2021. január 1., péntek

KLA.TV a felderítés frontján – Ki küzd együtt velünk?

A Klagemauer.TV ellenérvekkel leplezi le a média hazugságait! Kla.TV - szabad - független - cenzúrázatlan. A média hírszolgáltatásainak mulasztásai és egyoldalúsága miatt egyre több ember érzi azt a belső ösztönzést, hogy akár a sokszor kevés szabadidejük ellenére is kilépjenek passzivitásukból, hogy cenzúrázatlan híreket terjesszenek. Ez az önkéntes munkacsoport kötelességének érzi, hogy egy igazi „vészprogram keretén belül” fontos és nélkülözhetetlen ellenvéleményeket terjesszen világszerte. A Kla.TV közel ugyanannyi munkát fektet be, mint a fősodratú média alkalmazottai. Azzal a különbséggel, hogy ők a munkájukhoz nem támaszkodhatnak olyan horribilis anyagi eszközökre, mint a német közszolgálati média, ahova több mint 8 milliárd euró előfizetési díj áramlik be évente. De nézzék csak, hogy a Kla.TV előfizetési díj nélkül is, mindössze 6 év alatt mit épített fel: 165 film- és hangstúdió az egész világon, 44 nyelven sugárzott műsorok, több mint 130 önkéntes fordító, 220 önkéntes moderátor és 240 önkéntes bemondó, 670 önkéntes technikus, 190 önkéntes coach és maszkmester, több mint 400 szerkesztőségi munkatárs, több mint 10.000 adás, több 100.000 óra munka teljes szívből, szabadidőben és saját költségen. A Kla.TV rendszeresen emberek millióit éri el. Kla.TV a fősodratú média számára komoly fenyegetéssé vált, mivel hazugságaikat, mulasztásaikat és ferdítéseiket napról napra felfedi, valamint exponenciálisan növekvő közönséget ér el. Ezért a fősodratú média a Kla.TV-t mocskolja, „összeesküvés elméletekkel" rágalmazza és üldözi. A Kla.TV alapítója erről így nyilatkozik: „A média támad, így végre a Kla.TV-nak lehetősége van növekedésre." Mint az észak-amerikai mamutfenyők, úgy a Kla.TV is a nagy tüzekkel, a médiatüzekkel, kezd el igazán terjedni. A fák óriásai szabályosan „várnak" a lángokra. Csak a tűz elterjedése révén nyitja meg a felszálló, forró levegő a néha több mint 100 méter magas fák tobozait. Így a magok az ásványi anyagokban gazdag hamuval frissen megtrágyázott talajra esnek, besüllyednek és csírázni kezdenek. A Kla.TV még sohasem tudott több magot elhullatni és nagyobb népszerűséget elérni, mint pont a médiatámadások kereszttüzében. Egy csúcsidőszakban médiatűz különösen sok tobozt nyitott meg, egy nap alatt robbanásszerűen 1.621.424 hozzáférést jegyeztünk fel! 2018-ban, a 80 médiavihar miatt az előző évhez képest 83 millióval több hozzáférést értünk el!!! De ez a szám CSAK a mi Kla.TV platformunkra vonatkozik. A Kla.TV ugyanis ezen kívül még több csatornán keresztül terjed, mint pl.egy orosz TV- adón, amely 87 millió nézővel rendelkezik, vagy három kabeltévécsatornán keresztül is Németországban, amelyek a teljes Kla-TV programot naponta 650.000 háztartásnak sugározzák. És így tovább...Egy halrajhoz hasonlóan, amelyik gömbformába vagy nagy halformába tömörül, ha megtámadják, ugyanúgy sorakoznak fel egy médiatámadás esetén emberek százai a Kla.TV-nél. Mindenki ösztönösen késztetést érez rá, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyen, hogy azonnal elkészítsék a cáfolatokat. Így pl. egyetlen hét alatt 20 adás készült el összesen 2 óra és 57 perc terjedelemben, míg a minket támadó médiariport hónapokig készült, és csak 47 percnyi adást adott le. Sőt a cáfolatot 1 ¼ órával előttük sugároztuk ki. Még egy olyan napon is, amikor az összes Kla.TV munkatársnak szabadnapja volt, és a média rajtaütésszerűen támadott meg minket, akkor is több mint 80 önkéntes segítő jelentkezett spontán, hogy kivédje a támadást és az ellenvéleményekről átütő erejű adást készítsen. Csakúgy, mint a halraj esetében, amely másodpercek alatt összeáll az ellenség ellen, ösztönösen mindig azok a munkatársak jelentkeztek, akikre szükségünk volt, és még hozzá a megfelelő percben, sőt másodpercben! Ha vágókra van szükség, vágók jelentkeznek, ha szervezőkre, akkor szervezők, s ez ugyanúgy van a lektorokkal, animátorokkal, színészekkel és bemondókkal, felkészítőkkel, beszélökkel, rajzolókkal, hangmérnökökkel, szerkesztőkkel... Amit emberileg képtelenség lenne megtervezni és megszervezni, egy ilyen rajtaütésszerű támadásnál, ez intuitív módon, több száz emberben lenyűgöző pontossággal egyidejűleg jön létre. Így a médiatámadások ideje alatt növekszünk a leggyümölcsözőbben! Egy korábban depressziós hölgy a következő szavakkal mondott köszönetet a médiacsatát követően: „Ez volt életem legszebb napja". Mi lenne, ha ezek közül a halak közül az egyik ezt gondolná: „Én ugyan mit tehetnék? Túl kicsi vagyok és ezzel a nagy hallal úgysem tudok megbirkózni.” Vagy ha egy kis hangya azt gondolná: „Ugyan mit tudnék én egy nagy medve ellen tenni?” De ha a hangyák egyszerre fecskendezik ki a váladékukat, együtt még egy medvét is el tudnak riasztani. A Kla.TV sem lenne ilyen ütőképes, ha nem adná bele mindenki egyenként a kis „hangyasavát”. Ugyanígy Helmut, aki pl. Brüsszelben és Hollandiában stb. sokat volt úton és nagyon elfoglalt volt, mindig, hacsak egy fél órácskája is volt, bejelentkezett egy internet kávézóból vagy valahonnan, és így segített a Kla.TV internetes jelenlétének fejlesztésében! Johann a repülőn, a repülőtéri várakozás alatt vagy a szállodában stb. használja ki az időt, hogy a Kla.TV műsorait oroszra fordítsa! A nyugdíjas Wanda és Gerhard nem ijedt meg attól, hogy megtanuljon bánni a kompjuterrel. Szorgalmasan küldözgetik az E-maileket ide-oda és segítenek az orosz adások fordításában. Edith 63 éves korában tanulta meg a bécsi stúdióban a hang-, kamera- és világítástechnikát. Ma már nélkülözhetetlen. Oroszország: unokájával az ölében, egyetlen képzést elvégezve után vágja az 56 éves nyugdíjas, Ludmilla az első médiakommentárját, és az 51 éves Tanja épp a Kla.TV honlapjára csatol fel egy adást. Ez a család a közelmúltban minden válságot gyorsan leküzdött azért, hogy a Kla.TV-ban egyesült erővel olgozhassanak! Itt mindenki tudja, mi a dolga és teljes erővel segít. Az anya, aki egyúttal nagymama és háziasszony is, komplett műsorkészítési csapatokat koordinál, internetes konferenciákat vezet, és a számítógépektől való kezdeti félelme ellenére most tanulja a vágást. Ez a 10 tagú család egy hihetetlenül erős csapat. Ha a Kla.TV hívja őket, akkor ők azonnal tettre készek. Komplett adásokat készítenek el az elejétől a végéig. A nyelvi nehézségek ellenére a luxemburgi Steffi segít a fotómontázsoknál és -felvételeknél és az animációkban! Akár láb nélkül született, akár félig béna vagy rokkantnyugdíjas – mindenki segít! Minden egyes személy hatalmas nyereség! Judithnak, Esthernek és Marthának nagyon sok dolga van a gazdaságban, mindezek ellenére egy negyed óra alatt elkészülnek, hogy Kla.TV adásokat készíthessenek. „Halló. Oh, igen. Pontosan. Köszönöm. Szia.“ „Esther, Martha, Judith! Klagemauer-TV” „Jó estét, Hölgyeim és Uraim” Michi és testvérei a pulykafarmjukon való sok munkájuk ellenére is bármikor nagy örömmel állnak a Kla.TV rendelkezésére! „Az egészségügyi hatóság egyszerűen...“ A két testvér, Simon és Josef záróvizsgáik és komoly időhiány ellenére önkéntesen támogatja a Kla.TV produkcióit! Josef a záróvizsgáját ennek ellenére nemcsak az iskolája, hanem a járás legjobbjaként tette le. Simon a legrosszabb tanulóból a járás legjobb diákjává vált! A Kla.TV-nél nem számít, hogy ki milyen szakmát tanult. Itt mindenki megtanulja,amire aktuálisan szükség van. A moszkvai masszőr, Lena a Kla.TV-t technikusként, szervezőként és moderátorként támogatja. A varrónő, Katharina adásokat fordít, forgatókönyveket korrigál, és ütős reklámokat ír. A moszkvai stílustanácsadó Dília bemondóként szerepel egyik adás után a másikban, habár azelőtt ez elképzelhetetlennek tűnt számára. Ugyanez történt Elenával a varrónővel, aki most szorgalmasan dolgozik bemondóként. A fő- és mellékállásban is dolgozó Susanne rendszeresen akár heti 5 adást is lefordít angolra!!! Miután a tyuméni takarítónő Lena hazajön, egy egész Kla.TV csapatot koordinál. Azért, hogy Elena, a műszaki érzékkel rendelkezö háziasszony a Kla-TV-nak bonyolult számítógépes munkát tudjon végezni, néha meghívja barátait, akik átveszik a vasalást, főzést stb. Silvia és a 82 éves Else ugyan nem tudnak számítógépen dolgozni, viszont gondoskodnak a vágók és az animátorok szükségleteiről. Marc sikeres kereskedő, aki sokat van úton, mégis egyike a legjobb Kla.TV moderátoroknak. Isena Kínába viszi el a Kla.TV-t! És nemsokára már nem lesz egyedül. Több segítővel fordít, moderál és készíti az egyik adást a másik után! Tobias a KlaTV-hez való csatlakozás által olyan sok mindent megtanult, hogy egy képzett web fejlesztő tudásával rendelkezett, még mielőtt informatikus tanulmányait megkezdte. Most már komplett csapatokat irányít itthon és külföldön is. Habár Ericnek, Anjának és Susannénak a filmkészítésről fogalma sem volt, de kiképeztették magukat, majd stúdiókat építettek fel, saját adásokat készítettek és további technikusokat képeztek ki. Katharinának és Christinának nem volt stúdió felszerelése, de a szomszéd kamrájában egy megfelelő pultot találtak. Kölcsönöztek egy kamerát és a csapót egy barátjuk készítette el nekik. Itt még több száz példát lehetne felsorolni, ahol a Kla.TV munkatársak hősiesen sem időhiánytól, sem életkortól, sem betegségtől, sem a technikai ismeretek hiányától nem riadnak vissza. Minél inkább mindannyiunk közös projektje lesz a Kla.TV, annál jobban el fog terjedni, s annál jobb lesz a minősége! Igen, még sokkal több minden válik lehetővé, ha segítesz nekünk. A világ számos lehangoló eseményét látva nincs is jobb dolog annál, minthogy tudod, hogy nem vagy egyedül, és mindenekelőtt, hogy együtt el tudunk érni valamit. Teljesen gyakorlatiasan és csapatmunkában! „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ ez a mottónk, és időközben ezt már minden nemzetből, nemzedékből, vallásból és kultúrából származó emberek ezrei követik, mert nem engedjük, hogy továbbra is megosszanak bennünket. Pontosan ez a tudat adja nekünk ezt a nagy átütő erőt. Téged is hívunk, hogy „MŰKÖDJ EGYÜTT!“, mert amennyire neked szükséged van ránk, úgy van szükségünk nekünk is Rád. Igen, pontosan RÁD! Nem számít, mit tudsz, és mire vagy képes. Te vagy a fény, amely velünk együtt egy hihetetlen lézersugárrá fonódik, amit nem lehet kikapcsolni. Most bemutatjuk Neked a Kla.TV egyes munkaterületeit. Döntsd el, mi vonz és azután... „MŰKÖDJ EGYÜTT!“
