2021. november 19., péntek

Szombaton sarkára állt a világ- Van valami de nem az igazi

A bécsi tüntetésről csak amiatt is tettem ki több képet, mert egyik kedvenc hírportálunk, amely a Blomberg csoport hűséges tagja mindössze pár száz tüntetőről számold be a 168.hu felületén. A hazúgságot megfejelve azzal, hogy korházakba akartak betörni, erőszakba torkolt stb.

 

Rendkívüli szombatunk volt, a jó hír, hogy az ébredés elkezdődött.

De Sajnos, még mindig látható igazi ébredés. “Valami van, de nem az igazi”

Lengyelországban már kezd kibontakozni, mi az ami hiányzik a diktatúra, és vele együtt a járvány felszámolásához.

Ez a hiányzó elem, az emberek szívében van elrejtve, ami nem más, mint a megtérés. Észre kell vennie a népnek, hogy az ember milyen kicsi, mennyire kiszolgáltatott a politikusainak, hazug médiának. Időről időre felbukkannak, megváltást hirdető politikusok, akiknek bedőlünk, majd a végén ott állunk kifosztva.

A viszonylagos jólétben, elalszik az emberekben az alapvető és nélkülözhetetlen irányultság Istenre. Emberi ígéretekre, megvezetésekre hagyatkozva, rábíztuk magunkat azokra az emberekre, akik jobb létet biztonságot ígértek nekünk. Ebben a langyos hipnózisban telt el a második világháború utáni élet Európában.

Csodáltuk a tudomány lendületét, a un. “növekedés” hamis illúziójának vonatját amire mindnyájan felültünk. De az a szépen kikövezett út egyenesen a szakadék szélére vezette a világot, és most a világ urai azt várják,  valójában már dörzsölik a tenyerüket, hogy önként lépjünk a szakadékba. Értsétek meg, hogy lelki ébredés nélkül nem jutunk ki ebből a kelepcéből. Itt az igazi ébredés ideje. A minimum, amit meg kell tennünk, az az állampolgári engedetlenség. Önmagában azonban ezek ellen nem elég. Ezek a hatalmaskodók úgy érzik, már minden kezükben van, és itt az idő a világ népességét csökkenteni és rab igába kötni.

Láthattunk százezres tüntetéseket eredmények nélkül. Az emberek kivonulnak, egy két szószólót megtapsolnak, majd hazamennek és várják, hogy ettől valami megváltozik. Olyanok mint a pásztor  nélküli juhok. De ha ugyan ezek az embertömegek, magukkal vinnék Istent, ott leborulva és szívből kérnék  Isten segítséget, megremegne a föld, és a Lélek  ereje megnyilvánulhatna. Higgyétek el, Isten nem késik.

Imádkozzunk szívből, Isten erejéből, és ez az ördögi varázslat szétfoszlik, a mágiát előidéző erők pedig megszűnnek létezni.

A minap Orbán Viktor végre nyíltan is szint vallott, amikor kijelentette a következőket: Előbb utóbb mindenki be lesz oltva, aki nem az meg fog halni. Itt nincs tudományos érv, semmi nincs mögötte, ez egy szimpla színvallás, bár elsőre csak ártalmatlan elszólásnak tűnik. Ez az ő vallása, ez az ő “Istene”?. Nagyon messzire letért az országot kivezető  útról.

Egy istenben élő ember tudja, hogy a legelső dolog amit tennie kell amikor sötétednek körüle a felhők, hogy menedéket kérjen a teremtőjétől. Egy keresztény vezető, legfeljebb ennyit mondhatott volna: Térjetek meg és nyissátok a szíveiteket Isten felé, és élni fogtok. De nem ez történt, hanem helyette démoni erővel tett egy olyan kijelentést, amely önmagában is gyilkos. A rémületkeltés megfélemlítés magas fokára emelkedett: oltás nélkül mid meghaltok -mondta.

