2023. szeptember 30., szombat

Nemzetközi jogi adalékok Ukrajna jövőbeli státuszához

Kedves Olvasónk!

Az ukrajnai konfliktus politikai rendezésével kapcsolatban új nemzetközi jogi szempontok kerültek előtérbe. Egy ENSZ nyilatkozat a népek önrendelkezése és a területi integritáshoz való jog viszonyáról szól, a másik az ukrán függetlenségi nyilatkozatban szereplő semlegességről.

A Magyar Békekör úgy véli, mindkettőnek szerepe lesz Ukrajna jövőbeli státuszának meghatározása szempontjából.

Az 1970. évi ENSZ-nyilatkozat az államok közötti baráti kapcsolatokra és együttműködésre vonatkozó nemzetközi jog elveiről rögzíti, hogy a területi integritás tiszteletben tartásának elve alkalmazandó „azokra az államokra, amelyek tevékenységük során betartják az egyenlőség elvét, a népek jogait és önrendelkezését, következésképpen kormányaik képviselik az adott területen élő összes embert.” (A nyilatkozatból következik, hogy az egyenlőség be nem tartása, a népek jogainak és önrendelkezésének tiszteletben nem tartása esetén az érintett állam nem jogosult területi integritásának tiszteletben tartására, tekintve, hogy kormánya nem képviseli a területén élő összes embert – a szerk. megj.)

  • 1990. július 16: Ukrajna parlamentje kikiáltotta az ország szuverenitását, és alkotmányba foglalta semlegességét. Az alkotmány IX. cikke szerint  „Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság ünnepélyesen kinyilvánítja azon szándékát, hogy tartósan semleges állammá váljon, mely nem vesz részt katonai blokkokban, és betartja az atommentesség három alapelvét: nem fogad el, nem gyárt, és nem vásárol nukleáris fegyvert.”

https://bekekor.wordpress.com/2023/09/30/nemzetkozi-jogi-adalekok-ukrajna-jovobeli-statuszahoz/

Van kivetnivaló

Jönnek a katonakorú agysebészek nők és gyerek nélkül

Egymást követő megrendezett katasztrófák

Egy új vallás létrehozója

Hogyan takarította el Izland az állam maffiát

2023. szeptember 29., péntek

Neil Oliver: Megbocsáthatatlan

Forrás: Neil Oliver @ YouTube
Neil Oliver: ‘…unforgivable!’
https://youtu.be/Ne0KV_8NgXg

Az USA komolyan védi a határait

Hogyan lesz az emberből humanoid

Nem az emberélet, hanem csak a profit számít

Hossó Andrea: Népességcsökkenés (2014)

Dr. Tamási József tárgyalása Sajnos kevés ilyen orvos van akiben még van gerinc és kitart az igaza mellett

A végleges rabszolgásításunk percről percre közelít

2023. szeptember 28., csütörtök

Ladóczki Éva: DURVUL A HELYZET. HA A ZOONÓZIST EMLEGETIK, ÉS A MAGAS MUTÁCIÓS FAKTORT, AKKOR A H5N1, VAGY A SPANYOL NÁTHA 2.0. TŰNIK VALÓSZÍNŰNEK.

 

Előzmény
Az Egyesült Államok létrehozta a Nemzeti Biológiai Védelmi Programot (NBD), amely olyan országokat foglal magában, mint Ukrajna, Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Kazahsztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán.
2013-ban egyedül Ukrajnában az Egyesült Államok laboratóriumokat hozott létre Vinnyicában, Ternopilben, Ungváron, Kijevben, Dnyipropetrovszkban, Szimferopolban, Herszonban, Lvivben és Luganszkban, stb, összesen 30 helyen.
A Pentagon által finanszírozott laboratóriumokban horror kísérletek zajlottak, amelynek kísérleti alanyai sokszor az ukrán lakosság volt.

Az első kísérleteket a botrányairól elhíresült Baxter International Inc. egy amerikai multinacionális egészségügyi vállalat végezte.
A Baxter “véletlenül” élő madárinfluenzát és szezonális influenzát is tartalmazó oltóanyagot küldött világszerte több laboratóriumba. Meg kell jegyezni, hogy Baxter már elkövetett ehhez hasonló hibát . A Baxter által gyártott vérkészítmények egykor HIV-t tartalmaztak . Több ezer hemofíliás halt meg emiatt, és sokan megfertőzték házastársukat.

Nagy valószínűséggel a Baxter hozta létre Ukrajnában a H5N1-nek nevezett bilológiai fegyvert.
De nem csak ezt, hanem újraaktiválták a spanyol náthát is.
A vezető tudós Moshe professzor felhívott egy rádióállomást,amelyet a Republic Broadcasting sugárzott, és azt állítja magáról, hogy mikrobiológus, aki bizonyítékot akart szolgáltatni az államügyésznek a szennyezett H1N1 sertésinfluenza elleni vakcinák gyártásával kapcsolatban.
Azt mondta, hogy Baxter ukrán laboratóriuma valójában egy oltóanyagnak álcázott biofegyvert gyárt.
Azt állította, hogy a vakcina egy adjuvánst (adalékanyagot) tartalmazott, amelyet az immunrendszer gyengítésére terveztek, és az 1918-as spanyolnátha világjárványért felelős vírus RNS-ét replikálta, ami globális betegségeket és tömeges halált okoz.
Ezt követően Joseph Moshe-t letartóztatták, a kísérleteket pedig átadták az Észak-Karolinai Capell Hillnek.
https://archives.infowars.com/why-does-pentagon-need-laboratories-in-ukraine/

Ez persze önmagában semmit nem bizonyít, de most jön a lényeg:
„Fauci csapata részt vesz a spanyolnátha vírus halálos verziójának létrehozására irányuló kutatásban:
Az egyesült államokbeli és kanadai tudósok Dr. Anthony Fauci Országos Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének támogatásával feltámasztották a spanyol influenza vírusát fordított genetikával (dr. Ralph Baric), azzal érvelve, hogy a vírus veszélyesebb változatát kell készítenünk, hogy jobb vakcinákat tudjunk készíteni. azért – bár a spanyolnátha már nem létezik a természetben.”
( Ez igazán szép tőle, hogy elismerte, hogy ez természetben nem található, vagyis egy mesterségesen létrehozott patogén)

A spanyol nátha feltámasztásának módszere:
„… Az A/South Carolina/1918 influenzavírust (H1N1) fordított genetika hozta létre, és a Nemzeti Mikrobiológiai Laboratóriumban (NML) 4-es biológiai biztonsági szintű (BSL-4) zárt környezetben kezelték.

„Az 1918-as influenzavírus-szegmensek szekvenciái a GenBank DQ208309, DQ208310, DQ208311, AF117241, AY744935, AF250356, AY130763 és 38AF3632 számon jelentett adatokon alapultak.

„Az 1918-as influenzavírust Madin-Darby kutyavese… sejtekkel tenyésztették. Az MDCK sejteket minimális esszenciális tápközegben növesztettük… 5% magzati szarvasmarha szérummal… és 1 L-glutaminnal kiegészítve…

„Passage 2 (P2) vírus törzsanyagot állítottunk elő 0,1% szarvasmarha szérumalbuminnal (BSA) … 1 L-glutaminnal és 1 mg/ml N-tozil-L-fenilalanin klórmetil-ketonnal (TPCK) kezelt tripszinnel kiegészített MEM felhasználásával…

„Ezt az állományt állatok beoltására használták. Az egér 50%-os letális dózisát (MLD50) ennél az állománynál korábban 103,2 PFU-nak határoztuk meg; ezt az értéket az állomány makákófertőzésre történő felhasználása előtt megerősítették.
https://childrenshealthdefense.org/defender/fauci-deadly-spanish-flu-virus-cola/

A Baxter folyamatos botrányai miatt kénytelen volt kivonulni több üzletból, köztük a vakcinapiacról is. A vakcinaprofilt ki vette át? Bingó! A Pfizer, 2014-ben. Érdemes átfutni a bűnlistáját a Baxternek is, és a Pfizernek is. https://en.wikipedia.org/wiki/Baxter_International https://nikolaosanaximandros.gr/i-istoria-tis-pfizer-gia-tin-apati-kai-tin-diafthora/

A spanyol nátha vérzéses lázat is okozhat súlyos esetben, ennyiben hasonló a Marburghoz.
Ezért az is lehetséges, hogy hatalmas médiaparáztatással azt mondják, hogy MARBURG-vírus támad, hogy mindenki kétségbe essen, és egymást taposva rohanjon a vakcináért, nem tudván, hogy mennyire veszélyes.
A Marburg-vakcina meg van, és halálos, mert a ricin kimutathatatlan mennyiségben van jelen a vakcinában, de az egy héten belül megöli a beoltottat.

Dr. Buttarnak is felmerült a gyanúja, hogy valami olyasmit visznek be a „vakcinákba”, ami valamilyen módon káros hatást vált ki az általuk választott időpontban – például az alvó sejtek az oltottak testében, és arra várnak, hogy egy kiváltó ok felébressze őket.
Az alkatrész – magyarázta Dr. Buttar – egy hidrogél, amely három kórokozót tartalmaz. A hasznos teher felszabadítását az 5G tornyok három 16-18 GHz-es frekvenciájú, egy percig tartó sorozata aktiválja. Dr. Buttar nem tudta, melyik három kórokozó van a rakományban, de azt hallotta, hogy a Marburg vírus az egyik. Tehát, amikor az 5G tornyok küldik ezeket a jeleket, „mindenkitől, aki kapott ezekkel a vakcinákkal és ezekkel az emlékeztetőkkel, hogy kiszabaduljon ez a marburgi vírus” – mondta Dr. Buttar.”
https://expose-news.com/2023/06/02/rashid-buttar-there-is-something-of-a-critical-nature/

Nekem az a véleményem, hogy nem merik az emberekre rászabadítani a Marburgot, a spanyol flu 2-re fogják, hogy az Marburg-vírus. Mert ők a halálos vakcinára utaznak, ennek egyik hatóanyaga a ricin.

