2014. december 20., szombat

A CIA által konstruált olajtúltermelés Putyin, Khamenei és Maduro leigázást célozta meg

John Brennan hosszú időn át élvezte Szaúd-Arábia bizalmát, tekintettel arra az időszakra, amit CIA főnökként töltött Rijádban a 1990-es években, amikor is jelentős mennyiségű ismeretet és tudást gyűjtött a szaúdi olajműveletekről, amit aztán később sikerült is kamatoztatnia. A WMR úgy értesült, hogy a CIA-s Brennan ügynök a kitermelést ösztönözve meggyőzte a Szaúd-Arábiai Olaj Vállalaton (korábbi nevén: Arab-Amerikai Olajipari Társaság, rövidítve: Aramco) belül a vezetését és a Szaúdi Olaj Minisztériumot, hogy Szaúd-Arábia legrégebbi olajmezőin fracking, azaz rétegrepesztéses műveletekbe kezdjenek. A fracking, vagy rétegrepesztés az olaj vagy gáz kinyerésére szolgáló technológia, amelynek lényege, hogy különböző sókat (hidrogén-klorid, ammónium-perszulfát, kálium-hidroxid) tartalmazó vizet nagy mennyiségben és nagy nyomással juttatnak a földbe.0



A "fracking" műveleteket végrehajtották, ami során 3-6 ezer láb mély kutakba pumpálták nagy mennyiségű folyadékot, amelynek következtében rendkívüli mértékű nyomás lépett fel. A CIA ügynöke tudta, hogy mi fog történni, ha "fracking" műveletekbe kezdenek. A veszélyesen magas víznyomás miatt a szaúdiak kénytelenek folyamatosan addig pumpálni az olajat, amíg a nyomás kiegyenlítődik. Ez a folyamat folytatódik. Ha a szaúdiak leállítják az olaj szivattyúzását, akkor végleg elveszítik a kutaikat a szennyvízzel való szennyezettség miatt. Jelenleg a "pumpálni vagy elveszíteni" vészhelyzet áll fent, és a szaúdiak kénytelen pumpálni. Ennek következtében lehet, hogy akár öt évig is nagyon alacsony szinten maradnak a termelési árak.0

A CIA által inspirált "fracking" műveletek eredményként a szaúdiak figyelmeztetést adtak ki, hogy az olaj-ellátásban telítettség lesz a piacon a következő 5 évben, továbbá nem folytatják egyes külföldi székhelyű cégek mérnökeivel, mint a Schlumberger vállalat mérnökeivel a közös munkát. A piacon lévő olaj-telítettségét a szaúdi olajmezők apadása fogja a későbbiekben követni, hacsak nem nyitnak újabb olajmezőket. Az amerikai és kanadai olajtársaságok számára a lökést eközben a Kanadából az Egyesült Államokba vezető Keystone XL olajcső jelenti, ami ellensúlyozza majd az esetleges olajár emelkedést a következő öt évben.0

A CIA "fracking" művelet a közel-keleti olajmezők közül nem csak Szaúd-Arábia korlátozódik. WMR olajipari forrásokból származó értesülés szerint "fracking" műveletekkel hasonló termelési problémákat okoztak Kuvaitban és Irakban is.0


Az olajárak hirtelen csökkenése súlyos gazdasága károkat eredményezett a CIA célországok, mint Oroszország, Irán és Venezuela számára. Brennan és a vele szövetkező gazdasági hadviselők a szaúdi-túltermelés mellett döntöttek azért, hogy árthassanak mindhárom ország gazdaságának. A CIA az eredményekben nem is csalódott.0A CIA terve az, hogy az orosz kormányt vezető Vlagyimir Putyin, az iráni kormányt vezető Ayatollah Ali Khamenei, valamint a venezuelai vezető Nicolas Maduro országai 5 éven belül össze fognak roppanni, és ezt követően egy nyugat-barát rezsim váltja fel a helyüket. Már a svájci bázisú orosz (zsidó származású) adóelkerülő milliárdos, Mihail Hodorkovszkij célja is Putyin megdöntése volt. CIA útmutatások alapján az amerikai kongresszus és az Obama-kormányzat pedig pusztító gazdasági szankciókat vetett ki Oroszországra, Venezuelára, továbbá a korábbi években Iránra.0


Oroszországnak ártott a legtöbbet a CIA által kidolgozott szaúdi olajtúltermelés. Az orosz rubel értéke 56 százalékot esett az amerikai dollárral szemben, miközben az orosz kamatok 17 százalékra emelkedtek. Oroszország legnagyobb hitelező bankjának, a Sberbank részvényeinek az ára 18 százalékot esett. Bár az orosz gazdasági összeomlás az egész világon érezteti a negatív pénzügyi hatását, hiszen az osztrák és a francia bankok tőzsdei értékei is csökkennek, továbbá csökken a lengyel zloty és a magyar forint értéke a dollárral szemben, mégis az Obama-kormányzat azt mondja, hogy nem lesz lazítás - az egész Ukrajnát is sújtó - Oroszországra kiszabott gazdasági kiszabott szankciók terén. Obamát az sem zavarja, hogy az amerikai tulajdonú orosz kötvényeken alapuló beruházások szörnyű veszélyben vannak.0


A Pacific Investment Management cég (PEBIX) feltörekvő piaci kötvény alapja, amely 800 millió dollárt tart orosz kötvényekben, csaknem 8 százalékot vesztett az értékéből az elmúlt néhány héten.0

Szergej Shvetsov, az Orosz Központi Bank alelnöke pedig azt nyilatkozta: "Ami most történik, az egy rémálom, és egy évvel ezelőtt még nem tudtuk volna elképzelni, hogy ilyesmi bekövetkezhet".0

Eközben Venezuelában az alapvető fogyasztási cikkeket, beleértve az étolajat, a rizst és a kukoricalisztet, egyre nehezebb beszerezni, valamint az amerikai dollár értéke 1700 százalékkal ugrott a venezuelai bolivari fekete piacon. A CIA a jelenlegi a venezuelai kormány megdöntésére és egy antidemokratikus kormány felállítására használja fel ott is a pénzügyi összeomlást.0

