2015. október 20., kedd

Alakul a “Terminator Skynet”?

A megsemmisítéshez ez a rendszer még kér jóváhagyást, de a tervek szerint hamarosan ebben a kérdésben is tud majd dönteni.
Újabb sikeres tesztet hajtottak végre azon az orosz fejlesztésű intelligens katonai rendszeren, mely a tervek szerint képes lesz gyakorlatilag teljesen önálló, döntéshozásra képes harcigépcsapat irányítójaként működni – írja tudósításában az orosz rt.com angol nyelvű kiadása.
Az Unikum nevű rendszert, szoftvercsomagot a csúcstechnológiai projektek lebonyolítását végző Rosztekh állami vállalat egyik leánycége, a 2014-ben alapított OPK (Egyesült Gépgyár – Объединенная приборостроительная корпорация) fejleszti, mely vállalat elsősorban haditechnikai célok megvalósítását tűzi ki maga elé.
Jelenlegi állapotában az Unikum mesterségesintelligencia-alapú rendszere legfeljebb tíz robotot tud vezérelni: kommunikációt biztosít, meghatározza az adott harci helyzetben az egyes eszközök szerepét és feladatait, parancsnokot jelöl ki a szakaszban.
Az egyes harcjárműveket, robotokat koordináló Unikum képes önállóan megkeresni a célpontokat, a taktikailag legmegfelelőbb pozíciókat elfoglalni egy ütközetben – de az ellenfelek megsemmisítéséhez emberi megerősítést, az operátor jóváhagyását kéri. Emellett azt is meg tudja oldani, hogy a szakasz megsérült, meghibásodott tagjait újakkal váltsa fel. Az Unikum bármilyen robotcsoportot képes irányítani, mindegy, hogy azok a földön, a vízben, vagy a levegőben tartózkodnak.
A vállalat vezetője arról számolt be, hogy igen jól állnak a fejlesztéssel: a rendszer az állami megbízó által előírt összes tesztet sikeresen teljesítette. Szergej Szkokov felhívta arra a figyelmet, hogy bár már most is minimális az emberi közreműködés az Unikum tevékenysége során, de a következő lépés a teljesen önálló irányítórendszer létrehozása lesz.
http://www.balrad.com/2015/10/20/felelmetes-orosz-haditechnikai-fejlesztes/

Horvátország várja, hogy újra “robbanjon a helyzet” a magyar határon

02
Horvátország is kerítést épít a Szerbiával közös határszakaszon, ha Németország lezárja határait. Ezzel a “nem európai módszerrel” próbálnak megszabadulni menekültek százezreitől.
Vesna Pusic külügyminiszter a mai nap folyamán, a horvát N1 televíziónak nyilatkozva jelentette be, hogy készen állnak lezárni az ország határait, ha Németország korlátozza a bevándorlást. Szerinte a kerítés építésével két hét alatt végeznek majd.
“Mi mást tehetnénk? Hagyjuk menekültek százezreit Szerbiában, és várjuk, hogy a helyzet robbanjon.”
Zoran Milanovic miniszterelnök korábban úgy fogalmazott a magyar-szerb, majd a magyar-horvát határra épített határzár kapcsán, hogy ők is “bármikor építenek két hét alatt egy kerítést, de nem akarnak”, mert a kerítés építése “nem európai módszer”, és ezzel “Magyarország elszigeteli magát”.
Úgy tűnik, mostanra Horvátország is készen áll arra, hogy “elszigetelje magát”. A magyar határ védelmében a térségi országok példátlan összefogása valósult meg, miközben Horvátország schengeni pozíciója megrendült. Rogán Antal szeptember közepén kijelentette, hogy amennyiben Horvátország nem hajlandó megvédeni a schengeni övezet határait, Magyarország blokkolni fogja Horvátország schengeni csatlakozását. Szijjártó Péter kijelentése szerint a horvát kormányfő vélhetően frusztrált a választási kampány miatt.
Horvátország november 8-án tart országgyűlési választásokat. Milanovic frusztráltságának oka, hogy pártja a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint már csak 25,4%-os támogatottsággal bír. A felmérések alapján várhatóan a Horvát Demokratikus Közösség nyeri a választásokat, ami viszont jó kapcsolatot ápol az Orbán-kormánnyal. Milanovic a várható választási vereség képe mellett azzal kellett szembesüljön, hogy nem érdemes Európa liberálisaival szövetkezni Magyarország ellen; amennyiben az Európai Unió nem hajlandó lezárni a schengeni övezet határait, egy visegrádi unió fogja lezárni a sajátjait.

http://hidfo.ru/2015/10/horvatorszag-varja-hogy-ujra-robbanjon-a-helyzet-a-magyar-hataron/

Aleppo megtisztítva!