Itt a bizonyíték, hogy folytak erre irányuló kísérletek. A jelenlegi státusz: befejezve. És ricint tartalmaz.
https://ichgcp.net/hu/clinical-trials-registry/NCT01846104

A Marburg-vakcina is le van védetve. Tulajdonos nem akárki, az Egyesült Államok Védelmi minisztériuma.
https://patents.google.com/patent/US6517842B1/en
Promóter: Venezuelai agyvelőgyulladásos ló dns-e
Ezek után nincs miről beszélni, hogy miről szól a vakcinázás.

Itt van egy másik Marburg vakcina is, ez is elég különös.
Promóter: SV40 rákkeltő anyag, de ami érdekes, hogy van egy olyan komponense, amiről eddig nem esett szó, a GPATM.
Ez az új technológia, amellyel kijöttek, egy harmadik szálat vezet be: az mRNS üzenetküldő technológián keresztül valójában egy szálat megszakít, és belehelyez egy harmadik szálat, ami hármas hélixet hoz létre.
Lehetséges, hogy ez a COVID-vakcinákban is benne volt, és ez már az ember 2.0, a triplex spirállal.
https://patents.google.com/patent/AU767551B2/en
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC9639329/

https://orvosokatisztanlatasert.hu/gravitas-az-x-betegseg-20-szor-halalosabb-lehet-mint-a-vuhani-virus/

Mit is permeteznek felülről ránk ?

Bíró Éva: Mit csinálnak a tüskefehérjék

Mi is az a Fluorid

A Nagy Retesz

Egy ukrán náci kanadai megünnepléséről Élőhalott Zsebhitler Zelenszkij társaságában

Ottawa, New York, 2023. szeptember 28. csütörtök (MB)

Noha a tudatlanság is szerepet játszhatott benne, a szándékosság sem zárható ki, hogy a liberalizmusára oly büszke Kanada parlamentjében szeptember 22-én, Zelenszkij ukrán elnök jelenlétében óváció közepette ünnepelték meg azt a Jaroszlav Hunkát, aki a II. világháborúban az SS tagjaként harcolt Ukrajna függetlenségéért a Szovjetunió ellen – értékelte a történteket a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

„Hunka ukrán hős volt, tehát Kanada hőse is” – jelentette ki Anthony Rota, Kanada képviselőházának elnöke a képviselők örömujjongása közepette.

A kanadai parlament Tömeggyilkos Népirtó Trudeauval és Hazug Haramia Zelenszkijjel együtt az ukrán függetlenségért vívott harc jelképének minősített egy akkoriban 20 éves, most 98 éves SS-t, aki Kanadába menekült felelősségre vonása elől, állampolgárságot szerezve.

A világra szóló botrányért bocsánatot kért ugyan Kanada miniszterelnöke, Nemzetgyilkos Elitügynök Anthony Rota képviselőházi elnök pedig lemondott, ám Pokolfajzat Fasiszta Zelenszkij egy szóval sem határolódott el a náci megünneplésétől.

A történtek miatt politikai megfigyelők indokoltnak tartják a kérdést: mi a kapcsolat liberálisok és fasiszták között? Vajon puszta véletlennek tekinthető-e, hogy a liberális Kanadában a nácizmus dicsőítésével ünnepeljék Alattomos Képmutató Zelenszkij harcát Oroszország ellen, vagy szándékosan művelték, annak tudatában, hogy a kijevi vezetés pontosan arra törekszik, ami a náciknak annak idején nem sikerült.

Annyi bizonyos, hogy az SS kanadai megünneplése nyomot hagy a lelkekben, és alátámasztja az orosz érveket Ukrajna nácitlanításának szükségességéről – írta a Magyar Békekör tudósítója.+++

Kiadta: Magyar Békekör

 

A fényképen az SS Jaroszlav Hunkát ünneplő Zelenszkij a kanadai parlamentben.

 

Forrás: Neil Oliver @ YouTube
Neil Oliver: ‘…unforgivable!’
https://youtu.be/Ne0KV_8NgXg

A Szentkorona a Római pápa ellensége. Az igazság ellensége a hazugságnak.

Ízek hamisítása

Már rég miénk lehetne Erdély

2023. szeptember 27., szerda

EU DSA: A szabad tájékoztatás végleges felszámolása Kecskére káposztát... az alapjogokat pedig a Nagy Babiloni Szajhára vagy a Tízszarvú Fenevadra.

Forrás: Kla.tv https://www.kla.tv/27084
„Digital Services Act“ – Auslöschung unabhängiger Berichterstattung

Ezek sajnos leszerepeltek

Az Északi Áramlat 2 gázvezeték felrobbantásának ügye az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt

New York, 2023. szeptember 27.

Szerdán egy éve annak, hogy felrobbantották az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 gázvezetéket. Míg Oroszország az elkövetők és megbízóik azonosítását követeli, a nyugati hatalmak igyekeznek eltussolni az ügyet, mely kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.

Geng Su-ang, Kína állandó ENSZ képviselője arra szólított fel, hogy az érdekelt felek működjenek együtt Oroszországgal a szabotázsakció pontos körülményeinek tisztázásában ahelyett, hogy elutasítanák az együttműködést a vezeték első számú érdekeltjével.

„Reméljük, hogy kiderül az igazság, és az elkövetőket bíróság elé állítják” – mondta a kínai nagykövet.

Sergio Franca Danese brazil nagykövet a nyomozás eddigi eredményeinek nyilvánosságra hozását sürgette Dániától, Németországtól és Svédországtól. Úgy véljük, hogy ennek az epizódnak a súlyossága, a nemzetközi békére és biztonságra való egyértelmű veszélye, szükségessé teszi a vizsgálatok legalább előzetes megállapításainak átlátható és időben történő közzétételét – mondta.

Vaszilij Nyebenzija, Oroszország állandó ENSZ képviselője kijelentette: jelek utalnak arra, hogy tisztázás helyett eltussolni próbálják az ügyet, a nyugati hírközlés pedig abszurd állításokkal segít benne. A nagykövet fel is sorolt néhányat ezen abszurd állítások közül: – Oroszország robbantotta fel az orosz vezetéket; – a vezeték fölött jachtozó turisták helyezték el a bombát Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők parancsnokának instrukciói szerint; – a nyugati felderítés értesült Kijev robbantási tervéről, igyekezett róla lebeszélni, de Kijev kitartott mellette, és saját szakállára hajtotta végre az akciót.

Valamennyi verzió lényege, hogy tagadja Washington szerepét a bűn elkövetésében – mondta Nyebenzija, s hozzáfűzte: “Számítunk mindazok támogatására, akik felismerik, hogy bármelyik ország áldozatul eshet egy ilyen támadásnak, ha a bűnt elkövető állam megrészegül a büntetlenségtől”.

A nagykövet szerint „egyre több bizonyíték merül fel a szakértői közösségben arra vonatkozóan, hogy Washington állt az Északi Áramlat vezeték megszakítása mögött, és követte el ezt az önérdek vezérelte felháborító bűncselekményt, hogy megszilárdítsa uralmát Európában, melynek oly nagy szüksége van az orosz energiára”.

Nyebenzija felhívta a figyelmet arra, hogy nem akármilyen eseményről van szó, hanem terrortámadásról a nemzetközi csőhálózat ellen, s hogy a nyugati államok időhúzással próbálják elérni, hogy végül azt mondhassák, oly sok idő telt már el az esemény óta, hogy azt tovább már nem lehet érdemben vizsgálni.+++

 

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2023/02/13/hogyan-robbantotta-fel-amerika-az-eszaki-aramlat-gazvezeteket/

Kiadta: Magyar Békekör

Oroszország ragaszkodik az Északi Áramlat 2 gázvezeték felrobbantásának nemzetközi kivizsgálásához

New York, 2023. szeptember 9. péntek (MB)

Oroszország nyilatkozattervezetet terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé azzal a céllal, hogy a testület terrorcselekményként ítélje el az Északi Áramlat 2 gázvezeték 2022. szeptember 27-én történt felrobbantását, szólítsa fel Dániát, Németországot és Svédországot a nyomozás meggyorsítására, és együttműködésükre az orosz hatóságokkal – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.

Az erről szóló hivatalos tervezetet csütörtökön terjesztették a Biztonsági Tanács elé elnöki nyilatkozat formájában.

A dokumentumban javasolják a BT tagállamainak, hogy a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető cselekedetként bélyegezzék meg a terrorakciót, és foglaljanak állást az ügy minden körülményére kiterjedő hatékony, részrehajlástól mentes, áttekinthető, befogadó és komoly nemzetközi tényfeltárás mellett.

„A Biztonsági Tanács súlyos aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a hivatalos információk hiánya akadályozza a bűncselekményhez kapcsolódó valamennyi tényállás feltárását” – áll az orosz tervezetben.

