2021. január 23., szombat

Henna Maria: Háborúban vagyunk, A népirtás 10 szakasza

 

Henna Maria, a Dawn of Peace (Békesség Hajnala) nevű, Spanyolországból, Andalúziából indult mozgalom és szervezet alapítója a napokban közzétett egy videót a facebookon azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmünket a vészhelyzetre, amivel a világban jelenleg szembesülünk. Arra ösztönöz, hogy felébredjünk mély álmunkból, hogy kiszakítsuk magunkat egyfajta varázslat lenyűgöző hatása alól, és végre lépéseket tegyünk az emberiség védelme érdekében. Felvázol előttünk egy már létező elméletet, és feltárja, hogy a köröttünk kibontakozó arcátlan terror valójában lépésenként megfelel a tudatos népirtás tíz szakaszának.

Gregory H. Stanton elmélete

A népirtás témájával foglalkozó amerikai kutató, Gregory H. Stanton megvizsgálta a múltban lejátszódott különböző népirtások folyamatát. Felismerte, hogy ez a folyamat egy bizonyos minta szerint épül fel, azaz bizonyos megfigyelhető lépések mentén bontakozik ki az az út, amely végül a népirtásig vezet. Ezek a szimptómák nem feltétlenül egymásra következően jelennek meg; egy és ugyanazon időben, egymást átszőve is feltűnhetnek.
Ha képesek vagyunk megfigyelni, felismerni és megvizsgálni ezeket a tüneteket, tapasztalatainkból leszűrhetjük, hol tartunk most abban a folyamatban, amely a népirtás tíz szakaszát öleli fel.

1. szakasz: az osztályozás
Az emberek kategorizálása. Beazonosítása annak az embercsoportnak, akik a „problémát” okozzák, akik „veszélyt” jelentenek a társadalomra. Ennek az embercsoportnak a meghatározása a múltban egy bizonyos etnikumhoz való tartozás, nemi, vallási vagy nemzeti hovatartozás alapján történt.
Most azonban, ebben a mai háborúban nem ilyen szempontok szerint azonosítják be a veszélyt jelentő embercsoportot. Nyílt támadás történik az egész emberiség ellen, az ellen, ami emberi. Bizonyos emberi gondolkodás, megnyilatkozás, emberi tettek alapján sorolják be az embereket egy specifikus célcsoportba.
Azok az emberek tartoznak ide, akik kiállnak a testi szuverenitásukért, az emberi jogokért, akik meg akarják védeni az egészségügyi szabadságukat, az öngyógyítás tudását és gyakorlatát. Azok az emberek, akik gazdaságilag önellátóak akarnak lenni, akik meg akarják teremteni saját bevételüket.
Tehát alapvetően az emberi szabadság a célpont: a megnyilatkozó szabadság alapján alakítják ki az ellenségként kezelt célcsoportot. A cél pedig az, hogy a szabadságnak bármilyen kifejeződését, minden megjelenési formáját szétzúzzák. Minden potenciálisan szabad, független személyt rabszolgává tenni, teljesen függővé tenni az államtól. A felszínen természetesen nemes szándékkal indokolnak minden intézkedést. Garantált jövedelmet ígérnek. Ám a garantált jövedelem feltétele, ára, hogy beleegyezel az összes szabályba. A diktatúra szabályaiba. Ez az új világrend. Az új „normális”, amelyben: minden az állam által vezérelt, ellenőrzött és tulajdonolt lesz. Beleértve a tested és az elméd is. Ezt a mostani népirtást, a mai világhelyzetet eszközként használják arra, hogy belehajtsanak minket ebbe az utópisztikus rémálomba.

2.szakasz: szimbólumok használata
A célcsoport kiemelése a tömegből, egy látható megkülönböztetést alkalmazva.

Ezt az eszközt ma fordított pszichológiával alkalmazzák. Azok vannak biztonságban, azok a jó állampolgárok, a mintapolgárai az új világrendnek, akik eltakarják az arcukat. A rossz, a veszélyes és önző, pszichopata emberek, az állam ellenségei, a nemzeti egészség ellenségei kitűnnek a tömegből. Ők azok, akik nem viselnek maszkot. Ezzel szimbolikusan elválasztják és megjelölik a célcsoportot. Ha felveszed a maszkot, önként elfogadod a diktatúrát. Ha visszautasítod a maszkviselést, önként elfogadod, hogy láthatóan a célcsoportban legyél.

