2015. augusztus 10., hétfő

Lerasszistázták Angliát a migránsözön megfékezése miatt

Az ENSZ migráns-jogok ügyében illetékes megbízottja, a kanadai Francois Crépeau a múlt hét végén arról nyilatkozott, hogy bátor migránsok eltökélten igyekeznek bejutni Angliába, de a brit kormány rasszizmustól és nacionalizmustól indíttatva, csak azért akadályozza a beözönlésüket, mert színes bőrűek.

Francois Crépeau, az ENSZ migránsügyi szakértője különös hasonlattal élt a nyilatkozatában. Azt mondta, hogy helytelen feltartóztatni a közel-keleti és afrikai migráns-özönt, mert ez épp olyan dolog, mintha egy európai Thaiföldön akarna üdülni. A brit kormány németek vagy franciák tömeges bevándorlása ellen nem védekezne ilyen keményen.

A hangsúly persze az erőszakos beözönlésen van. Angliát nehéz rasszizmussal vádolni, mikor kormányában és parlamentjében, de az élet minden területén bőven van képviselve minden itt meghonosodott faj, viszont ami jelenleg végbemegy a La Manche Csatorna franciaországi partjainál, az példa nélkül áll a brit bevándorlástörténetben.

Az újabb fejlemények közül három hír keltett feltűnést. Az egyik még a múlt héten érkezett, arról, hogy egy elszánt közel-keleti menekült beszökött a Csatorna Alagútba, és tizenegy óra alatt végiggyalogolta Angliáig a teljes hosszát, miközben száz kilométeres óránkénti sebességgel robogó szerelvények húztak el mellette, amelyeknek már csak a szele is a halálba sodorhatta volna, ha nem kapaszkodik minden erejével vezetékekbe.

A legújabb hírek egyrészt arról szólnak, hogy jóllehet Anglia forintban kifejezve több mint négymilliárdos költséggel szögesdrótkerítést épített az Alagút bejáratánál, (ezt épp most fogja három kilométerrel meghosszabbítani), ezen a kerítésen van egy számkóddal nyitható biztonsági kapu. Migránsok a billentyűk kopottsága és piszkossága alapján megfejtették a kódot, és simán bejutottak a túlsó oldalára.

Másrészt arról számolt be a sajtó, hogy egy kurd származású brit állampolgárok által alakított bűnbanda, amely eddig csak teherautó-sofőröknek ajánlott pénzt migráns-csempészés fejében, legújabban idősebb, jól öltözött, nyaralásból hazatérő házaspárok autóit szemeli ki, és nekik ajánl - persze klienseik pénzéből - 500 eurót, ha beültetnek maguk mögé egy-egy migránst. Ugyanis az ilyen autókat általában meg sem állítják, amikor Angliában legördülnek az Eurostar-ról.

Az idézett ENSZ-szakértő szerint a brit kormánynak meg kellene értenie, hogy nem előnyöket kereső migránsok özönéről van szó, hanem a globalizáció következményeként előálló természetes népmozgásról. Andrew Percy brit konzervatív párti képviselő szerint az úgymond "jólelkű" nyilatkozó "sületlenségeket" beszél. Calais-nél már többezer lakosú tábort vertek az Angliába készülő migránsok, ahol saját etióp templomuk is van. Vasárnap onnan közvetítette a szokásos délelőtti Istentiszteletet a BBC televízió.

Sárközi Mátyás, London

Inforádió

A németek is visszaküldenek 94 ezer balkáni menedékkérőt úgy, hogy még egyszer vissza sem térhetnek oda.



javasolnám a migránsok betelepítését
a Wall Streetre, City of London, Rothschild országba, a Vatikán, az USA, Kanada, Francia és Németország, de legfőképp Izrael területére. Vajon, hogy állna a szájuk széle? Hazai viszonylatban pedig ajánlanám gyűjtőtáborok létrehozását a Judapesti zsidó knesszet közvetlen közelében, a zsidó negyedben, az itt épült izraeli lakóparkokban és azok területén, az USA és Izrael nagykövetségein, a Rózsadombon és minden mocskos féreg vezető politikusunk, multimilliárdosaink, faj és jogvédőink udvarában, birtokán. És persze az ő kis vagyonkáikból eltartva. Nem ám a magyar népség befizetett adójából! s_*_ezt s_*_rtata s_*_dur
mormota1968

