2014. július 3., csütörtök

Újabb öbölháború veszi kezdetét?

Szaúd-Arábia mintegy 30 ezer katonát helyezett készenlétbe az Irakkal közös 800 kilométeres határszakaszon a szunnita milíciák ellen zajló háború miatt. Eközben a szaúdi állami televízió, az Al Arabija nyilvánosságra hozott egy videofelvételt, miszerint az iraki kormány elrendelte, hogy a határ menti csapatok hagyják ott pozícióikat és vonuljanak ki a Szíriához közeli megyékből (az ISIS terrorszervezet által kikiáltott "Iszlám Állam" területéről), valamint a Szaúd-Arábiához közeli területekről.
Az iraki kormány egyelőre tagadja, hogy visszavonulnának és területeket adnának át a szunnita milíciák számára. A kormányszóvivő szerint ezek hamis jelentések, amit Szaúd-Arábia abból a célból adott ki, hogy demoralizálja az iraki katonákat. Eközben a szaúdi király bejelentette; azért mozgósították a katonákat, hogy a szunnita iszlám államot megvédjék a terrorista fenyegetésekkel szemben.
Az iraki síita kormány Washingtontól katonai segítséget kapott a szunnita milíciák elleni harchoz, de Teherán és Moszkva is katonai segítséget nyújt az irakiaknak. Az amerikai kormány ugyanakkor bejelentette, nem tud jelentős erőket mozgósítani, mert "nem akar csapatokat küldeni egy olyan országba, melyet egyszer már megszállt". Szaúd-Arábia szintén hivatalos nyilatkozatban ellenezte az amerikai katonai fellépést (a kormányerők oldalán), és úgy tűnik, a szaúdi királynak területi követelései vannak Irakkal szemben.
Hídfő.net | Obama és Abdullah királyEljött az újabb öbölháború ideje?

Csak színlelte az aláírást az ukrán védelmi miniszter - nem írta alá az esküt

Valerij Geletej vezérezredest nevezte ki a Védelmi Minisztérium élére a kijevi junta, beiktatását az országgyűlés 260 szavazattal támogatta. Geletej az alig két hónapja kinevezett Mihail Koval helyét vette át a védelmi miniszteri poszton, akit egyelőre ismeretlen okból váltott le a junta. Az új védelmi miniszter azonban nem írta alá az országgyűlés előtt elmondott esküt, amit a fotósok is megörökítettek.
Hídfő.net | Ukrán védelmi miniszter eskü
A felvételeken látható, hogy Geletej az eskü szövegét tartalmazó dokumentumot nem írja alá, csak úgy tesz, mintha aláírna - figyelmetlenségében még a kupakot is rajta felejtette a tollon, amivel látszólag aláír. Egyelőre nem tudni, hogy az ukrán védelmi miniszteri eskü mely részét nem tartja felvállalhatónak, mindenesetre az aláírás megkerülése arra utal, hogy már most, kinevezése előtt tudja; olyan dolgot kell végrehajtania, ami miatt menekülnie kell majd a számonkérés elől. Az eskü elmondása előtt mindenesetre bejelentette, hogy vissza fogja szerezni a Krím-félszigetet.

http://www.hidfo.net/2014/07/03/csak-szinlelte-az-alairast-az-ukran-vedelmi-miniszter-nem-irta-ala-az-eskut