Pontosabban: Az oltatlanok is rá fognak….

Hol van ebben Isten? Ott van Isten a nevét meggyalázva földbe taposva, egy éppen beleszorítva egy gyilkos fecskendőbe.

Így ez már nem szimpla hazaárulás, nem, ez egyenesen  Isten káromlás!

Mit tehetünk most? Mit tehet az emberiség egy rabláncba fűzve a föld nevű, mostanra már börtönbolygón.

Ima, bűnbánat, megtérés. Éjjel nappal imádkozzatok, nem szavakkal, hanem szívvel.

A megtérés fájdalmas mint a szülés, leborulni és levetni az egot nehéz lépés. Nem is megy embernek saját erejéből.  Mondhatnám. hogy imával, kezdődik és Isten kegyelmével folytatódik, de ez is sántít mert a Szentlélek megelőző kegyelmi jelenléte nélkül ima sincs. A Lélek nem késedelmeskedik, amikor hozzátérünk lehajol és megragad, hogy könnyek között megtisztulva ismét a felszínre kerülj, és ha az egész világ egyszerre tenné, már bekövetkezhetne a megváltás. A megváltott állapot, ami nem más, mint az igazi szabadság, Isten jelenlétében élni megtapasztalni azt, hogy az élet nem az evilági jólét .

Mondhat e ilyet egy ember, ha valóban Krisztusi? -Ember hol a hited?- Miben hisz valójában ez az ember?

Megmondom miben. Hisz egy új világrendben, ahol hű szolgája lesz a világhatalomnak. Ennek érdekében süllyedt erre a szintre, itt érzi magát és a jövőjét biztonságban, és még azt hiszi, hogy Istennek tetsző dolgot tesz. De meg volt ez is írva, hogy amikor bekövetkezik meg ne botránkozzunk.

Tudnotok kell, hogy a hatalmasok, lepaktáltak a démonokkal. Náluk ez nem hit kérdése, hanem az életük része és célja. Minden járvány mögött ott van annak az okozója. Amit lehet egy vírust izolálva tudományosan magyarázni, de van ott egy sokkal fontosabb sokkal sötétebb dolog, egy ok ami a járványokat felszínre hozhatja. Ez lehet háború okozta stresszes legyengült lelki és testi állapot. De lehet felfuvalkodott jólét és romlottság miatt kitörő pusztító járvány is. Mind két esetben az Istentől való elszakadtság ad teret a betegségeknek. Lelki értelemben a vírusok nem mások, mint útjelző táblák. Amíg zöldre vált a lámpa, fellélegezhetünk és eldönthetjük, hogy akarunk e tovább menni ezen az úton..

Tudatos Isten jelenlét nélkül is megtörténhetnek ezek a dolgok, mehetünk tovább a megszokott úton  erővel, vagy beletörődve a sorsba, tudatlanul mint a jószág.  Lehetnek látszólagos győzelmek, de végül minden megy tovább a világot újra és újra a hatalmasok bitorolják.

Azután rendszerint megjelennek az új megmondó emberek akik fűt fát ígérve hatalomra jutnak, majd folytatják a Sátán művét.

“Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehetmég a választottakat is.”

https://civilekatisztanlatasert.hu/szombaton-sarkara-allt-a-vilag/

Albert Bourla nyilatkozatáról beszél Dr. Suneel Dhand 2021.november 19.

Albert Bourla nyilatkozatáról beszél Dr. Suneel Dhand 2021.november 19.

Eddig hallgattam: Egy oltatlan keresetlen szavai

 

Kedves Barátom!