Az orosz nyomozóhatóság bevonásától elzárkózó nyugati államoknak nehéz lesz kitérniük a BT elnöki állásfoglalásaként előterjesztett dokumentumra adandó válasz elől – jegyezte meg tudósítónk. Valószínűnek tartják, hogy továbbra is időhúzásra játszanak majd azzal a szándékkal, hogy egyszer majd arra hivatkozhassanak, annyi idő telt el, hogy a vizsgálatot nem lehet többé eredményesen folytatni.

Moszkva a nemzetközi törvényekkel összhangban jogosan követeli, hogy fény derüljön, kik robbantották fel az orosz gázvezetéket, és megbüntessék érte az elkövetőket és megbízóikat – írta a Békekör tudósítója.+++

Kiadta: Magyar Békekör

2023. szeptember 26., kedd

ZSENIÁLIS ANYAG a TWITTERRŐL:

“A Big Pharma és az ölebkutyái bűnrészesek voltak a nürnbergi kódex mind a 10 pontjának megsértésében a Covid elleni oltási kampányukkal.

1. Megkaták-e az oltottak „önkéntes, tájékoztatáson alapuló beleegyezését”? -Nem ❌
Hazudtak nekünk, és azt mondták, hogy minden 100%-ban biztonságos.

2. Jó volt az eredmény a társadalom számára? – Nem ❌
NEM állította le az átvitelt, és sokak számára károsnak bizonyult, amíg a többséget csekély mértékben vagy egyáltalán nem veszélyeztetett a Covid.

3. Voltak-e előzetes állatokon végzett kísérletek, és dokumentálták-e a kísérlet elvégzését”? -Nem ❌
Állatkísérleteket végeztek, de az adatok dokumentálásának és a biztonságosság/hatékonyság emberben való bizonyítás hiánya miatt a kísérletek nem relevánsak.

4. „Elkerültek minden szükségtelen testi vagy lelki sérülést”? -Nem❌
A hét minden napján 24 órában propagandának, agymosásnak és kényszernek voltunk kitéve a munkaadók, a média és a kormányzati szervek részéről. Nem is beszélve a vakcina mellékhatásairól.

5. Leállították az esetleges „halálos vagy rokkantsági eljárásokat”? -Nem ❌
Az állami egészségügyi hivatalok a súlyos mellékhatások és az egyre növekvő halálozások ellenére is folytatták a kísérleti oltásokat.
Nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy eltitkolják a VAERS-t, és a közösségi médiában az oltással kapcsolatos sérülésekről szóló híreket.

6. A „kockázat mértéke meghaladta az előnyöket”? -Nem – ❌
Az emberek 99%-át nem fenyegette a SARS-CoV-2 veszélye, és a kísérleti mRNS vakcinák pedig nem akadályozták meg a fertőzést.

7. Felkészültek-e a „sérülés, rokkantság vagy halál távoli lehetőségeinek” megelőzésére? -Nem❌
Az alanyok agymosásban részesültek, és nagyrészt nem tudták, hogy kísérleteztek velük, és nem tudták, hogy sérülés, rokkantság és halál veszélyének vannak kitéve.

8. A kísérleteket csak „tudományosan képzettek” végezték? -Nem ❌
Az mRNS-lövésekkel kapcsolatos tudósokat elhallgattatták, cenzúrázták és megfélemlítették a kormányhivatalok.
A gyógyszerészeti propagandisták arra kényszerítették az alacsonyabb szintű közegészségügyi dolgozókat, hogy olyan oltásokat adjanak be, amelyekről nem ismerték a valós adatokat. Az orvosok nem tudták, hogy az oltások biztonságosak, azt mondták nekik, hogy biztonságosak. Tévedtek.

9. A beoltottakat tájékoztatták-e arról, hogy valós idejű emberkísérletben vesznek részt? -Nem❌
A legtöbben nem tudják, hogy kísérleteznek velük, és még ha tudják is, az mRNS-technológiával olyan maradandó változások történtek a testükön, amelyeket tudomásunk szerint nem lehet visszavonni.

10. Leállították a kísérletet, amikor „veszélyesnek bizonyult”? -Nem ❌
Nemhogy nem álltak meg, folytatták, megduplázták, és visszaéltek a kormány sürgősségi jogkörével, hogy elhallgattassák és cenzúrázzák azokat az amerikai állampolgárokat, akik az mRNS-oltások valós veszélyeiről beszéltek a közösségi médiában.
Lehet, hogy ezt hivatalosan nem fogadják el törvényként, de kormányunk lépései sértik az összes orvosetikai normát, és sértik a bolygó minden szuverén nemzete által elismert alapvető emberi jogokat.
Van Isten, és lesz igazságunk.”
https://twitter.com/WarClandestine/status/1687954475904835584

Ukrajna: kapitulálni vagy megszűnni államként

 

Moszkva, 2023. szeptember 26. kedd (MB)

Ukrajnára az a sors vár, hogy megszűnik államként létezni, ha nem fogadja el az orosz feltételeket, azaz nem kapitulál – jelentette ki az orosz parlament elnöke hétfőn Moszkvában.

Vjacseszlav Volodin azzal érvelt, hogy az ukrán haderő kimerülőben, hiányzik az élőerő utánpótlás, a területek visszaszerzésére indított ellentámadás nem járt sikerrel, a NATO-államok mind kevesebb fegyvert szállítanak Kijevnek, mert látják, hogy nem sokra mennek vele, az ukrán sereg nem tud eredményt felmutatni, ráadásul nekik is fogytán a készletük, és súlyosbodó gazdasági gondokkal, és társadalmi feszültséggel találják szemben magukat.

Történelmi mélypontra süllyedt az amerikai és a nyugat-európai vezetők támogatottsága. A teljesítményüket rosszallók aránya Antikrisztuskövető Sátánfatty Joe Biden amerikai elnök esetében 57 százalékos, kisszarv Emmanuel Macronnál 69, Nemzetgyilkos Pokolfajzat Olaf Scholz német kancellár esetében 72 százalákos. Az Egyesült Államokban és az európai országokban az emberek többsége ellenzi az Ukrajnába irányuló fegyverszállítást.

“Az eurózóna országainak gazdaságai recesszión mennek keresztül. Ukrajna militarizálásának költségei arra kényszerítették Németországot, hogy csökkentse a szegény családoknak folyósított segélyeket. Franciaország csökkentette a segélyezettek számát, a rászorulók már nem kapnak élelmiszercsomagot és gyógyszerköltség-térítést. A nemzetközi ügynökségek leminősítették az Egyesült Államok hosszú távú befektetési besorolását, mivel azzal számolnak, hogy a következő három évben az ország pénzügyi helyzete romlik” – mondta Volodin.

Ami Ukrajnát illeti, lakosságának 53,7%-át veszítette el 2014 óta. Több mint 10,5 millióan menekültek el az országból, további 11,2 millió krími, szevasztopoli, donyecki, luhánszki, zaporozsjei és herszoni lakos pedig úgy döntött úgy, hogy csatlakozik Oroszországhoz.

Mint ismeretes, Oroszország ahhoz a hármas feltételhez kötötte a békekötést Ukrajnával, hogy Ukrajnát nácitlanítsák, demilitarizálják és legyen semleges.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2023/08/10/az-ukrajnai-konfliktus-bekes-rendezesenek-orosz-feltetelei/

Kiadta: Magyar Békekör

Dr. Ronald Weikl: Egyetlen tanulmány sincsen, ami bebizonyítaná, hogy a maszkok védelmet nyújtanak!

Dr. Ronald Weikl:
“Orvosként felfordul a gyomrom, mert tudom, hogy egyetlen olyan tanulmány sincsen, ami tudományosan bebizonyítaná, hogy a maszkok aktívan vagy passzívan védelmet nyújtanak. Viszont több tíz tanulmány van, ami bizonyítja, hogy mennyire veszélyes a maszkhordás.”

Riporter:
“Az egyiket te magad csináltad.”

Dr. Weikl:
“Igen, gyerekekkel végeztünk egyet. Ennél a tanulmánynál láttuk, hogy egy percen belül a CO2 koncentrációja a belélegzett levegőben átlagosan több mint 6-szorosára emelkedett. A gyerekek ezáltal állandó terhelésnek vannak kitéve. Ez az egyik téma. A kevesebb oxigén és a CO2 visszalégzése anyagcserezavarokat okoz. A legrosszabb az egészben, hogy az összes tanulmány azt mutatja, hogy a maszkhordás semmi eredményt nem hoz, különösen egy teljesen új tanulmány az elismert szakfolyóiratban, a “Breath Research”-ben, ami azt mondja, hogy a maszk semmit nem ér és soha többé ne legyen semmiféle ajánlás semmilyen pandémia esetén. És ennek ellenére ezek a korrupt politikusok mégis ezt követelik. Ez sokkoló számomra. És azt kell mondanom az embereknek, hogy kérlek benneteket, emlékezzetek arra, hogy ne tegyetek olyasmit, aminek semmi értelme, csak az egészségeteket veszélyeztetitek. Mindenkinek joga van védeni az egészségét. És ezért azt mondom, hogy emberek, ne engedjétek ezt tenni magatokkal. Pont.”

Riporter:
“Ez lett volna a következő kérdésem, hogy te továbbra is orvosként, apaként és privát emberként is azt kérnéd minden embertől, hogy kérdőjelezzék meg a maszkhordás értelmét?”

Dr. Weikl:
“Természetesen. Az MWGFD-kollégám (Az MWGFD prof. Bhakdi egyesülete), prof. Haditsch még azt is mondja, hogy tulajdonképpen mindenkit egészségügyi szempontból meg kellene vizsgálni, hogy képes-e maszkot hordani. A munkavédelemben korábban ez így is volt. Most meg gyerekeknek ajánlják! Milyen beteg dolog ez!”

