Háború,
pestis, de még a klímaváltozás is kofalárma ehhez a problémához
hasonlítva. Ha tönkreteszed a talajt, mindannyian éhezni fogunk.
|
A talajművelés egyetlen formája sem összeegyeztethető a
talajvédelemmel, rengeteg egyéb lehetőség van a gazdálkodásra művelés
nélkül. |
Képzelj
el egy csodálatos világot, egy bolygót, ahol nem létezik a
klímaváltozás fenyegetése, elegendő édesvíz áll rendelkezésre, nincs
antibiotikumrezisztencia, nem fenyeget az elhízás válsága, nincs
terrorizmus, nincs háború. Nyilván, akkor már nem kellene aggódni a
legnagyobb veszélyek miatt? Sajnálatos, hogy ez kevés.
Még
akkor is, ha minden más gond valami csodával határos módon megoldódna,
végünk, ha nem foglalkozunk egy olyan jelentéktelen üggyel, ami
hónapokig nem jelenik meg sehol az újságokban.
Ez az ügy szó szerint - és úgy tűnik - képletesen is itt van alattunk.
A médiamegjelenések alapján megítélni nehéz volna ezt az ügyet, mert a
legtöbb újságíró méltatlannak találja témának, mégis minden ember
élete ezen múlik.
Ezt már jó régen tudta az emberiség, Krisztus előtt 1500 körül egy szanszkrit nyelvű Védikus szövegben találjuk az alábbiakat:
"Ettől
a marék talajtól függ a túlélésünk. Gondozd és élelmünk megterem
benne, biztosítja a tüzelőt, a menedéket és szépséggel vesz körül
minket. Élj vele vissza és a talaj összeomlik .s meghal, s magával
viszi az emberiséget is a halálba."
Az ügy nem változott azóta sem, de az emberek igen. A földtulajdonosok
világszerte a talajpusztítás olyan intenzív orgiájában vesznek részt,
hogy az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerinta világon
átlagban már csak 60 évre maradt elegendő termőtalaj.
Még Angliában is, amit elkerülnek a trópusi felhőszakadások, amelyek
oly gyorsan lemossák a termőtalajt a kitett földeken, a Farmers Weekly
jelentésében már csak 100 aratásra maradt tartalék az angol talajokban a talajpusztulás mértéként figyelembe véve.
|
Van aki már gyermekként is tudja, hány milliárd élőlény pusztul el a szántásnál - és a parasztok mit tudnak? |
Az
ENSZ becslése szerint évente 6 millió hektár új termőföldre volna
szükség, hogy lépést lehessen tartani a világ növekvő
élelmiszerigényével. Ezzel szemben évente 12 millió hektár termőterület
vész el az ember által okozott talajerózió és szikesedés eredményeként.
Rommá alázzák a termőföldeket, majd arrébbállnak, hogy újabb
felbecsülhetetlen értékű esőerdőket és egyéb érzékeny életközösségeket
zúzzanak szemétté és füstöljenek el az égbe.
A talaj szinte mágikus anyag, egy élő rendszer, amelyben a geológia,
kémia, fizika és a biológia találkozik, elérhetővé téve a tápanyagokat a
növények számára.
Abban a maréknyi talajban, amit a Védikus mester mutatott
tanítványainak, több mikroorganizmus található, mint amennyi ember
valaha is élt a Földön. Mégis úgy bánnak vele, mint a piszokkal.
Pontosan azok a technikák, amelyek a világ táplálását célozták meg, fenyegetnek bennünket éhhalállal.