Jobbik: a politika hermetikusan elzárta magát, pedig a nép közt kell járni

Felszólítja az országgyűlési képviselőket a Jobbik, hogy kövessék a párt politikusainak példáját, és vállaljanak rendszeres önkéntes munkát, hogy így jobban megismerjék az emberek hétköznapi problémáit.
A kezdeményezést Novák Előd, a párt alelnöke jelentette be hétfőn. A Budapesten tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a párt képviselői havonta legalább egy nap önkéntes munkát vállalnak, legtöbb esetben oktatási intézményekben, idősotthonokban, néha mezőőri vagy polgárőri feladatkörben. A Jobbik szerint amiatt van szükség a politikusok önkéntes társadalmi munkájára, hogy növeljék empátiájukat a többségi társadalom irányába. Az elmúlt évtizedek során ugyanis a politikai élet elszakadt a valóságtól, a politikusok többsége nincs tisztában az emberek hétköznapi problémáival. A párt szerint erre a legjobb ellenszer, ha társadalmi helyzetüktől függetlenül saját bőrükön megtapasztalják azt.
Vona Gábor saját Facebook-profilján rendszeresen beszámol az általa végzett önkéntes munkákról, ezzel példát mutatva a párt politikusainak. Ugyanakkor, az önkéntesség egyben politikai fegyver is a Jobbik kezében. A politikusok többségét nem gyakran látni hétköznapi munkák végzése közben; leginkább árvíz alkalmából folytatnak közös munkát saját választóikkal, akkor is néhány beállított fotó erejéig, azonnali Facebook-posztolás céljából. Amellett, hogy ez a váltás egy pozitív tendencia, egyben politikai fegyver is, amit más pártok nem, vagy nem elég hatékonyan használnak ki.
A választók számára értelemszerűen szimpatikusabb egy hozzájuk hasonló életformát folytató politikus, mint az anyagi nélkülözést nyilvánvalóan nem ismerő, a választóktól luxusautóval, sötétített ablaküveggel elkülönülő karakterek. Az önkéntesség így a párt kampányának részét képezi – akár a korrupció elleni harc -, és a kampány nem választási időszakban, hanem választások után egy nappal kezdődik. A kormánypárt kerítést épít, a Jobbik önkéntes munkát folytat és korrupció elleni harcot sürget; ezzel 25 év óta először a pártok olyan témákkal kampányolnak, ami tényleg a társadalom többségének elvárásait tükrözi. A többség elvárásai mentén folytatott kampányok sikeressége felől pedig majd annak megítélése dönt, melyik párt folytat üres retorikát, és mely politikusok fordítják valós cselekedetbe a példamutatást és ígéreteket.


http://hidfo.ru/2015/08/jobbik-a-politika-hermetikusan-elzarta-magat-pedig-a-nep-kozt-kell-jarni/

Szaúd-Arábia végső csapást mért az amerikai palaolaj-kitermelésre?

Washington máig a Szovjetunióval mint képzelt ellenséggel harcol, és ugyanazt a módszer akarta felhasználni Oroszország gazdasági összeomlásának előidézésére, ami korábban a Szovjetunió összeomlásában is jelentős szerepet játszott.
A Ria Novosztyi hasábjain megjelenő publicisztika szerint visszájára fordult és majdnem katasztrófához vezetett Washington terve, melynek részeként Szaúd-Arábiával közösen akarta leütni az olajárakat, hogy így előidézze az orosz gazdasági összeomlást. A lapnak nyilatkozva William Engdahl amerikai-német gazdaságkutató fejtette ki nézeteit. Szerinte az Egyesült Államok 1970 óta monopolhelyzetben volt az olajpiacon, és abban a pillanatban, ahogy egy másik erős cselekvő megjelenését érezte a globális olajkereskedelemben, John Kerry amerikai külügyminiszter Szaúd-Arábiába utazott. Ott megpróbálta elérni, hogy a volt szaúdi uralkodó együttműködjön az olajárak leütésében, vagyis megpróbálta felhasználni az arab olajsejkeket az egyre gyorsabban erősödő piaci ellenfél megsemmisítésére. Washington úgy gondolta, ami egyszer működött, másodszorra is működni fog; egy olyan helyzetet akart előidézni, ami 1986-ban jelentős szerepet töltött be a szovjet gazdaság összeomlásában. Az amerikaiak szerint ugyanezzel a módszerrel a modern orosz gazdaság is destabilizálható, emiatt a szaúdi királlyal együttműködve megkezdték az olajárak leütését.
Engdahl szerint azonban a közös fellépés bumeráng-hatás szerűen visszacsapott az Egyesült Államok gazdaságára. Amikor az olaj ára hordónkénti 53 dollár alá csökkent, a Fed be kellett avatkozzon az amerikai vállalatok megmentése érdekében, hogy elkerülhessék a pánikot. Idén júliusra a WTI olaj ára 49 dollárra csökkent, ami egy rekord alacsony ár, és ebben a helyzetben az amerikai pénzügyi elit felismerte, hogy alábecsülték Szaúd-Arábiát. A szaúdi olajminiszter megragadta a John Kerry féle “együttműködés” által adódó lehetőséget, és megpróbálta kihasználni azt arra, hogy megsemmisítse a palaolaj-termelést az Egyesült Államokban. Engdahl szerint amennyiben teljes sikerrel jár, az katasztrófa szerű állapotokat idézett volna elő az amerikai kontinensen. A szakértő szerint közvetlen a szaúdiak beavatkozására vezethető vissza, hogy az Egyesült Államokban átmenetileg majdhogynem leállt a palaolaj kitermelés, és idén októberben számos amerikai bank csődöt jelenthet. Szeptemberben a Fed várhatóan – nyolc évben először újra – növeli az alapkamatot, és a palaolaj termelés még rosszabb helyzetbe kerül, de a kérdés már sokkal inkább az lesz, hogy a bankszektor hogyan tudja minimalizálni az okozott károkat.