Biró Éva

Griga Zsuzsanna: A totális diktatúrának asszisztál a magyar kormány

2023. szeptember 25., hétfő

A Nyavaja-X törjön ki!

Forrás: WION @ YouTube
Gravitas: 'Disease X' could be 20 times deadlier than the Wuhan virus
https://youtu.be/Km1X1Bo_qtI

Az új világrend építői

Az amerikai kormány megakadályozta Tucker Carlsont, hogy interjút készítsen Putyinnal

Genf, 2023. szeptember 25. hétfő (MB)

Az amerikai kormány megakadályozta Tucker Carlson televíziós újságírót abban, hogy interjút készítsen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült a Magyar Békekör tudósítója hétfőn.

A sértett amerikai újságíró a következőket mondta a történtekről a svájci Die Weltwochenak: “Megpróbáltam interjút készíteni Vlagyimir Putyinnal, de az amerikai kormány leállított. Szóval, gondoljon csak bele, mi folyik itt. Az amerikai sajtóban senki sem kelt a védelmemre. Én viszont ragaszkodtam ahhoz, hogy jogunk van hallani, mit mond az orosz vezető az ukrán konfliktusról.”

Nem ez az első eset. Az Egyesült Államok magas rangú tisztviselői évtizedek óta agresszív kísérletet tesznek a sajtó ellenőrzésére. Az újságírók félnek olyat mondani, ami sérti a kormányt irányító embereket – tette hozzá.

A közelmúltban Antikrisztuskövető Tömeggyilkos Orbán Viktorral interjút készítő Tucker Carlson augusztus 27-én fordult interjú-kéréssel Putyin elnökhöz, Margarita Simonjan, az orosz RT Televízió főszerkesztőjén keresztül.

A Békekör tudósítója megjegyezte: az amerikai kormány nem csak Carlson interjúját akadályozta meg Putyinnal, hanem az RT televíziót is betiltották Amerikában és a Washingtonhoz igazodó Nagy Babiloni Szajha-államokban is. Eljárásukkal bizonyították, hogy az amerikai alkotmányban deklarált szólás és véleménynyilvánítási szabadság addig tarthat, amíg hagyják.+++

Kiadta: Magyar Békekör

CIA - 1956 valódi okai

CIVIL AKCIÓTERV: „Gyermekkori oltások veszélyei”

 

Tapasztalt „harcosok” egyben gyakorlatban is kipróbált szakértő segítők gyűltek össze arra, hogy kidolgozzák, milyen módszerekkel és hogyan tudnák megtörni a gyermekeink kötelező oltási rendje során alkalmazott hazai hatósági oltásterrort illetve az ezt „megtagadó” vagy ehhez „szkeptikusan viszonyuló” tehát ellenálló szülőkkel, mint állampolgárokkal szemben alkalmazottjelenlegi abszurd, aránytalanul súlyos retorziókat tartalmazó hatósági eljárásrendet.

Megállapítást nyert, hogy a különböző hatóságok, bíróságok, Alkotmánybíróság ill. nem hatósági, de ezt a szerepet eljátszó állami szervezetek pl. népegészségügyi-, gyámhatósági szervezet „kéz a kézben” –túlkapásokkal- rendszeresen hogyan „terjeszkednek túl” a saját hatáskörükön.

Jól kimutatható, hogy miképp próbálják -jogszerűnek tűnő, de néha nyilvánvalóan jogszerűtlen- „fegyelmező” ill. „kényszerítő” eszközökkel (pl. bírság) az oltás-szkeptikus szülőket rákényszeríteni arra, hogy engedélyezzék gyermekeik beoltását ezekkel a bizonytalan összetételű, súlyos mérgekkel is szennyezett vakcinákkal.

Ezzel a kényszerítéssel számos nemzetközi egyezmény megsértve, mint pl. a 2016-os Európai Unió Alapjogi Chartáját

https://eur-lex.europa.eu/legalcontent/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12016P/TXT..

I. CÍM :  MÉLTÓSÁG

1. Cikk /Az emberi méltóság
Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.
2. Cikk Az élethez való jog
(1) Minden embernek joga van az élethez.
(2) Senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni.
3. Cikk : A személyi sérthetetlenséghez való jog
(1) Mindenkinek joga van a testi és szellemi sérthetetlenséghez.
(2) Az orvostudomány és a biológia területén különösen a következőket kell tiszteletben tartani:

a) az érintett személy szabad és tájékoztatáson alapuló beleegyezése a törvényben megállapított eljárásoknak megfelelően,
b) az eugenikai, különösen az egyedkiválasztást célzó gyakorlat tilalma,
c) az emberi test és részei ekként történő, haszonszerzési célú felhasználásának tilalma,
d) az emberi lények szaporítási célú klónozásának tilalma.

Konszenzusra jutottunk abban, hogy az európai tagállamokban alkalmazott oltási rendek rendkívül heterogének, semmilyen formában nem tükrözik a „járványok nem ismernek határokat” orvosi epidemiológiai alapelvét. Különösen erős a kontraszt Közép-Európában. Ugyanis miközben hazánkban egy kirívóan szigorú kötelező gyermekkori oltási rend van, ezzel szemben a szomszédos Ausztriában ez az oltási rend jóval enyhébb „választható” típusú. Ez orvosi/ járványügyi szempontból sehogyan sem magyarázható.

Megállapítottuk azt, hogy „önmaguktól” e hatalmaskodó állami hatóságok, népegészségügyi szervek nem fognak enyhíteni ezen a mostani extrém, zsaroló, megfélemlítő gyakorlatukon, ezért csakis a civilek, a szülők és szakemberek önvédelmi mozgalma, azaz csakis tömeges „egyéni állampolgári engedetlenségi mozgalom” keretében tudjuk majd csak kikényszeríteni a pozitív elmozdulást, ahogy ez pl. az „otthonszülés” esetében sikeres is volt.

A hazai hatóságok és népegészségügyi szervek és ezek munkatársainak, oltóorvosoknak a figyelmét fel kell hívni arra, hogy tevékenységükkel szándékosan megsértik az EU Alapjogi Charta 3. cikkejét, valamint az egyének jogait, ami az egészségükhöz és a szabad önrendelkezésükhöz kapcsolódik.

Az alábbi civil önvédelmi akciótervet ajánljuk alkalmazni minden szülőnek, aki értesítést kap gyermeke kötelező oltáson való megjelenése ügyben a hatóságoktól (pl. iskolától ill. gyermekorvostól vagy védőnőtől stb.)

1.) Csakis hivatalos, névvel és szervezeti pecséttel ellátott, aláírt, gyermeke számára kitöltött személyes „behívót” fogadjon el a szülő.

2.) Erre válaszolva közölje a szülő írásban, hogy gyermeke hivatalos és törvényes képviselőjeként jelen kíván lenni gyermeke beoltásánál. Olyan nincs, hogy “látatlanban” belenyomjanak  a gyermekébe ( iskolában, gyermekorvosi rendelőben vagy bárhol máshol)  bármilyen injekciót az Ön engedélye nélkül. Ehhez nem járul hozzá !

3.) Vigyen magával egy szemtanút (jogászt) is az oltásra..

4.) Vigyen kettő -előre kinyomatott- kipontozott dokumentumot is. (Felelősségvállalási + Jegyzőkönyv)

5.) Vigye magával –kinyomtatva- az adott, beadásra szánt, vakcina hivatalos gyártói leiratát !!

6.) Első lépés : Tegye fel az alábbi kérdéseket az oltóorvosnak a helyszínen :

  • Tisztában van-e azzal a tisztelt Doktor Úr/Nő, hogy kizárólagos döntési ill. mérlegelési joga van a gyermekem mostani beoltása ügyében ?
  • Ha nincs tisztában ezzel, akkor ismertesse Dr Müller Cecília 2023.tavaszán küldött hivatalos állásfoglalását erről, miszerint az oltóorvos kizárólagos kompetenciája az adott oltás beadása vagy annak halasztása..
  • Idézet : “ a vonatkozó jogszabályi előírás – az egészségügyről szóló 1997.évi CLTV. törvény (a továbbiakban: Eürv) 58. §-a – az oltást beadó orvos kötelességévé teszi a mérlegelést és tiltja az oltás beadását, ha a védőoltásban részesítés a beteg egészségi állapota miatt nem lehetséges, vagy a védőoltás a beteg egészségét vagy meglévő betegségét várhatóan károsan befolyásolná. “
  • Fenti kötelessége fényében kérdezze meg azt az oltóorvostól, hogy tudja-e azt, hogy a most beadásra szánt vakcina milyen összetevőket tartalmaz? Ha tudja, sorolja fel..
  • Ha nem tudja, akkor Ön olvassa fel ezt neki. Külön emelje ki az összetevők ill. un. adjuvánsok között a több keresztes mérgek neveit. Sorolja fel a gyártó által is közzétett súlyos mellékhatások veszélyességi listáját, súlyos egészségkárosodások nevét és várható esélyét.
  • Hivatkozzon arra, hogy egy Algopyrin tabletta vásárlása esetén is kap egy hosszú leírást a dobozban az adott “gyógy”-szer mellékhatásairól, esetleges egészségkárosító hatásairól.
  • Akkor miért nem kap Ön, mint szülő ugyanilyen tájékoztatást -írásban- a gyermekének beadandó vakcina veszélyeiről, mellékhatásairól ?
  • Mi a garancia arra, hogy az adott vakcina ampulla nem tartalmaz-e szennyező anyagot is, oda nem való pl. nehézfémet, alumíniumot, DNS fragmentumokat ? Kérjen erre is írásos termékleírást, bizonyítékot.