1. Információgyűjtés, kutatás: Naponta meghallgatom a fősodratú média híreit, olvasom az újságot és tájékozódom az interneten. Gyakran intuitív módon érzem, hogy valami nem stimmel. Ahelyett, hogy ezen bosszankodnék, utánanézek és háttérinformációk után kutatok. Műsorok írása nem annyira fekszik nekem, de a kutatás annál inkább, s erre szívesen fordítok időt.
2. Az információk megbízhatóságának ellenőrzése: „Érdekes... Ez az idézet tényleg a korábbi amerikai elnöktől, Jimmy Cartertől származik?" „Na gyere, mindjárt leellenőrzöm.“ Ahogy beszállingóznak a legelképesztőbb jelentések a Kla.TV.-hoz, beindul a komoly munka, a cikkforrások igazságtartalmának ellenőrzése: archívumok átkutatása, interjúk szakértőkkel, érintettekkel, színhelyek felkeresése... A cikkírókat ez gyakran túlterheli, mert nekik a megfogalmazáshoz van adottságuk, amire a hosszú kutatások miatt nem lenne elég idejük... „Jó orrod van, és szeretsz a dolgok végére járni? A Kla.TV vár Rád!"
3. Szövegek írása: Amit én vagy mások felkutattak, abból egy ütős Kla-TV adást írok. A fősodratú média mindig azt akarja nekünk bebeszélni, hogy csak az ő újságíróik tudnak jó cikkeket írni. Ez egy komplett hazugság! A Kla.TV szerkesztőségében segítek. Ebben a legjobb az, hogy csapatban dolgozunk. Sokszínűségünk győz a tömegtájékoztatás egyoldalúsága felett!
4. Szövegek rövidítése: A kutatás és komplett szövegek írása nem az én világom. Az lelkesít, hogy a szerzőket támogatom azzal, hogy a túl hosszú piszkozatokat lerövidítem. Egy adás alapgondolata alapján megnézem, hogy valójában mi kell hozzá, és mit hagyhatnánk ki. Ez Neked is tetszene?
5. Korrektúraolvasás: Egyszerűen bosszant, ha egy adásban Líbia helyett Libía szerepel vagy ha a nyelvtant összekeverik. Téged is zavar az ilyesmi? Akkor itt a helyed a csapatunkban. A KLD-nél, azaz a korrektúraolvasó szolgálatnál gondoskodunk arról, hogy ilyen hibák ne csúszhassanak be az adásokba.
6. Biztonsági mentés: „Lementjük a Kla.Tv-s forrásokat!” Mivel gyakran előfordul, hogy az interneten értékes ellenvéleményeket cenzúráznak és törölnek, sok segítő menti le ezeket a forrásokat. Így megmaradnak bizonyítéknak. „Lementjük a Kla.Tv-s forrásokat!” A Kla.TV fejlesztői ebből olyan „játékot", készítettek, amelyben gyűjteni lehet a tárolt videókat. Ez a fiú áll az első helyen. Ő 612 videót mentett el. Ez legalább egy értelmes játék.
7. Minőségbiztosítás: Ha a tömegtájékoztatás hamis híreit könyörtelenül fel akarjuk fedni, akkor nem szabad saját hibáinkkal vagy pontatlanságainkkal támadási felületet nyújtani. A műsorok pontos ellenőrzésében segítek a műsorrakerülés előtt. Így például kiszűröm, ha a szerző az írás hevében összekeveri az Északi-tengert a Balti-tengerrel, vagy ha egy animátor rossz nemzeti zászlót tett be. Ehhez a fontos feladathoz még mindig sok segítőre van szükségünk!
8. Koordináció: Mathias koordinálja a churi stúdiót. Segítőket szervez, ha pl. az animátoroknak képanyagra van szükségük, és folyamatosan tájékoztatja a forgatócsoportot, hogy mikor jön meg a szöveg a korrektúraolvasásból. A koordináció és a szervezés az erősséged? Akkor „MŰKÖDJ EGYÜTT!“
9. Médiaarchívum: Én a médiaarchívumban segítek. Ez a képek, zenék és videók gigantikus tárháza, amit azért gyűjtünk, hogy az adásokban vagy filmekben felhasználhassunk őket. Sok nyaraláskor vagy utazáson készült kép abban segíthet, hogy egy adásban a mondottakat jobban érthetőbbbé tegye. De számos saját szerzeményű dalt, videót is, és még sok minden mást is összegyűjtünk jól osztályozott archívumunkban. El tudod képzelni, hogy ebben támogatnál minket? Na, akkor működj velünk együtt, szükségünk van Rád.
10. A kulcsszavaknak köszönhetően könnyebb megtalálni az adásokat: Szeretek dolgokat leegyszerűsíteni és segíteni másoknak, hogy gyorsabban elérjék céljukat. Így a Kla.TV internetes adásaihoz kigyűjtök egy maroknyi találó kulcsszót. Így minden Kla.TV adás máris könnyen megtalálható a keresési kifejezések segítségével! Neked is szívügyed, hogy a felhasználókat a lehető leggyorsabban a kívánt műsorukhoz vezesd, hogy az ellenvélemények futótűzként terjedhessenek el? Akkor ne gátoljon semmi, gyere, örömmel fogadunk!
11. Vágás: Adások vágását önállóan, a kitűnő és egyszerű Kla.TV tananyag segítségével tanultam meg. Ezt nagyon élvezem, és nagyobb megerőltetés nélkül megtanulható. Neked is sikerülni fog, és mi segítünk!
12. Animáció: „Szia, Jonny! Te épp egy Kla TV-sorozat animációját csinálod?" „Pontosan. Nézd meg itt ezt a jingle-t. Mindig szerettem volna filmezésnél dolgozni és így bedolgoztam magam néhány programba." „Mondd csak, mi tetszik Neked az animációban?" „Itt úgy igazán kreatív lehetek, s új dolgokat alkothatok, s ez király.“ Akarsz Te is itt segíteni?
13. Fordítás: Mindketten 70 év feletti nyugdíjasok vagyunk. Média kommentárokat fordítunk oroszra. Megtanultunk gépelni és e-mailen kommunikálni. Így nyugdíjasként is fittek maradunk. Te is segíthetsz ugyanígy akkor is, ha már idősebb vagy! „Sajnos az én nyelvemen még nincsenek Kla.Tv adások." Le tudod fordítani ezt a nyelvet vagy egy másikat? Szuper! Akkor pont Téged keresünk! Mindig azzal kezdünk, amink van, nem azzal, amink még nincs.
14. Filmezés: Még mindig csak nézel vagy már filmezel is? Szenvedélyes operatőrként nemcsak megnézem, ha valami történik, hanem minden eseményt közvetlenül megörökítek! Például, amikor Merkel itt volt. Így aktuális felvételek készülhetnek, a fénykép is elegendő! Kapd elő a fényképezőgépedet, vagy ha nincs, akkor a mobiltelefonodat és küldd el a felvételeidet a Kla.TV-nek. A képeid megváltoztathatják a világot!
15. Hangfeldolgozás: A hang határozza meg a zenét, és a fül is „lát”... Ha a hang túl tompa, túl hangos vagy túl halk, túl sok a basszus vagy torz, akkor a tartalom nem jön át megfelelően. Ha a szíved ugyanúgy, mint az enyém, a hangért dobog, akkor a Kla.TV-nél még sokunkra szükség van!
16. Rajzolás: Hildur vagyok Izlandról és szeretek a Kla.TV-nek rajzolni. Általában a fiammal, Simonnal dolgozom együtt. Nagyon tetszik, hogy mi, a kis Izlandról részt vehetünk a nagy Kla.TV munkájában. Tehetséges vagy a rajzolásban? Nem számít, hogy honnan származol, s mindegy, hogy hol laksz. Segíthetsz te is!
17. Stúdióépítés: Egy kollégámmal építettem ezt a pultot. Nagy örömöt okozott. Egy nap egy igazán ragyogó Kla.TV stúdiót akarok építeni. Neked is van kézügyességed? És akarsz segíteni? Akkor segíts! Szükségünk van rád!
18. Zeneszerzés: Nagyon élvezem, hogy a Kla.TV számára filmzenét készíthetek. Azonosulok a világ szenvedéseivel, és azután az érzelmeimet zenébe ültetem át. Mert a zene egészen máshogy érinti meg az embereket,és így a kimondott szavakat alá tudom támasztani. Micsoda öröm ebben a csapatban dolgozni! Szeretnél Te is támogatni minket? Akkor: „MŰKÖDJ EGYÜTT!“
19. Bemondás: „... mélyebbre nyúlnak, Hölgyeim és Uraim, úgy tűnik, hogy a szíriai hírközlésben a logika megszűnt. Az segít …" A Kla.TV-nél a moderátorokat és a bemondókat mi coachok professzionálisan képezzük, hogy a hangjukon és a testtartásukon dolgozzanak, a nézővel direkt szemkontaktust tartsanak és mindenekelőtt azonosuljanak a szöveggel. Neked is tetszene ez? Akkor jelentkezz a Kla.TV-nél castingra. Örülünk Neked. Tájékoztatnunk kell az embereket mert az összes igazságtalanságnak meg kell szünnie a világon. A világnak ismét olyan hellyé kell válnia, ahol egy boldog és harmónikus élet mindenki számára lehetséges, akár gazdag vagy szegény, fiatal vagy öreg, lakhelyétől, vallási és ideológiai hátterértől függetlenül. Az "Oszd meg és uralkodj" véget fog érni! De ehhez szükségünk van Rád. Felismerted, hogy a világ csak akkor változik, ha Te megváltoztatod? A Kla.TV-nél korlátok nélkül bevonhatjuk az embereket, mert felhagytunk a „Csak szakemberek tudják ezt elvégezni!" gondolkodással. A Kla.TV történetének kezdetén csak egy maroknyian tudtak videóanyagokat vágni és szerkeszteni. Most már százával vannak, és hamarosan ezrével lesznek, akik képzettebbek, mint az ellenséges média, amely könyörtelenül nyeli el előfizetési milliárdjainkat. Továbbra is díjtalanul fogunk szolgálni és a végtelen sok munkát egyre több vállon osztjuk meg. Ha a Kla.TV-t, mint egy közös bébit ápoljuk és gondozzuk, akkor az továbbra is ugyanolyan nagyszerűen fog növekedni, mint eddig, és minden országban és nyelven milliárdokat fogunk naponta cenzúrázatlan információkkal kiszolgálni. Velünk tartasz? Mindegy, hogy ki vagy. Nem számít, hogy a környezeted hogyan reagál rád és nézeteidre. Nem számít, hogy az életben tapasztalt vereségektől le vagy sújtva. Mindegy, hogy tetszik-e neked, hogy a világ a te elkötelezettséged után kiált. És ugyanúgy nem számít, ha bármennyire is tehetségtelennek érzed magad. Itt maga a természet bátorít minket: Amikor hideg és kemény tél jön, az állatok bőre megvastagszik, és zsír rakódik le a bőrük alá ! Hasonlóképpen ebben a kemény és hideg, az összes fronton egyszerre vívott háborúban a természet minden elképzelhető adottságot kifejleszt bennünk, hogy a legnagyobb tömegmédiát is túlszárnyaljuk, a legerősebb politikusokat is térdre kényszerítsük, a legnagyobb pénzügyi válságokat is túléljük, és a legnagyobb zűrzavart is eloszlassuk. És addigra félébred bennünk a képesség, hogy még a keletkezett károkat is orvosolni tudjuk! A víziónk: Mi leszünk a világ legnagyobb médialánca! „MŰKÖDJ EGYÜTT!“

Esti hirek - Beata bajusz az igasag titkai, és van benne vallami igazat mond.....