http://hidfo.ru/2015/08/szaud-arabia-vegso-csapast-mert-az-amerikai-palaolaj-kitermelesre/

Nagy pénzt osztott az EU bevándorlásra – kicsi jutott a magyaroknak


Lengyelország és Románia is jóval több pénzt kap, mint Magyarország azokból az európai uniós keretekből, amelyet kifejezetten a bevándorlás problémájának kezelésére szolgálnak – derült ki az Európai Bizottság jelentéséből.
Az Európai Bizottság (EB) szédítő tempóban, tíz nap alatt 23 többéves futamidejű nemzeti menekültügyi program pénzügyi támogatásáról döntött – derült ki a testület közleményéből. Az összesen 2,4 milliárd euró forrást a menedékkérést, migrációt és a bevándorlók beilleszkedését, illetve a belbiztonságot szolgáló alapokból (AMIF, illetve ISF) finanszírozzák. A pénzt 2014 és 2020 között lehet felhasználni.
A legnagyobb összegeket a bevándorlókat fogadó országok, Görögország, Olaszország és Spanyolország kapják (474 millió, 558 millió és 522 millió eurót), de bőven 70 millió euró feletti összeg jut Bulgáriának, Ciprusnak és Máltának is. Magyarország szűken 61,5 millió euróra (19 milliárd forint) számíthat, miközben Lengyelország több, mint 69 milliót, Románia 98,5 milliót, Svédország pedig 154 milliót kap.
Mindenre jut
Brüsszel az EU-tagállamokkal együttműködve azon van, hogy a pénzt minél előbb lehívhassák. Az év elején, márciusig 22 nemzeti programot hagytak jóvá, további 13-ra pedig az év végéig kerülhet pecsét. Dimitrisz Avramopulosz, az EB migrációért és belbiztonságért felelős biztosa úgy látja, hogy a szétosztott források az európai szolidaritás elvének jegyében segítenek a tagországoknak a nagy közös probléma megoldásában.
AMIF-ból megítélt támogatásokból bővíthető a menekülteket fogadó infrastruktúra, javítható a bevándorlókat kezelő adminisztratív eljárás, erősíthető a menekültek beilleszkedését segítő rendszer és nem utolsósorban hatékonyabbá tehető az elutasított bevándorlók hazaküldése. Az ISF forrásai a határellenőrzés javítását, elsősorban az ezt segítő modern technikai eszközök beszerzését segíti. Emellett felhasználhatók a terrorelhárítás, a kábítószer-csempészés és a szervezett bűnözés elleni fellépés erősítésére.

Hol a pénz?
Magyarország a vízuminformációs rendszer informatikai fejlesztésére és a konzulátusok kapacitásának bővítésére használ uniós forrásokat – derül ki az MTI híréből. Az utóbbira a gyorsan növekvő vízumkérelmek feldolgozása miatt van szükség. A belbiztonsági alapból érkező támogatás azoknak a rendszereknek az erősítését szolgálja, amelyek a radiológiai, vegyi, biológiai és nukleáris kockázatok kezelését szolgálják. Emellett jut információbiztonsági fejlesztésekre és továbbképzésekre is.
A Demokratikus Koalíció hétfőn felszólította a kormányt, hogy tíz napon belül számoljon el, mire fordította azt a pénzt, amelyet az európai uniós intézmények a bevándorlási helyzet kezelésére adtak Magyarországnak 2015-ben. Az EU körülbelül 3 milliárd 546 millió forint támogatást adott, miközben a magyar költségvetési hozzájárulás csak 481 millió forint volt. Magyarország különböző extratámogatásokhoz is hozzájut: az EB február végén 1,2 millió eurót utalt ár, augusztus végén pedig 4,5 millió euró érkezik.
Nem értik
Szemben a magyar kormány kommunikációjával Magyarországnak nem kell egyedül “megküzdenie” a menekültproblémával, bármilyen segítséget megadnak egy tagállamnak, csak kérnie kell – mondta korábban a Napi.hu-nak egy uniós tisztviselő. Például azt a segítséget, amit Szicília megkapott, Magyarország is megkaphatná. A bizottságnak ilyen típusú helyzetekre szolidaritási kerete is van, ebből is igényelhetne Magyarország – tette hozzá.
Az EB szakembere hangsúlyozta azt is, a kerítés Spanyolországban sem oldotta meg a problémát, így ott is várhatóan megnyitják azt. Brüsszel egyéb technikai megoldásokat részesít előnyben. A magyar menekültpolitikával kapcsolatban viszont hangsúlyozta: érteni szeretnénk a problémát és akkor tudnak segíteni. A budapesti kormány lobbierejét a forrásokért folytatott versenyben bizonyára nem javítja, hogy nem vállalta egyetlen menekült elhelyezését sem Magyarországon.
Menedékkérők befogadása (fő)