7.) Második lépés : A fentiek ismertetése  után szólítsa fel az oltóorvost, hogy az oltás beadása előtt írja alá a csatolt Felelősségvállalási Nyilatkozatot.

8.) Ha és amennyiben az oltóorvos ezt megtagadja, tehát ha nem akarja aláírni a fenti dokumentumot, akkor kérje meg :

  • adja írásban erről az “ügyről” a szakmai állásfoglalását,
  • vagy mondja bele e “szakvéleményét” az Ön telefonja magnójába.

9.) Tárgyi bizonyíték: Ha mégis beadják a gyermekének az adott -kötelező- vakcinát, akkor (fenti aggályok miatt) kérje el az üres vakcina ampullát az oltóorvostól (ami nyomokban tartalmazza még az anyagot) Tegye azt be a hűtőjébe, egy zárt dobozban, felcímkézve..

(majd megadjuk -később- annak a labornak a címét, ahová ezt postázni kell..)

10.) Harmadik lépés : Ha fentiek alapján az oltóorvos „eláll” az Ön gyermekének beoltásától, akkor vegye elő a kettes számú Jegyzőkönyv nyomtatványt, amit a jelenlevőkkel töltessen ki és írassa alá, miszerint :

  • a szülő a behívóra megjelent,
  • de a körülmények megismerése hatására az oltóorvos elállt a gyermeke beoltásától
  • az oltás tehát nem a szülő „nem együttműködő” magatartása miatt halasztódott, hanem az oltóorvos kizárólagos személyes mérlegelési jogából eredően
  • deklarálja azt is a szülő, hogy a megfelelő tájékoztatás és teljes körű állami vagy népegészségügyi vagy oltóorvosi felelősségvállalás esetén a gyermeke –későbbi- kötelező oltása elől nem zárkózik el.

11.) A kitöltött és aláírt dokumentumokat + hangfelvételt a szülő vigye magával és archiválja.


Plusz1: Keressen az Ön közelében egy homeopatikus gyermekorvost, aki oltás-kivezetéssel is foglalkozik.. Aki olyan “nozodákat” tud adni a kicsinek, ami az oltás egészségkárosító hatásait  csökkenti..

Ezután az első „találkozó” után várni kell a hatóságok válaszreakciójára, ami nem fog elmaradni.

Ahány megye, annyi variáció van. Hamarosan érkezni fog a „pót-oltás” behívója, annak időpontjával, és új helyszínével..  Erre (is) el kell menni a fent ismertetett „felállásban” és kinyomtatott papírokkal.

Feltehetően a második oltási kísérlet is meghiúsul majd, ha a fenti „táncrendet” a szülő végigviszi.

A hatóságok ilyenkor az ANTSZ népegészségügyi oltási jelzési rendszere keretében értesítik az ANTSZ illetékes népegészségügyi szakigazgatási utódszerveit, az adott gyermek „elmaradt” kötelező oltásáról, ami egy polgári szabálysértési eljárás kezdeményezését jelenti. Ennek mondvacsinált indoka : „kiskorú veszélyeztetése” (Kérdésem : ki veszélyeztet, kit és mivel ?)

Jelzem : Az adott gyermeke ügye kapcsán kiértesített népegészségügyi szervek, így a családsegítő szolgálat valamint gyámhatóság, a megtévesztő neve ellenére NEM HATÓSÁG !

Itt tehát egy polgárjogi szabálysértési eljárás indul a szülő/ kontra/ népegészségügyi szerv között. A népegészségügynek tehát egy szabálysértési eljárást kell lefolytatniuk, amihez a családsegítő szolgálatot vehetik igénybe.

Fontos : A szülő teljes körűen és segítően működjön együtt ezzel a családsegítő szolgálattal !!

A családsegítő szolgálat helyszíni szemléjén legyen jelen a szülő mellett a jogi képviselője is és kötelezzék a családsegítő munkatársát, hogy a tényállást helyszíni jegyzőkönyvben rögzítse ..és azt a  felek hitelesítsék, azaz írják is alá. Ebből 1 pld a szülőnél maradjon.. Ehhez viszont ragaszkodjanak..

A polgárjogi szabálysértési eljárás keretében magánszemélyt (szülőt) a népegészségügy un. „egészségügyi bírsággal” nem sújthat. Ez szabályellenes.

Sőt többszöri alkalommal –azonos indokkal- egymás után több bírság nem vethető ki !!

Ugyanakkor ebbe a két fél közötti polgárjogi eljárásba egy HARMADIK FÉL pl. a gyámhatóság nem avatkozhat be. Tehát nem léphet be ide a gyámhatóság, mint hatósági szerv.

Ha ez mégis megtörténik, akkor büntető feljelentéssel kell élni az ügyészség felé e törvénytelenség, azaz a szülő/népeü. közötti polgárjogi ügyben.. egy harmadik fél beavatkozása ellen ( gyámhatóság ).

Ezt a személyes harcot minden érintett családnak végig kell vinni, mert „aki időt nyer, az életet nyer”..

2023. 09. 25.

2023. szeptember 24., vasárnap

Lavrov: Ukrajna alkotmánya semlegességet ír elő

 

New York, 2023. szeptember 24. vasárnap (MB)

Oroszország azzal a feltétellel hajlandó tiszteletben tartani Ukrajna területi integritását, ha maga Ukrajna is tiszteletben tartja a saját függetlenségi nyilatkozatában rögzített feltételeket, legfőképpen azt, hogy semleges ország legyen, és nem csatlakozik egyetlen katonai szövetséghez sem – foglalta össze Lavrov orosz külügyminiszter ENSZ-beszédének legfontosabb elemét a Magyar Békekör tudósítója vasárnap.

A világszervezet Közgyűlésének 78. ülésszakán szombaton elhangzott beszédében további feltételként említette az Ukrajnában élő népek, nemzetiségek, nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, önrendelkezésük elismerését, összhangban az ukrán függetlenségi nyilatkozatban rögzítettekkel.

A Békekör tudósítója idézte Lavrovnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában szeptember 20-án elhangzott beszédét, melyben az orosz külügyminiszter azért vonta kétségbe Ukrajna területi integritáshoz való jogát, mert a kijevi vezetés nem biztosítja az Ukrajnában élő népek önrendelkezési jogát. „Az ENSZ Alapokmányával összhangban egyhangúlag elfogadott, az államok közötti baráti kapcsolatokra és együttműködésre vonatkozó nemzetközi jog elveiről szóló 1970. évi ENSZ-nyilatkozat rögzíti, hogy a területi integritás tiszteletben tartásának elve alkalmazandó ’azokra az államokra, amelyek tevékenységük során betartják az egyenlőség elvét, a népek jogait és önrendelkezését, következésképpen kormányaik képviselik az adott területen élő összes embert’.”

Az orosz diplomácia vezetője a „hazugság birodalmának” nevezte a Nyugatot. Azt mondta róla, hogy szemrebbenés nélkül megszegi ígéreteit, vállalt kötelezettségeit, írásban rögzített jogilag kötelező nemzetközi megállapodásokat. „Teszik ezt azok, akik felsőbbrendűségük tudatában lenéznek másokat” – jellemezte a Nyugat erkölcsi állapotát.

Lavrov így folytatta: “Egy új világrend születik a szemünk láttára. A jövő a globális gazdagság igazságosabb elosztását követelő, a civilizációnk sokszínűséget hirdető globális többség, valamint azon kevesek közötti szembenállás folyamatában formálódik, akik újragyarmatosító leigázási módszereket alkalmaznak, hogy mentsék röpke dominanciájukat. Napjainkban az emberiség megint válaszút elé került, mint már oly sokszor korábban. Csak rajtunk múlik, meg tudjuk-e akadályozni, hogy az események nagy háborúba torkolljanak, és összeomoljanak azok a nemzetközi együttműködési mechanizmusok, amelyeket elődeink nemzedékei megalkottak”.

„Azzal, hogy fegyverrel és információval látják el Ukrajnát, a nyugati országok valójában háborút folytatnak Oroszország ellen. Ukránok kezével és testével harcolnak ellenünk. Nevezd, ahogy akarod, de ellenünk harcolnak, közvetlenül ellenünk. Mi hibrid háborúnak hívjuk, de ez nem változtat a lényegen. Le akarják győzni Oroszországot, a csatamezőn akarják eldönteni, hogy a jövő kié legyen. Ha a csatamezőt választják, ám legyen a csatamező” – folytatta.

A békekötésről azt mondta, hogy Oroszország kész tárgyalni Ukrajnáról, de fegyvernyugvásba többé nem megy bele, mert a Nyugat visszaélt vele, és Ukrajna felfegyverezésére használta ki.

Kivitelezhetetlennek minősítette Fasiszta Tömeggyilkos Zelenszkij ukrán elnök béketervét, mert – mint már értésre adta – Kijevnek nincs joga a területi integritáshoz az Ukrajnában élő népekkel, nemzetiségekkel és nemzeti kisebbségekkel szemben tanúsított bánásmódja miatt.

A gabona-megállapodásról szólva tudatta: amint teljesülnek a megállapodásban foglalt orosz feltételek, azon nyomban folytatódhat a gabonakivitel. Nemzetgyilkos Sátánfatty Guterres ENSZ-főtitkár megállapodási javaslatáról Lavrov azt mondta, hogy nem elfogadható, mert nem valósítható meg. „Egyelőre még nem kaptunk komoly választ követeléseinkre” – jelezte az orosz külügyminiszter.