Irán ellen már több éve alkalmazzák a nyugati gazdasági büntető szankciókat a nukleáris energiaprogramja miatt, mégis talán ezen ország helyzete a legjobb és talán képesek lesznek átvészelni a vihart. Irán igen impozáns hazai élelmiszer termelő-ellátó rendszert épített ki, valamint saját távközlési rendszere van, saját olajipari infrastruktúrája, amelyek az elmúlt évek szankciói következtében a túlélésüket segítették. Azonban úgy tűnik, hogy Hassan Rouhani iráni elnök nagyon is tisztában van az összeesküvésben betöltött szaúdi szerepről, amely az alacsony olajárat generálja. Rouhani a közelmúltban azt mondta: "A fő ok [az olaj árának csökkenése kapcsán], hogy egyes országok összefogtak és összeesküdtek a régió és az iszlám világ ellen. Irán és a térség lakossága nem fogja elfelejteni ezt az összeesküvést, vagy más szóval: árulást, amit a muszlim világgal szemben követtek el."f

Brennan és a CIA által Szaúd-Arábiában és más közel-keleti országban kiváltott olajipari szabotázsának a világgazdaságra nézve messzemenő hatásai lehetnek. Olajipar bennfentesek attól tartanak, hogy a CIA olyasmit szabadított el, ami pusztító csapást mérhet a teljes globális gazdaságra.
MouqawamahMusic.Net

„Uralkodni kell magamon, hogy ne kezdjek el hirtelen sírni”

Nincs helye a tisztességes jogi eljárásnak, nincsenek polgári szabadságjogok, a járőröző rendőrök tartatják be a törvényeket. Ilyen az élet a szeparatista Kelet-Ukrajnában.
Sem a fagyos időjárás, sem a közelben becsapódó gránátok nem tartják vissza a Donyeck utcáit pásztázó rendőröket. Szinte mindenkit igazoltatnak. Egy bevásárló táskával éppen a környéken sétáló férfi sem kerüli el a figyelmüket. Kigomboltatják a kabátját, de sem a kabát alá, sem a szatyrába nem rejtett semmi veszélyeset, útjára engedik – írja tudósításában a Daily Beast.
“A táskájában valami nehéz és közepes hosszúságú volt. Az a dolgunk, hogy ellenőrizzük a személyazonosságát, és hogy mit visz magával. Ezt mindenki biztonságáért tesszük” – magyarázza Vlagyimír Bersin, a Donyecki Népköztársaság városi rendőrtisztje, miért volt gyanús számukra a bevásárlótáskás férfi. Bersin az ukrán rendőrség tagja volt, még mielőtt Donyeck a szepratisták kezébe került volna. Szerinte a rendőrtiszteknek mostanában nagyon szemfülesnek kell lenni.
Háborúban nincs helye a tisztességes eljárásnak.

Egy múlt havi ENSZ-jelentés arról számolt be, hogy a lázadók által ellenőrzött területeken, a donyecki és a luhanszki régióban “a rend és a törvények teljes megsemmisülésével és az emberi jogok védelmének hiányával kell számolni.” A zsaruk intenzív jelenléte cáfolja a káosz eluralkodásával kapcsolatos állítást, de az emberi jogok védelmével valóban ez a helyzet.
Artem Malakov, a donyecki kommandósok parancsnoka azt vallja, a háborús időszakban nincs helye a tisztességes eljárásnak. Csapata jól felszerelt, irodájuk előtt egy, a hátsó udvarban három páncélozott katonai jármű áll. A tárolásra és pihenésre használt épületben 11 puska sorakozik a falnak támasztva, a bent lévő emberek pedig pingpongoznak vagy a neten szörfölnek.
Malakov azt mondja, bűnözők is találhatók a szeparatisták soraiban, akik olyan pozícióba kerültek, ahonnan másokra is nyomást tudnak gyakorolni, ezért el kell őket távolítani. Nem teljesen világos azonban, hogy milyen módszerekkel tervezi ezt véghez vinni.
Szovjet törvénykezés
A bűnüldöző szervek Donyeckben bárkit megállíthatnak, ha kedvük tartja, akár arra hivatkozva is, hogy az egyént gyanúsnak vélték. “Tegyük fel, ha valaki meglát egy rendőrautót és irányt vált, akkor forralhat valamit. Ez gyanúra ad okot” – magyarázza Malakov.
A jelenlegi kelet-ukrajnai törvényen kívüli bűnüldözés nagyjából a szovjet törvénykezés és a polgárőri igazságszolgáltatás keveréke. Irina Dovgan esete igen jól szemlélteti ezt. A nőt azért vették őrizetbe, mert a szeparatisták olyan fotókat találtak a tabletjén, melyeken ételt és ruhákat adott ukrán harcosoknak. Ezek után arra kényszerítették, hogy ukrán zászlóba csavarva álljon Donyeck külvárosában, egy táblát tartva a kezében, ami azt hirdette, hogy gyerekeket ölt. Az arra haladó gyalogosok felpofozták és leköpték.
Dovgan azt mondta, egyáltalán nem vették figyelembe a jogait, mikor letartóztatták. Mialatt a mosdót használta, még akkor is férfiak figyelték, bár úgy hiszi azért, hogy ne követhessen el öngyilkosságot. Egy magas rangú parancsnok rendelte el végül a szabadon bocsájtását, miután az újságokból értesült róla, hogy bánnak a nővel.
A genfi egyezmény tiltja a civilek ellen irányuló emberi méltóságot sértő tetteket, különösképpen a megalázó és lealacsonyító bánásmódot.
A jogi eljárás látszata
De Dovgan esete csak egy a sok jogellenes fogvatartás közül. Minden őrizetbe vett embert megvertek, akivel idáig Tanja Loksina, a Human Rights Watch kutatója beszélt. Jogi képviselet és bírósági tárgyalás nélkül elítélték őket, és a büntetések között olyan veszélyes munkák is szerepeltek, mint az ellenőrzőpontok védelme. “Ezek az egyének nem vehették igénybe ügyvéd segítségét és nem léphettek a kapcsolatba az igazságszolgáltatási rendszerrel. Semmit sem tehettek” – mondta Loksina.
Egy YouTube-ra feltöltött videón is meg lehet nézni, amint egy luhanski “népbíróságon” a jelenlévők megszavazzák, hogy egy nemi erőszakkal vádolt férfi megkapja a halálbüntetését. Donyeckben legalább a formalizált jogi eljárás látszatát próbálják fenntartani.
A Donyeck Népköztársaság városi rendőrségének feje, Nikolaj Ivanenko szerint a zsaruk betartják a törvényeket – legalábbis a Szovjetunió büntetőtörvénykönyvének cikkelyeit. Azt mondta, tisztjei már nem tartóztatják le az embereket azért, mert nyitott sörösüveget találnak náluk, csupán megkérik őket, hogy az alkoholt hátrahagyva távozzanak. Szerinte új törvények lépnek majd érvénybe, melyek a bűnüldözési hatóságok működését fogják szabályozni.
De amíg a szeparatisták az új büntetőeljárási törvény létrehozásán fáradoznak, addig Loksina elmondása alapján a letartóztatottak arra várnak, hogy mikor, vagy hogy egyáltalán ügyvédhez juthatnak-e majd. A kutató azzal egyetért, hogy szükség van a rendszeres rendőri felügyeletre a régióban, de felmerül a kérdés, hogyan lehetne egyáltalán őrizetbe venni valakit, ha nem tudják számára garantálni a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Irina Dovgan is arra vár, hogy kialakul majd egy olyan rendszer, ami védelmébe veszi az emberi és polgári jogokat. Az őt ért incidens után a donyecki házát feldúlták a felkelők, így a nő Kijevbe menekült. De az elszenvedett érzelmi sérülésekkel a legnehezebb megbirkóznia. “Teljesen más ember lettem” – mesélte, “mindig uralkodni kell magamon, hogy ne kiabáljak az emberekkel, vagy ne kezdjek el hirtelen sírni.”
(Jászberényi Sándor)
Bal-Rad komm: Érdekes egy írás!-az már biztos. “Demokráciára és emberi jogokra” hivatkozni ott, ahol a békés civilek (öregek, gyerekek, nők) élethez való jogát semmibe veszi egy latorhatalom?
Egy “hazafias érzelmű” nőt “…azért vették őrizetbe, mert a szeparatisták olyan fotókat találtak a tabletjén, melyeken ételt és ruhákat adott ukrán…” bérgyilkosoknak! És ő még sopánkodik! Miután pedig elengedik, elrohan Kijevbe!-és ott nyafog.
Donbasszban háború dúl! Felszabadító és függetlenségi háború. Egy megszálló latorhatalom ellen! Egy háborúnak megvannak a maga törvényei. Amelyek a békeidők törvényeitől nagyban eltérnek.
Mindezzel együtt is a Népköztársaságok hatóságai háborús körülmények között is törekednek a helyzeten belül bizonyos törvényes formákat betartani és betartatni. Szovjetunió büntetőtörvénykönyvének cikkelyei alapján. De ugyanakkor két dolgot mindenképpen meg kell említenünk!
Egy: a május 2. – i száznál több halálos áldozatot követelő odesszai orosz és kommunistamészárlás elkövetőinek és kiagyalóinak felderítése érdekében a kijevi junta az égvilágon semmit nem tesz!-pedig a “demokratikus és békebeli” feltételek adottak!
Kettő: a legújabb turcsinovi BTK-módosító javaslat már a kijevi törvényhozás előtt van! A lényege: ha valakit “kommunistáskodáson” kapnak, öt évi börtönnel büntetendő!
MERT MARADÉK-UKRAJNÁBAN IS RENDRE VÁGY A HATALOM!