Resettlement* Relocation**
Ausztria 1900 0
Belgium 1100 1364
Bulgária 50 450
Ciprus 69 173
Csehország 400 1100
Dánia 1000 0
Észtország 20 130
Finnország 293 792
Franciaország 2375 6752
Görögország 354 0
Hollandia 1000 2047
Horvátország 150 400
Írország 520 600
Lengyelország 900 1100
Lettország 50 200
Litvánia 70 255
Luxemburg 30 320
Magyarország 0 0
Málta 14 60
Nagy-Britannia 2200 0
Németország 1600 10 500
Olaszország 1989 0
Portugália 191 1309
Románia 80 1705
Spanyolország 1449 1300
Svédország 491 1369
Szlovákia 100 100
Szlovénia 20 230
*menedékkérők fogadása a konfliktuszónákból
**menedékkérők áthelyezése más országból (Görögországból vagy Olaszországból)
Forrás: Európai Bizottság
(napi)

Washington összeesküdött Moszkva ellen

Az Egyesült Államok összeesküvést sző Oroszország ellen – vádolta meg Washingtont az orosz parlament alsóházának elnöke egy hétfőn megjelent cikkében.
The building of the State Duma. Moscow. Russia
Szergej Nariskinnak a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapban közölt írása szerint az Egyesült Államok provokálja Oroszországot. Emellett Washington azt akarja elérni, hogy Oroszország csődbe menjen, mert az amerikai “külső adósság hatalmas, más államok tönkretétele pedig szokásos módszere”.
Rusko Ukrajina Krym Naryškin
A duma elnöke bírálta azt az amerikai kezdeményezést is, hogy állítsanak fel nemzetközi különbíróságot a kelet-ukrajnai Donyeck térségében tavaly júliusban lelőtt malajziai utasszállító ügyében a tragédia kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.
A politikus azt írta, hogy július végén Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvétózta a különbíróság felállítását célzó határozattervezetet, s ezzel megvédte a testület tekintélyét. Az orosz politikus szerint Washington a saját propagandafórumává akarja alakítani a BT-t.
“Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok nem fog felhagyni azzal, hogy zombikká változtassa az embereket a hamis információkkal, valóságnak beállítva az elvárásait, és azzal, hogy újabb és újabb okokat szolgáltasson az oroszellenes hangulat szítására Európában” – tette hozzá Nariskin, aki a 21. század gyarmatosító hatalmának nevezte az Egyesült Államokat.

MTI

Brüsszel afrikai bevándorlókkal akarja újranépesíteni az Európai Uniót

2015.08.04. "Állítsátok meg a fehér nemzetek elleni genocídiumot!" - Bevándorlás elleni tüntetés Lettország fővárosában.
Közel egymilliárd euró bevételtől estek el a lettországi vállalatok, az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt. Sok ezer munkahely szűnt meg, az emberek tízezresével hagyják el az országot. Brüsszel szándékosan elnépteleníti a perifériaországokat, hogy újranépesítse azokat közel-keleti és afrikai bevándorlókkal.
Andrew Mamykin, lett EP-képviselő saját Facebook-oldalán számolt be a katasztrófa szerű következményekről. Elmondása szerint az Oroszország elleni szankciók főleg a halászati termékeket érintették; a szankciók és ellenintézkedések miatt az ágazat nagyarányú veszteségeket szenvedett, emiatt több ezren veszítették el állásaikat, és kényszerültek arra, hogy az Európai Unió más országaiba vándoroljanak. Csak idén 22 ezren hagyták el Lettországot, és távoztak valamelyik másik országba a közös térségen belül.
A képviselő szerint Észtországban sem jobb a helyzet; a szomszédos országban a tejipar az összeomlás szélére jutott. Észtországban a tejtermelés 30%-al csökkent egyetlen év leforgása alatt, mivel a termelés veszteségessé vált.
A Neatkariga Rita Avize lett napilap szerint a csatlakozás óta az Európai Unió katasztrófa szélére sodorta a balti országok gazdaságát, és most a nyugati országok kötelessége, hogy vásárolják fel a szankcióik miatt eladhatatlanná vált termékeket. A lap főszerkesztője, Anita Daukshte szerint a NATO kellene megvásárolja a lett halászati termékeket, mivel a NATO érdekeit szolgálja az Oroszország elleni gazdasági háború. “Utána osszák ki a menekülteknek, ez már nekünk nem fontos, de a szankciók miatt több ezer munkahely szűnt meg, amiért a NATO kell vállalja a felelősséget”.
A lap egyben azt is hangsúlyozza, hogy Brüsszel nem véletlen maradt érdektelen az okozott katasztrófa kapcsán. “Brüsszel nem foglalkozik a balti országok gazdasági problémáival. Minél gyorsabb az összeomlás az országokban, annál jobb az Európai Uniónak.”
A szerző szerint Brüsszel továbbra is érdekelt abban, hogy az újonnan csatlakozó tagállamok gazdasága leépüljön. Ebben az esetben ugyanis az EU nyugati tagállamai új piachoz jutnak, a zsugorodó gazdaságokból pedig nyugatra vándorol a szakképzett munkaerő. Daukshte ugyanakkor azt is kifejtette, hogy
Brüsszel szándékosan okoz elvándorlást egyes országokban, hogy miután a Nyugat magához vonzotta a szakképzett munkaerőt, az elnéptelenedett országokat közel-keleti és afrikai menekültekkel népesítsék be.
Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a lakosság képzettebb része pánikszerűen meneküljön a nyugati országokba, és biztosított legyen a folyamatos szakképzett munkaerő ellátás, miközben a Nyugat számára gazdaságilag használhatatlan bevándorlókat az elnéptelenedett országokba küldik vissza. Daukshte szerint a nyugati országokban akarják összpontosítani a tagállamok képzett lakosságát, miközben az alulképzetteket és bevándorlókat a periféria-országokban gettósítanák el.