3. szakasz: hátrányos megkülönböztetés – megfosztás a jogoktól
Az uralkodó politikai elit rendelkezéseket, törvényeket hoz, betartandó kötelességeket, követendő modelleket állít. Hatalmukban áll, hogy megtagadják a célcsoport jogait. A jogok megtagadása mindig a felemelkedő diktatúra tünete. És egy lépés a népirtás felé.

Hogyan jelenik meg ma a jogok elvesztése? Megmondják, hány emberrel találkozhatsz, milyen közel mehetsz valakihez, a szabad mozgáshoz való jogodat elvették. Az események, családi összejövetelek le vannak tiltva. A kultúrát szétzúzták. Elveszik az emberek munkáját. És a lista csak folytatódik. A jogaink szisztematikus támadás alá kerültek. És a maszkviselési kötelezettség kulcsfontosságú eleme ennek a támadásnak. Maszk nélkül sehová sem mehetsz. És hamarosan az oltást is ennek a rendszerszintű megkülönböztetésnek a részévé fogják tenni. Nem vehetsz részt a társadalmi életben, nem utazhatsz, ha nem vagy beoltva. Ez a forgatókönyv. Ez lesz az emberiség jövője, ha nem ébredünk fel a valóságra, ha folytatjuk önmagunk becsapását. Semmi sem fog visszatérni a normális mederbe. Ezt a pszichológiai hadműveletet bármikor, újra és újra el tudják játszani. Több és több oltással, lezárással, új járványok generálásával. Mindez garantáltan be fog következni, ha nem cselekszünk.

4. szakasz: az ember megfosztása emberi mivoltától
A diszkriminált csoport emberi mivoltának degradálása, melyet folytonos propagandán keresztül fejtenek ki.

Az uralkodó osztály, a szervezet, felhasználva a médiát és a lakosokat, rendszeresen gyalázkodó, sértő kifejezésekkel jellemzi a célcsoport tagjait. Felcímkézik őket, hogy elvegyék emberi méltóságukat: összeesküvéselmélet-hívő, oltásellenes. Párhuzamot vonnak, sugallnak a terrorizmussal: fanatikus, őrült, önző pszichopata. Betegségterjesztő, piszkos, nem higiénikus emberek. Veszélyt jelentenek a biztonságunkra, az életünkre.Az emberek szemrebbenés nélkül elfogadják, amikor egy politikus nyilvánosan azt javasolja, hogy az oltáselleneseket el kellene távolítani a társadalomból. Vagy amikor az Egészségügyi Világszervezet azt állítja, hogy a vírusszkeptikusok benne vannak a világ tíz legnagyobb kockázati veszélyforrásában. Vagyis a diszkrimináció, emberi mivoltunk elvétele rendszerszintűvé vált, az emberek még csak fel sem ismerik, sikerült mélyen elültetni a köztudatban.

5. szakasz: a szervezettség
Egy állam vagy intézmény, egy szervezet elkezd népirtásra, gyilkosságra irányuló terveket készíteni.
Ez a szakasz sem ismeretlen előttünk. Korábban is volt már példa hamis, megrendezett, előre megtervezett eseményekre, melyeket akár emberek megöléséig vezettek el. A jelenlegi pszichológia hadviselést „járványnak” hívják, és már jóideje eltervezték.

2010: A Rockefeller Alapítvány létrehozott egy dokumentumot „Lock Step[1] művelet” néven. Megvizsgálták és alaposan megfontolták a kormány által kikényszerített lezárások forgatókönyveit. Hogy milyen hatással lesz a megnövelt állami irányítás a lakosságra, és hogyan kezeljék a lakosság ellenállását.