A legfrissebb hírek szerint Aleppo városából a szír kormányerők kitakarították az utolsó ISIS martalócot is, és a város felszabadult a dzsihadista rémuralom alól.
al
Az Ismail Sanif és Bashar Muqaddam nevű ISIS banditavezérek nem úszták meg élve a műveletet.
Ma délutáni hír, miszerint a legfőbb latorállam-az USA-letiltotta repülőgépeinek a szír légtér használatát.

http://www.balrad.com/2015/10/20/aleppo-megtisztitva/

Mint ismeretes, Oroszország Szíriai légiakciói több esetben is a kétségbeesésbe hajszolták a térségben “akciózgatni szándékozó” amerikai repülőgépek pilótáit.

A riadalom minden esetben óriási volt, hiszen a latorgépek pilótái CSAK VIZUÁLISAN észlelték az orosz repülőgépeket, akkor azok elhúztak a közelükben. Csodaketyeréik-amelyeknek pedig az lenne a feladatuk hogy jelezzenek ilyen esetekben-vakok és némák maradtak!
Magyarán: a lator radartechnika csődöt mondott! A NATO NEM KÉPES ÉSZLELNI AZ OROSZ GÉPEKET, CSAK HA AZOK IS AKARJÁK!
Philip Breedlove latorszövetségi főparancsnok máris megkongatta a vészharangot. AZ OROSZOK MEGVAKÍTOTTÁK A NATO-T!
Az új orosz Richag-AV radar és hanglokátor zavarórendszert helikopterre, hajóra és más harcászati eszközökre is fel lehet szerelni, amelyek így több száz kilométeres távolságból is képesek megzavarni az ellenség hadászati rendszereit. Fejlesztői szerint az új rendszerhez még csak hasonló sem létezik máshol a világon.
Lehetséges, hogy a tavalyi (Fekete-tengeri Donald Cook-eset) incidensnél használt technológiáról van szó, ami azt jelenti, hogy Oroszország az USA és a NATO legmodernebb rombolóit, repülőgépeit, rakétáit is képes harcképtelenné tenni.
Ezek tükrében már nem is csoda, hogy az amerikaiak állandóan azt követelik Oroszországtól, hogy ELŐRE jelezzék az orosz légierő gépeinek Szíria légterében való mozgását. Rettegnek, hogy pilótáik rohamot kapnak a hirtelen a semmiből előbukkanó orosz gépek látványától.

Kínai drónokkal harcolnak az Iszlám Állam ellen

Irak védelmi minisztériuma nyilvánosságra hozott egy videofelvételt, amin a kínai gyártású CH-4B drón indítása látható a bagdadi al-Kut légibázison.
Haled al-Obeidi, Irak védelmi minisztere az interjú során elmondja, hogy a CH-4B “Szivárvány” drón első harci bevetésére indul az ISIL ellen az Anbar provinciában. A The Diplomat magazin az eset kapcsán hangsúlyozta; egyelőre nem hoztak nyilvánosságra arra vonatkozó adatokat, hogy Kína milyen típusú és mennyi drónnal látta el Irakot, illetve, hogy csak a videofelvételen látható típust kapták-e, vagy más gyártmányokat is a kormányerők rendelkezésére bocsátottak.
A Popular Science szerint a CH-4 támogatja a legmodernebb irányítási rendszereket, egy kétszemélyes, mobil irányítóközpontból vezérelhető, ami műholdas és közvetlen irányítást is lehetővé tesz. A drón lehetővé teszi a vezérlő személyzet életének kockáztatása nélküli csapásmérést mintegy ötezer méterről, ezért nagy mértékben hozzájárul az erőviszonyok átrendezéséhez. A CH-4 Irakban való megjelenése rámutat, hogy az Egyesült Államok mindinkább háttérbe szorul a közel-keleti országoknak történő dróneladások terén.