http://hidfo.ru/2015/08/brusszel-afrikai-bevandorlokkal-akarja-ujranepesiteni-az-europai-uniot/

Hivatását és állását veszítheti a fekete ruhás nővér

Akár kamarai tagságát, ezzel együtt pedig állását és hivatását is elveszítheti Sándor Mária, akit sokan csak fekete ruhás nővérként ismernek, miután tavasszal fekete ruhában ment be dolgozni, hogy az egészségügy gyászos helyzetére felhívja a figyelmet. Azóta is gyakran nyilatkozik, ezzel lehet a baj.

Etikai vétség gyanúja miatt eljárást indít a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MEKSZ) Sándor Mária budapesti ápolónő ellen. A kamara szerint egyes nyilatkozatai ugyanis sértők lehetnek. A “fekete ruhás nővér” szerint semmi ilyet nem követett el, csupán vele akarnak példát statuálni.
Mivel van baj pontosan?
A kamara szerint Sándor Mária “bizonyos kommunikációs csatornákon tett nyilatkozataival” megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó etikai kódex szabályait, ezért indul ellene eljárás – ismertette a hivatalos álláspontot az Origóval a Független Egészségügyi Szakszervezet jogásza.
A nővér ügyében eljáró Szabó Imre jogász szerint az nem derült ki egyelőre, hogy a tavasz óta tett több száz nyilatkozat, interjú, Facebook-bejegyzés és tévés megjelenés közül melyiket kifogásolja a kamara, de álláspontja szerint egyik sem meríti ki az etikai vétség fogalmát.
Állását, hivatását vesztheti
Ha ennek ellenére vétkesnek mondja ki a kamarai etikai bizottság Sándor Máriát, annak súlyos következményei lehetnek. A jogász szerint a vétséget enyhe esetben figyelmeztetéssel, megrovással, súlyosabb esetben pénzbírsággal vagy időleges felfüggesztéssel is büntethetik.
Vétkesség esetén a legsúlyosabb szankció, hogy az egészségügyi dolgozót kizárják a kamarából – folyatatta a jogász. Ez pedig azt jelenti, hogy az illető az állását és a hivatását is elveszíti egyszerre, mivel a törvény szerint nem vállalhat az egészségügyben munkát, aki nem tagja a kamarának.
Zala megyében tárgyalják
Az Origo információit megerősítve Szabó Imre jogász azt mondta, arra sem ad magyarázatot az eddigi hivatalos tájékoztatás, hogy Sándor Mária etikai ügyét miért Zala megyében tárgyalják. Ez ügyben is írt az Origo a kamarának, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Ahogy arra a kérdésünkre sem, hogy a kamarának a nővér pontosan melyik nyilatkozatával van baja, mely kijelentését tartja etikátlannak.
(origo)
Bal-Rad komm: “Etikai vétséget” követett el Sándor Mária, mert…-CSAK! Mert meg merte említeni az IGAZSÁGOT! Amire NAGYON SOKAN RÁBÓLINTOTTAK! Egészségügyesek, meg nem egészségügyesek!
Cser Ágnes nem etikátlankodik! Ő dícsér, és csendesít! TÖKKÉLETESS SZAGSZERVEZETISS!
Sándor Mária az etikátlan magatartása miatt KIZÁRÁSRA ÉS ÁLLÁSVESZTÉSRE (is akár) SZÁMÍTHAT!
Nohiszen! Jól kicsesznek…azzal a kórházzal, ahol dolgozik! De nem Sándor Máriával! Vagy tán Csert Ágnes fog helyette ápolónősködni?
Sándor Mária fogja majd magát, és ha csak a szomszéd Ausztriába megy át dolgozni, már akkor hatszorosát fogja MEGKAPNI (!!!) magyarországi fizetésének!
Képesek egy-a kollégáiért, a magyar egészségügyért, önmagáért kiállni képes, öntudatos embert meghurcolni, pellengérre állítani, hogy MEGFÉLEMLÍTSÉK A TÖBBIT!
NA MOST KELLENE UTCÁRA MENNI MAGYAROK! Mert Sándor Máriával CSAK PÉLDÁT AKAR STATUÁLNI A HATALOM! Hogy féljenek azok, akik eddig egyetértettek vele!
A MAGYAROKAT AKARJÁK MÉG TOVÁBB FÉLEMLÍTENI SÁNDOR MÁRIA MEGHURCOLÁSÁVAL!