Mindenki nyugodjon le! Megoldódott a tandíj rejtély! A Pista fizeti!

Az Átlátszó szerint az adatok arra mutatnak, hogy Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége több esetben is olyan pályázatokon nyert százmilliós megrendeléseket, amelyeket az üzlettársa cége készített elő. Tiborcz cége összesen 2,9 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el az idén.
Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak a tulajdonában álló cég közel 3 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el 2014-ben – írja az Átlátszó. A lap azután kukkantott bele Orbán Viktor vejének cégügyeibe, hogy Orbán Ráhel a napokban közölte, nem a miniszterelnök fizeti a félévente 15 millió forintba kerülő tandíját egy svájci egyetemen, hanem férjével “saját lábukon állnak”.
Az E-Os Innovatív Zrt., későbbi nevén Elios Zrt., amelyben a Közgép Zrt. energetikai cége meghatározó részesedést szerzett, 2010-ben már többszáz milliós árbevétellel rendelkezett, 2011-ben már 3 milliárd felettivel. Az E-Os Innovatív Zrt. bevételeinek túlnyomó része különböző uniós finanszírozású energetikai projektekből, vagyis közbeszerzésekből származott.
2013-ban a cég Elios Innovatív Zrt-re változtatta a nevét és kiszállt belőle a Közgép energetikai cége, a részvényeken fele-fele arányban osztozott a Green Universe Kft. és a Green Investments & Solutions Kft. Ez utóbbi tulajdonosa a pécsi illetőségű Hamar Endre, aki Tiborcz István üzlettársa volt az időközben IBC Projekt Kft-nek átnevezett Hamar & Tiborcz Kft-ben. 2014. április 30-án viszont Tiborcz megvásárolta Hamartól a Green Investments-t, így újra ötven százaléknyi tulajdona lett az Elios Zrt.-ben.
Az Átlátszó rámutat, hogy a közbeszerzési adatokból az látszik, hogy Tiborcz István ismételt tulajdonszerzésével az Elios Innovatív Zrt. 2014-ben összesen 2,9 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el – ezekből 1,9 milliárd forint értékű szerződést Tiborcz István áprilisi, tulajdonosi visszatérése után kötöttek. A pályázati sikerek nagy része, 2,1 milliárd forintnyi szerződés egyetlen kiírásnak köszönhető, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012 végén kiírt energiatakarékossági célú tenderének (KEOP 5.5.0./A/12-2013), amelyen többek közt önkormányzatok pályázhattak közvilágítás-korszerűsítési projektekkel.
Az Elios Innovatív Zrt. egy másik KEOP-os programban is tudott nyerni. A 100 százalékos támogatásintenzitású programban “Fotovoltaikus rendszerek” kialakítására lehetett pályázni. A megbízást az Elios Zrt. hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban nyerte el, mivel a beruházás értéke 17 ezer forint híján nem érte el a 150 millió forintos értékhatárt – e fölött már nyílt eljárást kellett volna lefolytatni. Összességében a fenti két programból 2,3 milliárd forint került a miniszterelnök vejének érdekeltségéhez.
Orbán vejének érdekeltsége nem maradhatott ki a stadion-bizniszből sem: Dunaújváros önkormányzatától kapott 92 millió forint értékű megbízást a helyi stadion „színes tv-s közvetítésre alkalmas pályavilágításának megvalósítására, korszerűsítésére”.
A közvilágítással kapcsolatos pályázatokon az ilyenkor szokásos menetrend szerint megbíztak egy céget a műszaki előkészítéssel és az elnyert pályázati keretre a kiírás elkészítésével. Ez a Tiborczék által megnyert pályázatoknál több esetben is Hamar Endre cége, a Sistrade Kft. volt, vagyis a kiírás pontos műszaki tartalmát lényegében Hamar cége határozta meg. Az ő általuk előkészített pályázatokon rendre Tiborcz István cége, az Elios nyert.
Hévíz esetében a pályázat előkészítését Hamar Endre egyik cége, a Sistrade végezte, majd a meghívásos tender megnyerésekor Hamar még formálisan is tulajdonosa volt a Green Investments Kft-n keresztül a nyertes Elios Zrt-nek is, vagyis azon a pályázaton nyert Hamar egyik cége 130 milliót, amelynek előkészítését korábban egy másik cége bonyolította.
(HVG)
Bal-Rad komm: Rossz az! – aki rosszra gondol! És ami lényeges: tisztázódott Ráhel mecénásának a személye is. Megnyugodhatunk: nem a kedves papa fizeti a tandíjat!
MI FIZETJÜK! CSAKHÁT MI ROSSZ TANULÓK VAGYUNK! MI SEMENNYIÉRT NEM TANULUNK! ÉS SEMMIBŐL SEM TANULUNK!