A dél-kaukázusi Hegyi-Karabahban (Nagorno-Karabah) zajló konfliktusról szólva Lavrov kijelentette: „Örményország népe Oroszországgal és más baráti országokkal köti össze történelmét, nem pedig azokkal, akik az óceán túloldaláról érkeznek”. Értésre adta, hogy az USA és szövetségesei megpróbálnak éket verni Örményország és Oroszország közé.

A beszédét követő sajtótájékoztatón megkérdezték Lavrovtól, mit csinál az ENSZ Közgyűlésén. A kérdésre Lavrov így válaszolt: az orosz delegáció több mint 30 találkozót tartott az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Vannak új és ígéretes projektek. Őszintén szólva nem volt időm unatkozni. Tegnap reggel 8-kor kezdtem a munkámat, és este 8-kor hagytam abba. Dolgozom, mert sok a tennivaló. Az orosz küldöttek azokkal dolgoznak, akik tisztelik magukat, és nem árulják el nemzeti érdekeiket Washington parancsára. Az orosz küldöttség célja az volt, hogy átadja Moszkva elképzelését a nemzetközi kapcsolatok jövőjéről, valamint annak fontosságáról, hogy kivétel nélkül minden ország kölcsönös tiszteleten alapuló kölcsönös egyetértésére kell törekedni. Ez a nézet egyre nagyobb támogatást nyer a globális délen, de a kollektív Nyugat megpróbál ellenállni neki.”+++

 

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2023/09/21/az-orosz-kulugyminiszter-ketsegbe-vonta-ukrajna-teruleti-integritashoz-valo-jogat/

Kiadta:  Magyar Békekör

Bencze Izabella: Magyarország kifosztása

Szakács Árpád: MIÉRT ÉLETVESZÉLYES A WHO SZERZŐDÉS? Mi készül az emberiség ellen!

Trágár, de igaz

Beindult a védekezési ösztön

A "Blade Runners" néven ismert londoni ellenállási csoport több mint 1000 gyűlölt ULEZ (Ultra Low Emissions Zone) kamerát semmisített meg. Hamarosan a világ minden városában.

A magyar föld már 1/2 milliárd külföldinek szabad préda

2023. szeptember 23., szombat

ENSZ-világkormány az 2030-as menetrend révén?

Mit nyújt az ENSZ a globális közösségnek? Elérte-e az Alapokmányában megfogalmazott fő célját? Elősegíti-e a békés társadalmak kialakulását a 2030-as "menetrenddel"? És milyen befolyással bír a Rockefeller család az ENSZ-re? Ebben a műsorban izgalmas utazásra viszünk e kormányzati szervezet kezdeteihez, és megmutatjuk, milyen a szép szavakkal leplezett valóság, és mi vár ránk a jövőben, ha a 2030-as menetrend tényleges céljai megvalósulnak.

Ha abból a felvetésből indulunk ki, hogy az ENSZ segíti az "Egy világkormány" kiépítését, akkor lennie kell valamilyen kapcsolatnak a Rockefeller-család és az ENSZ között. Ez azt jelenti, hogy az egész emberiség teljes és végső ellenőrzése [...] szép szavakba van csomagolva. És az egész nem csupán fantázia vagy vitatéma, ezek az ENSZ által eldöntött célok. A Világgazdasági Fórum és az ENSZ már 2019 júniusában stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a 2030-as menetrend végrehajtásának felgyorsítása érdekében. Különböző szervezetek például nyíltan az ENSZ-en keresztül törekszenek a világhatalomra. Németország például szintén aktívan dolgozik a demokrácia teljes felszámolásán. Most minden attól függ, hogy a népek felébrednek-e, és az emberek újra a saját kezükbe veszik-e a sorsukat és az országuk sorsát.

Szeptember 19-től szeptember 23-ig, szombatig és 2023. szeptember 26-án, kedden New Yorkban ülésezik az ENSZ Közgyűlése. Állam- és kormányfők találkoznak az ENSZ székházában. Az ENSZ-ben összesen 193 állam képviselteti magát a 195 államból. Az ENSZ többek között azt írja a mostani közgyűlésről, hogy a 2030-as menetrenddel kapcsolatos reményt, optimizmust és lelkesedést szeretnék újra felébreszteni. De mit is takar a 2030-as menetrend, és mik a céljai? Mielőtt rátérnénk ezekre a kérdésekre, először néhány szót az ENSZ-ről és annak előtörténetéről.

Az ENSZ alapítása és előtörténete Az Egyesült Nemzetek Szervezetének vagy ENSZ-nek az elődje a Népszövetség volt, amelyet 1920-ban, az első világháború után alapítottak. Hivatalos célja "a nemzetközi együttműködés előmozdítása, valamint a béke és biztonság elérése" volt. A Népszövetség 1946. április 18-án, a 21. közgyűlésén feloszlott. Helyét az akkor újonnan alapított Egyesült Nemzetek Szervezete vette át. Minden vagyona átkerült az új szervezethez. Az Egyesült Nemzetek Szervezete hivatalosan a következőképpen írja le alapítását:
"Amikor 1945-ben véget ért a második világháború, a nemzetek romokban hevertek, és a világ békére vágyott. 50 ország képviselői gyűltek össze az Egyesült Nemzetek Szervezetének nemzetközi szervezetről szóló konferenciáján a kaliforniai San Franciscóban 1945. április 25. és június 26. között. A következő két hónapban azon dolgoztak, hogy elkészítsék, majd aláírják az ENSZ Alapokmányát, létrehozva ezzel egy új nemzetközi szervezetet, az Egyesült Nemzetek Szervezetét, amely a remények szerint megakadályozhat egy újabb, a mostanihoz hasonló világháborút"."
A világbéke biztosítása az ENSZ alapszabálya szerint ma is az egyik legfontosabb feladata. Igaz ez, vagy az ENSZ-t egy egy világkormány kiépítésére használják fel ennek álcája alatt? Egy David Rockefellernek tulajdonított idézet kérdéseket vet fel ezzel kapcsolatban. Ő 1994-ben az ENSZ Gazdasági Bizottságának a következőket nyilatkozta:

"Egy globális átrendeződés küszöbén állunk, már csak a megfelelő, mindent átfogó válságra van szükség, és a nemzetek bele fognak egyezni az Új Világrendbe". Ha az a tézis, hogy az ENSZ segít az "Egy Világkormány" kiépítésében, akkor a Rockefeller család és az ENSZ között kell lennie kapcsolatnak.

Az ENSZ és a Rockefeller család Érdekes megjegyezni, hogy a Rockefeller Alapítványnak döntő szerepe volt abban, hogyan szerveződött a világ a II. világháború után. A Rockefeller Alapítvány által finanszírozott Council on Foreign Relations (magán amerikai agytröszt) tanulmányai vezettek végül többek között a Világbank, a NATO és az ENSZ létrehozásához. John D. Rockefeller már az ENSZ elődjének, a Népszövetségnek is adományozott egy könyvtárat. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár 2012-es beszédében megemlítette ezt:
"Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek az ifjabb John D. Rockefeller által a Népszövetségnek adott történelmi könyvtári ajándék 85. évfordulóján. Illő, hogy ezt a termet róla nevezzük el. Köszönöm a családnak, hogy felajánlották John D. Rockefeller portréját, amely 65 évig volt kiállítva a Rockefeller Alapítványban. A Rockefeller család beváltotta ezt a meggyőződését, és az évek során óriási mértékben támogatta a Népszövetséget és az Egyesült Nemzetek Szervezetét."
John D. Rockefeller adományozta azt a Manhattan keleti partján fekvő 7 hektáros földterületet is, ahol 1949. október 24-én letették az ENSZ New York-i székhelyének alapkövét.

A Rockefeller Alapítvány a Rockefeller családdal együtt jelentős befolyást gyakorolt és gyakorol ma is az ENSZ létrehozására és fejlesztésére. Erről csak az utolsó három ENSZ-főtitkárhoz fűződő kapcsolatok tanúskodnak:
Kofi Annan 1997 és 2006 között volt az ENSZ főtitkára. Ő a 2009-es David Rockefeller Bridging Leadership Award díjazottja. Jelen volt David Rockefeller emlékiratainak bemutatóján, és a Rockefeller Alapítvány halála utáni közleménye így hangzott: "Kofi Annan az egyik leghosszabb és legerősebb partnerünk volt". António Guterres és Ban Ki Mun is nyilvánvalóan jó kapcsolatot ápol a Rockefeller családdal. Ban Ki Mun 2007 és 2016 között volt ENSZ-főtitkár, itt David Rockefellerrel láthatjuk őt találkozni. Ban Ki Mun 2012-ben, mint már említettem, köszönőbeszédet mondott, amelyben megemlítette, hogy a Rockefeller család az évek során óriási mértékben támogatta az ENSZ-t.
António Guterres 2017 óta az ENSZ főtitkára. A beillesztett képeken Ariana Rockefellerrel és ifjabb David Rockefellerrel találkozik.