2021. január 12. - Andre Lowoa

https://beata-bajusz.com

Prága

2021. január 10. - Andre Lowoa

Az év első napjaiban már voltak Prágában figyelemkeltő megmozdulások, de most január 10-én több százezer ember ment utcára, hogy követelje a járványügyi megszorítások eltörlését és nem akarják beoltatni magukat. A megmozduláson több volt politikus is ott volt és arra kérte az embereket, hogy ne engedjék, hogy szabadságukat tudatosan korlátozzák. Azt is elmondták, hogy a járvány nem valós, hanem valami hátsószándékkal találták ki. Egységre szólították az emberek és harcoljanak a szabadságukért. Magyarország továbbra is hallgat, hiszen minden média titkolja az ilyen jellegű megmozdulásokat. A magyarok titokban tudják, hogy ez az egész csak kitaláció, de mégis úgy tesznek, mintha elhinnék annak valóságát. Sajnos nem merik kinyilvánítani saját véleményüket és továbbra is hallgatják a kormánytól a hamis információkat. Ébresztő Magyarország!

Dr Sherri Tenpenny: Milyen módon károsít ez a halálos vakcina.

2021. január 07. - Andre Lowoa

Azt mondja Dr Sherri Tenpenny amerikai doktornő, hogy a vakcinák halálos hatása majd kb olyan másfél év múlva lesznek igazán érzékelhetőek – amikor az emberek elkezdenek lebetegedni. Amit az oltásokkal művelnek az egy genocídium. Elmagyarázza mi a probléma a vakcinával ami egy kicsit komplikált a laikusoknak jobban csak orvosoknak és szakembereknek világos, de annyit a nem orvosok is megérthetnek belőle, hogy ezek a vakcinák olyan változásokat idéznek elő a szervezetben amik visszafordíthatatlanok. A vakcinák olyanok mint az orosz rulett, ha egyszer megkaptad egy életre kész vagy és soha nem tudod, hogy a tárban lévő golyó mikor sül el. Ez olyan mint egy szerkezet amin csak felkapcsoló gomb van de nincs lekapcsoló.
Egy hónap leforgása alatt Amerikában hivatalosan 4o ezer embernél mutattak ki mellékhatásokat. 35o ezernél shock hatást (hogy milyen shock nem értettem pontosan) és 5 ezer idegrendszeri megbetegedést a legfrissebb kimutatások szerint. Ez egy teljes katasztrófa és a vakcina egy igazi trójai faló.
Azt is mondja, hogy már nem udvariaskodhatunk tovább egymással, mivel az embereket ez a sátáni megfélemlítési propaganda kómába ejtette, és elvette a józan eszüket. A doktornő beszélgetőpartnere megjegyezte, hogy megmondta a családtagjainak meg a rokonságnak, hogyha beoltatják magukat és lenyomorodnak egy életre csak magukra számíthatnak de rá nem.
Lehet, hogy ez lélektelen dolognak hangzik de most már csak ez a hangnem az aminek még lehet valami esélye az ébresztésre, mivel szinte nincs olyan család ahol ne lennének hipnotizáltak akiket teljesen maga alá gyűrt ez a sátáni propaganda.
Olyan észbontó dolgok is elhangzottak az beszélgetésben, hogy a legfelsőbb amerikai egészségügyi központnak, a CDC-nek vannak lakásai amiket bérbe ad és akik beoltatják magukat azoknak elengedi a lakbért és egyéb kedvezményeket ad – hihetetlen!

Demonstration und Spontandemo in Stuttgart

2021. január 07. - Andre Lowoa

2021. 01. 07-én este emberek gyűltek össze Stuttgart központjában. A spontán szerveződésben több százan vettek rész. Annak ellenére, hogy Merkel szigorúan megtiltotta a tüntetéseket, a rendőrség először mégsem csinált semmit. A többi nagyvárosban gyorsan és határozottan tartóztatják le az embereket, ha már csak azt feltételezik, hogy gyülekeznek. A szerveződés gyors volt, célja, hogy másokat is ösztönözzön arra, hogy ne higgyék el a járványmesét! A tüntetők között volt, aki olyan transzparenst vitt magával, amire az volt írva, hogy a koronavírus fasizmus. Amikor a rendőri erők kezdtek felvonulni, a tüntetők lassan elkezdtek hazamenni. Akik ottmaradtak néhány százan, majd kevesebben, őket körbezárta a rendőrség és igazoltatta őket. Pénzbírságot szabnak ki rájuk, mert megsértették a Járványügyi intézkedéseket.

Stacey Rudin: Mi is a baj a Nagy Újraindítással (Great Reset)?

2021. január 06. - Andre Lowoa

Minden lezárás-elleni tiltakozáson láthatóak a „Stop the Great Reset” ("Állítsuk meg a Nagy Újraindítást") feliratú táblák. A New York Times ezt a kifejezést „alaptalan titkos összeesküvés-elméletnek” nevezi. És itt van a probléma, mert egyáltalán nem titkos. Vannak könyvek, amelyeket elolvashatunk róla, és részletes weboldalak, amelyek leírják. A Time Magazine még egy borítólap-hírt is készített. Ez a Világgazdasági Fórum (WEF) vezetőjének, Klaus Schwabnak a lezárásokról és a jövőről szóló könyve, amely 2020. július 9-én jelent meg, és máig már csaknem 900 értékelés jelent meg róla az Amazonon.

A „Nagy Újraindítás” hívei azzal érvelnek, hogy a járvány bebizonyítja, hogy a korábbi társadalmunk „nem működik”, ezért a technológiákra összpontosító, „fenntartható” jövőre van szükségünk a széndioxid-kibocsátás csökkentése és ezáltal a "bolygó megmentése" érdekében. A Nagy Újraindítás az ENSZ évtizedek óta tartó „Fenntartható fejlődés” programjának („Agenda 21”) átdolgozott, szigorított változata. Ugyanezt a politikát és ötleteket tartalmazza az "Új Zöld Megállapodás" („The Green New Deal”) is, amelyet 2019-ben buktattak meg az Egyesült Államok Kongresszusában.


Klaus Schwab, A Világgazdasági Fórum feje, a "Nagy Újraindítás" pápája

És a történelem megismételi önmagát: Hat hónappal azelőtt, hogy Kína felfedezte volna a „SARS-CoV-2” -t, az ENSZ és a WEF „Stratégiai Partnerséget” írtak alá, kifejezetten a „Fenntartható fejlődés” menetrend előmozdítása érdekében, amelyet ma „Nagy Újraindításnak” neveznek. Erről a partnerségről online minden elolvasható.

Schwab évtizedek óta nyíltan „harcol” (saját szavaival élve) a Milton Friedman-féle közgazdaságtan ellen, mióta Friedman publikálta híres 1970-es esszéjét: Az üzleti élet társadalmi felelőssége növeli a nyereségét. Schwab most azt jósolja, hogy a „COVID19 járvány” - amely szerinte legalább 2022-ig tart - a „neoliberalizmus” végső halálát fogja jelenteni, amelyet ő „azoknak az ötleteknek és politikának az összességeként határoz meg ... amely a versenyt favorizálja a szolidaritással, a kreatív rombolást a kormányzati beavatkozással és a gazdasági növekedést a szociális jóléttel szemben".

Mások a neolberalizmust „decentralizált hatalomnak és gyengébb kormánynak”, Schwab preferált rendszerét pedig „a Xi Jinping alatti Kínának” írnák le.

Mióta tudja Schwab, hogy a világjárvány felhasználható eszméinek előmozdításához? A publikációi és tervezési gyakorlatai alapján már egy jó ideje. COVID-19: a Nagy Újraindítás című könyve hosszas beszámolót tartalmaz arról, hogy a járványok hogyan befolyásolják a fő társadalmi változásokat. Felteszi a kérdést: "Miért kellene a COVID-19 esetében ennek másként lennie?"


Bill Gates, a davosi WEF egyik szponzora

Aztán ott van az a tény, hogy Schwab szervezete „magas szintű járványgyakorlatot” tartott 2019 októberében, kevesebb mint öt hónappal a „Covid-19 ″ megjelenése előtt. A WEF szponzora ennél az eseménynél a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központja, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvány volt, amelyek mind aktívan támogatták a pandémiára 2020-ban adott választ - amint azt a londoni Imperial College londoni tagja, Neil Ferguson nemrégiben kifejtette, a bezárásokat senki sem javasolta mindaddig , amíg Xi Jinping „meg nem változtatta azt, amit lehetett” azzal, hogy kijelentette: "nálunk Kínában ez működött".

Ezen egyedülálló módon váratlanul időzített járványtervezési gyakorlat miatt Schwab valami orákulumnak tűnik. Valóban, nyíltan dicsekszik előrelátásával:

„Évek óta olyan nemzetközi szervezetek, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az olyan intézmények, mint a Világgazdasági Fórum (WEF) és a Járványügyi Készenléti Innovációs Koalíció (CEPI - a 2017. évi davosi éves találkozón alakult), és olyan személyek, mint Bill Gates, figyelmeztettek minket az elkövetkező járványok kockázatáról, még azt is meghatározva, hogy: 1) egy sűrűn lakott helyen alakulnak ki, ahol a gazdasági fejlettség az embereket és a vadvilágot együttélésre kényszeríti; 2) gyorsan és csendben elterjednek az emberek utazási szokásainak és a kereskedelmi hálózatoknak a kiaknázásával; és 3) több országba eljutnak az elszigetelés megakadályozásával. ”

2017-ben Anthony Fauci is hasonlókat jósolt, kijelentve, hogy „kétségtelen”, hogy Donald J. Trump „mandátumának lejárta előtt„ pandémiával fog szembesülni. Schwabhoz hasonlóan Fauci is aktívan támogatja a lezárásokat. Schwabhoz hasonlóan kijelenti, hogy soha többé nem térhetünk vissza a normális élethez - ha mégis megtesszük, akkor arra kell számítanunk, hogy a betegségek folyamatosan átterjednek az állatokról az emberekre (mert járványok csak 2020-ban fordultak elő, amikor a világ „túl iparosodott”). Önmagunk megmentéses érdekében a természettel összhangban kell átalakítanunk a társadalmat.