2019: „Event 201” néven megalkotják a „járvány-játékot”, vagyis megrendeznek egy pandémiagyakorlatot, amelyben szimulálják egy világjárvány kitörését. A résztvevők megint csak ugyanazok: a Rockefeller Alapítvány, a Világgazdasági Fórum és a Bill & Melinda Gates Alapítvány.
Mindez a szervezett előkészület része. A színpadon próba folyik: végigpróbálják a lehetséges válaszokat és szituációkat. A Föld teljes lakosságának beoltására való törekvés már a ’90-es években elindult, amikor az ENSZ „Agenda 21” néven elkészítette programját a 21. századra. Az „Agenda 2030” pedig egy specifikus, konkrét és fókuszált célja ennek a 100 éves tervnek.
Ez a mostani népirtás más, mint a múltbéliek. Nem véres lemészárlása az embertömegeknek, hanem az emberiség ellen elkövetett globális, csendes árulás. Egy félelmen alapuló elmekontrollal meggyőzik az embereket, hogy meghajoljanak saját pusztulásuk előtt. Mert félnek a megélhetésük elvesztésétől, és félnek emberi jogaik elvesztésétől.

6. szakasz: a megosztás, polarizálás
Az ellentét szándékos feltüzelése a tömegek és a megkülönböztetett kisebbség között.
Ebben manapság nagy szerepet vállal a média. Elülteti azt a hitet, hogy az egészséges emberek „tünet nélküli” betegséghordozók. Irányításunk alá kell helyeznünk, be kell zárnunk őket, máskülönben kockáztatjuk az összes többi ember életét. Valójában miattuk, a megszorítások visszautasítása miatt kell tovább folytatni a lezárásokat.Ez az érzelmi zsarolás úgy van megkonstruálva, hogy a nyomást a célcsoportra helyezze. A narratíva szerint ők az okai a szenvedésnek. Ők a bűnösök, a veszély forrásai a nemzetbiztonságra és a nemzet egészségére.
Mindenképpen el kell őket hallgattatnunk. Ez az, amiért a cenzúra a csúcson van. George Orwell pedig forog a sírjában…

7. szakasz: az előkészület
A megkülönböztetett kisebbséget beazonosítják és elkülönítik. Gyakori a deportálás és elkülönítés.

Ma mindez fordított pszichológiával történik. A tömegek azok, akik meg vannak jelölve. És ha nincs rajtad a jel, te vagy az, aki el van különítve a társadalomtól. Az első jel a maszk volt. A második jel az oltási könyv lesz. És végül… lesz egy digitális azonosítási technológia, amolyan beépített technológia, egy mikrochip. Bárki ezek nélkül a szimbólumok nélkül egy osztályon kívüli lesz. Így lesznek az emberek azonosítva.

8. szakasz: az üldözés
A beazonosított csoport a gyakorlatban is megtapasztalja az elkülönítést. Tulajdonukat elvehetik. Kényszeríthetik, hogy egy azonosító jelképet viseljen.

Valaki az Egyesült Államokban már javasolta, hogy azoknak, aki nem kapják meg az oltást, valamilyen jelképet kellene viselniük. Mint pl. ahogy a zsidóknak kellett sárga csillagot viselniük a Harmadik Birodalomban. Karanténtáborok is épültek. Ahol a fertőzött egyedeket erőszakkal fogják kezelni, gyógyszerezni és „újratanítani”. A rendőrségnek joga van bemenni az emberek otthonába, erőszakkal elvinni a fertőzött személyeket és elhelyezni őket a karantén-létesítményekben. Egy PCR-teszt alapján, ami nem tudja bizonyítani senkiről sem, hogy beteg-e, vagy hogy fertőző-e. Folyamatosan generál hamis pozitív eredményeket, mert genetikus mintát mér: így pozitív eredményt kapsz coca-colára, papaja gyümölcsre vagy akár egy kecskére. A vírust még csak el sem különítették. Így mit mér? A PCR-teszt teljes mértékben egy csalás. És ez az, amit ennek a zsarnokságnak az egyik kulcsaként használnak. Ezekre az eredményekre alapozva lezárjuk az országokat. Az angol közegészségügyi törvényben külön kiemelik, hogy a „fertőzött személy” tulajdona megsemmisíthető. Hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését. Megállítsák a szabadság terjedését. Megállítsák a szabad gondolkozást és a szabad beszédet. Ez nem a vírus kontrollálásáról szól, hanem az emberiség kontrollálásáról.