Jacenjuk börtönbe küldené, aki nem tudja fizetni a számlákat

Arszenij Jacenjuk ukrán miniszterelnök – az energiaválságra hivatkozva – börtönbüntetést helyezett kilátásba minden magánszemélynek, akinek elmaradásai vannak a villany- vagy gázszámla befizetésével.
A kormányfő kijelentéséről az Obozvevatel ukrán napilap számolt be. A forrás szerint Jacenjuk egy energetikai válságkezelő tanácskozáson tette a dühödt kijelentést, és azt a jelenlegi válsághelyzetre hivatkozva megpróbálta teljesen megalapozottnak bemutatni. Jacenjuk kijelentése szerint az energetikai válság miatt a hatóságok mindent meg kell tegyenek annak érdekében, hogy a fogyasztók “fegyelmezetten fizessék a számlákat”, és ne halmozódhassanak fel olyan elmaradások a számlabefizetésekben, ami makroszinten tovább rontja az ország helyzetét. A kormányfő kijelentette, hogy az ügyészség és a belügyminisztérium feladata, hogy megoldja a problémát, a hatóságok hivatalból eljárást kellene indítsanak azok ellen, akik nem fizetik be időben a gáz- vagy villanyszámlát. Szerinte a békeidőben használatos polgári törvénykönyvet ma nem lehet irányadónak tartani, és mai körülmények közt lopásnak minősül, ha valaki használja a gázt, de utána nem fizeti be időben a számlát.
Az Obozvevatel eredetileg azzal kommentálta a híranyagot, hogy a kormányfő teljes szociális érzéketlenséget mutat, és láthatóan jobban elköteleződött a hitelezők irányába, mint a hatályos ukrán törvények betartása felé. A törvény azonban nem teszi lehetővé, hogy a hitelezők “ostorcsattogtatással a fogyasztókon akarják behajtani a szolgáltató tartozásait”, így a kormányfő javaslata a hatályos törvények semmibe vételét jelenti.
A lap értesülései alapján a nyugati hitelezők hajszolják bele a kormányt a lakosság elleni radikális fellépésbe, annak ellenére, hogy a kormány hibájából megfizethetetlenné váltak az energiaárak. A Karpathir.com szombaton arról számolt be, hogy Kárpátalján a lakossági fogyasztók 40%-a nem fizet a felhasznált gázért, mert az utóbbi másfél év során olyan mértékben nőtt a gáz ára, hogy az emberek egyszerűen nem tudják kifizetni. A nemzetközi hitelezők “ostorcsattogtatása” így a kárpátaljai magyarokat igen nagy mértékben fenyegeti. Nem lenne meglepő, ha a kormány idővel bejelentené, hogy az elmaradt számlabefizetés miatt kiszabott büntetéseket katonai szolgálattal lehet kiváltani.

http://hidfo.ru/2015/08/jacenjuk-bortonbuntetest-szabna-arra-aki-nem-tudja-fizetni-a-szamlakat/

Nyugati árak, nyugati bérek nélkül; egy év alatt kiábrándultak az EU-csatlakozásból

