Sanctions Act” alapján, ezek számos orosz üzletembert és általuk irányított vállalatokat vettek célba. Az amerikai elnök tavaly júniusban írta alá a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az USA gazdasági szankciókat léptessen életbe rivális országokkal szemben.

http://www.hidfo.ru/2018/04/nemetorszag-15-milliard-eurot-veszithet-az-amerikai-szankciok-miatt/

2018. április 26., csütörtök

Mi lesz, ha megszűnik a készpénz…

 

Eladónő: „Mutasd a kezedet! Mondd meg anyukádnak, hogy rakasson be neked egy chipet! Csáó!"

Gazda: „Hát te meg mit akarsz?"
Gyerek: „Kaphatok egy kis tejet?"
Gazda: „Ma már nem tudjuk megoldani. Ma már nem megy!"
Gyerek: „Bocika, adsz nekem egy kis tejet? Bocika, adsz nekem egy kis tejet?"

Narrátor: „Nehogy ez legyen a gyerekeink jövője! Állítsuk meg az RFID-t!"

A migránsok következmény nélkül félrevezetik a hatóságokat

Dánia integrációs és bevándorlásügyi minisztere nyíltan beszélt arról, hogy a migránsok hamis adatokat adnak meg családegyesítéskor, és a szociális juttatások megszerzése érdekében változatos módszerekkel félrevezetik a hatóságokat.
Inger Støjberg dán integrációs és bevándorlásügyi miniszter a Berlingske napilapnak nyilatkozva beszélt arról, hogy a migránsok körében tömeges méreteket öltött a csalás és a hatóságok szándékos félrevezetése. Elmondása szerint a migránsok hamis adatokat adnak meg annak érdekében, hogy menedékjogot kaphassanak az európai országban, és ahol csak lehet, megkerülik a szabályokat.
“A kerítést ott lehet átugrani, ahol a legalacsonyabb. Ha minden következmény nélkül meg lehet tenni, szinte már ajánlott, hogy senki ne is tegyen semmilyen erőfeszítést” – mondta, arra utalva, hogy a migránsok szabálysértéseinek nincs semmilyen következménye.
Støjberg elmondása szerint a Facebookon rengeteg olyan csoport működik, ami felkészíti a migránsokat arra, milyen válaszokat kell adjanak a hatságoknak, hogy kedvezőbb elbírálásban részesüljenek. Újonnan azonban megjelentek olyan csoportok is, melyekben elérhetőek a migránsok által kötelezően elvégzendő integrációs vizsga helyes válaszai. Mind a négy vizsgaelem – olvasott szöveg értése, írás, hallott szöveg értése és szóbeli – vizsgakérdései és ajánlott válaszai elérhetőek, így a migránsok csalással végzik el a kötelező integrációs vizsgát.
“Nem is kell rá felkészülni. Csalással végig lehet menni a teljes tesztsorozaton, gyakorlatilag következmények nélkül” – mondta.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az iskoláskorú migránsok is rendszeresen csalással végzik el a teszteket, majd utólag gyakran kiderül róluk, hogy nem is iskoláskorúak, hanem már a személyes adataik kapcsán is félrevezették a hatóságokat. Elmondása szerint egy kísérő nélküli fiatalkorú migráns eltartása félmillió korona kiadást jelent az állam számára. A csalás legkézenfekvőbb példája pedig a családegyesítések kapcsán merül fel, mert itt nem csak a segélyezés, de a lakhatás állami biztosítása is tét.
Støjberg azt mondta, a fentieket nem szabad migránsellenes kirohanásként értelmezni, hiszen nem ennek szánta. Ugyanakkor hangsúlyozta; minden egyes alkalommal, amikor a törvények következmény nélküli kijátszásával szembesül, további szigorításokat fog javasolni, ami a becsületes úton érvényesülő bevándorlók számára is kellemetlenségeket okozhat.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-migransok-kovetkezmeny-nelkul-felrevezetik-a-hatosagokat/

2018. április 25., szerda

Kiderült, miért agresszívak bizonyos arab államok

Katar rá van kötelezve arra, hogy fegyvereseket küldjön Szíriába, ha nem akarja elveszíteni az Egyesült Államok által nyújtott katonai védelet – mondta Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter.
Kedden Donald Trump amerikai elnök kijelentette; azt akarja, hogy a közel-keleti országok fizessenek azért, ami a régióban történik, és a gazdag országok fegyveres erői avatkozzanak be a folyamatban lévő konfliktusba. Bár nem említette konkrétan, a szövegkörnyezetből ítélve Trump kijelentése Szíriára, Irakra és Afganisztánra vonatkozik.
A szaúdi külügyminiszter Adel al-Dzsubeir szerdán azt mondta, Trump kijelentését úgy kell értelmezni, hogy az Egyesült Államok csak azoknak az országoknak nyújt katonai védelmet, melyek kiszolgálják az amerikai érdeket a térségben.
“Katar be kell küldje fegyveres erőit Szíriába, mielőtt az USA megtagadja a védelmet Katartól, amit jelenleg az ország területén működő amerikai katonai bázis képvisel” – mondta.
A külügyminiszter szerint, ha az Egyesült Államok már nem védelmezi az országot, Katar kormánya egy héten belül megbukhat.

http://www.hidfo.ru/2018/04/kiderult-miert-agresszivak-bizonyos-arab-allamok/

2018. április 24., kedd

Összecsaptak a migránsok a helyi nacionalistákkal


Leszbosz szigetén erőszakos összetűzések kezdődtek a helyiek és egy főként afgán migránsokból álló csoport közt. A migránsok azt követelték, hogy kapjanak jobb ellátást, vagy engedjék be őket más európai országokba.
Az április 22-én nacionalisták, migránsok és a rendőrök közti összecsapások egy egész éjszakán át tartottak, és a rendőrségi özlemény szerint több tucatnyira tehető a sérültek száma. Az AMNA hírügynökség szerint reggelre a rendőrök visszaterelték a migránsokat a táboraikba.

Az erőszakhullám Mitilíni területén azt követően kezdődött, hogy a Patrióta Mozgalom mintegy 200 tagja pirotechnikai eszközökkel, kövekkel, üvegekkel támadt a migránsokra – a szervezet szerint a menekülttáborok jelenléte miatt elviselhetetlenné vált a helyiek élete.

Az összecsapáshoz baloldali szervezetek is csatlakoztak, akik a migránsok oldalán szálltak harcba a radikális jobboldali csoporttal.
A helyzet eszkalálódása miatt rohamrendőrök érkeztek a helyszínre és könnygázzal kezdték oszlatni a tüntetőket. Kora reggelre a migránsokat buszokkal hordták el a városból, és visszaterelték őket egy közeli menekülttáborba.
Leszbosz polgármestere, Szpirosz Galinosz azzal vádolja a hatóságokat, hogy túl későn avatkoztak be
és “semmit nem tettek” a helyzet javítása érdekében. A polgármester elmondása szerint jelenleg tízezer migráns él Leszbosz szigetén.
http://www.hidfo.ru/2018/04/osszecsaptak-a-migransok-a-helyi-nacionalistakkal/

Háromezer rendőr oszlatta az amerikai jelenlét ellen tüntető tömeget Dél-Koreában