Fauci és Schwab szövege is egyaránt tele van olyan kifejezésekkel, mint a „fenntarthatóság”, „befogadás”, „zöld”, „természet” és „harmónia”. Azokkal a kifejezésekkel, amelyekkel nehéz nem egyetérteni, bár amelyeket az állítólagosan népszerűsítő módszerek miatt nehéz eladni. Schwab „Nagy Újraindítás” című könyvében elárulja, hogy új bacilus-kerülő magatartásunk optimálisnak tekinthető a „környezet szempontjából”:

„A lezárások során sok olyan fogyasztó, aki korábban nem volt hajlandó túlságosan támaszkodni a digitális alkalmazásokra és szolgáltatásokra, szinte egyik napról a másikra kénytelen volt megváltoztatni szokásait ... Számos olyan technikai magatartás, amelyet kénytelenek voltunk alkalmazni a lezárások során, az ismeretség révén természetesebbé válik. Ha az egészségügyi [azaz: a baktériumoktól való félelem] szempontok elsődleges fontosságúvá válnak, akkor például úgy határozhatunk, hogy az otthoni képernyő előtt egy kerékpáros tanfolyam ... biztonságosabb (és olcsóbb!).

„Ugyanez az érvelés vonatkozik sok más területre is, mint például elrepülni egy értekezletre (a Zoom biztonságosabb, olcsóbb, zöldebb és sokkal kényelmesebb), elautózni egy távoli családi összejövetelre a hétvégén (a WhatsApp családi csoport nem olyan szórakoztató, de megint biztonságosabb, olcsóbb és zöldebb), vagy akár eljárni egy tudományos tanfolyamra (nem olyan kielégítő, de olcsóbb és kényelmesebb). ”


Fauci, a "Nagy Újrakezdés" fő támogatója

Ezt megfogalmazva azok számára, akik túlságosan meg vannak döbbenve: ez egy nyílt beismerés, miszerint Schwab és Fauci politikai menetrendje számára előnyös, ha a lehető leghosszabb ideig folytatják a lezárásokat. Ugyanazok, akik véget nem érő lezárásokat akarnak - figyelmen kívül hagyva a már meglévő immunitásról, a tünetmentes terjedés téveszméjéről és és a hibás PCR-vizsgálatokról szóló tudományt - úgy vélik, hogy a lezárások tökéletesen alkalmasak a vágyott változások bevezetésére. Vajon sikerülni fog nekik? Akát halványan is igazolható a viselkedésük? A világjárvány valóban bebizonyítja, hogy társadalmunk végzetesen hibás? Miért nem használják fel a politikai kereteket többségi szavazatok megszerzésére, ha a napirendjük ennyire jó?

A Covid-19 az első nagyobb járvány hat évtizede. Rosszabb járványok voltak 1918-ban, 1957-ben és 1968-ban, amikor a népesség exponenciálisan kisebb volt (1,8 milliárd; 2,8 milliárd; illetve 3,6 milliárd) , és a szén-dioxid-kibocsátás még sehol sem volt. Mivel járványok mindig előfordultak, nincs logikus alapja - még csak gyenge sem - annak a következtetésnek, hogy a „népesség növekedése”, a „klímaváltozás” vagy az „iparosítás” okozta őket.

Az emberek egyetértenek vagy sem Schwab-bal abban, hogy a Zoom-értekezletek előnyösebbek, mint a személyes munka, hogy jobb a hét minden napján ugyanazon házban ülni, mint irodába ingázni, hogy a helyi szórakozás jobb, mint a nemzetközi utazás, hogy a számítógép képernyőjén keresztül végzett testedzés ugyanolyan jó, mint egy stúdióban. De van egy dolog, amellyel a legtöbb ember egyetért: Ha azt mondják nekik, hogy a „bacilusok” veszélyeztetik a létüket, miközben valójában nem, az visszaélés.

Az emberek bezárása a házaikba, elijesztése a saját családjuktól és barátaiktól, a sebezhetőségük növelése, társadalmi létük széttörése - különösen, ha ezt tudatosan teszik annak érdekében, hogy állandóvá válhasson - ez körülbelül ugyanolyan rossz, mint az emberi viselkedés.

Épp olyan rossz, hogy Schwab és társai tudják, hogy a bezárások bizonyos iparágakat „padlóra visznek”, miközben másokat kímélnek: dióhéjban a hatalmasok túlélik. Bárki, aki rendelkezik ezzel az ismerettel és képes befolyásolni a lezárás időtartamát, elképzelhetetlen méretű hatalommal rendelkezik, és korlátlanul képes még többet felhalmozni az egész globális pénzügyi rendszer manipulálásával. Mindezt kiválóan látják előre azok az emberek, akik ösztönzik, támogatják és bevezetik a korlátozó parancsokat.

„Az [éttermi] tevékenységi szektort olyan drámai mértékben sújtotta a világjárvány [lezárás], hogy soha sem áll már talpra. Franciaországban és az Egyesült Királyságban számos iparági hang úgy becsüli, hogy a független éttermek akár 75% -a sem élheti túl a lezárásokat és az azt követő szociális távolságtartási intézkedéseket.

"A nagy láncok és a gyorséttermi óriások túl fognak élni. Ez viszont azt sugallja, hogy a nagyvállalkozások nagyobbak lesznek, míg a legkisebbek összezsugorodnak vagy eltűnnek. Például egy nagy éttermi lánc nagyobb eséllyel tud működőképes maradni, mivel több forrásból származik a bevétele, és végül a csődök következtében csökken a verseny a kisebb társaságok között. ”


Svédországban nem voltak lezárások [szerk. megj.: ma már ott is vannak] és nem történtek tragédiák; a gazdaság ugyanolyan erős, mint volt

A kisvállalkozások tudatos kiiktatása - amelyek a szólásszabadság és a függetlenség egyik utolsó bástyái, megkülönböztethetőek a szigorúan ellenőrzött nagyvállalati világtól - gonosz. Nehéz elhinni, hogy bárki megtenné, ha el tudná kerülni. Ugyanakkor ugyanolyan nehéz figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Florida, Georgia, Dél-Dakota, Texas és Svédország (sok más mellett) teljesen nyitott gazdasággal és átlagos halálozással rendelkezik.

Mind a közegészségügyi etika , mind Siracusa-alapelvek előírják, hogy a „legkevésbé korlátozó eszközöket” kell használni, amikor a „közegészségügyet” mint az alapvető emberi jogok, például a megélhetéshez való jog korlátozásával igazolják. Pedig Schwab és Fauci mindketten figyelmen kívül hagyják Svédországot és Floridát, és azt állítják, hogy a Covid-19 elzárási korlátozásokat 2022-ig (vagy még tovább) folytatni kell. Ugyan mivel tudják ezt igazolni?

Úgy tűnik, azt mondják maguknak - és még valóban el is hihetik -, hogy „megmentik a bolygót”, ezért a célok igazolják az eszközöket. Schwab könyvében retorikai kérdést tesz fel: „Rendben van-e hazudni a közönségnek valami nagyobb jó érdekében?” - Nos - válaszolnám -, kiben bízzunk annak eldöntésében, hogy mi a nagyobb jó? Soha nem lesz egységes megállapodás arról, hogy melyik rendszer éri el ezt a célt. Vannak, akik Milton Friedman-ra, mások Klaus Schwab-ra fognak szavazni. A legtöbben azonban egyetértenek abban, hogy olyan trükköket, mint a járványok kihasználása, nem szabad használni, még a „saját” oldalon sem.

A gondolkodó emberek hihetnek Schwab „részvényes gazdaságának” az értékeiben. De kétségtelenül arra számítanak, hogy meggyőzik őket ezekről az értékekről, és nem arra, hogy a rendszer trükkösen rájuk erőlteti magát. A demokratikus folyamat létezik, így az ötleteket a nyilvánosság nyíltan megvitathatja és minden embernek egy szavazata van. Schwab teljesen nyíltan elismeri, hogy szeretne eltekinteni ettől a folyamattól - ez nem eredményezi a vágyott eredményt. Messze nem: az utóbbi időben az USA-ban („Make America Great Again” "Tegyük újra naggyá Amerikát") és az Egyesült Királyságban („Brexit”) a populista mozgalmak kifejezetten elutasították a kollektivista eszméit:

„Nagyobb együttműködés nélkül nem leszünk képesek megoldani azokat a globális kihívásokat, amelyekkel együtt szembesülünk. A lehető legegyszerűbben fogalmazva: ha emberként nem működünk együtt, hogy szembenézzünk egzisztenciális kihívásainkkal (többek között a környezetvédelem és a globális kormányzás szabad bukása), akkor végünk van."

Schwab A Nagy Újraindítás marketingkönyvében azzal fenyeget, hogy a nacionalizmus emelkedő hulláma „összeférhetetlennek” bizonyul az Egyesült Államok dollárának „globális tartalék valuta státusával”. Azt javasolja, hogy alternatív valutára lesz szükség, hogy globális digitális valuta fog megérkezni, és hogy Kína „évekkel megelőzi a világ többi részét” annak kifejlesztésében.

Bár nem mondja ki ilyen direkten,de Schwabnak és társainak kétségtelenül nem tetszik, amit Trump tett a dollár védelme érdekében . A Schwab Barry Eichengreenet és az Európai Központi Bank képviselőit a következőképpen idézi: „Csökkenhet az amerikai dollár által élvezett biztonsági prémium”, mert „az Egyesült Államok elszakad a globális geopolitikától az önállóbb, befelé forduló politikák érdekében”.


A lezárások Nyugaton a kínai modellt követik és a WEF támogatja

Előreláthatólag Schwab azzal érvel, hogy a nacionalista politikák katasztrofálisnak bizonyultak a „járvány” alatt. Visszhangozva a WHO dicséretét Kína wuhani kollektivista fellépéséről - amelyet Xi Jinping büszkén állít "a vírus felszámolásáról" Kína egész nemzetében - Schwab azt írja, hogy az országok jobban jártak a világjárvány idején, amikor "valódi szolidaritási érzésben részesülnek, előnyben részesítve a közös jót az egyéni törekvésekkel és igényekkel szemben. ”

"A kedvező társadalmi jellemzők [magukban foglalják] az inkluzivitás, a szolidaritás és a bizalom alapvető értékeit, amelyek erős meghatározó elemek és fontos járulékok a járvány megfékezésének sikeréhez."

Ezeknek a koncepcióknak a támogatása nem új érzés Schwab számára. Ez számára a járványból nem váratlanul bukkant fel, mint egy sugallat. Ez az utópisztikus életművének régóta fennálló elképzelése. Évtizedek óta beszél róla:


Friedman napjaink kapitalizmusát képviseli, és Schwalb támadásának fő célpontja. (A kép felirata: Azt gondolom, hogy az állami beavatkozás egy problémába rendszerint ugyanolyan rossz, mint maga a probléma és nagyon gyakran még rosszabbá teszi a problémát.)

„Ez év elején Schwab a Financial Timesnak elmondta, hogy célja Friedman visszaszorítása volt. „Ami számomra mindig zavaró volt, hogy Milton Friedman erkölcsi indoklását adta a részvényes kapitalizmusnak - [szerinte] az üzlet szerepe az volt, hogy az üzlet minél több profitot termeljen, és akkor a pénz visszafolyna a vállalattól a kormányhoz adók formájában. Harcolnom kellett ez ellen a hullám ellen."

Röviden összefoglalva: Schwab-nal és társainak küldetése van. A küldetés a társadalom megváltoztatása. Csodálják Kína és Új-Zéland kormányzását. Gyakoroltak egy járványra. A tudományt hónapokra szélnek eresztették, elburjánzott a cenzúra, Svédországot és Floridát figyelmen kívül hagyják, a jogállamiságot felfüggesztették, és bizonyos kormányzók úgy tűnik, eltökéltek abban, hogy soha nem szabadítanak fel bennünket a kihirdetett „szükségállapot” alól.