http://hidfo.ru/2015/10/kinai-dronokkal-harcolnak-az-iszlam-allam-ellen/

Svájcban is a bevándorlás korlátozásával lehetett kormányra jutni

A migrációs válság meglátszódik a választási eredményeken; migrációellenes párt jutott kormányra Svájcban, az ország saját kvótarendszerrel korlátozhatja a bevándorlást, és a lakosság egyre kevesebb bizalmat szavaz az Európai Uniónak.
A Svájci Néppárt szerezte meg a szavazatok 29,4%-át a vasárnapi országgyűlési választáson, és ezzel további 11 székhez jutott a parlamentben – részben a migrációs válságnak köszönhetően. A választók egyre kevesebb bizalommal tekintenek az Európai Unióra, ami láthatóan képtelen a migrációs válság kezelésére, emiatt a Svájci Néppárt 65 mandátumhoz jutott a parlamentben. Eközben az európai integrációt erőltető Szociáldemokrata Párt a szavazatok alig 18%-át kapta, és ezzel két mandátummal kevesebbhez jutott, mint az előző ciklusban. A jobbközép Szabad Demokrata Pártra a választók 16,4%-a voksolt, a szavazatok tekintélyes része pedig kisebb pártokra oszlott el.
Az országgyűlés várhatóan december 9-én választja meg az új, hét fős kormányt. A tél folyamán Svájc radikális intézkedéseket hozhat a bevándorlás ellen, mert azt mostanra nem csak a jobboldal, de liberális politikusok is korlátoznák. Svájc lakossága 2014-ben referendummal döntött arról, hogy kvótákat kell bevezetni az Európai Unióból belépő bevándorlók maximális számára vonatkozóan. A kormány vélhetően első intézkedései közt fogja ezt meglépni, mert a lakosság a választási eredményekkel egyértelmű jelzést adott arra vonatkozóan, hogy nem kérnek azokból a pártokból, melyek engedélyeznék a korlátlan bevándorlást.
Doris Fiala, a SZDP képviselője szerint határozott törésvonal alakult ki a svájci belpolitikában arra vonatkozóan, hogy fenntartsák-e az Európai Unióval folytatott kétoldalú együttműködést, vagy teljes mértékben korlátozzák a bevándorlást. Svájc ráadásul nem csak az afrikai és közel-keleti migránsok, hanem az Európai Unió állampolgárai számára is korlátozásokat vezet be. Fiala szerint “Svájc a saját sikeressége áldozatává vált”; az ország az Európai Uniótól elkülönülten olyan kiemelkedő gazdasági sikereket ért el, hogy évente 80 ezer európai akar Svájcban letelepedni. A képviselő szerint ilyen mértékű gazdasági bevándorlásra nem voltak felkészülve; gyakorlatilag minden évben egy újabb várost töltenének meg a Svájcba érkező uniós állampolgárok.

http://hidfo.ru/2015/10/svajcban-is-a-bevandorlas-korlatozasaval-lehetett-kormanyra-jutni/

Részegen az ukik nagyon bátrak – Vámot is szednek, s egymagukban nekiugranak az oroszoknak

Mivel az ukránok folyamatosan megszegik az emberi jogokat, – az emberi bánásmódért tüntettek a DNR-ben…

A Donyecki Népköztársaság lakói október 19-e reggelén tüntetésbe kezdtek az EBESZ donyecki irodájánál követelve, hogy a Szervezet figyelje meg az ellenőrzőpontokat, mivel az ukránok folyamatosan megszegik az emberi jogokat – írja Novorosszia hírügynöksége.
Nagyjából 500 ember gyűlt össze a köztársaság számos részéről, hogy felhívják magukra a figyelmet. „Ukrajna zsarol, Porosenko az ellenőrzőpontokon keresztül fojtogat minket, Ukrajna fejezd be az emberi jogok megsértését” ilyen és ehhez hasonló plakátokat tartottak a kezükben.
w644h387
„Az emberek azért gyűltek itt össze, hogy felhívják az önök figyelmét arra, mit művelnek az ukrán katonák Ukrajna és a DNR határán. Hatalmas sorok gyűlnek össze. Még azok az emberek is panaszkodnak, akik Ukrajnából jönnek” mondta az egyik tüntető az EBESZ képviselőjének.
Az emberek elégedetlenek a kenőpénz követelésekkel, de az ukrán katonák megalázásaiból is elegük van. Az egyik tüntető szavai szerint volt, akitől az ukrán himnusz eléneklését követelték, és aki megtagadta, azt nem engedték át a határon.
Az EBESZ donyecki irodájának vezetője, Olga Szkiripovszka megígérte, hogy az EBESZ minden egyes határátkeléssel kapcsolatos panaszt feltüntet a jelentésében. (Na, most ezzel ki lesznek segítve – a szerk.SzRTI)
„Mindent, amiről beszéltek, ma rögtön jelenteni fogunk” – mondta Szkiripovszkaja. (De az emberek nem hagyták annyiban – SzRTI.) Viszont a tüntetés szervezői azt kérték, hogy helyezzenek ki folyamatos megfigyelőket az ellenőrzőpontokra. „Amint az EBESZ-megfigyelők megérkeznek az ukrán ellenőrzőpontokra, akkor azok rögtön megnyílnak, de amint az autók elhajtanak, az átkelőt rögtön lezárják” – mondta az egyik tüntető.