A lengyelekkel váltanák le az oroszokat az ukránok

Új gázvezeték építéséről írt alá megállapodást Ukrajna és Lengyelország. Ukrajna ezzel a vezetékkel szeretné magát függetleníteni az orosz importtól.
Egy új, Lengyelországot Ukrajnával összekötő gázvezeték építésének az előkészítéséről írt alá megállapodást a Gaz-System lengyel gázvezeték-üzemeltető és a Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó.
A gázvezetékkel kapcsolatban a UNIAN ukrán hírügynökség idézte Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnököt, aki azt mondta, hogy a várhatóan már 2016-ban működő vezeték megépítéséhez ukrán részről az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) kérnek pénzügyi segítséget.
Az új vezetékkel napi 80 millió köbméterre bővülhet Ukrajna gázimportja Lengyelország felől, ami gyakorlatilag teljesen kiválthatja az orosz importot.
Ukrajna évi gázszükséglete 40-45 milliárd köbméter, aminek csaknem a felét korábban Oroszországból szerezte be. A Gazprom júniusban teljesen leállította a gázexportot Ukrajnának. A további szállítások feltételéül azt szabta, hogy a jövőben csak annyi földgázt juttat a szomszédos országnak, amennyit az előre kifizet. December 9-én újraindult az orosz földgázszállítás Ukrajnának, miután Kijev 378 millió dollárt utalt át az orosz cégnek, amely ezért cserébe 1 milliárd köbméter földgázt exportál.
Ukrajna elsőként Lengyelországon keresztül kapott fölgázt az Európai Unióból, de a vezeték szűk kapacitása miatt a mennyiség évi nem több mint 1,5 milliárd köbméter. Az UNIAN megjegyezte, hogy Ukrajna Magyarország felől évi 6 milliárd, Szlovákia felől 10 milliárd köbméter földgázhoz juthat.
(MTI)
Bal-Rad komm: Ebben a buliban is csak az a bökkenő van, ami a már meglévő orosz – ukrán csövekkel is kapcsolatos: fizetni kell a gázért! Donbassz ide – Krím oda – Oroszország szállítana gázt Nyalókakirály Maradék – Ukrajnájának, csakhát a kijevi udvar – sajna – nem tud fizetni! Ezért nincs nekik orosz gáz!
Azt pedig megkérdőjelezzük, hogy a lengyelek majd ingyen fogják pumpálni a gázt Valcmanéknak.
Viszont ez az egyezség is megerősíti: nem jött be a palagáz – buli!

Nagyot fordult a világ reggel óta Donbasszban.

tér
A legfrissebb jelentések szerint Valcman latortüzérsége – magyar idő szerint – délelőtt tíz óra óta szakadatlanul mindenféle tüzérségi eszköz bevetésével lövi a “Veszjelaja Gora” – hegyet, Prisibet, Szlavjanoszerbszket, Valujszkot, Nyizsnyetyeplovot, Kolesznyikovot, Olhovatát és Sztanyica Luhanszkat.
lakót
Ez utóbbi településtől nem messze a milicisták aknavetője első lövésre telibe talált egy latorterepjárót. Öt pribék azonnal letette a kanalat.
Gyjebalcsevo és Jenakijevo között rendkívül intenzív tüzérségi tűzpárbaj dúl reggel óta.
Peszkiből délelőtt tíz óra óta lövi a donyecki repteret a latortüzérség.
rtér
Ozerjanovka közelében kézifegyverekkel vívnak dél óta a felek.
Luhanszkban a VÁROS KÖZEPÉN ma délelőtt az LNR biztonsági egységei egy épületet megostromoltak, amely a “Jobb Szektor” fészke volt. Az ostromban elesett két milicista, viszont nyolc fenevadat leterítettek. Komoly bázist számoltak fel az akcióban.
Valami kórság terjedhet Nyalókakirály hiénái között. Legújabban Szcsasztye közelében ugrott egymásnak – ma reggel – a tegnap egyik vezérét vesztett “Ajdar” két martalóccsoportja. Egy – a várostól nem messze lévő majorság javain kaphattak össze. A testvérirtásnak hat latorhulla lett az eredménye. Ezeket otthagyták, a rablott zsákmánnyal pedig távoztak az életben maradottak. A helyiek szerint voltak vagy húszan, de mind részeg volt. Most pedig kénytelenek lesznek megvívni a fagyott földdel, ha azt akarják, hogy a helyi kutyák ki ne kezdjék a “fajtársak” hulláit.
Szeverodonyeckben saját kórházat követelnek maguknak a pribékek. Arról panaszkodnak, hogy CSAK TEGNAP NYOLC megszálló egyed pusztult el Kramatorszkba szállítás közben.
Tél Tábornok pedig megnyitotta a II. Donbassz – frontot. Rádióüzeneteikben arról panaszkodtak ma reggel Nyalókakirály latorjai, hogy két egyedük megfagyott az éjszaka thermoöltözék hiányában.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/20/harcok-robbantak-ki-donbasszban/

Rubel nélkül megfagyunk?