Ezek a körülmények kedveznek Schwab-nak és hatalmas szövetségeseinek, beleértve a technológiai vállalatokat, milliárdosokat, a médiát, Kínát, az ENSZ-t és másokat. Károsak a kevésbé hatékony, kevésbé szervezett emberek és a kisvállalkozások milliárdjai számára. Sok mindent nem tudunk, mert nem mondják meg nekünk.

Schwab és ideológiailag összehangolt szövetségesei úgy gondolják, hogy megmentik a világot. Nem összeesküvés-elmélet, ha elolvassuk könyveiket és meghallgatjuk saját szavaikat, amelyek olyan alapvető szabadságjogokat és jogokat céloznak meg, amelyeket a Nyugat már régóta természetesnek tekint. Egy ponton nem ésszerűtlen megfigyelni, hogy ez már nem a közegészségügyről szól. Új politikai elképzelésről van szó, amelyet néhány magánszemély talált ki annak érdekében, hogy uralkodjon a többség felett. Valószínűtlen, hogy ezt az elképzelést az emberek többsége osztja, ezzel előrevetítve egy valószínűleg hősies csata képét 2021-ben.

Az írás eredetileg az American Institute for Economic Research - AIER-en jelent meg 2020. január 6-án.

https://eucharisztikuskongresszus.hu/hit_428.html


Viganó érsek írásai ugyanerről:

Viganò érsek a katolikus-honlap.hu-n: Eladták magukat a Sátánnak

Viganò érsek a katolikus-honlap.hu-n: A Deep Church és a Deep State szoros szövetsége a keresztényellenes társadalom megvalósításának érdekében

Viganò érsek a katolikusvalasz blogon: Nyílt levélben reagált Viganò érsek Ferenc pápának a homoszexuális élettársi kapcsolatokat támogató szavaira

2021. január 06. - Andre Lowoa
Vízkereszt

Vízkereszttel, háromkirályok napjával fejeződik be január 6-án a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang. Hagyományosan ekkor szedik le a karácsonyfa ékességeit, régebben pedig, a hiedelmesebb tájakon, a fát tűzre vetették, nehogy ártó kezekre jusson. Valamikor ezen a napon szokás volt a háromkirályok járása, amelynek első nyomai a XIII. századba vezetnek vissza. A bibliai napkeleti bölcsek példáját követve, három fehérbe öltözött, csákós legényke: Gáspár, Menyhért és Boldizsár állt össze és látogatott házról házra, verses mondókájukkal a háromkirályok napját köszönteni. Amiért természetesen almával, aszalt szilvával meg egy kis pénzzel jutalmazták őket.
Három királyokVízkereszt Jézus megkereszt- eléséről kapta a nevét. Ennek emlékére szenteltettek vizet a katolikus vidékeken, amiből aztán egész évre megőriztek egy keveset a házaknál. Behintették vele a szobát, az istállót, a kutat, a tavaszra eltett vetőmagot, és a betegségek gyógyítására is használták.
Vízkereszt sokfelé dologtiltó, férjjósló és szerencsevarázsló nap is volt. Étrendjéhez hozzátartozott a töltött káposzta, a fonott kalács vagy a fánk meg a csöröge. A nap időjárásából következtettek az új esztendő szerencséjére, időjárási viszonyaira, a várható termésre és az emberek egészségi állapotára. "Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhély, az iziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél" - mondták a hegyköz lakói. Az izik: takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár, amit egyes vidékeken fűtésre is szoktak használni. Ha hideg az idő e napon, korai tavaszban reménykedhetünk. Akad olyan jövendölés is, hogy ha ezen a napon süt a nap, még hosszú lesz a tél.
A délvidéki magyar falvakban úgy tartották, ha eső esik, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható, ám ha a kerékvágásban víz fakad, jó termőidőre van kilátás. A hóesésből korai tavaszt, száraz időből zivataros nyarat jósoltak az öregek. Általános vélekedés volt, hogy ha ezen a napon fúj a szél, szerencsés lesz az év. A babonásabb szőlősgazdák a patakokat is megfigyelték, és ha megáradt bennük a "vízkereszt vize", jó és bőséges bortermésre számíthattak. A vidám emberre pedig azt mondták, olyan, mint a napfényes Vízkereszt. "Boldogasszony havában - tanácsolta már a Mátyás királyunk idején megjelent Csíziós könyvecske is - igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájás ellen igen hasznos. Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos ecettel. Eret ne vágass."

Vízkereszt
(A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, és Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, melyet ma már kevésbé használnak.)
Vízkereszttel, háromkirályok napjával fejeződik be január 6-án a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang. Hagyományosan ekkor szedik le a karácsonyfa ékességeit, régebben pedig, a hiedelmesebb tájakon, a fát tűzre vetették, nehogy ártó kezekre jusson. Valamikor ezen a napon szokás volt a háromkirályok járása, amelynek első nyomai a XIII. századba vezetnek vissza. A bibliai napkeleti bölcsek példáját követve, három fehérbe öltözött, csákós legényke: Gáspár, Menyhért és Boldizsár állt össze és látogatott házról házra, verses mondókájukkal a háromkirályok napját köszönteni. Amiért természetesen almával, aszalt szilvával meg egy kis pénzzel jutalmazták őket.
Három királyokVízkereszt Jézus megkereszt- eléséről kapta a nevét. Ennek emlékére szenteltettek vizet a katolikus vidékeken, amiből aztán egész évre megőriztek egy keveset a házaknál. Behintették vele a szobát, az istállót, a kutat, a tavaszra eltett vetőmagot, és a betegségek gyógyítására is használták.
Vízkereszt sokfelé dologtiltó, férjjósló és szerencsevarázsló nap is volt. Étrendjéhez hozzátartozott a töltött káposzta, a fonott kalács vagy a fánk meg a csöröge. A nap időjárásából következtettek az új esztendő szerencséjére, időjárási viszonyaira, a várható termésre és az emberek egészségi állapotára. “Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhély, az iziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – mondták a hegyköz lakói. Az izik: takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár, amit egyes vidékeken fűtésre is szoktak használni. Ha hideg az idő e napon, korai tavaszban reménykedhetünk. Akad olyan jövendölés is, hogy ha ezen a napon süt a nap, még hosszú lesz a tél.
A délvidéki magyar falvakban úgy tartották, ha eső esik, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható, ám ha a kerékvágásban víz fakad, jó termőidőre van kilátás. A hóesésből korai tavaszt, száraz időből zivataros nyarat jósoltak az öregek. Általános vélekedés volt, hogy ha ezen a napon fúj a szél, szerencsés lesz az év. A babonásabb szőlősgazdák a patakokat is megfigyelték, és ha megáradt bennük a “vízkereszt vize”, jó és bőséges bortermésre számíthattak. A vidám emberre pedig azt mondták, olyan, mint a napfényes Vízkereszt. “Boldogasszony havában – tanácsolta már a Mátyás királyunk idején megjelent Csíziós könyvecske is – igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájás ellen igen hasznos. Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos ecettel. Eret ne vágass.”


