Joseph
Dunford tábornok az amerikai hadsereg Vezérkari Főnöki Tanácsának
elnöke múlt héten arról nyilatkozott, hogy a Daesh (Iszlám Állam)
terrorszervezet líbiai terjeszkedésének megakadályozására Washington
elkezdte egy csapásmérő katonai művelet előkészületeit, és a végső
tervről – amely magába foglalná brit, francia és olasz erők bevetését
is – heteken belül döntés fog születni. A 2011-ben a
Líbiát a káoszba taszító hadművelet előkészítéséhez és megindításához
négy nap kellett, 2016-ban ugyanez több hetet, esetleg hónapot venne
majd igénybe a hivatalos kommunikáció alapján.
A líbiai
kormány részéről a választ Ahmed Mateeq miniszterelnök helyettes, a
formálisan felálló egységkormányzat tagja adta meg: “Ez egy nagyon érzékeny téma a líbiaiak számára, és inkább magunk felügyeljük az ország területét”.
Mateeq a brit részről tervezett 1000 fős kontingens felajánlásával
kapcsolatban nyilatkozott, de reagálása Dunford amerikai tábornok
nyilatkozata után történt közvetlenül, és így arra adott válasznak
tekinthető.
Az
Egyesült Államok az iraki és szíriai műveletekhez a NATO tagországok
részéről AWACS légtérellenőrző repülőegységeket kért a NATO központi
titkárságán keresztül. Eddig ezek az egységek az őket hadrendbe állító
országokkal kötött kétoldalú megállapodások alapján Washingtonnal
koalíciós egyezmény keretében, tehát nem a NATO keretein belül, hanem
az USA-val közvetlenül együttműködve hajtottak végre
légtértevékenységet Irak és Szíria egy része felett.
Most
Washington hirtelen a kétoldalú koalíciós keretek közül a NATO
kollektív szervezeti együttműködési alapjaira helyezné át a hadműveleti
tevékenységek összehangolását. Ez nem más mint a NATO nagyfokú
újraaktiválására tett kísérlet. Az amerikai vezetés a szervezet
tagjainak harckészség-hajlandóságát igyekszik felmérni a líbiai bevetés
lehetőségének megtervezésére, mert az USA hadseregét, csakúgy mint
Nagy-Britanniát és a 2011-es hadművelet francia és olasz résztvevőit a
jelenlegi két oldalra szakadt líbiai vezetés egyike sem óhajtja látni az
ország területén. Egy ilyen műveletet végrehajtását ezért az Egyesült
Államok egymaga nem tudja felvállalni, mert fegyveres erőinek
kapacitási szűkössége az előre várható erős ellenállás, és a műveleti
tényezők bizonytalansági faktorainak nagysága miatt veszélyes helyzetbe
sodorhatja az USA egyéb térségekben tervezett akcióit. Washington a
haditechnikai modernizáció ütemezése terén bekövetkezett lépéshátránya
miatt küzd kapacitási problémákkal. A fejlesztési programok ütemtervi
csúszásai, kivitelezési hatásfokuk alacsony szintje, és a rendelkezésre
álló költségforrások eddigi átgondolatlan felhasználása a védelmi
költségvetés csökkentését teszik szükségessé. Az Egyesült Államok
védelempolitikai döntéshozói ezért az átszervezésekkel együtt
kénytelenek a fegyveres erők létszámát is jelentősen csökkenteni. Ez a
kapacitáscsökkentés a nagyhatalmi szint védelmi minőségének minimuma alá
tolja a szükséges erők összlétszámát és eszközállományát. Ez a védelmi
minőség két egyidejű konfliktusban való részvételre elégséges
stratégiai erőtartalékot tételez fel, ami USA hadseregének szerkezeti
felépítésében minimum 50 dandárszintű-harccsoportot (BCT) jelent. Ezzel
szemben jelenleg 32 ilyen harccsoport áll Washington rendelkezésére, és
a szenátus további leépítést tervez forráshiány miatt. Ezért az USA fizikálisan nem tudja vállalni a több térségi konfliktusban való egyidejű szárazföldi részvételt.
Azonban az általa előidézett geopolitikai helyzet olyan
kötelezettségbe kényszeríti az Egyesült Államok vezetését, melyben több
ilyen konfliktusban kéne egyszerre fellépnie. Katonai értelemben
Líbiát is beleértve három ilyen szárazföldi regionális háború zajlik:
Líbia, Jemen, szír-iraki térség – két másik, jelenleg harci
cselekmények nélküli zóna pedig megelőző csoportosítást igényel: ukrán
és kelet-európai térség, Koreai-félsziget.
Az
amerikai döntéshozók ebben a helyzetben a NATO szövetségi kereteit
kihasználva más tagállamok bevonásával küszöbölnék ki az USA
haderejében jelentkező stratégiai kapacitáshiányt, és ez a líbiai
beavatkozás kérdésére is érvényes. A katonai szövetség rendjének
fellazulása a nemzetközi geopolitikai kapcsolati rendszerforma
multipoláris világrend irányába alakulásával, és az ebbe az átalakulásba
be nem illeszthető agresszív expanziós jellegű és szervezeti célként
értelmezett politika megnyilvánulása miatt azonban igen gyorsan
következett be. A líbiai műveletek kérdésében a lazább kötődést
kihasználva pillanatnyilag Olaszország abszolút kívülálló álláspontra
helyezkedett. A 4000 olasz katona bevonása így kérdésessé válik, és a
szárazföldi csapatok vázát alkotó tervezett olasz formáció hiánya az
egész művelet elindítását kérdésessé teheti. Eközben az USA már nem tud
stratégiai katonai kapacitásszintjének egyensúlyi veszélyeztetése
nélkül további súlyozott szerepet vállalni az akcióban. Ez ugyanarra a
hazárdjátékra késztetné Washingtont, mint amelybe a Hitler vezette
Németország bukott bele a II. világháborúban. Amennyiben a NATO
tagállamok erős országai nem vállalják együttesen az USA geopolitikai
céljainak további fegyveres támogatását, akkor az amerikai
hegemónia-korszak intenzív hanyatlásának leszünk szemtanúi.http://www.hidfo.ru/2016/01/az-egyesult-allamok-tanacstalan-libiat-illetoen/