A dél-koreai hatóságok több mint háromezer rendőrt kellett tömegoszlatásra küldjenek, hogy véget vessenek egy tüntetésnek, melyen a résztvevők az amerikai rakétarendszerek Dél-Koreából kivonását követelték.
A vasárnapi demonstráción kétszáz tüntető lezárta a kérdéses katonai létesítményhez vezető hidat, ahol az amerikaiak a THAAD-rakétarendszert működtetnék. A YTN hírügynökség szerint a tüntetések feloszlatása után a hatóságok már megkezdték az építőanyagok beszállítását a bázis bővítéséhez.
Dél-Korea egy 2016-os megállapodás alapján engedélyezte az amerikai rakétarendszerek jelenlétét, az észak-koreai rezsim által folytatott nukleáris fegyverkezés és ballisztikusrakéta-tesztek okán.
A THAAD-rakétarendszerek dél-koreai jelenlétét nem csak a helyi lakosság ellenzi, de Kína és Oroszország is kifejezte tiltakozását az amerikaiak további terjeszkedése miatt.

http://www.hidfo.ru/2018/04/haromezer-rendor-oszlatta-az-amerikai-jelenlet-ellen-tunteto-tomeget/

2018. április 23., hétfő

Április 30-án véget ér az ATO

Április végén befejeződik a Donyec-medencei terrorellenes művelet (ATO), s ezzel egy időben új struktúra veszi át az irányítást a régióban az Egyesített Erők vezetésével – jelentette be Sztepan Poltorak védelmi miniszter a BBC-nek adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda idéz.
„Április 30-án befejezzük a terrorellenes műveletet és áttérünk az Egyesített Erők által végrehajtott műveletre a parancsnok és az Egyesített Vezérkar irányítása alatt” – közölte.
Poltorak hozzátette, a Védelmi Minisztérium már felkészítette „a katonai kormányzás szerveit, amelyek Donyeck és Luhanszk megyékben látják el feladataikat”.
Az új műveletet az Egyesített Erők főparancsnoka irányítja majd. Poltorak jelezte, a tisztségre kinevezett Szerhij Najev feladata valamennyi védelmi erő – az Ukrán Fegyveres Erők mellett az SZBU, a rendőrség, a nemzeti gárda és a határőrség – felkészítése és irányítása. Fő feladata „felszabadítani a területet a megszállás alól és megvédeni Ukrajna területi egységét”.
Poltorak nem tudta megnevezni az ukrán erők létszámát a Donyec-medencében, mondván, minden a helyzettől függ.
„Ha az első szakaszban a művelet célja a helyzet stabilizálása lesz, véleményem szerint elégséges a jelenlegi létszám is. Ha romlik a helyzet, vagy határozat születik a terület felszabadításáról, akkor természetesen a személyi állományt is növelni kell majd” – jelentette ki a védelmi miniszter.
Előrejelzése szerint az átalakítás következtében javulni fog a polgári lakosság élete a konfliktusövezetben.
„Világos lesz számukra, kitől függnek a döntések, tisztában lesznek vele, hogy e területek irányításának létezik egy vertikuma, és úgy gondolom, könnyebb lesz az életük ezeknek az embereknek” – fogalmazott Poltorak.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a Legfelső Tanács január 18-án elfogadta a Donyec-medence reintegrációjáról szóló törvényt. A jogszabályt február 20-án aláírta az elnök, majd február 26-án életbe lépett.
Forrás: www.karpataljalap.net

2018. április 20., péntek

“Egy kereskedelmi háborúban nincsenek győztesek”

Margarete Schramböck digitális és gazdasági ügyekért felelős osztrák miniszter szerint szakítani kell a kiújuló protekcionizmus gyakorlatával, Ausztria híd szerepet kellene betöltsön az Európai Unió és Kína közt.
A miniszter kifejtette, hogy Ausztria megpróbálja kihasználni az amerikai protekcionizusból adódó lehetőségeket, vagyis nyitottabbá tennék az osztrák piacot olyan kínai termékek számára, melyekre Washington importkorlátozást vagy nagyobb vámokat vetett ki.
Schramböck szerint Ausztria általánosságban véve fokozni kívánja kereskedelmi kapcsolatait Ázsiával, megpróbál további befektetéseket vonzani a térségbe, különösen az e-kereskedelem és elektromos autók vonatkozásában.
“Legalább kétszerezni vagy háromszorozni akarjuk a kínai befektetéseket Ausztriában” – mondta a Global Times-nak adott interjú során. Elmondása szerint Ausztriában a kínai befektetői tevékenység még gyerekcipőben jár, a jelenlegi helyzetnél “sokkal többet tehetnének”.
Schramböck elmondása szerint Ausztria kiváló kapcsolatokat ápol a kelet-európai gazdaságokkal, Kína pedig kaput jelenthet más ázsiai piacok irányába.

A miniszter élesen elítélte az Egyesült Államok Kínával szemben folytatott protekcionista politikáját. “Kereskedelmi háborút senki soha nem nyerhet meg, akkor sem, ha egyik fél átmenetileg úgy gondolja, hogy számára ez lehetséges” – mondta.
A kormánytisztviselő szintén része volt ebben a hónapban annak a delegációnak, mely a tárgyalássorozat eredményeként több mint 1,5 milliárd euró értékben 30 üzleti megállapodást tudott megalapozni kínai és osztrák vállalatok közt.

http://www.hidfo.ru/2018/04/egy-kereskedelmi-haboruban-nincsenek-gyoztesek/

Távozik Magyarországról a Soros-alapítvány, Budapesti központ Berlinbe települ át

Távozik Magyarországról és Berlinbe helyezi át központját Soros György donorszervezete, az Open Society Institutions. Ez az a szervezet, amin keresztül az amerikai oligarcha minden európai országban finanszírozza a társadalomellenes eszmék terjesztését.
A Die Presse információi szerint Patrick Gaspard, az Open Society Foundations (OSF) vezetője csütörtökön bejelentette a szervezet budapesti központjának bezárását, miután a választási eredmények miatt egyértelművé vált, hogy a kormány keresztül tudja vinni a Stop-Soros törvénycsomagot. Az új szabályozás szerint átláthatóvá válna a külföldről finanszírozott szervezetek működése, adót kellene fizessenek a külföldi támogatások után, tiltottá válna a bevándorlás szervezése, emellett az ügynökeik külföldre utazgatását is megnehezítené a kormány.
Az Open Society Foundations-nek több mint 40 központja van világszerte. A budapesti központ Berlinbe költöztetése azonban jelzés értékű: Angela Merkel korábban maga is szó szerint említette, hogy a német kormány a “nyílt társadalom” ideológiáját képviseli. Emellett számos olyan hír jelent meg a sajtóban, miszerint a német rendőrség letartóztat olyan kommentelőket, akik a Facebook-on vagy máshol az interneten kritizálják Soros ideológiáját.