Boldizsár napja ~ Vízkereszt vagy Háromkirályok napja
A karácsony és vízkereszt közötti idő, az úgynevezett karácsonyi tizenketted határnapja, valamint a farsang első napja január 6. Gonoszűző és szerencsevarázsló napnak hitték e napot. A Miklós-nap és vízkereszt napja közé eső első hónap babonaságának, bűbájosságának zárónapja ez. Topolyán még dologtiltás is kapcsolódott hozzá. Nem dolgoztak vízkeresztkor. Tilos volt az asszonyoknak mosni, varrni, meszelni. A férfiak bőven ellátták az állatokat, szépen bántak a jószággal, nem verték, a lovakat, meg pihentették, nem hajtották. A szlavóniai reformátusoknál pedig mivel karácsonytól vízkeresztig nem volt szabad főzni, mert – mind mondták – „bájolat lesz, megdöglenek a jószágok,” e határnap után megszűnt a tilalom. A katolikusoknál mindenfelé a víz, só, kréta és házszentelés napja volt. A víz, a só, a kréta gonoszűző szerként szolgált. A bejárati ajtóra szentelt krétával a paptól felírt G. M. B. (a három király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevének rövidítése) és esetleg alatta a boszorkányűző pentagramma + az évszám gonoszűző jelként funkcionált. Ugyanilyen gonosz- és ördögűző ereje volt a háziasszonytól a szentelt gyertya kormával felírt nagy G. M. B.-nek is az istálló, a ház ajtaja fölött. A szerémségi Vogányban, Maradékon a templomból szentelt vizet hoznak, öntenek belőle a kútba, a baromfi itatójába, a maradékot pedig üvegben őrzik, de az üveget nem dugják be. Maradékon egy üveg szentelt vizet a szőlőbe is kivisznek, felakasztják valamelyik gyümölcsfára, szőlőkaróra.
Zentán, a Kukucska nevű Tisza-parti városrészben, melynek lakói igen hagyományőrzők voltak szociális helyzetük miatt is, hallottuk, hogy vízkeresztkor szentelt vízzel megszentelik az udvart, az ólat, a lakást, hogy megvédjék az ott élőket, embert, állatot a rossztól, a gonosztól. A családtagok még isznak is a szentelt vízből. A többit pedig elteszik, mert gyógyítóerőt tulajdonítanak neki ők is, mint mások is. Ekkor bontják le a karácsonyi asztalt is. A karácsonyi búzának a felét a kútba dobják, másik felét pedig a jószágok kapják, mert ennek is gyógyereje van.
A szentelt sóból a marháknak adtak, óvószerként.
Doroszlón is adnak minden jószágnak a lucabúzából, hogy egész éven át egy se legyen beteg. A karácsonyi fonatos kalácsból levágott, megszentelt és megszáradt három darabot összemorzsálták, és apránként a jószágnak, a baromfinak adták, hogy egész évben egészségesek legyenek. A karácsonykor kútba dobott és „háromkirál”-kor kifogott almából is kaptak a jószágok is meg a háziak is. Zenta-Újfaluban vízkeresztkor napfelkelte előtt összeszedik a karácsony böjtje óta összegyűlt morzsát, az utcán napkeletnek szórják, hogy ne lepjék meg a bolhák a házat.
Vízkereszt tiltónap is, nem szabad fonni ezen a napon. Férjjósló nap is meg szerencsevarázsló-nap is. Sajátos étrendje is volt. Székelykevén pl. töltött káposzta, fonott kalács vagy fánk került az asztalra ebédre. Topolyán pedig baromfihúst készítettek, csörgét sütöttek.
A legtöbb katolikus községben esti harangszó után elindultak a kántálók vagy a háromkirályok ünnepet köszönteni. A Bánátban kolindálásnak, koledálásnak nevezték e szokást. Többnyire a Bácskából, Bánátból és a Muravidékről van adatunk e, már a XVI. században említett színjátékról. Gombos, Doroszló, Topolya, Padé, Száján, Verbica, Törökbecse, Csóka, de a baranyai Sepse, a szerémségi Ürög, Vogány és a muravidéki községek gyermekei is jártak háromkirályozni.
A Muravidéken három fiúgyermek áll össze háromkirályozásra. Vállukon királyi palástot jelképező fehér lepedő, fejükön különböző színű papírsisak, korona. Oldalukon kard. Egynek kirúgós csillag a kezében. Törökbecsén Kálmány Lajos tanúsága szerint a háromkirályok fehérbe öltözve, vállukon keresztbe kötött szíjjal, oldalukon karddal járnak házról házra. Fejükön csákó, a „szerecsöny”-é feketés színű, a „napkeleti” kezében van a csillag. A házba lépve a konyhában éneklik:
„Háromkirályok napján,
Országunk egy’ istápján,
Dicsérjük énekökkel,
Vigadozó versökkel.
Szép jel és szép csillag,
Szép napon támad.”
Ezután egyenként belépnek a szobába, bemutatkoznak, és elmondják, mit hoztak a kis Jézuskának: aranyat, tömjént, mirhát.
A Szeged környékéről származó és a szegedi hagyományokat őrző csókaiak gyerekei csapatában három személy királynak öltözött, a negyedik, a zsákos közönséges, mindennapi ruhába öltözve gyűjti be az adományokat, és védi a királyokat a hamis, harapós kutyáktól. A királyok nem öltöznek különlegesen, csak fehér inget húztak, kezükben fakard. A fejükön színes papírból készült satyak, amelyen kereszt van. Boldizsár király kezében van a csillag, ő nem hord kardot. A beköszöntőjük így szól:
„Jó estét, jó uram! társaim kint vannak
Szép csillaggal, igen nagyon fázunk;
Nosza uraim, mit mondanak
Ezön híradásunk?
Tetszik-e csillagunk látványa,
Vagy elbocsájtanak?”
A háziak „Szabad!” kiáltására bemennek, megállnak az ajtó mellett. Jobbról áll Gáspár, középen Boldizsár, balra a korommal feketére álcázott Szerecsen király. Együtt éneklik:
„Háromkirályok napján,
Országunk egy istápján
Dicsérjük énekökkel,
Vigadozó versökkel.”
Boldizsár ekkor kinyújtja a rugóra járó csillagot, a másik kettő pedig a csillag alatt összeveri a kardot:
„Szép jel és szép csillag.
Szép napunk támadt!” – éneklik.
Majd következik a szavalt bemutatkozás
„Én vagyok Boldizsár király!
Onnan felül gyüttem,
Azt a hírt hallottam:
Hogy Krisztus Urunk
Bötlehömbe születött
Sok néptű mögmöneködött,
Én vagyok Boldizsár király!”
„Én vagyok Gáspár király!
Onnan fölül gyüttem… stb.
Én vagyok Gáspár király!”
Végül:
„Én vagyok Szerecsöny király!
Engöm mög ne csudájjanak,
Hogy ily’ fekete vagyok,
Mert én ott születtem,
Ahun a nap fölkel,
Kirántom kardomat,
Elvágom nyakamat!
Amott is egy piros almát tanálok,
Azt is a kis Jézusnak ajá’lom, éjjön!
Dicsértessék a Jézus Krisztus.”
Miután a zsákos begyűjtötte az ajándékot, elmennek.
Kiss Lajos Köszöntők a jugoszláviai magyar népzenében c. művében olvashatunk róla, hogy a „csillagozás”-t Gomboson, Doroszlón, Sepsén is felgyűjtötte szerzőnk. Le is írja egyik doroszlói adatközlőjének a szokást ismertető előadását: „Régi doroszlói népszokásokhoz tartozó dolgok ezek. Igen szép öltözetbe voltak a fiatalok fölöltözve hárman, ketten rózsás és igen slingelt szoknyákba, blúzba, piros hosszú püspöksapkákban, a harmadik pedig ördögruhában öltözve. Amikor a mondókájukat elmondták, a kezükben lévén egy hosszú nyújtogatószerű dolog, annak a végén volt egy piros papírból készült skatulya, amelyben gyertya égett, és ezt gyújtogatták kétszer-háromszor olyankor, amikor a mondókájukat elmondták. – A házbeliek, ahol megjelentek, azok persze megajándékozták utána gyümölccsel, aszalt szilvával, aszalt almával és egy kis pénzzel.”
A gyerekek általában tojást, szalonnát, pénzt kaptak a köszöntőjükért. A tojás az őket betanító tanító fizetsége volt, a többi a gyerekeké.
A szerémségi Ürög községben szokásos háromkirályjárásról magam is hallottam, de Gunda Béla írta le a következőképpen: „Ezen a napon házról házra járnak a Háromkirályok. A csoport egyike a csillag, aki nagy csillagot tart a kezében. A három király neve Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Az ötödik tagja a csoportnak Heródes, akinél a kard van. Mindannyian fehérbe vannak öltözve. A csillagban gyertya ég. Egyszerre lépnek be a konyhába, szobába. Heródes kihúzott karddal ide-oda járkál, s a következőket mondja:
Én vagyok Heródes király,
Aki háromszáz gyereket megöletett.
Pezsdülnek vérem immár karjaimban,
Rettennek inaim szörnyű haragimban.
Vívok veletek nagy gyorsaságba,
Betlehem városába
Ahol egy kisdedet találtak.
Anyjának sírását meg se hallgassátok.
Nosza rajta három szent király!
Ekkor a csillag elkezdi az éneket, amit aztán együtt énekelnek:
Három király napján,
Országunk istápján,
Dicsérjük énekkel,
Vigadozó versekkel:
Szép jel, szép csillag,
Szép napunk támad.
A csillag forgatja a csillagot:
Hol van zsidók királya,
Mert megjelent csillaga,
Betlehembe találják,
Szép’ Jézust körül állják,
Szép jelen, szép csillag,
Szép napunk támad.
Királyunk ajándéka
Arany, tömjén és mirha,
Vigyünk mi is Urunknak,
Ártatlan Jézusunknak,
Szép jelen, szép csillag,
Szép napunk támad.
Ezután Heródes f elköszöntötte háromkirályok napját, és kifele menet így énekeltek:
Nahát édes jó gazdám,
Bocsáss minket utunkra,
Házadra maradjon sok isten áldása,
Újulás, vidulás a házi gazdának.
Vízkeresztkor e nap időjárásából következtetni lehetett az eljövendő év szerencséjére, időjárási viszonyaira, a termésre, az emberek egészségi állapotára.
Szlavónia, Baranya, Bánát népének megfigyelése szerint, ha vízkeresztkor csurog az eresz, hosszú télre számíts. Törökkanizsán azt tartják, ha vízkereszt napján esik a hó, hamar tavasz lesz. Ha száraz az idő, zivataros nyár várható. Ha északon vörös az égbolt, még negyven napig fázunk, fagyoskodunk. A baranyaiak szerint, ha fagy, sokára tavaszodik, de ha enyhe az idő, hamar érkezik a tavasz.
Ha fúj a szél, szerencsés lesz az év – tartják mindenfele. A baranyaiak szerint, ha a kerékvágásban víz fakad, jó termő időt várhatsz. Lendván is azt vallják, „ha erre a napra eláradtak a patakok, jó bortermésre számíthatsz”.
Ha esik az eső vízkeresztkor – állítják Topolyán —, sok gyermek meghal, és esős lesz a tavasz. Ha esik az eső, férges lesz a mák, ha hideg van, rossz lesz a termés – halljuk a Szerémségben.
Baranyában, Vörösmarton a vidám emberre mondják: „Olyan, mint a napfényes vízkereszt.”

Trump amerikai elnök aláírta a világjárvány csalásokkal kapcsolatos törvényt 2O21 Január 5-én

2021. január 05. - Andre Lowoa

Trump amerikai elnök aláírta a világjárvány csalásokkal kapcsolatos törvényt 2O21 Január 5-én

H.R. 6435, az 2020 évi világjárvány csalások elleni harcról szóló törvény, amely előírja a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság számára, hogy a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos átverésekről tájékoztatást dolgozzon ki és informálja a nyilvánosságot.

H.R. 6435, the “Combating Pandemic Scams Act of 2020,” which requires the Federal Trade Commission to develop and disseminate information to the public regarding scams related to the COVID-19 pandemic;

https://www.whitehouse.gov/briefings-statements/bill-announcement-010521/

Donald J. Trump bejelentése 2021. január 11. @TeamTrumpNews

Segítségül hívtam az 1807-ben kelt „Felkelési törvény”-t annak az áruló lázadásnak a kezelése érdekében, amit demokrata és republikánus törvényhozók, a Kínai Kommunista Párt ügynökei, az FBI, A DOJ (Igazságügyi Minisztérium), a CIA és mások vezényeltek le, és amelynek célja az, hogy aláássák, szétmarják és darabokra szedjék az Amerikai Egyesült Államokat és annak Alkotmányát.

Ezek az entitások közvetlen fenyegetést jelentenek a nemzetbiztonságra.

Időkorlát nélkül én maradok az Elnök mindaddig, amíg az összes belföldi ellenséget le nem tartóztattuk.

A tisztogatás dominó elv szerint döntheti a világ többi részén is a hazug erőket. Reméljük mihamarabb maszk nélküli tiszta levegőt szívhatunk, erőszak nélküli szabad életet élhetünk és minden megfélemlített ember kigyógyulhat az indokolatlan víruspánikból. Kitartás!



Debreceni kórház hírzárlat, szekszárdi kórház hírzárlat.csak az operativ törzs adatait tárják a nyilvánosság elé. – nem furcsa egy kicsit. EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK VEZETŐINEK HÍRZÁRLAT VAN ELRENDELVE. Semmi adatot nem mondhatnak még a parlamenti képviselőknek sem mondhatják meg, akiknek joguk van a munkájukhoz tájékozódni az egészségügyi intézeteknél. Külföldi hirforrások beszámoltak már például halálozásról a vakcina beadatása utáni napokan. a linkek: Tiffany Dover-usa https://press.fmr-europe.com/news.php?extend.93 egy brazil eset https://www.portfolio.hu/uzlet/20201021/meghalt-egy-onkentes-akit-az-egyik-legigeretesebb-koronavirus-vakcinaval-olthattak-be-453964# portugál eset https://fokusz.online/beadatta-maganak-a-vedooltast-48-oraval-kesobb-meghalt-egy-egeszsegugyi-dolgozo-123797

Bővebben: Jog az Egészséghez , Síratófal TV illetve Orvosok, Tudósok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért honlapokon.

2021. január 03. - Andre Lowoa

Genovéva napja
Párizs védőszentje (442-502), népének vigasztalója

2021. január 02. - Andre Lowoa
Makár napja ~ Jézus neve napja
A Muravidéken azt tapasztalták, hogy ha ezen a napon hideg van, éjfélkor megszólalnak az állatok, hallani és érteni lehet őket.
Bácska, Baranya, Szlavónia, Szerémség földművesei, gyümölcstermesztői szerint, ha derült az idő, jó lesz a gyümölcstermés.
A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy amilyen az időjárás, olyan hőmérséklet és csapadék, olyan idő várható szeptemberben.
Becsén ezen a napon tartották régen a „bitangvásárt”, a cselédek fogadását, illetve szegődtetését. A szegődök a legjobb ruhájukba öltözve mentek templomba, és a nagymise után válogatták ki közülük a nagygazdák a megfelelőnek tartott személyt. Topolyán az adós reménytelen, sohanapján esedékes fizetésére szokták mondani: ,,No, ez majd csak Jézus neve napján fizet neked!”

KLA.TV a felderítés frontján – Ki küzd együtt velünk?