Nem tud elég gyorsan alkalmazkodni az orbánizmus

Látszólag kudarcot vallott az Orbán-kormány alkalmazkodási művelete, miután kiderült, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költöztetése NATO-szabályozásba ütközik. A kormány egyébként nagy sietségében a minisztériumi alkalmazottakról is megfeledkezett, - utólag kellett rádöbbenjen, hogy a adminisztráció költöztetése nem csak papírmunka, hanem több ezer embert a családja és otthona oda köt, ahol jelenleg a munkavégzés helye van. A minisztériumi alkalmazottak pedig nem fognak csak azért költözni, mert a kormány hozott egy rendeletet, hogy mostantól az ország másik felében lesz az iroda.
A Honvédelmi Minisztérium költöztetésével más probléma akadt. A kormány nem elég körültekintően választott új helyszínt a HM-nek, mert Székesfehérváron székel a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága (ÖHP). A NATO egyik alapelve, hogy két ilyen fontosságú irányító központ nem lehet egy helyen, mert háború esetén egyetlen támadással meg lehet őket semmisíteni. Ha ennek ellenére is szeretnék ideköltöztetni a Honvédelmi Minisztériumot, akkor előbb az ÖHP-t kellene kitelepíteni.
A kormány éppen ugyanezen megfontolásból akarja vidékre telepíteni a minisztériumokat: ha az állami adminisztráció irányító gépezete térben egy helyen van, egyetlen gyors művelettel el lehet távolítani az éléről a vezetőket, és ettől függetlenül az adminisztráció működik tovább. A NATO által a hatalomból eltávolított kijevi kormány példája mutatja, hogy elég elfoglalni a minisztériumi épületeket és eltávolítani a vezetőket, külföldi hitellel az államgépezet tovább működtethető és semmilyen zavar nem lép fel, elég a maroknyi vezető helyére mást ültetni a minisztériumok élén. Az ukrán minisztériumokban ma is ugyanazok az alkalmazottak dolgoznak, és nekik teljesen mindegy, hogy márciustól nem adóbevételből, hanem IMF-hitelből kapják a fizetést. A vezetők meg amúgy is parlamenti ciklusonként le vannak cserélve, ez egy megszokott dolog a minisztériumokban.  
Érdekes, hogy a kormány külföldről vezérelt "forradalmak" elleni immunizálása épp egy NATO által jelentett akadályban botlik meg. Ugyanis az Orbán-kormány éppen azt a pozíciót akarja felvenni, amivel a mostanra bukott Azarov-kormány is próbálkozott: egyensúlyi politikát akarnak a két nagyhatalom közt. Márpedig, ha a hatalmi elit megpróbálja átmenteni magát a keleti hatalmi tömbbe, abban a pillanatban, ahogy ez a NATO érdekeibe ütközik, az atlantisták ugyanúgy pillanatok alatt tudnának eltávolítani egy Orbán-kormányt, mint ahogy Kijevben is megtették. Az ukrán hatalmi elit még a Fidesz holdudvaránál is görcsösebben kapaszkodott a hatalomba, mégis mindössze kétezer amerikai zsoldos, és 6 hónap kellett az államhatalom megdöntéséhez, a hadsereg pedig végignézte. (Kifejlett belső ellenzékre nem is volt szükség) Az Orbán-kormány abban reménykedik talán, hogy nem fogják eltaposni, ha mindkét nagyhatalom kottájából akar játszani egyszerre?

http://www.hidfo.net/2014/07/03/nem-tud-eleg-gyorsan-alkalmazkodni-az-orbanizmus
Vlagyimir Inogoradszkij a DNR sajtószolgálatának vezetője ma délelőtt arról számolt be, hogy az ukrán légierő amerikai gyártmányú légibombákat használt tegnap. Erről a tegnap lelőtt két repülőgép egyikének-egy SzU-24-nek- a roncsai átvizsgálását követően győződtek meg.
Ma reggel-moszkvai idő szerint-fél hatkor ismét az ukrán zsoldoshorda által kilőtt gránátok csapódtak be “Dolzsanszkij” határátkelőhely közelében-orosz területen.
Az FSZB Rosztov-régiójának igazgatója-Vaszilij Malejev-elmondta, hogy a Novosahtyinszk város határában becsapódott lövedékek áldozatot nem követeltek, sebesülés sem történt, és anyagi károkat sem okoztak.
A donyecki repülőtéren mintegy 1500-2000 briganti rekedt a miliciák által szorosan körülvéve. Nagyon komoly gondjaik vannak. Az önvédelmisek ugyanis lekapcsolták a reptér viz és csatornahálózatát. Már a városban is lehet érezni a hatást. Dögletes bűz árad a repülőtér felől. És hőhullám közelit! Viz nincs már egy hete, és nem működik a szenyvizcsatorna-rendszer!
Észak-Donbasszban a helyzet változatlan tegnaphoz képest. Szabályos állóháborúvá változott a “B”-terv, ami viszont kedvezőtlen a védőknek, és iszonyatos szenvedés a folyamatosan tűzérségi tűzzel gyötört lakosságnak.
A közművek szinte sehol sem működnek. A polgári közlekedés a települések között életveszélyes.
Szlavjanszk, Kramatorszk, Szemjonovka-és a környékbeli falvak- mind-mind ágyúk és sorozatvetők állandó tüzétől szenvednek.
A miliciák fegyverzete jószerével csak a partizánharc követelményeinek felelnek meg. A páncélos és tüzérségi túlerővel szemben szinte hatástalanok egy bizonyos távolságon túl.
Az önvédelmisek éjszaka támadnak-és okoznak rendkivül súlyos ember és technikai veszteségeket a latorhordának, az pedig nappal megbosszulja a civileken az éjszakai sérelmeket.
A térség egyre inkább kezd hasonlitani a II. világháborúban körülzárt Leningrád helyzetéhez.
(B-R)