Egy ukrán katona megtámadta az LNR-t

Az ukrán hadsereg egyik katonája október 19-én az LNR ellenőrzőpontjára támadt – írja Novorosszia hírügynöksége.
A reggeli órákban egy ukrán katona érkezett az LNR határához, aki azt mondta, hogy tüzet nyitott a katonatársaira ezért fél visszatérni. „Amikor a Népi Milícia katonái megpróbáltak közeledni hozzá a férfi tüzet nyitott rájuk, ezért válaszként lelőtték” nyilatkozta a Nép Milícia.

Az atlantizmus médiacenzúrát hozott Ukrajnába

A 112 Ukrajna TV-csatorna volt igazgatója, Viktor Zubrickij közlése szerint az elnöki hivatal követelte tőlük, hogy ne hozzák adásba azokat a fotókat és videofelvételeket, melyeken látható, hogy az ukrán elnök kezet fogott Vlagyimir Putyinnal.
A 112.ua oldalán megjelent közlemény szerint október 2-án a TV-csatorna vezetői számos telefonhívást kaptak az elnöki hivataltól. Ukrajna új, az “európai értékek iránt elkötelezett” vezetői azt akarták elérni, hogy az ukránok ne láthassák, amint az elnökük kezet fog az orosz államfővel. Zubrickij felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenetet egyetlen ukrán TV-csatorna sem adta le, vagyis feltehetően az elnöki hivatal a média egészében kikényszerítette a nem kívánt jelenetek kicenzúrázását.
“Porosenko és Putyin kezet fogtak, de Ukrajna vezetői utólag azt kívánják, az ukránok bár ne tudnának róla.”
Zubrickij elmondta, hogy a TV-csatorna az elnöki hivatal nyomásgyakorlása ellenére leadta a kifogásolt jelenetet. Azt követően egy rekord gyorsaságú bírósági végzés született, ami alapján rendőrök átkutatták a 112-Ukrajna székházának épületét, és minden számítógépet, adathordozó eszközt lefoglaltak. Zubrickij úgy összegezte a történteket, hogy a hatóságok technikai akadályokat gördítenek a csatorna normális működése elé, hogy ezzel elérjék annak végleges leállítását.
Elmondása szerint nem ez az első alkalom, hogy a TV-csatorna hatósági nyomás alá került. 2015 áprilisában Porosenko diktatórikus eszközöket vetett be, hogy ellehetetlenítse a csatorna működését. Ennek során a tulajdonosok fenyegetéseknek voltak kitéve, koncepciós pereket indítottak ellenük, és az elnök kilátásba helyezte a működési engedélyek bevonását.
2013 szeptember végén Ukrajna utolsó legitim államfője, Viktor Janukovics úgy döntött, hogy nem írja alá a társulási egyezményt az Európai Unióval, mert az gazdasági katasztrófát jelentene Ukrajna számára. Később a tárgyalássorozatban résztvevő ukrán diplomaták nyilvánosságra hoztak egy nem-hivatalos dokumentumot, amit Ukrajna a csatlakozási szerződés mellékleteként kellett volna aláírjon, és gyakorlatilag előírta számukra a teljes hazai ipar leépítését.
2013 novemberében civil látszatú tüntetések kezdődtek Kijevben. 2014 február végére egy demokratikus felhatalmazással nem rendelkező atlantista csoport kezdett el kormányként működni Ukrajnában. Az ország új, puccsal hatalomra juttatott kormánya 8 hónapon át demokratikus felhatalmazás nélkül működött, és ebben az időszakban aláírtak minden dokumentumot, amit Janukovics nem volt hajlandó. Az atlantista kormány az ellenzéki média működését brutális eszközökkel ellehetetleníti, a tulajdonosok koncepciós perekkel és fenyegetésekkel, zsarolással kellett szembenézzenek. A Zubrickij által említett jelenetet amiatt nem engedték volna nyilvánosan megjeleníteni, mert az éles ellentétben áll a kormány háborús retorikájával, valamint azzal, hogy a médián keresztül megpróbálják agresszorként, ellenségképként feltüntetni Oroszországot.