Meglehetősen “bizarr” hírre hívták fel ma a figyelmünket. “Energiablokáddal” indítjuk 2015-öt?
enbl
A hír szerint Oroszország 2015 január 1-től csak rubelben hajlandó-elsősorban is Európa számára-földgázt és kőolajat értékesíteni.
Ezen hír szerint az Oroszország elleni gazdasági és politikai szankciókat érvényesítő országok kizárólagosan csak rubelért vásárolhatnak energiahordozót. Ezzel szemben a “szankciósdiban” részt nem vállalt államok egyedi elbírálás alá esnek-Oroszország részéről.
Állítólag már meg is született az eljárásról szóló törvény.
A hír közlője szerint értesülését az Orosz Föderáció elnökének sajtószolgálata se meg nem erősítette, se nem cáfolta!
http://zmej-gorynych.com/novosti/995-energoblokada-evropy-2015.html
Amennyiben a hír igaz?-kezdhetünk fázni! Mert rubelunk az nincs! Ha pedig vásárolni akarunk, NAGYON MÉLYEN A ZSEBBE KELL NYÚLNUNK!
De meglátjuk. Már csak tízet kell addig aludnunk, hogy kiderüljön a pravda!

Az érkező összeomlás megértése reményt ad

Hope-Despair-Public-DomainTételezzük fel, hogy vizsgára készülsz. Vajon reményekkel vagy félelemmel telve állnál neki megírni, ha még a megválaszolandó kérdéseket sem érted? Biztos sokaknak volt már olyan rémálma, hogy teljesen felkészületlenül kellett beülnie egy vizsgára. Elég rossz érzés. Amennyiben pedig ébren töltött óráinkban is előfordult ilyen, valószínűleg a vizsga nem sikerült túl fényesen.
Ehhez hasonlóan igenis reményt ad, ha megértjük, mi vár a világra. A várható összeomlással, a készülő világkormánnyal és úgy általában az utolsó időkkel foglalkozó oldalakat sok kritika éri, mert egyesek úgy gondolják, hogy csupán félelmet próbálnak kelteni, amikor ennek éppen az ellenkezője igaz.
Amikor tudjuk, hogy hurrikán érkezése várható, félelemkeltésnek számít azt mondani az embereknek, hogy deszkázzák be az ablakaikat? Nyilván nem. Sőt, akár életeket menthetünk ezzel az elővigyázatossággal.
Amikor azt vesszük észre az utcán, hogy valaki figyelmetlenségből éppen egy arra haladó autó elé készül lelépni, mi a helyes reakció? Bármely kicsit is együtt érző ember felkiáltana, hogy figyelmeztesse és megóvja a balesettől az érintettet. Az illető nyilván megdöbbenne, valószínűleg meg is ijedne egy pillanatra a kiáltástól, de az is biztos, hogy miután rájött mi történt, hálásan megköszönné, hogy a figyelmeztetéssel közbeavatkoztunk. A helyzet az, hogy a világ soha nem látott súlyosságú balesetsorozat felé halad. Ha valóban érdekel bennünket a többi ember sorsa, akkor kötelességünk figyelmeztetni őket.
2011 óta több mint 1200 cikk jelent meg az Idők Jelei oldalán. Ebből egyesek arra következtethetnek, hogy készítői folyamatosan aggódnak a világra váró események miatt, pedig az igazság ettől nem is lehetne távolabb.
Nincsenek álmatlan éjszakáink és nem szeretnénk, ha az itt megjelenő írások bárkiben is félelmet keltenének. Békét egy vihar közepén is találhatunk, sőt a vihar közepén is jelenlévő bizalom, a béke legteljesebb formája. A béke csak akkor válik igazi békévé, ha a vihar próbára tette.
Jézus is előre figyelmeztette tanítványait a rá váró megpróbáltatásokról és így vigasztalta őket:
„Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek… Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” (János 14:29, 27)
Tudjuk, hogy a készülő vihar ellenére, életünk legfontosabb fejezetei várnak ránk és minél nagyobb a sötétség, annál nagyobb szükség van a hitünk jelentette fényre.
Visszatekintve a történelemre, kiket tekintünk igazi hősöknek? Tetteik szinte minden esetben valamilyen komoly konfliktushoz vagy megpróbáltatáshoz köthetőek.
Hasonlóképpen, az előttünk álló évek jelenthetnek embert próbáló, de pozitív kihívást vagy földi poklot is. Mindez attól függ, hogy ki-ki hogyan reagál a körülményekre.
Vajon kik fognak félelemmel és pánikkal reagálni az eljövendőkre?
despairAzok a tömegek, akiknek fogalmuk sincs, hogy mire számíthatnak és semmilyen szempontból sem készülnek az érkező összeomlásra. A 30-as évekhez hasonlóan, lesznek, akik kiugranak az ablakból vagy a vonat elé vetik magukat, míg másokon olyan kétségbeesés lesz úrrá, amiből tényleg csak egy csoda húzhatja ki őket.
Kifogásokat persze mindig lehet találni. Sajnos egyesek odáig mennek, hogy szerintük a felkészülés egyenlő a hit hiányával. Úgy gondolják, hogy amikor arra bátorítunk másokat, hogy keljenek fel a fotelből és tegyenek valamit a családjukért vagy másokért, az ellentétes a hittel. Szerintük Isten majd mindent elrendez helyettünk.
Nem is értem, hogy azok, akik így gondolkoznak miért kelnek fel reggelente, hogy munkába induljanak és miért nem „bíznak egyszerűen Istenben,” hogy feltöltse a bankszámlájukat? Miért tankolják meg az autójukat és miért nem bízzák ezt is Istenre?
A Biblia egészen mást tanít. Istenben bízni nem azt jelenti, hogy nem teszünk semmit. A Példabeszédekben például ezt olvassuk:
„Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj! Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója, mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor. Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást? Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés: így tör rád a szegénység, mint útonálló, és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember.” (Példabeszédek 6:6-11)
Természetesen, amikor emberi erővel már nincs mit tenni, Isten képes közbelépni, és akár csodák egész sorozatával ellátni az övéit. A Bibliában számos példát találunk erre.
Ugyanakkor mindannyian felelősek vagyunk, hogy a családunk és mások javát szolgáló döntéseket hozzunk, ezért is fontos, hogy ezeket ne engedjük át másoknak.
Manapság egy átlag amerikai havonta 153 órát tölt a tévékészülék előtt és ebben nincs benne a moziban, videojátékokkal vagy internetes szörfözéssel töltött idő és 120-150 órájukkal a magyarok sincsenek sokkal lemaradva. Gondoljunk csak bele: mekkora befolyással bírhat havi 150 óra „programozás” egy átlagember számára?
Az Egyesült Államokban hat társaság, a Time Warner, a Walt Disney, a Viacom, a Rupert Murdoch’s News Corp., a CBS Corporation és az NBC Universal uralja ezt a piacot.
A médiának vannak még olyan területei, amelyeket kevésbé dominálnak ezek a birodalmak, de ezeknél is fokozatosan romlik a helyzet.
Sajnos az Interneten is egyre erősebb a kontroll. A Facebook, Google, Yahoo, Microsoft és hasonló nagy cégek egyre nagyobb beleszólással bírnak abba, hogy mit látunk és hallunk a világhálón. (link)
Minél előbb szabaduljunk ki ennek a hálónak a fogságából!
A jelen vagy bármelyik alternatív weboldalon található írásokat sem kell készpénznek venni. Vegyük a fáradtságot, hogy utánajárunk az olvasott, hallott híreknek és használjuk az eszünket. Ez elsőre talán nehéznek tűnhet, mert manapság a fiatalokat nem tanítják meg a logikus gondolkodásra, sőt, azt várják tőlük, hogy kérdés nélkül fogadjanak el mindent, amit a rendszer eléjük tár.
quote-George-Orwell-in-a-time-of-universal-deceit
George Orwell azt mondta, hogy
„Az egyetemes elhitetés idején az igazság kimondása forradalmi tettnek számít.”
Mi egy ilyen korban élünk.
Az igazság azonban nem okoz félelmet.
Éppen ellenkezőleg. Az igazság reményt ad és felszabadít.
Megnehezíti a helyzetet, hogy sok ember fel sem ismeri az igazságot, mert „lepel van a szívén”, a megoldás azonban mindenki előtt nyitva áll: „Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.”
Az eredmény? „Az Úr pedig a Szellem; és a hol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság.” (I. Korinthus 6:15-17)
Michael Snyder cikke alapján
http://idokjelei.hu/2014/12/az-erkezo-osszeomlas-megertese-remenyt-ad/