Miután kiderült, hogy a német rendőrök az éjszaka közepén rúgják rá az ajtót a kormány migrácós politikáját kritizáló kommentelőkre, a szövetségi rendőrhivatal szintén azt nyilatkozta, hogy ez a fajta véleménynyilvánítás “egy nyílt társadalomban megengedhetetlen.” Ebbe a közegbe költözik el Soros alapítványa, ahol a rendőrség az ő érdekeiket védelmezi, emellett az antifasiszta mozgalmak is állandó jelleggel terrorizálják a kormány bevándorláspolitikája ellen tüntető civileket.

http://www.hidfo.ru/2018/04/tavozik-magyarorszagrol-a-soros-alapitvany/

A németek azt akarják, a kormány védje meg őket a globalizációtól

A Bertelsmann-Stiftung által végzett kutatás eredményeiből kiderült, hogy a németek többsége szerint a kormány aktívabban kell folytassa a hazai vállalkozások védelmét a külföldi érdekekkel és a globalizáció káros hatásaival szemben.
A németek szerint komoly gondot okoznak a globalizáció hosszú távú hatásai, és azt akarják, hogy a kormány hatékonyabban védelmezze a német érdekeket – derült ki a Bertelsmann-Stiftung által végzett közvélemény-kutatásból.
A kutatási eredmények szerint a német társadalom 57%-a gondolja úgy: az állam erős szereplőként fel kell lépjen a hazai vállalkozások védelmében, hogy ellensúlyozza a globalizáció káros hatásait. A felmérés szerint a német lakosság több mint fele határozottan elégtelennek tartja a kormány ilyen irányú törekvéseit.
A kutatási eredményekről beszámoló Deutsche Welle napilap szerint az alapítvány vezetője, Aart De Geus azt mondta, a németek támogatják ugyan a globalizációt, de csak abban az esetben, ha “biztonsági övet” is kapnak hozzá. Nem támogatják a protekcionizmust, mégis a társadalmi többség úgy gondolja, hogy a globalizáció komoly problémává vált a német munkavállalók számára.
A kutatás szerint ugyanakkor a németek 70%-a pozitívumként tekint arra, hogy Németország és a világ más országai közt élénkülnek a kereskedelmi kapcsolatok, 61%-uk pedig úgy gondolja, hogy a globalizáció és a gazdasági növekedés közt összefüggés van.
A felmérés során azonban kiderült; a németek mindössze 23%-a gondolja úgy, hogy a globalizáció pozitív hatással volt a bérek alakulására. A társadalom közel kétharmada (63%) támogatja a külföldi befektetők jelenlétét, de eközben elvárja, hogy a kormány intézkedéseket tegyen a külföldi cégek túlzott befolyásával szemben.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-nemetek-az-akarjak-a-kormany-vedje-meg-oket-a-globalizaciotol/

2018. április 19., csütörtök

A terroristák egyre könnyebben jutnak fegyverhez Európában

Fegyverkezési verseny tört ki az európai szervezett bűnözői csoportok közt, ami nagy mértékben megkönnyítheti a potenciális terroristák fegyverhez jutását – írja a Guardian brit napilap.
A The Guardian beszámolója arra figyelmeztet, hogy ledőltek azok a korlátok, melyek eddig megakadályozták, hogy az európai feketepiacon könnyedén fegyverhez lehessen jutni. Elmondásuk szerint a tömeges bevándorlás hatására a fegyverkereskedelem is felélénkült, a szervezett bűnözői csoportok kiterjedt, határokon átívelő csempésztevékenységet folytatnak. A lap ráadásul az Európai Bizottság jelentésére hivatkozva azt írja, a terroristák könnyedén háborús fegyverekhez is hozzájuthatnak Európában, vagy magukkal hozhatnak ilyen fegyvereket.
A jelentés szerint az utóbbi évek terrortámadásait amiatt főleg nem lőfegyverrel követték el, mert az európai hatóságok meg tudták nehezíteni a terroristák lőfegyverhez jutását. Ehelyett történt gépjárművel tömegbe hajtás, késelések, emellett házilag készített robbanóanyaggal elkövetett terrorcselekmények is ismertté váltak Európában.
A brit lap azt írja, ezzel szemben mostanra könnyebbé vált az automata fegyverek beszerzése a feketepiacon, ami a korábbiaknál több halálos áldozattal járó terrortámadásokhoz vezethet. Az utóbbi években Európában legnagyobb számú halálos áldozattal járó terrortámadás a Párizsban történt 2015-ös mészárlás volt, melynek során 130 ember veszítette életét. Ennek során az elköveteők szintén lőfegyvereket használtak, a brit lap szerint az ilyen típusú terrortámadások válhatnak gyakoribbá.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-terroristak-egyre-konnyebben-jutnak-fegyverhez-europaban/

Ez az amerikai cég profitot csinál a Szíria elleni agresszióból

Az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország közös, Szíria elleni rakétatámadása során az amerikaiak azt a JASSM-ER megnövelt hatótávolságú rakétát használták, melynek megvételét az USA nagy mennyiségben tervezi a következő évek során.
A rakéta gyártója a Szíria elleni agressziót követően egy közleményt adott ki, mely szerint, ha termékük megtetszett az agresszor országoknak, készen állnak azt nagy mennyiségben is értékesíteni.
“Bár a művelet körülményeit nem kommentáljuk, készen állunk segédkezni vásárlóinknak globális törekvéseik során. A Lockheed Martin büszke a védelmi minisztériummal kötött megállapodásra, melynek keretén belül ellátja azt fejlett fegyverrendszerekkel – mint a JASSM – a katonai műveletek hatékonyabbá tétele érdekében” – áll a Lockheed Martin szóvivője által tett nyilatkozatban.
A fegyvergyártó cég szóvivője azt mondta, folyamatban vannak tárgyalások a légierővel azzal kapcsolatban, hogy a korábban tervezettnél nagyobb tételben vásároljanak. A Military.com azt írta, a Lockheed Martin eddig 2,200 JASSM-ER rakétát adott el az amerikai légierőnek, de a műveleti szükséglet 4900 rakéta lenne, amiben növekedést hozhat a korábbinál kiterjedtebb közel-keleti érintettség.
Persze, a Lockheed Martin a gyakorlatban akkor juthat még több megrendeléshez és nagyobb profithoz, ha az amerikai haderő elhasználja mindazt a készletet, amit eddig megvásároltak, s így utánpótlásra lesz szükség. A fegyvergyártó cég ezáltal érdekelt abban, hogy különféle indokból szuverén országok ellen intézzenek rakétacsapást a “szövetséges országok”.

http://www.hidfo.ru/2018/04/ez-az-amerikai-ceg-profitot-csinal-a-sziria-elleni-agressziobol/

2018. április 18., szerda

A menekültek 90%-a három év után is munkanélküli

2017-ben a Hollandiában három évvel korábban menedékjogot szerző migránsok csak mindössze 11%-a rendelkezett valamilyen munkaviszonnyal – derült ki az állami statisztikai hivatal összesítéséből.
Az állami statisztikai hivatal (CBS) adatai szerint a menedékjog megszerzését követő másfél évben mindössze a migránsok 4%-a tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ez a szám növekedett később 11%-ra.
“Másfél évvel a menedékjog megszerzése után, 2014-ben a 18 és 64 év közti menedékkérők 4%-a volt foglalkoztatott. Egy évvel később ez 11%-ra emelkedett”írták.
A CBS szerint a menekültjoggal rendelkezők közel háromnegyede Szíriából és Eritreából érkezett. A szíriai menekültek körében a foglalkoztatottsági ráta 10,5 százalék, az eritreaiaknak azonban csak 6%-át sikerült foglalkoztatni. A legnagyobb arányban az afgánok vállalnak munkát, az ő esetükben ez 29,7%-os arányt jelent.
A hivatal adatai szerint a foglalkoztatott menekültek 36%-a a vendéglátóiparban tudott munkát vállalni, további 24%-uk pedig alkalmi munkákat vállal.
A CBS adatai szerint a menekültek többsége még nem végezte el azt az integrációs vizsgát, amit a menedékjog megszerzését követően három éven belül el kellene végezniük. 2016 októberében mindössze a menekültek 6%-a tudott átmenni a teszteken, melyek gyakorlatilag csak azt vizsgálják, képesek-e együttélni az európai társadalom tagjaival.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-menekultek-90-a-harom-ev-utan-is-munkanelkuli/