Egy épp mostanában kiadott tanulmány az Anthropocene folyóiratban
elemzi egy tizenegyedik században keletkezett francia tó üledékét. Ebből
kiderül, hogy az elmúlt évszázadban a fokozódó intenzitású gazdálkodás
a talajerózió mértékét hatvanszorosára emelte.
|
Mindennapos látvány a szántás eredményeként - halott talaj, nulla aggregátstabilitás, elvesző termőtalaj az első esőnél |
Egy
másik brit tanulmány azt mutatja, hogy Angliában a közösségi kertekben
a talaj - a kis városi parcellákon, ahol az emberek még kézzel
dolgoznak - harmadával több szerves szenet és 25%-al több nitrogént
tartalmaz, mint a mezőgazdasági földek. Ez is egy oka annak, hogy a
kisparcellás termeléssel 4-11-szer többet termelnek a közösségi
kertekben hektáronként, mint a parasztok, kint a szántón.
Bármikor megemlítem ezt a kérdést, az emberek azt kérdezik: "De a
parasztok biztosan érdekeltek a talajuk gondozásában?" Nyilván, vannak
olyanok is, akik kiváló gazdák, akik igyekeznek a talajukat jó formában
tartani. De ott van a többség, azok a földtulajdonosok, elsősorban a
bérbeadók, akik megengedik a bérlőknek, hogy a gyors profit kedvéért
darabokra tépjék a földjeiket. Még a jó gazdákat is akadályozza a
gazdasági és politikai rendszer, amelyet nem is lehetett volna jobban
megtervezni a maximális frusztráció érdekében.
Szóval miért is adják fel az ökogazdák egész Anglia szerte?
2015 a Talaj Nemzetközi Éve, de honnan is tudná ezt a legtöbb ember.
Januárban a Westminster kormány közzétett egy sor új, a talajjal
kapcsolatos jogszabályt, épp csak kismértékben jobbat, mint a lecserélni
szándékozott, de teljesen elenyésző mértékű változást hozott a
probléma mértékéhez képest. Nincs semmiféle szankció benne a túlélésünk
kockáztatására, leszámítva az állami támogatás részleges
visszatartását.
De még ezt a szánalmas változást is elviselhetetlenek tekinti a Nemzeti
Paraszt Szövetség (NFU), amely keserű panaszokkal nyugtázza az új
jogszabályokat. Néha úgy érzem, hogy az NFU csak azért létezik, hogy a
rossz gyakorlat bajnoka legyen, blokkolva a pozitív változások
lehetőségét.
Kevés látvány hátborzongatóbb, mint az a vidámság, amivel az NFU az
elmúlt évben ünnepelte az Európai Talajvédelmi Keretirányelv halálát,
az egyetlen olyan intézkedést, ami képes lett volna feltartóztatni a
talajerózió válságát. Az egymást követő Brit kormányok által támogatott
NFU nyolc évig harcolt, hogy lerombolja az irányelvet, majd egy
tyúkólnyi kiskakas módjára kukorékolta világgá győzelmét.
Visszatekintve erre a szánalmas epizódra, korunk példázatát látjuk.
Nem sokkal azután, hogy a gazdasági miniszter, Matthew Hancock
bejelentette, hogy "az üzleti élet lesz felelős a reformok
irányításáért", a szakmai szervezetek képesek lesznek "felülvizsgálni az
ágazatokra vonatkozó szabályzatok érvényesítését". Az NFU volt az
egyik a két első kiváltságos szervezet közül. Hanckock elmagyarázta,
hogy "minden része ennek a kétség kívüli üzletbarát tervnek az angol
nép pénzügyi biztonságát fogja növelni." Azonban ez nem fogja sem a
biztonságot növelni, sem a pénzügyit, sem egyebet.
Mi több, egyenesen aláássa azt.
A kormány deregulációs javaslata, ami mostanra már befejezte a
parlamenti körútját, arra fogja kényszeríteni a a szabályozókat -
beleértve a talaj védelmével megbízottakat is - hogy "figyelembe vegyék a
kívánatos gazdasági növekedés előmozdítását". Azonban a közrend
védelmében a rövidtávú növekedés veszélyezteti a hosszútávú túlélést. Ez
az "egyértelműen üzletbarát terv" deregulációja ítél minket halálra.