http://hidfo.ru/2015/10/az-atlantizmus-mediacenzurat-hozott-ukrajnaba/

Aggasztó a helyzet Szíriában az USA kedvencei számára

Megállás nélkül, és lendületesen zajlik Szíriában a VALÓDI terrorista-ellenes tisztogató hadművelet.
Alepponál kritikusra fordult a dzsihadisták helyzete. Pedig a világ elsőszámú latorhatalma-az USA-küldi nekik számolatlanul a modern páncéltörő fegyvereket-de hát jó ha nem magukat irtják az új ketyerékkel a terroristák. Hiszen halvány gőzük sincs a működtetésükről.
Damaszkusz, Hama, Ildib, Latakia, Quneitra: a szír kormányerők offenzívája-komoly légitámogatással-esélyt sem hagy a muszlim martalócoknak.
A latorfészkeket sebesültjeikkel telten hagyják hátra, és futnak félőrülten a rémülettől. Komoly keletje van a borotvának. A bozontos muszlimszakáll eléggé gyanút keltő viselet, és hát az ügy érdekében-túlélés-a “bátor muszlim harcosok” igyekeznek megszabadulni pofadíszeiktől.
A “Szabad Szíriai Hadsereg” nevű latorbandát is érzékeny veszteség érte tegnap kora este. Elfüstölt egy tüzérségi csapásban Abu Qasim hordavezér. Bandájának maradéka pedig amerre látott, széjjelfutott.
Kveyris repülőterének iszlamista pribékjei is jobbnak látták, ha nem várják be nagyon közelre a kormánycsapatokat. NEM CIVILEK AZOK!-így hát fölkötötték gyorsan a nyúlcipót.
Akadt állítólag olyan pribék is, akinek sikerült lelépnie.
http://www.balrad.com/2015/10/20/aggaszto-a-helyzet-sziriaban-az-usa-kedvencei-szamara/

Elszabadultak az indulatok, könnygázt vetettek be a horvát-szlovén határnál

Könnygázt vetett be a szlovén rendőrség a migránsok ellen a szlovén-horvát határon fekvő Trnovec határátkelőnél – jelentette keddre virradóra a horvát média.
A HRT közszolgálati televízió helyszíni jelentése szerint a muraközi határátkelőhöz hétfő hajnalban kettő óra körül érkezett mintegy 1800 migráns vonattal a kelet-szlavóniai Tovarnikból. A szlovén határőrök már hétfőn reggel elkezdték lassanként átengedni elsősorban a gyerekeket és az asszonyokat a határon, de a többiekért csak délután háromkor kezdtek érkezni autóbuszok. Az utolsó buszok este nyolc óra körül jöttek, hogy elszállítsák a még ott maradt néhány száz embert – számolt be az MTI.
Éjfél előtt az utolsó menekültek – miután mintegy húsz órán át várakoztak a szakadó esőben – dulakodni kezdtek a szlovén rendőrökkel, mert mielőbb fel akartak szállni a fűtött járművekre. A rendfenntartók könnygázt vetett be ellenük, hogy visszaállítsák a rendet.
De amúgy Németországban IS zajlik a migránsélet.
Hamburgban egy menedékkérőket befogadó állomáson tömegverekedés volt, egy másik szálláson összevertek egy keresztény menedékkérőt, Türingia tartományban pedig ismeretlenek elárasztottak egy menekültszállásnak szánt lakóházat.
A hamburgi rendőrség közleménye szerint egy szálláson egyelőre ismeretlen okból 40-50 ember esett egymásnak, egyebek között ágyak szerkezetéből kitört aluminiumrudakkal. A rendőrök kilenc rohamkocsival szálltak ki a helyszínre. A nyugalmat sikerült hamar helyreállítani. Egy 18 éves menedékkérőt súlyos fejsérüléssel kórházba szállítottak.
A hamburgi rendőrség egy másik hétfői közleménye szerint egy másik befogadóállomáson egy afgán menedékkérő teleszkópos bottal – úgynevezett viperával – súlyosan megsebesítette egyik iráni lakótársát. Az afgán férfit lefogták, de egy 15-20 tagú csoport kiszabadította. A férfi végül elmenekült a szállásról. Személyazonossága ismert, a rendőrség keresi.
A közlemény szerint lehet, hogy a konfliktusnak vallási háttere van, ezért a nyomozásba bekapcsolódott a tartományi bűnügyi hivatal államvédelmi osztálya.
Hírportálok beszámolói szerint a rendőrség egyik szóvivője kiegészítette a közleményt, elmondta: az iráni férfi nemrég elmesélte afgán lakótársának, hogy áttért a muzulmánról a keresztény vallásra, mire az afgán azt mondta, hogy ezért ezentúl bármikor büntetlenül megölheti.