2018. április 17., kedd

A Tízszarvú Fenevad nem is akarja megvédeni Németországot a terroristáktól

Az Alternatíva Németországnak párt képviselője szerint az Európai Unió nem tudja megvédeni Németországot a terroristáktól, mert a migránsok befogadását képviseli, miközben biztonsági okokból százezresével kellene deportálni a már beengedett bevándorlókat.
Georg Pazderski, az Alternatíva Németországnak párt elnök-helyettese kedden ismét figyelmeztette az Európai Uniót, hogy hagyjon fel a migránsok befogadásával kapcsolatos követeléseivel, mert a bevándorlók közt terroristák is érkeznek az EU-ba.
“Nem csak azt kell célként kitűzni, hogy megnehezítsük a terroristák hamis dokumentumokhoz jutását. A cél az kell legyen, hogy megtaláljunk, azonosítsunk és visszaküldjünk több százezer bevándorlót a származási országába. Ehhez az országba érkezett összes menedékkérő adataira szükség van” – áll az AfD sajtóközleményében.
Pazderski szerint az EU digitális ujjlenyomat rendszere nem lesz elég ahhoz, hogy az uniót megvédje a terroristáktól és bűnözőktől, emiatt záró toleranciát kell hirdetni az illegális bevándorlással szemben.
“Akik nem tudnak érvényes személyigazoló okmányt felmutatni a határon, azokat azonnal vissza kell utasítani. A záró toleranciának azonban az EU határain belül is érvényesülnie kell. Mindenki büntetéssel kellene szembenézzen, aki nem tudja igazolni személyazonosságát a schengeni övezetben” – tette hozzá.
Pazderski szerint, bár az Európai Unió átvett bizonyos jogköröket a tagállamoktól a határellenőrzésre vonatkozóan, mindeddig alkalmatlannak bizonyult arra, hogy megakadályozza a terroristák belépését Európa területére.

http://www.hidfo.ru/2018/04/az-eu-nem-tudja-megvedeni-nemetorszagot-a-terroristaktol/

2018. április 16., hétfő

A gyermekeket csak szabadon engedjük

Párizs egy migránsok által sűrűn lakott negyedének lakosai követelik, hogy a kormány haladéktalanul cselekedjen az utcán szabadon garázdálkodó kiskorú migránsbandák ellen, akik immár fényes nappal is rendszeresen támadnak meg védtelen nőket.
A helyiek által indított petíció arra kéri a kormányt, hogy hatékonyan lépjen fel a főként marokkói gyermekekből szerveződő migránsbandák ellen. A tipikusan 14-17 éves fiúkból szerveződő bűnözői csoportok állandó jelleggel terrorizálják a helyi lakosokat, sokan közülük kábítószerfüggők és nincsenek beszámítható állapotban, amikor bűncselekményt követnek el.
A gyermekmigráns-bandáktól a helyi üzletvezetők is tartanak. A petíciót 257 bolt tulajdonosa is aláírta, mert a migránsok miatt megnövekedett a lopások száma az általuk tulajdonolt üzletekben. A gyermekbandák tagjai nem csak a boltból lopnak, de a vásárlóktól is.
A petíció indításáról beszámoló weboldal szerint Párizs korábban 700000 eurót költött egy befogadóközpont létesítésére, ahol a kísérő nélkül érkező migránsgyermekeket elszállásolták és ellátták volna, de erre egyszerűen nem volt érdeklődés a részükről, a városba érkező migráns fiatalok inkább bandákba szerveződve járják az utcákat.
A hatóságok dolgát megnehezíti, hogy a migránsok kora, személyazonossága, gyakran valós származása is ismeretlen, de mivel kiskorúnak vallják magukat, bűncselekmény elkövetése esetén sem tudják őket huzamosabb ideig fogdán tartani.
A skandináv országokban szintén a marokkói migránsgyermekek jelentenek komoly problémát. Az Express brit napilap szerint a kiskorú migránsok csoportosan zaklatják a nőket fényes nappal, és megverik az áldozatot, ha nem engedi a fogdosást, tapogatást. A lap szerint a fővárosban minden rendőr tisztában van ezzel, és ők saját lányaikat soha nem is engednék egyedül a központi vasútállomás környékére.
Az Express azt írja, a marokkói migránsbandák tagjait néha elfogják a rendőrök, amikor a “gyermekek” részegen az utcán tombolnak, de néhány óránál tovább nem tudják őket a fogdán tartani. A rendőrök szerint a központi vasútállomás környéke már nem biztonságos, a migránsbandák állandó jelleggel terrorizálják az utasokat és a személyzetet. A bandák tagjai már 9 éves korban visszautasítanak minden hatósági segítséget, nem fogadják el az államilag biztosított lakhatást és a segélyezést sem, a szabadon járás válik az életformájukká.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-gyermekeket-csak-szabadon-engedjuk/

Már állatokra is reagál a Google arcfelismerő programja

Tovább javították a Google Photos applikáció arcfelismerő funkcióját, ami így már nem csak személyeket, de háziállatokat is képes beazonosítani.
A Google nemrég egy blogbejegyzésben közölte; tovább finomították a Google Photos egyes funkcióit, ami így lehetővé teszi, hogy pontosabb fényképeket készítsünk a házi kedvencekről, illetve a róluk készült fotókat címkékkel lássuk el.
A Google Photos applikációba integrált Google Lens szoftver intelligens módon beazonosít tárgyalat, helyeket, és a fényképen látható személyeket. Az új változtatásoknak köszönhetően azonban a felhasználók ma már háziállatokkal is megtehetik ugyanezt; ha nem is a személyazonosítás teljes megfelelője történik, de a Lens használatával a kutyáról, macskáról készült fotók által már beazonosítja a szoftver az állat fajtáját, illetve további információkat szolgáltat ezáltal.
Az új változtatásnak köszönhetően ma már nem kell beírni a keresőbe a “macska” szót, ha házikedvencünk régi fotóit akarjuk visszakeresni, mert a szotftver – ideális esetben – felismerni a négylábú “családtagot”, egymás mellé rendelheti a róla készült fényképeket.


http://www.hidfo.ru/2018/04/mar-allatokra-is-reagal-a-google-arcfelismero-programja/

2018. április 14., szombat

A nyugati országok katonai agressziót indítottak Szíria ellen, Moammer Kadhafi után Assadot is meggyilkolja a Tízszarvú Fenevad, s következik utána a valós pápa, melynek nyomán Izrael megtér