Csaknem két éve hallgatom a véleményed. Azt mondod, jobban tenném, ha otthon maradnék. Én hallgatok. Helyesled a lezárásokat és a korlátozásokat. És én csendben hallgatok. Követeled, hogy vegyem fel a maszkot, ha a közeledben vagyok. Én még mindig csak hallgatok. Az oltások hatásosságát hirdeted. Kicsit már megrándul a szám széle, de inkább hallgatok. Statisztikákat mutogatsz és számokat vágsz hozzám. Figyelni már nem figyelek Rád, de még mindig hallgatok. Magadról hangoztatod, hogy mindent csak másokért teszel. Társadalmi felelősségvállalásból. Most már inkább befogom a fülem, és úgy hallgatok. Azt állítod, toleráns vagy. Téged nem zavar az, ha valaki más véleményen van. És végre megszólalok.

Tudod, kedves Barátom, engem zavar, hogy Te más véleményen vagy. Éppen ezért – és mert ugyanazokat a hazugságokat mondod, amit az orvoscelebek – már nem is figyelek oda, nem vitázom, nem érvelek, csak hallgatok. Azonban ez az utolsó kijelentésed, miszerint „Nem zavar az, ha valaki más véleményen van”, gondolkodóba ejtett.

Ugyebár az első hullám alatt a Te véleményed oda vezetett, hogy emberek százezrei vesztették el a munkájukat egyik napról a másikra, gazdasági ágazatok estek ki, hónapokon keresztül otthon ültünk, mindennemű társas kapcsolatunk felszámolódott.

A második és harmadik hullám alatt a Te véleményed oda vezetett, hogy a kis elsősök nem tanultak meg írni, este nyolc után otthon kellett ücsörögni a számítógép és a tévé előtt az egész országnak, a barátnőjénél nem aludhatott ott az ember, maszkban kellett a kihalt utcákon sétálgatni, a kórházi ágyon haldoklókat pedig nem látogathatták meg még egyszer utoljára a gyerekeik, unokáik. A nagy nyitás (xD) alatt a Te véleményed oda vezetett, hogy az ország fele másodlagos állampolgárrá vált, nem látták el őket az orvosok (bár jogkövető állampolgárként fizették a tb-t), tízezrével oltották be a terhes nőket, orvosok és egészségügyi dolgozók ezreit rúgták ki az állásából.

A negyedik hullám alatt – ezidáig – a Te véleményed oda vezetett, hogy emberek millióit kergették egy olyan döntési helyzetbe, hogy vagy beoltatják magukat, vagy kirúgják a munkahelyükről; nem járhatnak be egyetemre/iskolába; el kell hagyniuk a hivatásukat; fel kell adniuk a karrierjüket. Havi szinten kell alaphangon 60-80 ezer forintot kifizetnie egy oltatlannak, hogy sportolhasson, dolgozhasson, külföldre utazhasson.

Ezeket az intézkedéseket mi láttuk előre, a Te véleményeden levők viszont ferdítésekkel, hazugságokkal leplezték a megvalósult jövőt. A Te véleményeden levők most elfelejtik, hogy ilyesmiket állítottak és terjesztettek:

„Két hét otthonlét elegendő, hogy letörjük a járványgörbét.”

„Az oltottak nem kaphatják el a vírust, és nem fertőznek.”

„Ha elérjük a nyájimmunitást, visszakapjuk a régi életünket.”

„Gyerekekre egyáltalán nem veszélyes a betegség, őket biztos nem kell beoltatni.”

„Nem lesz negyedik hullám!” (második se, harmadik se)

„Kétszer beoltatjátok magatokat és szupervédettek lesztek.”

„Az oltásnak nincs kockázata, csak egy szúrás az egész.”

A következő hullámok alatt a Te véleményed oda fog vezetni, hogy aki nem engedelmeskedik, az nem mehet be a boltba, nem szállhat fel a buszra, nem dolgozhat.

Így hát, mint ahogy korábban írtam, gondolkodóba ejtettél. Azon tűnődöm, melyik a legjobb kifejezés arra a megnyilvánulásra, hogy Téged „nem zavar, ha valaki más véleményen van”.

Talán a legjobb szó egyszerűen csak a hazug – hiszen, ha nem zavarna, nem próbálnál oly buzgón meggyőzni az igazadról. Nem érvelgetnél, nem terjesztenéd a propagandát.