„Hatósági túlkapás” a Wass Albert-szobor elkobzása

Egy hetet sem maradt a helyén a szovátai Wass Albert-szobor: csütörtök reggel a hatóságok leemelték és elvitték. Tulajdonosát nem lepte meg a lépés, ahogy az sem, hogy irredentának tartják.
rendorok_b
A rendőrök az ünnepség után már közölték, hogy feljelentik Tóth Ferencet
Csütörtök reggel rendőrségi és ügyészségi razzia keretében szálltak ki Szovátán a Sómező utcába Tóth Ferenc lakásához a román hatóságok, engedély felmutatásával házkutatást tartottak, majd elvitték a napokban felállított szobrot – így foglalható össze egy mondatban az a tény, amelyről nem tudni, hogy milyen végkimenetelű játszma vagy nyomozás első lépését jelenti.
Megtagadta a szobor átadását
Amint arról beszámoltunk, pünkösd vasárnapján délután a szovátai Tóth Ferenc magánterületén Wass Albert-szobrot avattak. Azonban nem maradhatott sokáig a helyén: csütörtökön a reggeli órákban a megyei bűnüldözési szervek leemelték a helyéről.
Tóth Ferenc portálunknak felelevenítette a történteket: a segesvári törvényszék, ügyészség, a Maros megyei és szovátai rendőrségek képviselői érkeztek hozzá szabályos házkutatási paranccsal, az irrendentizmus vádját kimerítő propagandaanyagot, szórólapokat, plakátokat keresve, de mivel ilyesmit nem találtak, más, terhelő bizonyíték után is néztek lakásában, mindent lefényképeztek, filmeztek, és közölték vele, hogy gyanúsítottként vallomást kell tennie a rendőrségen. Ugyanakkor kérték Tóth Ferencet, hogy a tulajdonában levő és felállított műkő szobrot adja át nekik. Mivel ezt megtagadta, két személy leemelte helyéről a mellszobrot, és magukkal vitték.
Toth Ferenc_b
Tóth Ferenc politikai koncepciós pert vél a háttérben
Koncepciós az eljárás?
Tóth Ferenc úgy véli, a hatóságok lépése politikai koncepciós pernek minősíthető. A demokráciában senkit nem lehet meghurcolni politikai nézetei miatt, de ebben az esetben határozottan ez történik – fejtette ki véleményét a szoborállító férfi.
Wass Albertet 1946-ban nyilvánította háborús bűnösnek a kommunista rendszer a párt megrendezésére, és ami most vele történik, azt ugyanannak a kommunista ideológiának az emberei teszik – véli Tóth.
A hatóságok azt is közölték vele, hogy gyanúsítottként ki kell hallgatniuk, ezért beidézték a megyei rendőr-főkapitányságra. Tóth Ferenc nem volt hajlandó ügyvéd nélkül vallomást tenni, ezért keddig kapott haladékot. Ez idő alatt megpróbál keresni olyan ügyvédet, aki őt képviselje. Amennyiben nem talál ilyent, akkor hivatalból fog ügyvédet igényelni, vagy egyszerűen megtagadja a vallomást. Arra a kérdésünkre, hogy mivel gyanúsítják, Tóth Ferenc elmondta: felolvastak egy törvénycikkelyt, amelynek alapján a háborús bűnösök kultuszának ápolásával vádolhatják meg. Ő ezt tudomásul vette, viszont megkérdőjelezi Wass Albert háborús bűnösségének voltát és az azt kimondó ítéletet.
Hogy mire számít a következőkben? Sejti a következményeket, de erről nem szeretne egyelőre beszélni, és főleg nem a sajtóban. Pénzbírság viszont biztosan várható lesz – nyilatkozta a szobrot megrendelő és magánterületén felállító férfi. Várja a kihallgatást és a fejleményeket, amelyről ígérete szerint beszámol majd portálunk olvasóinak.
szobor_b
Négy nap után rátette a kezét a hatóság a szoborra
Nem volt meglepetés
Tóth Ferencet nem lepte meg a hatóságok ezen lépése, szinte számított is rá, mivel ismeri a rendszert, és mint mondta, a törvény kiszámítható. Annál inkább várta a fejleményeket, hogy már közvetlenül a szoborállítás után közölték vele, hogy a rendőrség hivatalból feljelentést tesz ellene. Ezt azok a rendőrök mondták neki, akik vasárnap, a szoboravatási ünnepség alatt a közelből figyelték az eseményeket, majd az ünneplők távozása után rögtön megkeresték őt otthonában.
Kincses: hatósági túlkapásról van szó
Egy szobor hatósági elkobzásához vagy egyszerű felemeléséhez bírósági határozatra van szükség – állapította meg Kincses Előd marosvásárhelyi jogász, aki szerint Tóth esetében sérült a védelemhez való jog is. „Tény, hogy Szovátán hatósági túlkapás történt. Mint olyan, aki ismeri a Wass-ügy teljes peranyagát, azt is elmondhatom, egyáltalán nem bizonyított, hogy Wass Albertnek valamiféle szerepe is lett volna a második bécsi döntés után történt vasasszentgothárdi gyilkosságokhoz” – fejtette ki Kincses. Miután Vekov Károly történész segítségével a jogásznak sikerült újabb dokumentumokat beszerezni, melyek az író ártatlanságát bizonyítanák, Kincses Előd perújítást kért, azonban a kolozsvári táblabíróság nem találta elegendőnek a korábbi ítélet megmásításához a Wass ügyvédje által bemutatott okiratokat. Kincses szerint a német és olasz levéltárakban kellene még kutakodni, ugyanis a bécsi döntés utáni atrocitásokat német-olasz vegyes bizottság jegyzőkönyvezte.
Rendőrség: közterületről is látszott a szobor