Németország nem támogatja az USA szíriai beavatkozását

Angela Merkel német kancellár egyértelműen kijelentette, hogy Németország nem vesz részt a Szíria elleni amerikai katonai beavatkozásban. Az ország második legnagyobb pártja szerint a kormány a békepárti közvélemény miatt nem meri követni az amerikai külpolitikát.
Merkel csütörtökön közölte; Berlin nem vesz részt egy Szíria elleni lehetséges katonai műveletben, annak ellenére, hogy a – szíriai kormány részéről – vegyifegyverek bevetését elfogadhatatlannak tartja. Az állítólagos vegyitámadás híre szíriai ellenzéki erőkhöz köthető médiafelületeken jelent meg, ezekre hivatkozva az Egyesült Államok kilátásba helyezte az ország elleni nyílt katonai agressziót. Ma reggelre a nyugati sajtó olyan híreket közölt, miszerint az amerikai, brit és francia erők légitámadást indítottak állítólagos vegyifegyver-raktárok ellen.
A vegyifegyvereket egyébként évekkel ezelőtt, nemzetközi szervezetek által ellenőrzött módon kivonták Szíriából. A szíriai kormány tagadja, hogy a nyugati sajtóban emlegetett városban vegyifegyvert vetettek volna be, egyúttal visszahivatkozott rá, hogy azok a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Szervezet irányításával korábban megsemmisítésre kerültek.
A német politikában mostanra elsődleges törésvonalat jelent az Egyesült Államok külpolitikájának követése vagy annak elutasítása. Albert Breininge, az Alternatíva Németországnak párt a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a kormány amiatt nem meri felvállalni az amerikai katonai beavatkozás támogatását, mert a társadalmi többség békepártisága megkérdőjelezhetetlen.
“Merkel döntése egy stratégiai manőver. Körültekintően kell eljárnia. Németországban nem lehet szavazatokat szerezni katonai beavatkozásokban részvétellel, különösen, mióta a Budneswehr érintetté vált az afganisztáni és több másik misszióban” – mondta.
A politikus hangsúlyozta, hogy az Alternatíva Németországnak párt továbbra is ellenzi a más országok elleni agressziót, mert ennek következményei az agresszor országon csapódnak le, például tömeges bevándorlás formájában. Breininge szerint az AfD alapjaiban ellenezni fog minden olyan külpolitikai döntést, amivel Németország saját magának árt.

http://www.hidfo.ru/2018/04/nemetorszag-nem-tamogatja-az-usa-sziriai-beavatkozasat/
A szíriai állami hírügynökség beszámol arról, hogy több nyugati ország katonai agressziót indított Szíria ellen. Amit a terrorszervezetek támogatásával nem értek el, azt közvetlen katonai beavatkozással próbálják elérni.
A szíriai légvédelmi rendszer szombaton háromoldalú agresszióval kellett szembesüljön, amikor az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia összehangolt légitámadásokat indított Damaszkusz környéke és Homsz ellen – írja a SANA hírügynökség.
A szír állami sajtó elmondása szerint az agresszió célpontja egy kutatóközpont volt, emellett légicsapást mértek a szíriai arab hadsereg raktáraira Homsz területén, ahol a légvédelem több, a nyugati haderő által indított rakétát is elfogott.
A szíriai hírügynökség szerint a Homsz elleni rakétatámadást részben elhárították, az amerikai rakétacsapás következtében azonban három civil veszítette életét.
Eközben rakétatámadás érte a szíriai fegyveres erők egy kutatóközpontját, ahol kizárólag anyagi kár keletkezett.
Donald Trump amerikai elnök a mai nap folyamán rendelte el a francia és brit légierővel közös légicsapásokat. Theresa May brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök egyaránt nyíltan bejelentette, hogy részt vesz a Szíria elleni agresszióban.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-nyugati-orszagok-katonai-agressziot-inditottak-sziria-ellen/




Az USA újabb olajmezőket foglalt le Szíriában

Annak ellenére, hogy Donald Trump ígéretet tett az amerikai fegyveresek Szíriából kivonására, az Egyesült Államok újabb katonai létesítményt épített Deir ez-Zor területén, egy olajmező közelében.
A FarsNews nemzetközi hírügynökség egy helyi arab nyelvű lapra hivatkozva azt írja, hogy az új létesítmény az al-Tanak olajmező közelében található, amit kurd fegyveresek tartanak ellenőrzés alatt, és az amerikaiak logisztikai központként használják, innen szállítanak hadianyagot a kormányerők ellen harcoló csoportoknak.
A bázis működéséről annak ellenére hallani a helyi sajtóban, hogy Donald Trump ígéretet tett arra; kivonulnak Szíriából, “amilyen hamar csak lehetséges”.
A Szíria elleni agresszió megkezdését követően Emmanuel Macron francia elnök olyan nyilatkozatot tett, mely szerint az USA állandó jelenlétet kellene fenntartson az országban. Ekkor tett ígéretet Trump a Szíriából kivonulásra.
“Az amerikai misszió célja nem változott – az elnök egyértelműen kijelentette, hogy az amerikai csapatok mihamarabbi hazahívását akarja. Elkötelezettek vagyunk az ISIS megsemmisítése iránt, és olyan feltételeket akarunk teremteni, melyben többé nem lehetséges a visszatérése. Emellett elvárjuk, hogy térségi szövetségeseink katonai és gazdasági téren nagyobb felelősséget vállaljanak a térség biztonságossá tételében” – áll a Fehér Ház szóvivője által adott közleményben.
Április 14-én az USA, az Egyesült Királyság és Franciaország összehangolt légicsapásokat hajtott végre Szíriában a kormányerők ellen, miután Bassár el-Aszad szír elnök állítólag vegyifegyver támadást rendelt el. Az orosz védelmi minisztérium szerint a három ország erői mintegy 100 rakétát lőttek az országra, ennek nagy részét a szíriai légvédelem elhárította.
Az USA által irányított nemzetközi koalíció 2014 óta folytat különböző hadmozdulatokat Szíria területén. A katonai beavatkozás illegális, mert az ENSZ Biztonsági Tanácsa ahhoz nem adta felhatalmazását. Miközben az orosz fegyveres erők a demokratikusan választott szíriai kormány támogatásával tartózkodnak az országban, az amerikai katonai jelenlétre Szíria korábban sem adott engedélyt, hanem egyértelműen fogalmazva megszállásként beszélnek arról, hogy Szíria bizonyos részeit amerikai fegyveresek tartják ellenőrzés alatt.

http://www.hidfo.ru/2018/04/az-usa-ujabb-olajmezoket-foglalt-le-sziriaban/

2018. április 13., péntek

Levetették a székely zászlót a csíkszeredai polgármesteri hivatalról

Egy jogerős bírósági ítélet nyomán kénytelen volt eltávolíttatni a székely zászlót és a városzászlót a városháza épületéről.
A zászlóknak az elmúlt napokban történt, be nem jelentett eltávolítására a Székelyhon.ro portál figyelt fel.
A portálnak Füleki Zoltán alpolgármester magyarázta meg a jogi helyzetet. Az alpolgármester felidézte: a jelképek eltávolításáért a székelyföldi románok érdekvédelmi szervezeteként fellépő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) indított pert, melyben a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2016 decemberében hozott a város számára kedvezőtlen jogerős ítéletet. A zászlók ennek ellenére tavaly a helyükön maradtak.
Fotó: Tuba Zoltán - Origo
A zászlóperhez egykor magánszemélyként csatlakozott Füleki Zoltán alpolgármester, hogy a pert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán lehessen folytatni. Az alpolgármester azonban elmondta: a közelmúltban értesítették Strasbourgból, hogy keresetét az előzetes vizsgálat nyomán elutasították.
Füleki Zoltán azt is elmondta: a városházáról zászlókat követni fogja a Városháza felirat is, amely szintén az ADEC által jogerősen megnyert per következtében nem maradhat a helyén. A harmadik elveszített per a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett rúdra felvont székely és városzászlókra vonatkozik, ezeket is le fogják venni.
Füleki Zoltán úgy nyilatkozott, hogy az eltávolított jelképek ügyében is olyan kreatív megoldást keresnek, mint amilyent a polgármesteri hivatal tanácstermében alkalmaztak. Ott zászlók helyett reklámpannókon (roll up) állították ki a levetetett jelképeket.

http://www.origo.hu/nagyvilag/20180413-levettek-a-szekely-zaszlot-csikszeredan.html

Ilyenek lesznek az új rendszámok, ijesztő dologra képesek

Dubajban már folyik a tesztüzeme a GPS-jeladóval kombinált rendszámnak, amelyet 2019-ben akarnak kötelezővé tenni.