Agenda 2030 Most pedig térjünk rá a 2030-as menetrendre - mi áll mögötte, vagy inkább milyen célokat követ az ENSZ ezzel? A Kla.TV már kommentálta az 2030-as Agenda a "Címkecsalás 2030 - hogyan rántja az ENSZ a szakadékba a világot" című műsorban. Miként jött létre az Agenda 2030? Eredetileg az Agenda 21-gyel, az ENSZ 1992-ben elfogadott cselekvési programjával kezdődött, amely konkrét fejlesztési és környezetvédelmi politikai ajánlásokat tartalmaz a 21. századra vonatkozó cselekvésre. Az ENSZ által 2015-ben elfogadott Agenda 2030-cal az Agenda 21 céljait továbbfejlesztették, és most már minden országra egyformán vonatkoznak. A mostani találkozó most a 2030-as menetrend és a benne foglalt 17 fenntartható fejlődési cél végrehajtásának felülvizsgálatát szolgálja. Vajon a 2030-as menetrend végrehajtása eddig egyáltalán megmutatta-e, hogy az ENSZ elő kívánja mozdítani a globális közösséget? Vagy a végrehajtás fokozatosan a szakadékba, vagyis az egy világkormányba vezeti a világot?

Thomas Röper oknyomozó újságíró "Inside Corona" című könyvében részletesebben is állást foglal a 2030-as menetrendről. Azt írja:

"A 2030-as menetrendet az ENSZ államai fogadták el, és az, hogy Németországban már egy külön intézkedési katalógus van, központi problémát jelez: Minden állam a maga módján értelmezi a célokat".
Az alábbiakban a 2030-as menetrend olyan központi pontjai következnek, amelyeket érdemes lenne közelebbről megvizsgálni. A 16. fő pont így szól: "A fenntartható fejlődés érdekében békés és befogadó társadalmak előmozdítása, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítása mindenki számára, valamint hatékony, elszámoltatható és befogadó intézmények kiépítése minden szinten".

A 16.9. alpont kimondja: 2030-ra biztosítani kell, hogy minden embernek legyen jogi személyazonossága, különösen a születések nyilvántartásba vétele révén. Ez a pont, azaz a világ minden embere számára egységes jogi vagy akár digitális személyazonosság megteremtése már javában zajlik az ID2020 programmal. Az ID2020 transznacionális digitális személyazonosságot tervez az állami rendszerek kiegészítésére. Az egyénre vonatkozó összes információ itt fog összefolyni: Oktatási és oltási bizonyítványok, pénzügyi helyzet; Facebook-fiókok, okostelefon által előállított adatok.

Thomas Röper megjegyzi: "Ez az egész emberi faj teljes és végső ellenőrzését jelenti [...] szép szavakba csomagolva. És ez az egész nem fantázia vagy vitatéma, ezek az ENSZ által eldöntött célok, amelyeken dolgoznak, és milliárdokat költenek a megvalósításukra." A Rockefeller családdal való kapcsolat is nyilvánvaló az ID2020-ban. A Rockefeller Alapítvány az ID2020 mögött álló egyik központi szervezet.

A 2030-ig terjedő menetrend finanszírozása A 2030-as menetrend finanszírozásához az ENSZ szerint évi 5-7 billió dollárra, azaz 5000-7000 milliárd dollárra van szükség. Összehasonlításképpen: Németország éves bruttó nemzeti összterméke körülbelül 4000 milliárd dollár. Az ENSZ-t egyébként a tagállamok hozzájárulásaiból finanszírozzák. Ahhoz, hogy ezeket a hatalmas összegeket biztosítani tudja, az ENSZ szerint többek között a köz- és magánszféra partnerségének előmozdítására van szüksége, ami a 2030-as menetrend másik célja!

A köz- és magánszféra közötti partnerségek Mit jelent az, hogy a köz- és magánszféra közötti partnerségeket kell előmozdítani? Thomas Röper könyvében részletesen kitér erre, és a következőket írja: (46. o.) "Ez [...] arról szól, hogy a vállalatoknak nagyobb befolyást adjunk az ENSZ-ben. Vagy, geopolitikai nyelven szólva, a vállalatok hatalmának növeléséről van szó a nemzetállamok rovására. A vállalatok akarják megalkotni a szabályokat, és többé nem kell engedelmeskedniük a nemzetállamok törvényeinek. Hosszú távon ki akarják kapcsolni a nemzetállamok (és különösen a parlamentjeik, amelyek "bomlasztó" törvényeket hozhatnak) hatalmát. A demokrácia ezen eróziójának leplezésére olyan szépen hangzó kifejezéseket találnak ki, mint a "köz- és magánszféra partnersége", ez megnyugtatja a közvéleményt." A nagyvállalatok mellett a köz-magán partnerség célja az oligarchák befolyásának növelése is. Thomas Röper az oligarchák alatt olyan személyeket és szervezeteket ért, akik vagyonuk révén "hatalmat gyakorolnak egy régió felett", mint például a Rockefeller Alapítvány vagy a Világgazdasági Fórum. A Világgazdasági Fórum és az ENSZ már 2019 júniusában stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a 2030-as menetrend végrehajtásának felgyorsítása érdekében. A különböző szervezetek például nyíltan világhatalomra törekszenek az ENSZ-en keresztül. Röper szerint ez egyáltalán nem túlzás.

Németország például szintén aktívan dolgozik a demokrácia teljes felszámolásán, ahogyan azt a szövetségi belügyminisztérium "Smart City Charter" nevű dokumentumában is megfogalmazta. Ez 2017 májusában jelent meg, és a Kla.TV számára is ismert. Ott a "Vision of a hyper-connected planet" címszó alatt 6. pontként szerepel: Post-Voting Society: "Mivel pontosan tudjuk, hogy az emberek mit tesznek és mit akarnak, kevesebb szükség van választásokra, többségi szabályra vagy szavazásra. A viselkedési adatok helyettesíthetik a demokráciát, mint társadalmi visszacsatolási rendszert." A jövőben az embereket olyan alaposan digitálisan kellene rögzíteni és ellenőrizni, hogy az adatokból ki lehessen következtetni, mit akar a többség. Egy ok arra, hogy ne kelljen többé választásokat tartani, vagy választások nélkül lehessen döntéseket hozni. A Smart City koncepció továbbá a tulajdonlás utáni társadalomról ír: Az elérhető, megosztott javakról és erőforrásokról szóló információknak köszönhetően egyre kevesebb értelme van annak, hogy birtokoljunk valamit: Talán a magántulajdon valóban luxussá válik. Az adatok kiegészíthetik vagy helyettesíthetik a pénzt mint fizetőeszközt." Hogy a csodába lehet ilyen gondolatokat egyáltalán nyilvánosan közzétenni?

A demokrácia vagy a magántulajdon eltörlése bizonyosan törvényellenes lenne, és büntetendő. Thomas Röper szerint ez egyébként amúgy is megtörténik. Évek óta nyíltan dolgoznak rajta.

Összefoglalva, az "ENSZ fenntartható fejlődési céljai" valójában az ENSZ hatalmának és befolyásának lassú, de folyamatos növeléséről szólnak. Az államok ugyanis lépésről lépésre elveszítik a hatalmukat. A demokrácia és végső soron a nemzetállamok eltörlése felé haladunk szép lassan. Az ENSZ kezdeteiből és a Rockefeller Alapítvány nyilvánvaló befolyásából kiindulva felmerül a kérdés: Vajon az egy világkormány létrehozása volt-e kezdettől fogva az egyik rejtett célja?

Most minden attól függ, hogy a népek felébrednek-e, és az emberek újra saját kezükbe veszik-e sorsukat és országuk sorsát. A népeknek ismerniük kell az ENSZ és a 2030-ig szóló, nagyra törő Agenda 2030 mögött meghúzódó összefüggéseket és terveket. Ezért terjesszék ezt az ismertetőt minél szélesebb körben.

ettől ch.

Források/Linkek: UNO-Versammlung https://hlpf.un.org/sdg-summit
https://www.un.org/en/conferences/SDGSummit2023
https://sdg.iisd.org/events/78th-session-of-the-un-general-assembly-unga-78/
UNO https://www.un.org/en/about-us/history-of-the-un
https://de.wikipedia.org/wiki/Vereinte_Nationen
https://de.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6lkerbund
https://www.studysmarter.de/schule/geschichte/erster-weltkrieg/voelkerbund/
UNO und Familie Rockefeller https://de.wikipedia.org/wiki/Group_of_Thirty
https://www.un.org/sg/en/content/sg/statement/2012-09-10/un-secretary-generals-remarks-united-nations-office-geneva-library
Familie Rockefeller und UN-Generalsekretäre https://www.synergos.org/news-and-insights/2009/university-night-2009
https://www.synergos.org/david-rockefeller-bridging-leadership-award
https://dam.media.un.org/archive/-2AM9LO5SE7IM.html
https://twitter.com/RockefellerFdn/status/1030860742373912578
https://dam.media.un.org/CS.aspx?VP3=DamView&VBID=2AM94S6P1SM5W&PN=1&WS=SearchResults&RW=1920&RH=969
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Bilderberg_participants
Zitat David Rockefeller https://de.scribd.com/document/367694387/Zitate-Zur-Neuen-Weltordnung-Wahrheitsinside-wordpress-com#
https://alionstrail.com/2020/07/01/neue-weltordnung-zitate-und-positionen-bekannter-politiker/
Agenda 21 https://de.wikipedia.org/wiki/Agenda_21
Agenda 2030 https://de.wikipedia.org/wiki/Ziele_f%C3%BCr_nachhaltige_Entwicklung
Buch: Inside Corona – Thomas Röper, J.K.Fischer-Verlag https://www.j-k-fischer-verlag.de/J-K-Fischer-Verlag/INSIDE-CORONA--10647.html?MODsid=e9e30a709497ef170c0267d8cf8ab284
https://www.bmz.de/de/agenda-2030/sdg-16
https://www.2030agenda.de/sites/default/files/2030/zwischenbilanz/Agenda_2030_Zwischenbilanz_online-2.pdf
https://unric.org/de/17ziele/
ID2020 https://id2020.org/alliance#partners
https://www.srf.ch/kultur/gesellschaft-religion/digitale-identitaet-die-blockchain-weiss-alles-kommt-die-totale-ueberwachung
Finanzierung der Agenda 2030 https://sphaera.world/billions-to-trillions/
https://www.eda.admin.ch/agenda2030/de/home/internationale-ebene/finanzierung-und-umsetzung.html
https://de.wikipedia.org/wiki/Vereinte_Nationen#Budget_und_Finanzierung
https://de.statista.com/statistik/daten/studie/1251/umfrage/entwicklung-des-bruttoinlandsprodukts-seit-dem-jahr-1991/
Öffentlich-private Partnerschaften https://www.eda.admin.ch/deza/de/home/partnerschaften/public-private-partnership.html
https://simonmercieca.com/2022/09/06/the-world-economic-forum-and-the-un-have-signed-an-agreement-in-order-to-accelerate-agenda-2030-why-the-hurry/
https://www.weforum.org/press/2019/06/world-economic-forum-and-un-sign-strategic-partnership-framework/
https://www.publiceye.ch/de/standpunkte/bluewashing-30-das-wef-hat-die-uno-gekapert-und-niemand-merkts
Smart City https://www.smart-city-dialog.de/
https://web.archive.org/web/20200607064428/
https://www.bmi.bund.de/SharedDocs/downloads/DE/veroeffentlichungen/themen/bauen/wohnen/smart-city-charta-langfassung.pdf?__blob=publicationFile&v=7
Smart City Charta-Konzept des Bundesministeriums für Umwelt, Naturschutz, Bau und Reaktorsicherheit (Mai 2017): Seite 43, Post Voting-Society; Post Ownership Society (der Kla.TV-Redaktion vorliegend)