2021. január 01. - Andre Lowoa

A Klagemauer.TV ellenérvekkel leplezi le a média hazugságait! Kla.TV - szabad - független - cenzúrázatlan. A média hírszolgáltatásainak mulasztásai és egyoldalúsága miatt egyre több ember érzi azt a belső ösztönzést, hogy akár a sokszor kevés szabadidejük ellenére is kilépjenek passzivitásukból, hogy cenzúrázatlan híreket terjesszenek. Ez az önkéntes munkacsoport kötelességének érzi, hogy egy igazi „vészprogram keretén belül” fontos és nélkülözhetetlen ellenvéleményeket terjesszen világszerte. A Kla.TV közel ugyanannyi munkát fektet be, mint a fősodratú média alkalmazottai. Azzal a különbséggel, hogy ők a munkájukhoz nem támaszkodhatnak olyan horribilis anyagi eszközökre, mint a német közszolgálati média, ahova több mint 8 milliárd euró előfizetési díj áramlik be évente. De nézzék csak, hogy a Kla.TV előfizetési díj nélkül is, mindössze 6 év alatt mit épített fel: 165 film- és hangstúdió az egész világon, 44 nyelven sugárzott műsorok, több mint 130 önkéntes fordító, 220 önkéntes moderátor és 240 önkéntes bemondó, 670 önkéntes technikus, 190 önkéntes coach és maszkmester, több mint 400 szerkesztőségi munkatárs, több mint 10.000 adás, több 100.000 óra munka teljes szívből, szabadidőben és saját költségen. A Kla.TV rendszeresen emberek millióit éri el. Kla.TV a fősodratú média számára komoly fenyegetéssé vált, mivel hazugságaikat, mulasztásaikat és ferdítéseiket napról napra felfedi, valamint exponenciálisan növekvő közönséget ér el. Ezért a fősodratú média a Kla.TV-t mocskolja, „összeesküvés elméletekkel" rágalmazza és üldözi. A Kla.TV alapítója erről így nyilatkozik: „A média támad, így végre a Kla.TV-nak lehetősége van növekedésre." Mint az észak-amerikai mamutfenyők, úgy a Kla.TV is a nagy tüzekkel, a médiatüzekkel, kezd el igazán terjedni. A fák óriásai szabályosan „várnak" a lángokra. Csak a tűz elterjedése révén nyitja meg a felszálló, forró levegő a néha több mint 100 méter magas fák tobozait. Így a magok az ásványi anyagokban gazdag hamuval frissen megtrágyázott talajra esnek, besüllyednek és csírázni kezdenek. A Kla.TV még sohasem tudott több magot elhullatni és nagyobb népszerűséget elérni, mint pont a médiatámadások kereszttüzében. Egy csúcsidőszakban médiatűz különösen sok tobozt nyitott meg, egy nap alatt robbanásszerűen 1.621.424 hozzáférést jegyeztünk fel! 2018-ban, a 80 médiavihar miatt az előző évhez képest 83 millióval több hozzáférést értünk el!!! De ez a szám CSAK a mi Kla.TV platformunkra vonatkozik. A Kla.TV ugyanis ezen kívül még több csatornán keresztül terjed, mint pl.egy orosz TV- adón, amely 87 millió nézővel rendelkezik, vagy három kabeltévécsatornán keresztül is Németországban, amelyek a teljes Kla-TV programot naponta 650.000 háztartásnak sugározzák. És így tovább...Egy halrajhoz hasonlóan, amelyik gömbformába vagy nagy halformába tömörül, ha megtámadják, ugyanúgy sorakoznak fel egy médiatámadás esetén emberek százai a Kla.TV-nél. Mindenki ösztönösen késztetést érez rá, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyen, hogy azonnal elkészítsék a cáfolatokat. Így pl. egyetlen hét alatt 20 adás készült el összesen 2 óra és 57 perc terjedelemben, míg a minket támadó médiariport hónapokig készült, és csak 47 percnyi adást adott le. Sőt a cáfolatot 1 ¼ órával előttük sugároztuk ki. Még egy olyan napon is, amikor az összes Kla.TV munkatársnak szabadnapja volt, és a média rajtaütésszerűen támadott meg minket, akkor is több mint 80 önkéntes segítő jelentkezett spontán, hogy kivédje a támadást és az ellenvéleményekről átütő erejű adást készítsen. Csakúgy, mint a halraj esetében, amely másodpercek alatt összeáll az ellenség ellen, ösztönösen mindig azok a munkatársak jelentkeztek, akikre szükségünk volt, és még hozzá a megfelelő percben, sőt másodpercben! Ha vágókra van szükség, vágók jelentkeznek, ha szervezőkre, akkor szervezők, s ez ugyanúgy van a lektorokkal, animátorokkal, színészekkel és bemondókkal, felkészítőkkel, beszélökkel, rajzolókkal, hangmérnökökkel, szerkesztőkkel... Amit emberileg képtelenség lenne megtervezni és megszervezni, egy ilyen rajtaütésszerű támadásnál, ez intuitív módon, több száz emberben lenyűgöző pontossággal egyidejűleg jön létre. Így a médiatámadások ideje alatt növekszünk a leggyümölcsözőbben! Egy korábban depressziós hölgy a következő szavakkal mondott köszönetet a médiacsatát követően: „Ez volt életem legszebb napja". Mi lenne, ha ezek közül a halak közül az egyik ezt gondolná: „Én ugyan mit tehetnék? Túl kicsi vagyok és ezzel a nagy hallal úgysem tudok megbirkózni.” Vagy ha egy kis hangya azt gondolná: „Ugyan mit tudnék én egy nagy medve ellen tenni?” De ha a hangyák egyszerre fecskendezik ki a váladékukat, együtt még egy medvét is el tudnak riasztani. A Kla.TV sem lenne ilyen ütőképes, ha nem adná bele mindenki egyenként a kis „hangyasavát”. Ugyanígy Helmut, aki pl. Brüsszelben és Hollandiában stb. sokat volt úton és nagyon elfoglalt volt, mindig, hacsak egy fél órácskája is volt, bejelentkezett egy internet kávézóból vagy valahonnan, és így segített a Kla.TV internetes jelenlétének fejlesztésében! Johann a repülőn, a repülőtéri várakozás alatt vagy a szállodában stb. használja ki az időt, hogy a Kla.TV műsorait oroszra fordítsa! A nyugdíjas Wanda és Gerhard nem ijedt meg attól, hogy megtanuljon bánni a kompjuterrel. Szorgalmasan küldözgetik az E-maileket ide-oda és segítenek az orosz adások fordításában. Edith 63 éves korában tanulta meg a bécsi stúdióban a hang-, kamera- és világítástechnikát. Ma már nélkülözhetetlen. Oroszország: unokájával az ölében, egyetlen képzést elvégezve után vágja az 56 éves nyugdíjas, Ludmilla az első médiakommentárját, és az 51 éves Tanja épp a Kla.TV honlapjára csatol fel egy adást. Ez a család a közelmúltban minden válságot gyorsan leküzdött azért, hogy a Kla.TV-ban egyesült erővel olgozhassanak! Itt mindenki tudja, mi a dolga és teljes erővel segít. Az anya, aki egyúttal nagymama és háziasszony is, komplett műsorkészítési csapatokat koordinál, internetes konferenciákat vezet, és a számítógépektől való kezdeti félelme ellenére most tanulja a vágást. Ez a 10 tagú család egy hihetetlenül erős csapat. Ha a Kla.TV hívja őket, akkor ők azonnal tettre készek. Komplett adásokat készítenek el az elejétől a végéig. A nyelvi nehézségek ellenére a luxemburgi Steffi segít a fotómontázsoknál és -felvételeknél és az animációkban! Akár láb nélkül született, akár félig béna vagy rokkantnyugdíjas – mindenki segít! Minden egyes személy hatalmas nyereség! Judithnak, Esthernek és Marthának nagyon sok dolga van a gazdaságban, mindezek ellenére egy negyed óra alatt elkészülnek, hogy Kla.TV adásokat készíthessenek. „Halló. Oh, igen. Pontosan. Köszönöm. Szia.“ „Esther, Martha, Judith! Klagemauer-TV” „Jó estét, Hölgyeim és Uraim” Michi és testvérei a pulykafarmjukon való sok munkájuk ellenére is bármikor nagy örömmel állnak a Kla.TV rendelkezésére! „Az egészségügyi hatóság egyszerűen...“ A két testvér, Simon és Josef záróvizsgáik és komoly időhiány ellenére önkéntesen támogatja a Kla.TV produkcióit! Josef a záróvizsgáját ennek ellenére nemcsak az iskolája, hanem a járás legjobbjaként tette le. Simon a legrosszabb tanulóból a járás legjobb diákjává vált! A Kla.TV-nél nem számít, hogy ki milyen szakmát tanult. Itt mindenki megtanulja,amire aktuálisan szükség van. A moszkvai masszőr, Lena a Kla.TV-t technikusként, szervezőként és moderátorként támogatja. A varrónő, Katharina adásokat fordít, forgatókönyveket korrigál, és ütős reklámokat ír. A moszkvai stílustanácsadó Dília bemondóként szerepel egyik adás után a másikban, habár azelőtt ez elképzelhetetlennek tűnt számára. Ugyanez történt Elenával a varrónővel, aki most szorgalmasan dolgozik bemondóként. A fő- és mellékállásban is dolgozó Susanne rendszeresen akár heti 5 adást is lefordít angolra!!! Miután a tyuméni takarítónő Lena hazajön, egy egész Kla.TV csapatot koordinál. Azért, hogy Elena, a műszaki érzékkel rendelkezö háziasszony a Kla-TV-nak bonyolult számítógépes munkát tudjon végezni, néha meghívja barátait, akik átveszik a vasalást, főzést stb. Silvia és a 82 éves Else ugyan nem tudnak számítógépen dolgozni, viszont gondoskodnak a vágók és az animátorok szükségleteiről. Marc sikeres kereskedő, aki sokat van úton, mégis egyike a legjobb Kla.TV moderátoroknak. Isena Kínába viszi el a Kla.TV-t! És nemsokára már nem lesz egyedül. Több segítővel fordít, moderál és készíti az egyik adást a másik után! Tobias a KlaTV-hez való csatlakozás által olyan sok mindent megtanult, hogy egy képzett web fejlesztő tudásával rendelkezett, még mielőtt informatikus tanulmányait megkezdte. Most már komplett csapatokat irányít itthon és külföldön is. Habár Ericnek, Anjának és Susannénak a filmkészítésről fogalma sem volt, de kiképeztették magukat, majd stúdiókat építettek fel, saját adásokat készítettek és további technikusokat képeztek ki. Katharinának és Christinának nem volt stúdió felszerelése, de a szomszéd kamrájában egy megfelelő pultot találtak. Kölcsönöztek egy kamerát és a csapót egy barátjuk készítette el nekik. Itt még több száz példát lehetne felsorolni, ahol a Kla.TV munkatársak hősiesen sem időhiánytól, sem életkortól, sem betegségtől, sem a technikai ismeretek hiányától nem riadnak vissza. Minél inkább mindannyiunk közös projektje lesz a Kla.TV, annál jobban el fog terjedni, s annál jobb lesz a minősége! Igen, még sokkal több minden válik lehetővé, ha segítesz nekünk. A világ számos lehangoló eseményét látva nincs is jobb dolog annál, minthogy tudod, hogy nem vagy egyedül, és mindenekelőtt, hogy együtt el tudunk érni valamit. Teljesen gyakorlatiasan és csapatmunkában! „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ ez a mottónk, és időközben ezt már minden nemzetből, nemzedékből, vallásból és kultúrából származó emberek ezrei követik, mert nem engedjük, hogy továbbra is megosszanak bennünket. Pontosan ez a tudat adja nekünk ezt a nagy átütő erőt. Téged is hívunk, hogy „MŰKÖDJ EGYÜTT!