A digitális kijelzőt jelentő új rendszámokhoz egy, az autóba épített GPS-jeladó is jár, utóbbi segítségével automatizálják a büntetéseket, gyorshajtás vagy behajtani tilos figyelmen kívül hagyása esetén automatikusan számlázza a vezetőnek a vétséget a rendszer - írta az Automotor.hu.

Ezen kívül az állam valós idejű közlekedési információkhoz is jut azáltal, hogy mindenkiről mindig tudja, hol járnak (vagy épp állnak a dugóban). Olyan funkciókat is említenek a Tag to Connect nevű rendszám mellett, mint hogy a lopás miatt körözés alatt álló autó digitális rendszáma felhívja magára a figyelmet - például villogással.

http://www.origo.hu/auto/20180413-ilyenek-lesznek-az-uj-rendszamok.html

2018. április 11., szerda

Eltörölnék a dolgozatokat és házi feladatot a svéd iskolákban

Egy svéd iskola úttörő módszerekkel próbálja elősegíteni a migránsok integrációját és a feszültség csökkentését az iskolákban. Az új megközelítést az állami sajtó is reklámozza, mert valamiféle országos alternatívát látnak az iskolarendszer lebutításában.
A Stureskolan által bevezetett módszer lényege, hogy a gyermekek soha nem kell dolgozatot írjanak, és soha nem kapnak házi feladatot – áll a Sveriges Television beszámolójában. A SVT szerint a kísérlet célja, hogy csökkentse a feszültséget és bizonytalanságot a diákok körében.
“Folyamatosan kapunk újabb jelentéseket azzal kapcsolatban, hogy gyermekek nem érzik jól magukat. Ez amiatt van, mert állandó jelleggel nagy stressznek vannak kitéve. Ez a mi módszerük arra, hogy a stresszt csökkentsük” – mondta Petronella Sirkka, az SVT-nek nyilatkozó iskolaigazgató.
Sirkka szerint számos kutatás alátámasztja, hogy a diákok jobban teljesítenek, ha nincsenek folyamatos stresszhelyzetben tartva a dolgozatok és kötelező házi feladat által. Elmondása szerint, az iskola magas követelményeket állít diákjaival szemben, de ezt elsősorban nem a tények ismerete, hanem az elemző gondolkodás terén teszik.
“A világ ma már teljesen más, mint egy évtizeddel ezelőtt” – mondta, hozzátéve, hogy ez a változás rákényszeríti az oktatás szervezőit arra, hogy szembenézzenek régi önmagukkal, és alapjaiban változtassák meg az oktatási tevékenységet.
Sirkka az Aftonbladet napilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy ma a gyermekek már nem a tényeket és száraz adatokat kell ismerjék, hanem egymásba ágyazott komplex összefüggéseket kell átlássanak, amit leginkább az iskolában lehet átadni nekik, nem pedig otthon.
A kísérlet részeként áprilisban tiltják be a házi feladatot és dolgozatok íratását, eltekintve azoktól a tesztektől, melyek megírása országosan kötelező. Amennyiben az első próbálkozás jó eredményekkel zárul, 2019-ben bevezetnék a teljes évre vonatkozóan ugyanezt.
Az iskolaigazgató ugyanakkor elismerte, hogy az unortodox módszer egy másik indokra is visszavezethető; az utóbbi évek során egyre több nem-svéd diák tanul a svéd iskolákban olyan háttérrel, hogy még csak néhány éve élnek a skandináv országban, emiatt az ő oktatásuk egészen más megközelítést igényel.

http://www.hidfo.ru/2018/04/eltorolnek-a-dolgozatokat-es-hazi-feladatot-a-sved-iskolakban/

Sok milliárd eurót veszíthet Németország a szankciók miatt


„Az oroszokat kint, az amerikaiakat bent, a németeket pedig lent tartani.” Sir Hastings L. Ismay, a NATO első főtitkára - az észak-atlanti szövetség célkitűzéseiről.

Az orosz-német külkereskedelmi kamara (AHK) kedden kiadott egy jelentést, melyből kiderült, hogy Németország több milliárd eurót veszíthet az Egyesült Államok Oroszország elleni újabb szankcióin.
“Az AHK becslései szerint a német gazdaság pusztán az újabb tranzakciók megszűnése miatt több mint 100 millió eurót veszít rövidtávon. Hosszú távon több milliárd euró értékű projektek kerülnek veszélybe. A fokozott ellenőrzéssel járó megnövekedett adminisztratív terhek szintén akadályt jelentenek a német vállalkozások számára” – áll a jelentésben.
Az AHK igazgatósági tanácsának elnöke, Matthias Schepp szerint a szíriai és ukrán válságok kapcsán hozott újabb szankciók problémát jelentenek, amit minél hamarabb meg kell oldani.
“Moszkva és Washington részéről egyaránt erőfeszítések szükségesek, ahogy az EU és valamennyi, a konfliktusban érintett fél részéről is” – tette hozzá.
Pénteken az Egyesült Államok újabb szankciókat hirdetett Oroszország ellen, amiért Moszkva állítólag megpróbálja aláásni a globális stabilitást (a nyugati szóhasználatban ez az amerikai hegemóniát jelenti). A szankciók által érintett személyek közt van számos orosz üzletember és az általuk irányított vállalatok, emellett számos magas rangú orosz tisztviselő. Az amerikaiak döntése a hét folyamán az orosz részvények és a rubel számára is gyors értékvesztést hozott.
Washington és Moszkva viszonya akkor mérgesedett el, amikor 2013-2014 fordulóján nyugati országokból pénzelt civil szervezetek és szélsőjobboldali csoportok megbuktatták az ukrán kormányt, majd az új kijevi adminisztráció sorban aláírta az EU- és NATO-csatlakozáshoz szükséges dokumentumokat.
A külföldről pénzelt forradalom után a NATO-integráció előkészítéseként amerikai fegyveresek jelentek meg Ukrajnában (az ukrán fegyveres erők kiképzésének, és nemzetközi hadgyakorlatok részeként). Az orosz többségi lakosságú területek azonban az Ukrajnától elszakadás mellett döntöttek, miután a kijevi kormány az anyaországukkal szemben ellenségessé vált.
Az ukrán válság kezdete óta az Egyesült Államok számos szankciót hozott Oroszország ellen. Az újabb gazdasági korlátozások azonban főleg azt próbálják megakadályozni, hogy a nyugat-európai cégek szorosabbra fonják gazdasági kapcsolataikat Washington riválisaival.


http://www.hidfo.ru/2018/04/sok-milliard-eurot-veszithet-nemetorszag-a-szankciok-miatt/