Ukrán közvéleménykutató-intézetek legfrissebb mérései szerint az elmúlt egy év során 15%-al csökkent azok száma, akik az ország Európai Uniós csatlakozását támogatják.
Konstantin Bondarenko, az Ukrainszkaja Politika intézet igazgatója a Veszti ukrán hírügynökségnek nyilatkozott egy a közelmúltban végzett kutatásról, ami kimutatta, hogy egy év alatt drasztikusan csökkent az ország EU-csatlakozását támogatók száma. A Razumkov Center bevonásával végzett közös kutatás szerint idén 57%-ról 51%-ra csökkent az uniós csatlakozást támogatók aránya, pedig a kijevi puccs idején még megközelítőleg a lakosság kétharmada támogatta volna a Nyugathoz közeledést. Mostanra a lakosság többsége a hétköznapokban megtapasztalta az átmenet velejáróit – európai árak, európai bérek nélkül -, és emiatt inkább nem kérnek belőle.
Bondarenko szerint az EuroMajdan idején az ellenzék elhitette az emberekkel, hogy rövid úton nagy eredmények várhatóak, emiatt a lakosság elfogadta a kormányváltást, és nagy reményeket táplált a nyugatbarát kormány politikájához. Az emberek a korrupció elleni hatékony fellépésre számítottak, de a kormányváltás után csak politikai leszámolások történtek;
a korrupció elleni harcot riválisaik eltávolítására felhasználó oligarchák még gazdagabbak lettek, és az új rendszerben a korrupció nagyobb méreteket öltött, mint korábban valaha.
Bondarenko szerint az ukrán társadalom többsége most jutott el arra a pontra, ahol a túl magas elvárásokból épült illúziók összeomlanak. Ez a változás azt jelenti, hogy a nyugatbarát kormány lakossági támogatása minimálisra csökkenhet, aminek idén télen egy újabb gázválság adhat végső lökést.

http://hidfo.ru/2015/08/nyugati-arak-nyugati-berek-nelkul-egy-ev-alatt-kiabrandultak-az-eu-csatlakozasbol/

Határ menti járőrszolgálatot kezd a lengyel szélsőjobboldal

A Falanga lengyel szélsőjobboldali szervezet állandó járőrszolgálatot szervez a lengyel-ukrán határon, hogy megakadályozza a Jobb Szektor beszivárgását Lengyelország területére.
A szervezet a járőrszolgálat megkezdését azzal indokolja, hogy a lengyel közéletben szakértők is a Jobb Szektor beszivárgásának lehetőségéről beszélnek, mióta a szervezet néhány tagját terroristává nyilvánították, és Kárpátalján kitörtek a bekerített területről. A Jobb Szektor terroristává nyilvánított tagjai eleinte a kárpátaljai erdőkben rejtőztek el, és lengyel biztonságpolitikai szakértők annak lehetőségéről beszélnek, hogy mivel a körözött személyek el akarnak menekülni az ukrán igazságszolgáltatás elől, ennek legegyszerűbb módja, hogy átszivárognak a határon egy szomszédos ország területére.
A lengyel közéleti vita szerint igen alacsony a valószínűsége annak, hogy a Jobb Szektor tagjai Magyarországon jelennének meg. Lengyelországban viszont vannak szövetségeseik, emiatt felmerül annak lehetősége, hogy amennyiben a hegyeken keresztül átjutnak az országhatáron, belföldi radikális szervezetek bújtatni fogják az ukrán terroristákat.
A Falanga önkéntesei korábban részt vettek a Donbassz régióban zajló harcokban. Bizonyos mértékben a Jobb Szektor képzettségének, lehetőségeinek és gyengéinek is tudatában vannak, hiszen már kerültek szembe a fronton a Jobb Szektor tagjaiból szerveződött alakulatokkal. A Falanga támogatja Lengyelország kilépését az Európai Unióból, nem ismerik el se a kijevi kormányt, se az ukrán szélsőséges szervezetek hatalmi törekvéseit, és történelmi okokból nem támogatják az ukrán terroristák élve elfogását sem.


http://hidfo.ru/2015/08/hatar-menti-jarorszolgalatot-kezd-a-lengyel-szelsojobboldal/

Halnak a civilek Donbasszban!

szobabelső
Donbassz mára virradó éjszakája nyugtalanabb volt, mint az előző. Szinte a frontvonal teljes hosszában voltak kisebb-nagyobb összecsapások, de leginkább a latortüzérség aktivitása volt a jellemző.
Hmelnyickijt (nem a régióközpontról van szó, hanem a hasonló nevő faluról) és Krasznyij Pertyizant valamivel éjfél után kezdte ágyúzni a valcmanista latortüzérség. Nem sokkal később összecsapások kezdődtek. Három órakor aztán a martalócok “Grad” vetőgépeket is bevetettek Verhnyetrojeckojéból Krasznyij Partyizan ellen.
Hajnali fél négykor Novobahmutkát is elkezdték ágyúzni a valcmanisták.
Pervomajszkot tegnap délután négy órától kezdve folyamatosan ágyúzzák a martalócok.
Gorlovkát éjfél óta bombázták/bombázzák a martalócok. Dzserzsinszkből, Artyemovszkból és Otradovkából ontották/ontják a rakéta és gránátesőt Gorlovkára. Ismét belehalt a tüzérterrorba legalább féltucat gorlovkai civil.