Andreea Pop, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre közölte: valóban vizsgálódnak a kollégái a szoborállítás ügyében, ugyanis a szobor olyan helyen áll, hogy az a magántulajdonon kívüli területről is látható. Mint elmondta, az ügyben eddig semmilyen hivatalos lépés vagy döntés nem született, csupán vizsgálódnak, és ennek részét képezheti az is, hogy meghallgatják az ügyben érintett magánszemélyt is.
FRISSÍTÉS
A rendőrség csütörtökön délután fél ötkor hivatalos közleményt is kiadott az üggyel kapcsolatban.
„A Maros megyei Rendőr-főkapitányság a segesvári bíróság melletti ügyészség irányításával vizsgálatot folytat egy bűnügyi dosszié ügyében, amely fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szimbólumok nyilvános használata, béke vagy emberiségellenes személy kultuszának támogatása, fasiszta, rasszista vagy xenofób propaganda bármilyen eszközzel, nyilvánosan való terjesztésének tárgykörébe tartozik” – hangzik a bevezetőben. Ezután felsorolják a már ismert tényeket, többek között azt is, hogy június 8-án a rendőrök azt észlelték, hogy a mellszobrot az épület homlokzatának utcára néző fülkéjében helyezték el, valamint azt, hogy a 2002. évi 31-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében bűnügyi kivizsgálást indítottak. „Június 12-én a segesvári bíróság által kibocsátott engedély alapján a megyei rendőrség a segesvári ügyészség irányításával házkutatást tartott a férfi lakásán, ahol lefoglalták a mellszobrot. Jelenleg a férfi ellen szabadlábon folytatnak vizsgálatot” – írják a közleményben.
A dokumentum végén ez áll: Wass Albertet az 1964. évi március 13-i 1-es számú bűnügyi ítéletével a kolozsvári népbíróság bűnösnek mondta ki háborús bűnök elkövetésében, majd a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság bűnügyi osztálya a 2008. évi 58/33 számú, az örökösök által indított bűnügyi perben a 2008. évi március 10-i 35-ös számú ítéletében az örökösök általi perújítási kérelmet elutasította - tájékoztat a székelyhon.ro hírportál.
Más, de mégis idekívánkozik:

Tegnap Székelyudvarhely szoborparkjában tartottak "villámcsődületet" a Wass Albertet és munkásságát Erdélyért nagyra becsülők népes tábora. Tiltakozásul a Csíksomlyói Búcsújáráson elszenvedett hatósági zaklatások és a Wass-könyvek, árúsoktól való elkobzása miatt - Jövőnk. info szerkesztőség.
Hírfigyelő Szolgálat

„Magyarországot is elfoglalnák véreskezű iraki szélsőségesek” - jelent meg a minap…

Szinte minden nyugathoz köthető média telekűrtölte a nagyvilágot a következő tartalmú híranyaggal:

“A fél Irakon átgázoló ISIS öt éven belül Ausztriáig és Szlovákiáig hatolna be Európába, Oroszországtól pedig elvenné a Krímet.”
Merész hódítási tervekkel jelentkezett hétfőn az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS), amely öt éven belül Magyarországot is elfoglalná – derül ki abból a térképből, amelyet a fél Irakon átgázoló szunnita szélsőségesek hoztak nyilvánosságra ma, egy nappal azután, hogy kalifátust kiáltottak ki Szíria és Irak ellenőrzésük alatt álló területén.
A Twitteren nyilvánosságra hozott térkép tanúsága szerint az ISIS ezzel a területtel vajmi kevéssé elégedett. Egy egyesült iszlám kalifátus nevében a szunnita szélsőségesek öt éven belül Európát Ausztriáig és Szlovákiáig – Marokkó felől Spanyolországig –, Ázsiát Pakisztántól Kazahsztánig, Afrikát pedig Kameruntól a Közép-afrikai Köztársaságon át Kenyáig és Szomáliáig foglalnák el. Figyelemreméltó, hogy az ISIS rátenné a kezét az Oroszország által márciusban annektált ukrán régióra, a Krímre is.


 


 

Az ISIS-nek jelenleg 7-8 ezer embere van, de ez elég volt ahhoz, hogy Irakban napokon át megfutamítsa annak a hadseregnek az egységeit, amelynek összesen 350 ezer katonája van, és az amerikai kivonulás, 2011 óta pedig több mint negyvenmilliárd dollárt fordítottak a fejlesztésére.
Az ISIS a taktikai felkészültségén túl egyébként az anyaszervezetét, az al-Kaidát megszégyenítő kegyetlenségéről hírhedt. Szíriában – ahol a három éve tartó polgárháború alatt már mindenki elkezdett harcolni mindenki ellen – nem egyszer megtörtént, hogy a Bassár el-Aszad elnök erői ellen elvileg velük együtt küzdő, de mérsékelt iszlamista felkelőket feszítettek keresztre.

Eddig szól a hír.
Elemezzük! Ez az ISIS (a mozaikja „A SZEM”-et jelenti) nevű fedőcég, ami most az iszlám nevében indult hódító útjára. Nem más, mint egy újjabb szemita próbálkozás egy modern „római birodalom” (nézd csak meg a mellékelt térképet – nem ismerős általános iskolai tanulmányaidból?) létrehozására első körben. Aztán a csillagos ég…
Az al-Kaida, a szunnita lázadók mind mind az arab sejkeken (Szaud-Arábia, Kuwait, Arab Emirátusok) keresztül pénzelt cionosta zsidóbérencek. Amerikai fegyverzettel, kiképzéssel párosítva. Mivel ezt a „békefenntartó iraki hadsereget” is az amerikaiak pénzelik (hiszen Irak nem szabad és független állam a kivonulás ellenére) és állították fel szinlelt kivonulásuk utánra, így könnyebben érthető - etnikai összetétele miatt is – a „megfutamodás”. Tehát az arab tavasz, Líbia, Szíria, Ukrajna után itt az „új 5 éves terv” (nem ismerős ez is a bolsevik érából, tisztelt publikum – azok is zsidók voltak), ha úgy tetszik egy nostradamusi jóslat beteljesítése – miszerint egymás ellen fordul az iszlám és keresztény világ – következik, következhet a fenti híranyag szerint.
Még egy fontos tétel: A keresztrefeszítés is kiknek a módszere vajon, nem érdekes? Olvass a sorok között! Oroszország sem maradt ki a hírből. A jelenlegi egyetlen szellemi szinvonalat megütő védőbástyája a mai kereszténynek mondható alapoknak, mert a jelen elzsidósodott Európája már hírből sem felel meg ennek a kitételnek sajnos.
Ezek nem összeesküvések, ezek történelmi tapasztalatok, amiket illik hasznosítani és ezáltal felhasználni felkészülés gyanánt, tanulni belőlük, hogy kiknek engedtük át a világ kormányzását, ha lehet és kell egyáltalán ilyenről beszélnünk. Félreértés ne essek, minket nem a világbirodalom érdekel hatalmi szempontból (legfeljebb annyiban, amennyiben minket is érint a Földgolyó teremtett és épített környezeti-természeti hatásai), minket a nemzetek ébredése érdekel és azok békés együttműködése egymás mellett ezen a Földgolyón, míg fel nem emelkedünk mindnyájan a Mennyek országába a termtő jobbjára, angyali minőségben, az isteni végső győzelemig a földi poklos gonoszság felett. Ez a keresztény hitvallás lényege (ami nem is különbözik alapjaiban az iszlám – olvass bele – hitvilágtól)… Akkor miért fordulnánk egymás ellen?
Vajon ez lenne az apokaliptikus „testvér testvér ellen” egyetemes próféciája?
Ébresztő! Álljunk a saját talpunkra!

Várhegyi Kálmán –