Az orosz export helyreállítását kéri a német gépipari szövetség elnöke

A német gépipari szövetség (VDMA) elnöke arra kéri a német kormányt, hogy fokozatosan törölje el az Oroszország elleni szankciókat, és állítsa helyre a két ország közti exportot.
A VDMA elnöke, Carl Martin Welcker a Reuters hírügynökségnek adott interjú során azon meggyőződésének adott hangot, hogy a nyugati országok meg kell változtassák stratégiájukat Oroszország vonatkozásában, és felül kell vizsgálják a Moszkva ellen hozott korlátozó intézkedéseket.
“A gazdasági szankcióknak elhanyagolható politikai hatása van. Ennek okán kritikus szemszögből vizsgáljuk a szankciók kérdését. Azokat a dolgokat, melyek működnek, fenn kell tartani, más dolgokat azonban vissza kell vonni, amennyiben ez lehetséges”mondta.
Bár a német gépipari cégek oroszországi exportja 22,5%-kal növekedett (2017-ben 5,3 milliárd euróra), ez a növekedés meg sem közelíti a 2012-es adatot, amikor az Oroszországba irányuló német gépipari export értéke megközelítette a 8 milliárd eurót.
Az üzletember szerint a szankciók ellenére a fejlődés jeleit mutatja az orosz gazdaság, és Németország számára megengedhetetlen, hogy ne használja ki az orosz piacban rejlő lehetőségeket, mert ebben az esetben Dél-Korea, Kína és más ázsiai országok fognak élni a lehetőséggel.

http://www.hidfo.ru/2018/04/az-orosz-export-helyreallitasat-keri-a-nemet-gepipari-szovetseg-elnoke/

2018. április 10., kedd

RTL: Nem futunk el. Maradunk

Az Index.hu szerint a kormány magyar kézbe akarja venni azokat az ellenzéki médiafelületeket, melyek jelenleg külföldi tulajdonban vannak. Ennek kapcsán felkeresték a német kézben lévő kormányellenes TV-csatornát, hogy készülnek-e már a visszavonulásra.
Nem akar kivonulni a kormányt Németország irányából kritizáló (Bertelsmann) RTL Magyarországról, és egyelőre nem tervezik a csatorna eladását magyar tulajdonosnak – derült ki az Index.hu beszámolójából. A liberális lap azt írta, az RTL Klubot évek óta környékezik a kormányközeli cégek árajánlatokkal, emiatt a választások után ismét aktuálissá vált a kérdés.
“A választások után kialakult helyzetben indokoltnak láttuk ismét megkérdezni az cégcsoport vezetését, mik a magyarországi terveik. Az RTL részéről Oliver Fahlbusch kommunikációért és marketingért felelős alelnök válaszolt az Indexnek” – írták.
Oliver Fahlbusch pedig azt mondta; “Nem futunk el. Maradunk.”
A marketingért felelős alelnök kifejtette, a mai helyzetben teljesen érthető, hogy újra felmerült ez a kérdés, de egyelőre “nincs tervben, hogy kiadnák az RTL Klubot, vagy a portfólió más, fontos elemeit a kezükből.”
A liberális lap szerint a negyedik Orbán-kormány indirekt módon is megpróbálhatja rávenni a külföldi tulajdonban lévő kormányellenes médiát, hogy adják magyar kézbe érdekeltségeiket, amit elsősorban a reklámadó emelésével tudnának elérni.

http://www.hidfo.ru/2018/04/rtl-nem-futunk-el-maradunk/

“Amerikai mintát” akarnak, forradalmat hirdetnek a civilek

Tényleg egyesülni tud az ellenzék ezzel az üzenettel, hogy egy idegen ország mintájára alakítsuk át az országot?
Kormányellenes tüntetés szerveződik a választások utáni első hétvégén, Budapesten, a választási eredményekkel elégedetlenség miatt – írja a Mérce.hu. A tüntetést valamennyi liberális sajtóorgánum reklámozza.
Az Index.hu által is népszerűsített megmozdulás egy szervezője Facebook-bejegyzésében egyértelműen kijelentette; azt akarják, hogy Magyarországon a kormány amerikai mintára működjön, és ennek érdekében forradalmat akarnak kezdeni.
“Generációnkban két lehetőség áll a fiatalok előtt: Kivándorlás, vagy Forradalom. Mi választottunk!” – áll a közleményben.
A Facebook-bejegyzésben továbbá az áll, hogy amerikai mintára formált magyar alkotmányt akarnak, melyben benne foglaltatna, hogy – a választói akarattal szemben – két parlamenti ciklusnál tovább senki ne lehessen miniszterelnök.
“A 2/3-os törvényeket el kell vetni, és amerikai mintára két ciklusnál tovább senki sem gyakorolhatja a hatalmat” – írták.
A tüntetés szervezői szerint ez a választás “a keleti orientációról, az illiberális állam végső simításairól döntött”, ehelyett kellene inkább amerikai mintára átalakítani az országot.
(Mindeközben Angela Merkel, aki már negyedik alkalommal tölt be kancellári posztot az Európai Unió mintaországában, gratulált Orbán Viktor újraválasztásához.)
http://www.hidfo.ru/2018/04/amerikai-mintat-akarnak-forradalmat-hirdettek/

Távozik Budapestről a Soros-egyetem


Visszavonul a médiából az Index tulajdonosa

Nem akarták leoltani a lámpát - a döntésről ma reggel értesítették őket.
Simicska Lajos úgy döntött, nem finanszírozza tovább a médiaportfóliójába tartozó Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót – áll a szintén Simicska portfóliójához tartozó Index.hu beszámolójában. A lap szerint a milliárdos vállalkozó “kivonul a médiából.”
Az MNO weboldalán egy közlemény jelent meg, e szerint a lap utolsó számát holnap lehet megvenni.
“A Magyar Nemzet finanszírozási problémái miatt, a tulajdonosok döntése alapján 2018. április 11-től a kiadó beszünteti médiatartalom-szolgáltatási tevékenységét, így megszűnik a Magyar Nemzet napilap és annak online verziója, az mno.hu.
A 80 évvel ezelőtt alapított Magyar Nemzet napilap utolsó nyomtatott száma holnap, 2018. április 11-én jelenik meg” – áll a közleményben.
A Magyar Nemzet várható megszűnéséről már korábban is terjedtek pletykák; ezek szerint Simicska Lajos csak akkor tudja tovább működtetni kiterjedt médiabirodalmát, ha nem a Fidesz-KNDP nyeri a választásokat és a milliárdos újra állami megrendelésekhez juthat.
Egyelőre nincsenek információk arról, hogy a Simicska Lajos rokona által igazgatott Index.hu számára még meddig biztosítottak a működési források.

http://www.hidfo.ru/2018/04/visszavonul-a-mediabol-index-tulajdonosa/

Távozik Budapestről a Soros-egyetem

A 444.hu információi szerint a választási eredmények miatt Bécsbe költözhet Soros György ideológiai utánpótlásképző egyeteme, a Central European University. Az iskola 2019 szeptemberétől kezd Bécsben működni.
“Levélben tájékoztatta oktatóit Michael Ignatieff, a CEU rektora arról, hogy az egyetem kutarórium és szenátusa együttműködési megállapodást írt alá Bécs városával és lépéseket tett annak érdekében, hogy 2019 szeptemberében megnyissa kampuszát az osztrák fővárosban” – áll a 444.hu beszámolójában.
A lap szerint a bécsi költözködés amiatt fontos az egyetem számára, mert a vasárnapi országgyűlési választások eredményeként nehéz helyzetbe kerülnek azok a személyek, akik Soros iskolájában az ideológiai képzést folytatják.
“Ignatieff nem is nagyon csinál titkot abból, hogy a lépésnek azért van jelentősége, mert vasárnap lezajlottak a választások Magyarországon, és a Fidesz ismét kétharmados felhatalmazást szerzett a választópolgároktól” – írták.