Többé már a probléma tanulmányozására sem lesz lehetőség. Csak egyetlen egyetem - Aberdeen - ajánl talajtani szakot és diplomát, az összes többit bezárták.
Ez az, ami felborítja a civilizációkat. A háború és a pestis megölheti
az emberek nagy százalékát, de a legtöbb esetben a népesség helyreáll.
Amikor azonban a termőtalaj vész el, minden vele bukik. (Bővebben lehet a témáról olvasni a Dirt: Erosion of Civilisations és a Topsoil and Civilization könyvekben, miként is játszott fontos szerepet a legnagyobb birodalmak bukásában a termőtalajok tönkretétele)
Most a globalizáció biztosítja, hogy ez a katasztrófa mindenhol
egyformán jelentkezik. A globalizáció kezdeti fázisában növekszik az
ellenállóképesség, az emberek már nem függnek a helyi termelés
szeszélyes klímától függő eredményeitől.
De ahogy haladnak, terjednek ugyanazok a romboló hatások a Föld minden
sarkába, aláássák az ellenállóképességet, ahogy mindenhol egyformán
rombolják le az élő talajt.
Majd minden más probléma felületes gond ehhez képest. Ami nagy
válságnak tűnik, az mind enyhe és múlandó, annak fényében, ahogy
folyamatosan szivárog el a létezésünk alapja.
A talaj ügyének elkerülését talán a legnagyobb társadalmi csend övezi.
Az emberek a természet erőitől történő lassú elszigetelése bátorítja
az élet dematerializálásának hitét, hogy már nem táplálék és a víz a
legfontosabb, hanem a bitek és bájtok. Ez az elképzelés igazán
szórakoztató lehet olyan emberek számára, akik soha nem tapasztalták meg
a komoly nehézségeket és akik ezáltal teljesen felkészületlenek a
létfenntartás biztosítására.
Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy híjában állnánk a megoldásoknak. Míg úgy tűnik, hogy a talajművelés bármilyen formája nem összeegyeztethető a taljvédelemmel, számos egyéb megoldás állhat a helyébe.
A világ számos részén egymástól függetlenül kísérleteznek a gazdálkodók
a no-tillel, a direktvetéssel (talajmegőrző mezőgazdaság néven is
ismert), gyakran rendkívüli eredményekkel.
Több tucat módszer áll a rendelkezésre és soha nem kellene többé csupasz talajt látnunk.
Angliában azonban, mint az egyik leggazdagabb nemzetnél, még éppen hogy csak elkezdődött a kísérletezés a technológiákkal, a Practical Farm Ideas magazin legjobb erőfeszítései ellenére is.
Néhány módszer egyenesen a permakultúra témakörébe tartozik - összetett
természetes rendszerekkel dolgozik, ahelyett hogy igyekeznék
leegyszerűsíteni és helyettesíteni azokat. Olyan úttörők, mint Sepp Holzer vagy Geoff Lawton
figyelemre méltó hozamokat értek el zöldség és gyümölcstermesztésben
olyan helyeken, amelyek mezőgazdasági termelésre alkalmatlannak
minősülnek: 1100 méterrel a tengerszint felett az osztrák Alpokban vagy
az erősen szikes, sóterhelt sivatagi mélyföldeken Jordániában.
Azonban annak ellenére, hogy a kormány 450 millió fontot költ mezőgazdasági kutatásokra és fejlesztésre
- méghozzá olyan technikákra, amelyek tönkreteszik a talajt - a
permakultúrát meg sem említik a két fő támogató szervezet honlapján
(NERC és BBSRC) vagy bármelyik másik intézményben.
A romboló, rövidtávú szemlélet macsó elkötelezettsége úgy tűnik
ellenáll minden bizonyítéknak és logikának. Sebaj, hogy kipusztul az
élet a Földön, mi csak szántunk tovább...
Talajmegújító Mezőgazdaság