9. szakasz: a megsemmisítés
Ez az, ahol a mészárlás elkezdődik, de nem mészárlásnak hívják, hanem megsemmisítésnek. Mert az áldozatokat nem tekintik teljes mértékben emberi lénynek.
Összeesküvéselmélet-hívőknek nevezik őket. Terroristának. Oltásellenesnek, jobboldali Trump-támogatónak, QAnon szektatagoknak. És így tovább…

A népirtás különböző szinteken folyik. Részben önkéntes alapon. Természetesen ennek nincsenek tudatában az emberek. De belemennek. Elfogadják a lezárásokat, és ennek folyományaként meghalnak. Elveszítik a megélhetésüket, és emiatt, kétségbeesésükben meghalnak. Szívinfarktus, túladagolás, öngyilkosság. Ez része a népirtásnak. A lezárások kiváltotta népirtás. A másik: az oltás általi népirtás. Az emberek azt remélik, hogy meg lesznek mentve ezáltal a gyógyszerészeti csodainjekció által. Valójában megbetegednek (megsérülnek), és végül meghalnak a méreg miatt.
És végül megpróbálkoznak a szabad emberek felszámolásával. Leállítanak minden másképp gondolkodó hangot és minden ellenállást a terrorral szemben… erőszakkal… és gyilkossággal. Az utolsó szintje a népirtásnak még nem kezdődött el. Bár az elmúlt évtizedben megöltek természetes gyógymóddal foglalkozó orvosokat, úttörő virológusokat és immunológusokat. Százszámra, mindenfelé a világban. Fel kell tenned magadnak a kérdést: Miért távolítanak el minden tudást az öngyógyítással és természetes gyógymódokkal kapcsolatban? Miért próbálnak illegálissá tenni minden természetes kezelést, gyógymódot és gyógyszert?

10. szakasz: a tagadás
Az elkövetők tagadják a szisztematikus hátrányos megkülönböztetést és az emberek tömeges lemészárlását. Gyakran az áldozatokat hibáztatják. Elrejtik a bizonyítékokat, és megölik a tanúkat.
Részlegesen már itt tartunk. Kormányaink visszautasítják az elismerését mindannak a vérontásnak, nyomorúságnak, szenvedésnek, amelyet már most a lezárások, az emberi jogok megsértése és a gazdaság tönkretétele okoztak. Egy globális népirtás közepében vagyunk. És minél tovább elutasítjuk, hogy elfogadjuk ezt az igazságot, annál több embert fognak bántani és megölni. Mindazok, akik elkövetői ennek a szörnyűségnek, akik bűnrészesek, elszámoltathatóak lesznek végül. Az orvosok, akik látják, hogy a lélegeztető gépek és a mérgező antivírus-gyógyszerek valójában megölik az embereket, mégis követik az embertelen kórházi irányelvet. A nővérek, akik beadják a méreginjekciót anélkül, hogy elvégeznék a saját személyes kutatásukat az összetevőkkel kapcsolatban, és megismernék a lehetséges mellékhatásokat. Akik visszautasítják azokat a tanácsadókat, akik figyelmeztetnek a lehetséges veszélyekre: a sterilizációra és a halálra, amit ez az oltás okozhat. Mindazok a kórházi dolgozók, akik szemtanúi nap mint nap, hogy milyen üresek a tesztközpontjaik és a kórházaik. És továbbra is elkövetői ennek a hazugságnak, hogy járvány van. Tanárok, akik szemtanúi a növekvő szorongásnak és tanulóik közösségi elszigetelődésének. De folytatják a megerősítését ennek a pszichológiailag romboló világnézetnek, hogy a puszta lélegzet megölhet embereket. Az érintés megölhet valakit. Rendőrök, akik szisztematikusan megsértik az alaptörvényt. Békés emberek zaklatásával, illegális büntetésekkel, illegális közúti ellenőrzésekkel, illegális letartóztatásokkal. A közhivatalnokok és politikusok, akik a rendelkezéseket írják, amelyek megsértenek minden nemzetközi emberi jogot. A médiában dolgozók, akik fenntartják az embereknek ezt a soha véget nem érő terrorizálását. Félelmet és pánikot keltenek, napról napra. Szándékosan hazudnak az embereknek, képeket mutatva más emberek haláláról, azt állítva, hogy Covid-halálozások. Mindenki, aki tudván tudva részt vesz ebben a bűncselekményben.