A Soros-alapítványok által támogatott, nemsokára megszűnő újság azt írja, az egyetem egy tavaly elfogadott törvény miatt is nehéz helyzetbe került, mert hiába teljesítette az abban megfogalmazott elvárásokat, a kormány vonakodott megállapodást aláírni a továbbműködés engedélyezéséről.
Az újságíró eképpen összegezte a történteket; “Nehéz ezt másként értelmezni, mint hogy megkezdték az oktatók és hallgatók felkészítését a költözésre.”

http://www.hidfo.ru/2018/04/tavozik-budapestrol-a-soros-egyetem/

A magyar jog az uniós jog fölött áll

A választások után kétharmados legitimációval rendelkező kormány alkotmányba foglalná, hogy amennyiben a magyar törvények és a külföldi jog ellentmondásban áll egymással, ebben az esetben a magyar törvények lesznek irányadóak – áll a 444.hu beszámolójában.

A megszűnés előtt álló liberális lap azt írta, a kormány az országgyűlési választásokon kétharmados többség megszerzésével olyan erős legitimitást szerzett, hogy alkotmányba foglalhatja; amennyiben a magyar törvényekkel ellentétes rendelkezéseket hoznak a külföldi hivatalok, ebben az esetben is a magyar jog lesz az irányadó.
A beszámolóban az áll; a 2016-os kvótanépszavazás után a kormány megpróbált keresztülvinni egy alkotmánymódosítást – ami a Jobbik ellenkezése miatt elbukott -, és ebben az alkotmánymódosításban benne foglaltatott a magyar törvények elsődlegessége az uniós joghoz képest. Erre a kitételre a migránsok kötelező elosztását előíró kvótarendszer miatt lett volna szükség, ám ehhez ellenzéki pártok támogatását nem sikerült elnyerni, így elmaradt a kívánt módosítás.
A lap szerint a kormány az újabb kétharmad birtokában keresztülviheti a korábban tervezett alkotmánymódosítást. A tágabb kontextust tekintve ez a változtatás a nemzeti szuverenitás alkotmányba foglalását jelenti, hiszen egyértelműen kimondja, hogy bármilyen jogi követelése van az Európai Uniónak, ez csak abban az esetben érvényes Magyaarországra, ha a magyar joggal is összeegyeztethető.
“Az akkor tervezett szöveg nem is kifejezetten a kötelező kvóták alkotmányos tilalma miatt volt igazán érdekes. A legizgalmasabb az volt benne, hogy kimondta volna, hogy az EU-s jogszabályok csak bizonyos korlátozásokkal kötik Magyarországot, meglehetősen rugalmasan megfogalmazva a feltételeket. Ez azért elég kemény ügy, mert az EU-tagság közben arra kötelezi Magyarországot, hogy a közösen hozott szabályokat mindenképpen tartsa be” – írták.

Az Európai Unió a közeljövőben azonban nem csak a migránskvóta keresztülvitelét tervezi; számos olyan változás van folyamatban az EU mag-országai közt, ami alapjaiban megkérdőjelezheti a magyar államiságot. A nyugat-európai országok az európai integráció olyan mértékű mélyítését tartják irányadónak, ami a nemzetállamiság nyílt megkérdőjelezését jelenti.
Többek közt Németország és Franciaország venne részt az Európai Egyesült Államok létrehozásában, ami a tagállamoktól gyakorlatilag elvenné az állami jogosultságokat. Ebben az esetben Magyarország számára védelmet jelenthet ez az alkotmánymódosítás, hiszen egyértelműen az alkotmányba lenne foglalva, hogy amennyiben az uniós döntések ellenkeznek a magyar joggal, azok nem lehetnek érvényesek Magyarországra.
“Egészen bizarr jogi helyzethez vezethet ez: előfordulhat például, hogy Magyarországot egy törvény betartására kötelezi az EU bírósága, amit a magyar kormány a saját alkotmányára hivatkozva nem hajt majd végre” – írták.
Az utóbbi évek során az európai politika központi kérdésévé vált a nemzeti szuverenitás vagy annak elutasítása. Az Egyesült Királyság EU-ból kilépését követően a nyugat-európai országok egy föderális európai államot akarnak létrehozni. A közép- és kelet-európai országok többsége azonban szuverenista politikát kezdett követni, és törekszik saját államiságának megőrzésére.
A konfliktus legbelső lényege, hogy Magyarország ezeréves államiságát kell megőrizze olyan nyugat-európai országokkal szemben, melyek demográfiájukból adódóan akár 50 éven belül muszlim kalifátusokká válhatnak.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-magyar-jog-az-unios-jog-folott-all/

Visszavonul a médiából az Index tulajdonosa

Nem akarták leoltani a lámpát - a döntésről ma reggel értesítették őket.
Simicska Lajos úgy döntött, nem finanszírozza tovább a médiaportfóliójába tartozó Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót – áll a szintén Simicska portfóliójához tartozó Index.hu beszámolójában. A lap szerint a milliárdos vállalkozó “kivonul a médiából.”
Az MNO weboldalán egy közlemény jelent meg, e szerint a lap utolsó számát holnap lehet megvenni.
“A Magyar Nemzet finanszírozási problémái miatt, a tulajdonosok döntése alapján 2018. április 11-től a kiadó beszünteti médiatartalom-szolgáltatási tevékenységét, így megszűnik a Magyar Nemzet napilap és annak online verziója, az mno.hu.
A 80 évvel ezelőtt alapított Magyar Nemzet napilap utolsó nyomtatott száma holnap, 2018. április 11-én jelenik meg” – áll a közleményben.
A Magyar Nemzet várható megszűnéséről már korábban is terjedtek pletykák; ezek szerint Simicska Lajos csak akkor tudja tovább működtetni kiterjedt médiabirodalmát, ha nem a Fidesz-KNDP nyeri a választásokat és a milliárdos újra állami megrendelésekhez juthat.
Egyelőre nincsenek információk arról, hogy a Simicska Lajos rokona által igazgatott Index.hu számára még meddig biztosítottak a működési források.

http://www.hidfo.ru/2018/04/visszavonul-a-mediabol-index-tulajdonosa/

2018. április 9., hétfő

Rövid változat: Észak-koreai válság - Hogyan robbantanak ki háborúkat?

 

A közelmúlt történelmének háborúit többnyire hazugságokkal robbantották ki. A vietnámi háborút pl. 1964-ben azzal a közleménnyel indították el, hogy az észak-vietnámiak többször ok nélkül rálőttek amerikai hadihajókra. Ez Hazugság! Az 1990-es iraki-háborút megelőzte az úgynevezett inkubátoros hazugság. Az 1999-es Koszovói háború feladata az volt, hogy egy olyan humanitárius katasztrófába avatkozzon be, ami nem is létezett . A második iraki háborút 2003-ban olyan „bizonyított”-nak állított tömegpusztító fegyverek létezésével magyarázták, amiket meg sem találtak. A 2011-es líbiai háborúban kiderült, hogy amit egy líbiai informátor az ENSZ előtt állított, hogy Kadhafi 6.000 embert ölt meg, csupán koholmány volt. Érdemes ezt szem előtt tartva odafigyelni Észak-Korea és az USA közötti aktuális válságra. Ez tehát azt jelenti, hogy résen kell lenni, ha esetleg észak-koreai támadással magyaráznának meg egy Észak-Korea ellen irányuló amerikai támadást.

von jes./dd.