Becstelen amerikai dicsőség a PESMERGÁK pajzsa

Ha vége lesz - egyszer - ki fog emlékezni ennek a kis népnek - kurdok -  a dicsőségére és helytállására, mikor az arcátlan arctalan nagyhatalmak aratják le a babérokat a médiavilág segítségével. A kurd önvédelmi erők (pesmergák) szerdán kezdődött offenzívájának célja nyílván nemes, hogy visszafoglalják a CIA által életre keltett, szélsőséges "szunnita" terrorhordától a jazidiak ősi otthonának számító észak-iraki Szindzsár várost, amely Moszul és a szíriai határ között található. A város a kurd és jazidi erők által ellenőrzött, az Iszlám Állam által nyár óta ostromlott azonos nevű hegység lábánál fekszik.
„Úgy gondolom, jelentős haladást értünk el az IÁ előrenyomulásának megállításában”

Egy amerikai altábornagy közölte, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelem mindazonáltal legalább három évig fog tartani.

Ugyancsak csütörtökön Maszrúr Barzáni, az iraki kurd autonóm tartomány nemzetbiztonsági tanácsának elnöke tudatta, hogy a pesmergák utat nyitottak a Szindzsár-hegységhez. „A pesmergáknak sikerült elérniük a hegységet. Hatalmas területet szabadítottak fel” - mondta Maszúd Barzáni kurd tartományi elnök fia. Beszámolója szerint a kurd erők szerda óta mintegy száz IÁ-harcossal végeztek. „Sikerült megnyitni egy folyosót, és remélhetően a térség többi részét is felszabadítjuk az Iszlám Állam uralma alól” - fogalmazott.

Az Egyesült Államok augusztus 8-án kezdte meg az IÁ elleni iraki bombázását, majd szeptembertől a szomszédos Szíriában is megindította a csapásokat, hiszen ez a cél, hogy megtörje Szíria immunrendszerét, a stratégiai és gazdasági háttérbázisokat, amelyeket történetesen - véletlenül - az IÁ foglalt el - szándékosan. Ilyen az amerikai felebarátság Asszád elnökkel szemben - ott segítenek, ahol tudnak!


Gölöncsér Miklós

Történelem: 24 millió hősi halott

Jövőre lesz 70 éve, hogy végét ért a 2. világszabadságharc. A szinte napra pontosan hat éven keresztül tartó öldöklés több mint 24 millió katona életébe került. Most csak az európai és japán-USA konfliktusaiban legnagyobb emberáldozatot követelő eseményeket vesszük szemügyre, így emlékezve ezekre a hősökre, akik ezekben a küzdelmes ütközezekben elestek szabadságuk védelmében. A budapesti Kitörés eseményenek külön hasábokat szentelünk a későbbiekben.
Sztálingrád

A sztálingrádi csata a második világháború európai hadszínterének fordulópontja volt. A német csapatok 1942. augusztus 23-án kezdték meg hadműveleteiket a város ellen, amely szimbólum volt a náci vezetés szemében, hiszen „hírhedt ellenség”, Sztálin nevét viselte. Az egyhuzamban 199 napig tartó csata a „világtörténelem leghosszabb ütközete” kétes címet is kiérdemelné. A csata három részre osztható, a kezdeti német ostromra, a városért folyó rendkívül intenzív, házról-házra terjedő harcra, valamint a szovjet ellentámadásra, amely végül bekerítette és javarészt foglyul ejtette a németeket és szövetségeseiket. Az 1943. február 2-ig tartó csata nemcsak a második világháború, hanem az egész hadtörténelem legvéresebb ütközete volt. Az áldozatok pontos száma még a mai napig nem ismert, a történészek szerint 1,2 - 1,9 millió halottat, eltűntet, sebesültet és hadifoglyot követelt a sztálingrádi vérfürdő és kegyetlen orosz tél.



Berlin

A második világháború európai hadszínterének utolsó offenzívája az oroszokhoz kötődik. A Harmadik Birodalom fővárosának elfoglalása érdekében indított támadás a berlini csata néven vonult be a történelembe. A támadás 1945. április 16-án erős tüzérségi tűzzel kezdődött. A szovjet hadsereg 2,5 millió katonából állt, a támadók emellett 41 600 ágyút és löveget, 6250 harckocsit, illetve 800 repülőgépet vethettek be. Élőerő és haditechnikai eszközök tekintetében is legalább 3-5-szörös volt a túlerő. A birodalom jelképének számító Reichstagot április 30-án vette be a Vörös Hadsereg, maga a berlini csata azonban még május 2-ig eltartott. A több mint két hétig tartó harcokban csaknem 1,3 millió katona vesztette életet, sebesült meg, vagy tűnt el. A berlini civil áldozatok száma a mai napig nem ismert.