Ez az én felhívásom, neked. Állj elő mint visszaélést bejelentő személy! Vagy máskülönben emberiség elleni bűnnel leszel megvádolva. És úgy fognak rád emlékezni, mint egy árulóra. Mint a saját testvéreid elárulójára. Nem fognak minket elhallgattatni. És nem fogjuk hagyni, hogy a gyermekeink rabszolgájává váljanak a gyógyszerészeti, technokrata diktatúrának. Ennek az antiutópisztikus, diktatórikus rémálomnak. Folytatni fogjuk a munkánkat. Remélem, ezek a szavak ösztönzést adtak neked, hogy gyakrabban emeld fel a szavad. Mert a háború egy része ez a technika, hogy megpróbálnak mindenkit kifárasztani. Arra törekednek, hogy mindenki torkig legyen, és elege legyen abból, hogy ugyanazt ismétli újra és újra. De háborúban vagyunk! Nem adhatjuk fel! Sok-sok erőt, szeretetet és bátorságot küldök mindannyiótoknak.



Eredeti video:
"The Ten Stages of Genocide"
https://open.lbry.com/@hennamaria:3/10-stages-of-genocide:6

Ezért félnek a szeretettől - David Icke

Oltáselutasítás, halottak/érintettek, globális ellenállás, Agenda 21

Hazugsággal, egészségügyi terrorista csalással állunk szemben, hogy rákényszerítsék az emberiségre a védőoltást, ami nem más, mint a világ legnagyobb hatalmú elitje által szisztematikus és ügyesen megtervezett megsemmisítés a világ népességének csökkentése érdekében.

Ezért van sürgősen szükségünk az ébredésre, mert ha továbbra is ugyanilyen öntudatlanok maradunk, nem fogunk tudni kitörni a mostani manipulációból és az egészségügyi terrorizmusból, amelyet ránk akarnak kényszeríteni.
Manipuláció a gyermekek egészségét tönkretevő maszkviselés, amely károsítja a mentális és érzelmi egyensúlyt, valamint az indokolatlan bezárás és az ebből következő fizikai elszigeteltség bevezetése, ami súlyosan sérti a szabadsághoz való emberi jogainkat, és ehhez társul a káros vakcina, amellyel be akarnak oltani minket, és amely kísérleti jellegű és biztonsága és hatékonysága nem bizonyított, mivel mellékhatásai következtében egyre több a halott és káros hatásokat elszenvedő ember.

Ezért világszerte több mint 100 000 orvos, tudós, virológus, biológus, pszichiáter, immunológus, mikrobiológus, genetikus, epidemiológus és különböző egészségügyi szakember figyelmeztet a súlyos veszélyekre. Ugyanez igaz ügyvédekre, jogi bizottságokra és bíróságokra, amelyek megpróbálnak gátat szabni a jogaink egyre szigorúbb korlátozásának bevezetését célzó, szenzációhajhászáson, manipuláción és félelmen alapuló tájékoztatás ránk kényszerítésének és terjesztésének.

Olyan intézkedésekről van szó, amelyek súlyos pszichológiai, fizikai, gazdasági és társadalmi károkat okoznak, és amelyek célja az emberi népesség kiirtása és csökkentése az Agenda 21 vagy a Nagy Újraindítás végrehajtása érdekében, továbbá egy totalitárius állam létrehozása, melynek révén az elit be akarja vezetni az Új Világrendet.
Ezáltal érthetővé válik, hogy miért sürgetőbb, mint valaha a szilárd és töretlen ellenállás és az, hogy ne hagyjuk abba a tiltakozást, hogy kifejezésre juttassuk, hogy szabad, demokratikus, véleménynyilvánítási joggal rendelkező társadalom vagyunk és nem értünk egyet az oltással.

Készítette: Alcyon Plejádok