Talán a megvető, lesajnáló – „mások” nincsenek azoknak a szupertudományos kutatások eredményeinek a birtokában, amit a sztárbiológusok és tini lányok gyomormosására szakosodott orvosok / tudósok / professzorok / szaktekintélyek (?) terjesztenek.

Talán a pimasz – „másoknak” túl nagy az igénye, túl sokat akarnak, de úgyse tehetnek semmit. Hadd hőbörögjenek! A szellemi előd száján már kicsúszott az álláspontod: nem a zsemle kicsi, hanem a pofánk nagy.

Talán az erőszakos – mint ahogy a szovjet katonák mondhatták a megerőszakolt 800 ezer magyar nőnek: „nem zavar, ha te nem akarod”.

Talán az embertelen – ideológiai gyökereid egészen Sztálinig kúsznak. „Én nem sajnálom a magyarokat. A magyarokat meg kell büntetni! Magyar kérdés vagonkérdés.” Őt nem zavarta, ha valaki értelmiségi, katona, földbirtokos, tanító, vagy csak egyszerűen szereti a hazáját. Több mint egymillió magyar ember véleménye nem zavarta. Marhaszállító vagonokba beférnek, és irány Szibéria. A Te véleményeden levőknek sem számít itt négymillió tudatlan mucsai. Majd tanul otthon a gyerek, majd megoperálja magát az oltatlan vakbélgyulladásos, majd elküldik egy év gondolkodó fizetés nélküli szabadságra, aztán többet már nem kell velük foglalkozni.

Talán mégis a legmegfelelőbb kifejezés a vérlázító. A Te véleményeden levők azt hiszik, hogy csak úgy okoskodhatnak, osztogathatják a tanácsokat, rákényszeríthetik a szarjaikat bárkire, emberi sorsokat tehetnek tönkre. Tudod, ez a helyzet nem tart örökké. Kíváncsi vagyok, később hogy számolnak el azok a lelkiismeretükkel, akik a Te véleményeden vannak, és az eszméiket oly hevesen hirdetik.

Talán durva szavak, de csak azért kapod őket, kedves Barátom, mert szeretlek annyira, hogy ne csak köpjek egyet szavaid hallatán. Engem az nem érdekel, ha elmentek beoltatni magatokat. Nem tisztem beleszólni, hogy egy felnőtt ember mit nyom a testébe, és ezt hányszor teszi meg. Eleve magánügy. Az zavar, amit a gyerekekkel és a magzatokkal műveltek. Az zavar, amit az oltatlanokról beszéltek – az a sok megalapozatlan koholmány, amivel megbélyegeztek. Az zavar, hogy a Ti véleményeteken lévő tömegek ereje tüzeli a hatalmat, hogy nyomást gyakoroljon ránk.

Nem zavar a véleményünk? Arról megfeledkeztél – és gondolom, ez sem zavar Téged, kedves Barátom –, hogy nekünk nemcsak véleményünk van, de vannak jogaink is!

Ölellek: P. Kornél

Forrás: Normális életet követelünk

Btk. 338. § Közveszéllyel fenyegetés

(1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

Dr. David Martin leleplező beszéde

A jegybanki digitális számlapénz, a CBDC

Agustín Carstens, a BIS, a jegybankok központi bankja vezérigazgatója magától értetődő természetességgel adja elő, mennyire helytelen dolog az, hogy ők, a jegybankok jegybanjánál nem tudják, ki és mire használ éppen egy adott százdolláros bankjegyet. Na de ez a CBDC esetében már nem így lesz. Azt ők fogják majd meghatározni, ki és mire használhatja a fizikailag nem, csak digitálisan létező és náluk vezetett számlapénzt. És rendelkeznek majd a használati szabályok és jogosultságok kikényszerítéséhez szükséges technológiával is. Mert ez így helyes. Vita nincs.