Sirokaja Balkaágyúzását már tegnap este negyed hétkor elkezdte a pribékhad tüzérsége.
Troickojéból este nyolc körül kezdték ágyúzni Novgorodot Valcman bérgyilkosai.
Jaszinovataját szorgosan bombázza este hét óra óta Avgyejevka irányából a martalóctüzérség. A városban négy civil esett áldozatul a valcmanista tüzérterrornak.
Mára virradóan a latorhorda a Marjinyka általuk uralt keskeny északnyugati sávjában lévő kórházat kiürítette. A gyerekbetegekért a szülők mentek-mennek, míg a felnőtt-mozgásképes-betegek saját lábukon voltak kénytelenek elhagyni a kórházat, és botorkáltak a népköztársaságiak állásai felé. Szerencsére értesítették a DNR-t az akcióról, és a kórház evakuálása “problémamentesen” zajlott-zajlik most is.
Kijev tegnap késő délután rémülten jelentette a Mariupol ellen megindított népköztársasági tankrohamot, amit Sirokino térségében megpróbáltak föltartóztatni, és tankcsata alakult ki. A DNR viszont jelentette, hogy ők nem tudnak semmiféle tankcsatáról-és hogy nem is indítottak semmiféle akciót. Ám mindezzel együtt is “fálámi fán”!-mert Igor Moszijcsuk rémülten makogta, hogy “rengeteg tengerészgyalogosunk odaveszett!” Moszijcsuk a Ljasko-féle csürhe jelese.
Moszkvában tegnap bejelentette a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma: augusztus folyamén négy újabb “gumkonvoj” éerkezik Donbasszba, valamivel több mint ötszáz kamionnyi humanitárius segítséggel.
https://balrad.wordpress.com/2015/08/10/halnak-a-civilek-donbasszban/



A demilitarizált (van ilyen!) Novolaszpát ma reggel rohammal bevette a valcmani latorhad 72. dandárja. A Minszk 2.0 aláírása óta ez az első eset, hogy valamelyik fél bevonult egy-a pufferzónában fekvő donbasszi településre.

novol
A DNR fölháborodottan tiltakozott ma délelőtt a minszki megállapodás ilyen rendkívül súlyos megsértése miatt.
Aztán rájöhettek, hogy tiltakozással sokra nem mennek. Inkább tenni kell. A közeli Sztaroignatovkából átrándultak néhányan, és “rábeszélték” a jobbszektorosokkal földúsított brigantibandát, hogy távozzanak!
Legfőképpen a jobbszektorosok makrancoskodtak! Végülis helyi idő szerint fél tízre belátták, hogy a népköztársaságiaknak nyomósabb érveik vannak. Vélhetőleg Caporaléknak rossz közérzetük lesz, ha a mostani kánikulában nyugati szellő fog fújdogálni. (Hacsak a népköztársaságiak el nem földelik a tucatnyi latorhullát.)
https://balrad.wordpress.com/2015/08/10/uj-het-kezdodott-donbasszban/

Erdogan szelet vetett a Kurd Munkáspárt elleni hadjárat elindításával, amit az Iszlám Állam elleni fegyveres fellépés ürügyén véghezvitt.

Robbantottak az isztambuli rendőrségnél, lövöldöztek az amerikai konzulátusnál

A robbantásban hárman vesztették életüket. Közben ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak az isztambuli amerikai konzulátusnál.
Robbantottak egy isztambuli rendőrségi épület ellen, a támadásban hárman meghaltak, többen megsérültek. A Sultanbeyli negyedben taálható kétemeletes épület kigyulladt és súlyosan megrongálódott. A Dogan hírügynökség beszámolója szerint a detonáció megrongált több szomszédos házat és mintegy húsz, a közelben parkoló gépkocsit is.
iszt
Egyelőre senki sem vállalta magára a merényletet, a támadást azonban egy olyan időszakban követték el, amikor kiújultak az összecsapások a török biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei között.
A Hürriyet című napilap szerint a rendőrségi épület közelében összegyűlt emberek a PKK elleni jelszavakat skandáltak. (Majdanista forgatókönyv! Csakis a kommunisták lehettek! B-R)
A robbantás mögött ugyanakkor iszlám szélsőségesek is állhatnak, miután Törökország hosszas vonakodás után – a 32 halálos áldozatot követelő suruci merénylet hatására – július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szervezetének szíriai állásai ellen, és beleegyezett abba, hogy amerikai harci gépek az Iszlám Állam erői elleni csapásokhoz használhassák a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot.
Robbantottak az amerikai konzulátusnál
Ismeretlen fegyveresek hétfő reggel tüzet nyitottak az isztambuli amerikai konzulátus épületénél – írja a BBC. A rendőrség visszalőtt a fegyveresekre, a támadóknak azonban sikerült elmenekülniük a helyszínről. Sérültekről egyelőre nincsenek információk.
(MTI)