Moszkva

Taifun-hadművelet - ez volt a kódneve az 1941. október 2-án Moszkva elfoglalásáért indított német offenzívának. Ami a támadó német erők számára kezdetben „sétagaloppnak” tűnt, az nagyon rövid időn belül a világtörténelem egyik legvéresebb csatája lett. A Vörös Hadsereg ugyanis komoly ellenállást fejtett ki, s miután az is kiderült, hogy a japánok nem akarják megtámadni a Szovjetuniót, Sztálin rövid időn belül több hadosztályt csoportosított át Moszkva védelmére a Távol-Keletről. A támadók dolgát a rendkívül kemény tél sem könnyítette meg, a feljegyzések szerint nem volt ritka a mínusz 30 Celsius-fokos hideg sem. A németek állítólag már látták Moszkva külvárosának épületeit, amikor fordult a hadiszerencse, s a szovjetek megállították az előrenyomulást. A harcokat mindkét oldal komolyan megszenvedte, a németek vesztesége 248 ezer és 400 ezer, a szovjeteké pedig 650 ezer és 1,28 millió közé tehető.



Narva

A második világháború legintenzívebb ütközetének mondják az észtországi Narva közelében lezajlott csatát. Az 1944. február 2. és augusztus 10. közötti összecsapásban – a történészek kutatásai szerint – legalább 550 ezer katona vesztette életét, illetve sebesült meg. A stratégiai fontosságú város azzal írta be magát a történelembe, hogy a Wehrmacht-nak csaknem fél éven keresztül sikerült megállítaniuk az előretörő szovjet gőzhengert. Augusztus 10-e után Hitler az összes katonáját kivonta Észtországból.



Franciaország

A német villámháborús stratégia egyik legjobb példája a francia hadjárat. A német haderő Luxemburgin, Hollandián és Belgiumon keresztül indított támadást Franciaország ellen 1940. május 10-én. Párizs június 14-én esett el, Henri Philippe Pétain marsall – aki a főváros eleste után lett miniszterelnök – június 17-én jelentette be, hogy az ország fegyverszünetet kér a németektől, ezt június 22-én írták alá a compiègne-i erdőben, ugyanabban a vasúti kocsiban, amelyben 1918 novemberében a németek aláírták az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezményt. A francia hadjárat 469 ezer szövetséges és német katona életébe került.



Luzon

Listánk hatodik helyén a Fülöp-szigetek második legnagyobb szigete, Luzon szerepel, amely stratégiai elhelyezkedési miatt volt különösen fontos az Amerikai Egyesült Államok számára. Bár a szigetet már 1942-ben elfoglalták a japánok, visszafoglalására csak 1945. január 9-én indított támadást Douglas MacArthur tábornok, a Csendes-óceánon harcoló amerikai erők parancsnoka. A sziget birtoklásáért vívott csatában a japánok különösen kemény ellenállást tanúsítottak. Az áldozatok száma főként az ő oldalukon volt magas, de az amerikaiak is jelentős veszteséget szenvedtek. A halottak, eltűntek és sebesültek számát 332 és 345 ezer közé teszik.



Harkov

Az ukrajnai Harkov visszafoglalásáért – a város 1941. őszén került a németek kezére – 1942. május 12-28. között vívtak öldöklő küzdelmet a németek és a szovjetek. A Vörös Hadsereg offenzíváját a németek megállították, sőt ellentámadásba mentek át. Ez annyira jól sikerült, hogy bekerítették a szovjet erőket és megöltek 280 ezer katonájukat. A harcokban a németek is több mint húszezer fős veszteséget szenvedtek. Később, 1943 februárjában és augusztusában újabb súlyos harcok zajlottak a városért.



Kurszk

A hadtörténelem legnagyobb páncélos ütközeteként tartják számon a7 1943. július 5. és augusztus 23. között lezajlott kurszki csatát, soha nem csapott még össze annyi páncélos harcjármű, mint Kurszknál. Mivel a szovjeteket időben figyelmeztették a német támadásra, a Vörös Hadseregnek volt ideje felkészülnie: aknamezővel, páncéltörő fegyverekkel és megerődített védelmi vonallal várták a Wehrmacht-ot. A közel két hónapig tartó öldöklő küzdelemben, a szovjetek szerint, 500 ezer német katonát öltek vagy sebesítettek meg, illetve ejtettek foglyul. Ennél némileg kevesebb áldozatot jelöl meg a „hivatalos jelentés”, amely szerint a kurszki csatában 257-338 ezer fős volt a két oldal együttes vesztesége.



Az ardenneki német offenzíva

Aki látta a nagy sikerű, Halál ötven órája című filmet, az tudja, hogy milyen körülmények között harcoltak az amerikai és a német csapatok a második világháború utolsó nagy német offenzívája, az ardenneki támadás során. A németek célja az volt, hogy elvágják a szövetséges utánpótlási vonalakat, s közben elfoglalják a stratégiailag fontos Antwerpent. Bár a németek jóval többen voltak, mint az amerikaiak, mégsem sikerült az áttörés, a támadás elakadt. Az 1944. december 16. és 1945. január 25. között, az Ardennekben vívott harcokban összesen 800 ezren vettek részt, a halottak száma meghaladta a 186 ezret.




Monte Cassino

Az 1944. januárja és májusa között lezajlott Monte Cassino-i csata a második világháború egyik legnehezebb ütközete volt. A szövetségeseknek mindenképpen el kellett foglalniuk a több mint 1400 éves kolostort, hogy megnyíljon előttük az út Róma felé. Bár a szövetséges repülőgépek porig bombázták a bencés apátságot, csak azután tudták bevenni, hogy a németek visszavonultak. A harcokban legalább 125 ezren vesztették életüket.







Várhegyi Kálmán gyűjtése

Himnusz ma és minden nap az idők végezetéig

1989-ben nyelvünkért, szimbólumainkért, értékeinkért, szabadságunkért állt ki a magyarság. Most is ugyanezt kérjük: kapjuk vissza közösségi értékeinket, ne vegyék el iskoláinkat. Szabadon akarjuk énekelni nemzeti imádságunkat, a Himnuszt" – írják közleményükben a szervezők.
Rámutatnak: a forradalom alatt a román televízió egymás mellett közvetítette románul, magyarul és németül a karácsonyi üdvözletet.
„Ezt a szellemet szeretnénk továbbvinni, nem mások jogainak a csorbítását, hanem a mieink tiszteletben tartását kérjük" – a mának szólva a felhívásban.