“, mert amennyire neked szükséged van ránk, úgy van szükségünk nekünk is Rád. Igen, pontosan RÁD! Nem számít, mit tudsz, és mire vagy képes. Te vagy a fény, amely velünk együtt egy hihetetlen lézersugárrá fonódik, amit nem lehet kikapcsolni. Most bemutatjuk Neked a Kla.TV egyes munkaterületeit. Döntsd el, mi vonz és azután... „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ 1. Információgyűjtés, kutatás: Naponta meghallgatom a fősodratú média híreit, olvasom az újságot és tájékozódom az interneten. Gyakran intuitív módon érzem, hogy valami nem stimmel. Ahelyett, hogy ezen bosszankodnék, utánanézek és háttérinformációk után kutatok. Műsorok írása nem annyira fekszik nekem, de a kutatás annál inkább, s erre szívesen fordítok időt. 2. Az információk megbízhatóságának ellenőrzése: „Érdekes... Ez az idézet tényleg a korábbi amerikai elnöktől, Jimmy Cartertől származik?" „Na gyere, mindjárt leellenőrzöm.“ Ahogy beszállingóznak a legelképesztőbb jelentések a Kla.TV.-hoz, beindul a komoly munka, a cikkforrások igazságtartalmának ellenőrzése: archívumok átkutatása, interjúk szakértőkkel, érintettekkel, színhelyek felkeresése... A cikkírókat ez gyakran túlterheli, mert nekik a megfogalmazáshoz van adottságuk, amire a hosszú kutatások miatt nem lenne elég idejük... „Jó orrod van, és szeretsz a dolgok végére járni? A Kla.TV vár Rád!" 3. Szövegek írása: Amit én vagy mások felkutattak, abból egy ütős Kla-TV adást írok. A fősodratú média mindig azt akarja nekünk bebeszélni, hogy csak az ő újságíróik tudnak jó cikkeket írni. Ez egy komplett hazugság! A Kla.TV szerkesztőségében segítek. Ebben a legjobb az, hogy csapatban dolgozunk. Sokszínűségünk győz a tömegtájékoztatás egyoldalúsága felett! 4. Szövegek rövidítése: A kutatás és komplett szövegek írása nem az én világom. Az lelkesít, hogy a szerzőket támogatom azzal, hogy a túl hosszú piszkozatokat lerövidítem. Egy adás alapgondolata alapján megnézem, hogy valójában mi kell hozzá, és mit hagyhatnánk ki. Ez Neked is tetszene? 5. Korrektúraolvasás: Egyszerűen bosszant, ha egy adásban Líbia helyett Libía szerepel vagy ha a nyelvtant összekeverik. Téged is zavar az ilyesmi? Akkor itt a helyed a csapatunkban. A KLD-nél, azaz a korrektúraolvasó szolgálatnál gondoskodunk arról, hogy ilyen hibák ne csúszhassanak be az adásokba. 6. Biztonsági mentés: „Lementjük a Kla.Tv-s forrásokat!” Mivel gyakran előfordul, hogy az interneten értékes ellenvéleményeket cenzúráznak és törölnek, sok segítő menti le ezeket a forrásokat. Így megmaradnak bizonyítéknak. „Lementjük a Kla.Tv-s forrásokat!” A Kla.TV fejlesztői ebből olyan „játékot", készítettek, amelyben gyűjteni lehet a tárolt videókat. Ez a fiú áll az első helyen. Ő 612 videót mentett el. Ez legalább egy értelmes játék. 7. Minőségbiztosítás: Ha a tömegtájékoztatás hamis híreit könyörtelenül fel akarjuk fedni, akkor nem szabad saját hibáinkkal vagy pontatlanságainkkal támadási felületet nyújtani. A műsorok pontos ellenőrzésében segítek a műsorrakerülés előtt. Így például kiszűröm, ha a szerző az írás hevében összekeveri az Északi-tengert a Balti-tengerrel, vagy ha egy animátor rossz nemzeti zászlót tett be. Ehhez a fontos feladathoz még mindig sok segítőre van szükségünk! 8. Koordináció: Mathias koordinálja a churi stúdiót. Segítőket szervez, ha pl. az animátoroknak képanyagra van szükségük, és folyamatosan tájékoztatja a forgatócsoportot, hogy mikor jön meg a szöveg a korrektúraolvasásból. A koordináció és a szervezés az erősséged? Akkor „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ 9. Médiaarchívum: Én a médiaarchívumban segítek. Ez a képek, zenék és videók gigantikus tárháza, amit azért gyűjtünk, hogy az adásokban vagy filmekben felhasználhassunk őket. Sok nyaraláskor vagy utazáson készült kép abban segíthet, hogy egy adásban a mondottakat jobban érthetőbbbé tegye. De számos saját szerzeményű dalt, videót is, és még sok minden mást is összegyűjtünk jól osztályozott archívumunkban. El tudod képzelni, hogy ebben támogatnál minket? Na, akkor működj velünk együtt, szükségünk van Rád. 10. A kulcsszavaknak köszönhetően könnyebb megtalálni az adásokat: Szeretek dolgokat leegyszerűsíteni és segíteni másoknak, hogy gyorsabban elérjék céljukat. Így a Kla.TV internetes adásaihoz kigyűjtök egy maroknyi találó kulcsszót. Így minden Kla.TV adás máris könnyen megtalálható a keresési kifejezések segítségével! Neked is szívügyed, hogy a felhasználókat a lehető leggyorsabban a kívánt műsorukhoz vezesd, hogy az ellenvélemények futótűzként terjedhessenek el? Akkor ne gátoljon semmi, gyere, örömmel fogadunk! 11. Vágás: Adások vágását önállóan, a kitűnő és egyszerű Kla.TV tananyag segítségével tanultam meg. Ezt nagyon élvezem, és nagyobb megerőltetés nélkül megtanulható. Neked is sikerülni fog, és mi segítünk! 12. Animáció: „Szia, Jonny! Te épp egy Kla TV-sorozat animációját csinálod?" „Pontosan. Nézd meg itt ezt a jingle-t. Mindig szerettem volna filmezésnél dolgozni és így bedolgoztam magam néhány programba." „Mondd csak, mi tetszik Neked az animációban?" „Itt úgy igazán kreatív lehetek, s új dolgokat alkothatok, s ez király.“ Akarsz Te is itt segíteni? 13. Fordítás: Mindketten 70 év feletti nyugdíjasok vagyunk. Média kommentárokat fordítunk oroszra. Megtanultunk gépelni és e-mailen kommunikálni. Így nyugdíjasként is fittek maradunk. Te is segíthetsz ugyanígy akkor is, ha már idősebb vagy! „Sajnos az én nyelvemen még nincsenek Kla.Tv adások." Le tudod fordítani ezt a nyelvet vagy egy másikat? Szuper! Akkor pont Téged keresünk! Mindig azzal kezdünk, amink van, nem azzal, amink még nincs. 14. Filmezés: Még mindig csak nézel vagy már filmezel is? Szenvedélyes operatőrként nemcsak megnézem, ha valami történik, hanem minden eseményt közvetlenül megörökítek! Például, amikor Merkel itt volt. Így aktuális felvételek készülhetnek, a fénykép is elegendő! Kapd elő a fényképezőgépedet, vagy ha nincs, akkor a mobiltelefonodat és küldd el a felvételeidet a Kla.TV-nek. A képeid megváltoztathatják a világot! 15. Hangfeldolgozás: A hang határozza meg a zenét, és a fül is „lát”... Ha a hang túl tompa, túl hangos vagy túl halk, túl sok a basszus vagy torz, akkor a tartalom nem jön át megfelelően. Ha a szíved ugyanúgy, mint az enyém, a hangért dobog, akkor a Kla.TV-nél még sokunkra szükség van! 16. Rajzolás: Hildur vagyok Izlandról és szeretek a Kla.TV-nek rajzolni. Általában a fiammal, Simonnal dolgozom együtt. Nagyon tetszik, hogy mi, a kis Izlandról részt vehetünk a nagy Kla.TV munkájában. Tehetséges vagy a rajzolásban? Nem számít, hogy honnan származol, s mindegy, hogy hol laksz. Segíthetsz te is! 17. Stúdióépítés: Egy kollégámmal építettem ezt a pultot. Nagy örömöt okozott. Egy nap egy igazán ragyogó Kla.TV stúdiót akarok építeni. Neked is van kézügyességed? És akarsz segíteni? Akkor segíts! Szükségünk van rád! 18. Zeneszerzés: Nagyon élvezem, hogy a Kla.TV számára filmzenét készíthetek. Azonosulok a világ szenvedéseivel, és azután az érzelmeimet zenébe ültetem át. Mert a zene egészen máshogy érinti meg az embereket,és így a kimondott szavakat alá tudom támasztani. Micsoda öröm ebben a csapatban dolgozni! Szeretnél Te is támogatni minket? Akkor: „MŰKÖDJ EGYÜTT!“ 19. Bemondás: „... mélyebbre nyúlnak, Hölgyeim és Uraim, úgy tűnik, hogy a szíriai hírközlésben a logika megszűnt. Az segít …" A Kla.TV-nél a moderátorokat és a bemondókat mi coachok professzionálisan képezzük, hogy a hangjukon és a testtartásukon dolgozzanak, a nézővel direkt szemkontaktust tartsanak és mindenekelőtt azonosuljanak a szöveggel. Neked is tetszene ez? Akkor jelentkezz a Kla.TV-nél castingra. Örülünk Neked. Tájékoztatnunk kell az embereket mert az összes igazságtalanságnak meg kell szünnie a világon. A világnak ismét olyan hellyé kell válnia, ahol egy boldog és harmónikus élet mindenki számára lehetséges, akár gazdag vagy szegény, fiatal vagy öreg, lakhelyétől, vallási és ideológiai hátterértől függetlenül. Az "Oszd meg és uralkodj" véget fog érni! De ehhez szükségünk van Rád. Felismerted, hogy a világ csak akkor változik, ha Te megváltoztatod? A Kla.TV-nél korlátok nélkül bevonhatjuk az embereket, mert felhagytunk a „Csak szakemberek tudják ezt elvégezni!" gondolkodással. A Kla.TV történetének kezdetén csak egy maroknyian tudtak videóanyagokat vágni és szerkeszteni. Most már százával vannak, és hamarosan ezrével lesznek, akik képzettebbek, mint az ellenséges média, amely könyörtelenül nyeli el előfizetési milliárdjainkat. Továbbra is díjtalanul fogunk szolgálni és a végtelen sok munkát egyre több vállon osztjuk meg. Ha a Kla.TV-t, mint egy közös bébit ápoljuk és gondozzuk, akkor az továbbra is ugyanolyan nagyszerűen fog növekedni, mint eddig, és minden országban és nyelven milliárdokat fogunk naponta cenzúrázatlan információkkal kiszolgálni. Velünk tartasz? Mindegy, hogy ki vagy. Nem számít, hogy a környezeted hogyan reagál rád és nézeteidre. Nem számít, hogy az életben tapasztalt vereségektől le vagy sújtva. Mindegy, hogy tetszik-e neked, hogy a világ a te elkötelezettséged után kiált. És ugyanúgy nem számít, ha bármennyire is tehetségtelennek érzed magad. Itt maga a természet bátorít minket: Amikor hideg és kemény tél jön, az állatok bőre megvastagszik, és zsír rakódik le a bőrük alá ! Hasonlóképpen ebben a kemény és hideg, az összes fronton egyszerre vívott háborúban a természet minden elképzelhető adottságot kifejleszt bennünk, hogy a legnagyobb tömegmédiát is túlszárnyaljuk, a legerősebb politikusokat is térdre kényszerítsük, a legnagyobb pénzügyi válságokat is túléljük, és a legnagyobb zűrzavart is eloszlassuk. És addigra félébred bennünk a képesség, hogy még a keletkezett károkat is orvosolni tudjuk! A víziónk: Mi leszünk a világ legnagyobb médialánca! „MŰKÖDJ EGYÜTT!“