Közel ezerötszáz fős tömeg gyűlt össze csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön a Kovászna megyei prefektúra elé szervezett tiltakozó megmozdulás keretében.


Böjte atya is részt vett a csütörtöki szentgyörgyi himnuszéneklésen

A rendezvény résztvevői – a korábbi napokhoz hasonlóan – többször is elénekelték a magyar himnuszt, így tiltakozva az ellen, hogy Marius Popică prefektus megbírságolta a polgári pártot amiatt, hogy június 4-ei Trianon-megemlékezésén elhangzott a nemzeti imádság. A csütörtöki megmozduláson Böjte Csaba ferences szerzetes is részt vett, akinek kezdeményezésére a jelenlévők magyarul és románul is elmondták a miatyánkot. A szervezők bejelentették, pénteken a tiltakozók az állomásról és a Szemerja negyedből indulva vonulnak be a Mihai Viteazul térre, és kifeszítenek két 250 méter hosszú székely zászlót is. Vasárnap 16 órától Csíkszeredában, a megyeháza előtt megemlékeznek az 1989-es decemberi forradalomról. Az eseményre és a közös himnuszéneklésre várnak minden csíkszéki kórust és lakost.
Hírfigyelő Szolgálat

Maradék – Ukrajna és Donbassz

Valcman – Nyalókakirály “hitestestvére” a pesti születésű Soros (Shwarcz) György Alapítványi elnök és hírhedett európai fölforgató komoly esélyese a Maradék – Ukrajna Nemzeti Bankja elnöki címéért kiírt versenyfutásnak. A jelek szerint a végső győzelemre esélyes kandidálók között Soros mellett ott van még az amerikai Federal Reserve által futtatott versenyző is.

Az USA készíti az újabb európai banánköztársaságot. “Hithű” helyi szövetségesi stábbal.
Holnap reggel érkezik várhatóan a 170 kamionból álló “Fehér Konvoj X.” Donbasszba.
35 teherautó kimondottak karácsonyi jellegű adományokat szállít, míg a többi 135 a mindennapi léthez szükséges portékákat szállít Donbassz népének.
Donbasszban úgy általánosságban véve nyugalomban telt el a mára virradó éjszaka.
Donyeck főtere – dacára a háborús körülményeknek – tegnap estére egészen pofás karácsonyi külsőt öltött.
jolka
Csugujevben, Harkovban, Kramatorszkban és Nyikolajevben nagy a latormozgolódás. Dúl a “rotáció”! Cseréli lefefelé a kijevi udvar a megfáradt latrokat – új erőkre. És Ontja a technikát a térségbe földön, vízen, levegőbe, vasúton.
Peszki mellől nehézgéppuskákkal zavarták az éjszaka csendjét a zsoldoshordák több alkalommal is. Egy – a repülőtérről – rájuk küldött milicista reaktív gránát aztán nyugtatólag hatott az idegeikre.
A Gorlovka északnyugati külvárosánál lévő népköztársasági állásokat lőtte éjfél tájban a valcmanista latortüzésrség, de az ijedségen kívül nagyobb bajt nem okoztak. Mintegy negyedórán át zajongtak, aztán abbahagyták.
Majorszknál és Dztserzsinszknél voltak az éjszaka harcok. A valcmanista latortüzérség ténykedett. Dzserzsinszkben egy kilencéves kislány és az édesanyja haltak bele a terrorba.
Sztínyica Luhanszkát is éjfél után aknavetőzte a pribékhorda, de itt csak további károkat okoztak.
Prisibnél viszont a népköztársaságiak tűzcsapását volt kénytelen elviselni a pribékhorda.
Nyikisinonál is volt kora hajnalban egy “szokásos” kis affér. Egy tank elvesztésével viszont beérték a martalócok.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/20/maradek-ukrajna-es-donbassz/

Putyin: Oroszország védelmi jellegű katonai doktrínáján nem változtatnak

Vlagyimir Putyin orosz államfő tegnap a katonai vezetéssel tartott találkozót követően kijelentette, Oroszország katonai doktrínája nem változik, és abszolút védelmi természetű marad, annak ellenére is, hogy a NATO jelentős csapatösszevonásokat végez Kelet-Európában. A fennálló veszély miatt azonban Moszkva határozott válaszlépéseket tesz, hogy az ország biztonságát szavatolja.
Hídfő.net.ru | Vlagyimir Putyin a katonai vezetőkkel
Az államfő pénteken elrendelte Oroszország interkontinentális ballisztikus rakéta arzenáljának teljes modernizálását, és elrendelte a földi telepítésű komponensek teljes feltöltését a továbbfejlesztett rakétákkal, amit 2021-ig fognak megvalósítani. Putyin elmondása szerint a fenyegetettséget középtávon kell kezelni, 2021-ig a földi telepítésű stratégiai nukleáris erőket a legmodernebb rendszerekkel szerelik fel. Az államfő hozzátette, hogy a stratégiai nukleáris erők 2015-ben több mint 50 új interkontinentális ballisztikus rakétát kapnak, emellett megerősítette azokat a híreket, miszerint a flották stratégiai bombázóit és az atom-tengeralattjárókat is modernizálják.
A kormány a közelmúltban kiterjedt közvélemény-kutatásokat végzett az orosz lakosság megkérdezésére annak kapcsán, hogy az emberek milyen választ tartanának elfogadhatónak a NATO jelentette fenyegetés kezelésére. Többek között olyan opciók kerültek szóba, mint hogy Oroszország az Egyesült Államokhoz hasonlóan működtessen katonai létesítményeket a világ számos pontján, hogy az amerikai katonai terjeszkedést globálisan ellensúlyozza. Az is lehetőség volt, hogy Oroszország célzott szankciókat hozzon az Európai Unió azon tagállamai ellen, melyek az orosz határ mentén befogadják az amerikai csapatokat (olyan szankciókat, melyek a gazdaságot a gyakorlatban is megingatják, nem szimbolikus jellegűeket). Az orosz lakosság többsége azonban, bár elengedhetetlennek tartotta a NATO általi fenyegetettség kezelését, nem támogatta az offenzív jellegű ellenlépéseket. Oroszország így saját határainak védelmére koncentrál, amit az elrettentő erővel lehet leginkább megvalósítani. A katonai költségvetést ennek megfelelően növelik a 2015-ös évben.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/20/putyin-oroszorszag-vedelmi-jellegu-katonai-doktrinajan-nem-valtoztatnak