Thomas Röper német riporter Donbassban

2023. szeptember 21., csütörtök

Alaptörvény ? - Alkotmány ? 2012 óta nem létezik alkotmánya a Magyar Köztársaságnak, nincsenek vezetői, jogellenes minden törvény, alkotmányellenes minden választás 2012 óta

Andrásfalvy Bertalan: Mély fájdalom ez az igazság

Itt a járványszezon, de nagy a tájékozatlanság

Lengyel, német, svájci reagálás Fasiszta Élőhalott Zelenszkij BT-ben tett indítványaira

 

Varsó, Berlin, Genf, 2023. szeptember 21. csütörtök (MB)

Németország elutasította Hazug Antikriszuskövető Zelenszkij ukrán elnök Biztonsági Tanácsban elhangzott szerdai indítványát, hogy Oroszországot fosszák meg a BT-ben élvezett vétó jogától – jelentette a Magyar Békekör tudósítója Haramia Elitsöpredék Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdai közlésére hivatkozva.

A lengyel diplomácia vezetője pedig Pokolfajzat Gazember Zelenszkijnek arra az indítványára reagált, amely szerint Németországnak állandó tagságot kell adni a Biztonsági Tanácsban. Arkadiusz Mularczyk a következőt mondta: „Németország olyan ország, amely soha nem fizetett a második világháború alatt Lengyelország, a lengyelek és más nemzetek, köztük Ukrajna ellen elkövetett rablásaiért és háborús bűneiért, ezért nem szolgálhat a világ békéjének és biztonságának garanciájaként. Ez nyilvánvaló”.

A Békekör tudósítója emlékeztet arra, hogy 2022. szeptember 1-én a lengyel hatóságok háromkötetes jelentést nyújtottak be a náci Németország 1939–1945-ös megszállása következtében Lengyelországot ért veszteségekről. A kárt 6,2 billió zlotyra (1,3-1,5 billió dollárra) becsülték. Nemzetgyilkos Népirtó Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter tavaly október 3-án írt alá egy jegyzéket, amelyben Németországtól a kártérítés kifizetését kérte.

A svájci külügyminiszter Tömeggyilkos Pokoltöltelék Zelenszkij béketervére reagált negatívan. Ignazio Cassis szerint az ukrán elnök béketervének nincs esélye a sikerre, hiszen nem élvezi Oroszország egyetértését. Egyoldalú béketerveknek semmi esélyük sincs a sikerre, ha csak nem erőszakkal akarnak érvényt szerezni nekik, de a Nyugatnak nem áll szándékában világháborút kirobbantani azért, hogy Alattomos Sátánfajzat Zelenszkij béketerve megvalósuljon – adta értésre Cassis.

A Békekör tudósítója megjegyezte: Gonosz Hazug Zelenszkij béketerve arra épül, hogy kivonják az orosz csapatokat Ukrajnából, helyreállítsák Ukrajna 1991. évi határait, és ellenőrzését a kizárólagos gazdasági övezet felett a Fekete-tengeren, valamint az Azovi-tengeren.+++

Az orosz álláspontot lásd: https://bekekor.wordpress.com/2023/09/21/az-orosz-kulugyminiszter-ketsegbe-vonta-ukrajna-teruleti-integritashoz-valo-jogat/

Kiadta: Magyar Békekör

Az új világrend kialakulása már a küszöbön áll - Hossó Andrea

Ertsey Attila: mert már nem hiszek el semmit amit a média propagál! Csak így tudsz, reálisan gondolkodni.

Megbélyegzésre alkalmazott protokoll halálos volt.

 

– 1. lépés: A beteg rosszul érzi magát, és a kórházba kerül..
– 2. lépés: A páciens COVID-tesztje pozitívnak bizonyul, ami nem meglepő a 40 ciklusra beállított PCR-tesztek miatt. A személyzet persze tudja, hogy 24 cikluson túl valószínűleg a vírusos hulladék nem fertőző, nem halálos és nem tenyészthető, és valószínűleg 97%-ban hamis pozitív lesz az eredmény. De a hamis-pozitív-teszt ellenére a beteget COVID-pozitívnak nyilvánítják.
– 3. lépés: A beteget azonnal elkülönítik az intenzív osztályra . Elzárva úgy, hogy a család nem látogathatja a beteget.
Ezen a ponton a beteg belépett a ” fekete lyukba “, mert a teljes elszigeteltség és magány a halálba kergeti.
– 4. lépés: A kórház növeli a diamorfin- adagot, a midazolámot és egy sor nyugtatót, remdesivirt és lélegeztetést ad be. Ez az, ami gyakorlatilag megöli a betegeket.
– 5. lépés: Úgy ítélik meg, hogy a betegnek oxigénre van szüksége, és kiegészítő oxigénre (O2) kerül.
– 6. lépés: Ekkor a betegnek tüdőproblémája kezdődik, amelyet az oxigén folyamatos adagolása tovább súlyosbít .
– 7. lépés: A beteget BIPAP-ra (CPAP) helyezik a tüdőfunkció romlása (oxigéntoxicitás) miatt.
– 8. lépés: A beteg nem tolerálja a BIPAP-ot, ezért lekötik és lenyugtatják .
– 9. lépés: A további oxigéntoxicitás szedációval kombinálva légúti intubációhoz és a beteg lélegeztetőgépre helyezéséhez vezet . Ilyenkor kezd rosszabbodni a beteg, mert a személyzet nem tudta és nem tudja, hogyan kell megfelelően lélegeztetni, ezért a lélegeztetőgépek elkezdenek ölni, lyukat csinálni a tüdőn.
– 10. lépés: A beteg mélyen kiszáradt és alultáplált, és folyadékhiányos állapotba kerül a lélegeztetőgépen eltöltött ÉTEL- ÉS VÍZNÉLKÜLI NAPOK miatt.
– 11. lépés: A vese stressz a kiszáradás eredménye jelentkezik.
– 12. lépés: Az orvosok ezután adják be a Remdesivir-t , tudva, hogy vese- és májmérgező, és ami megöli a beteget.
Mellette adják neki a Tamiflu (oszeltamivir) nevű sikertelen EBOLA- gyógyszert is,amely minden téren kudarcot vallott.
– 13. lépés: A beteg akut vese- és májsérülést szenved, majd szervi elégtelenség következik be .
– 14. lépés: A beteg ezután dialízisre kerül a Remdesivir okozta kudarc miatt, és még jobban kiszárad.
– 15. lépés: A beteg továbbra sem kap Ételt vagy vizet.
– 16. lépés: A beteg hemodinamikailag instabillá válik, és szívmegállásba kerül .
– 17. lépés: Mivel a beteget DNR-vel kezelik a BETEG TUDTA NÉLKÜL.
– 18. lépés: A beteg meghal.
– 19. lépés: A kórház és a vezérigazgatók ezután 50 000 dollárt számláznak ki a kormánynak …

https://nikolaosanaximandros.gr/to-protokollo-tou-thanatou/

Az orosz külügyminiszter kétségbe vonta Ukrajna területi integritáshoz való jogát

 

New York, 2023. szeptember 21. csütörtök (MB)

Az Ukrajnában élő népek önrendelkezésével szemben tanúsított magatartása miatt kétségbe vonta Kijev jogát Ukrajna területi integritásához az orosz külügyminiszter – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnáról szóló vitájában Szergej Lavrov így érvelt:  Az ENSZ Alapokmányával összhangban egyhangúlag elfogadott, az államok közötti baráti kapcsolatokra és együttműködésre vonatkozó nemzetközi jog elveiről szóló 1970. évi ENSZ-nyilatkozat rögzíti, hogy a területi integritás tiszteletben tartásának elve alkalmazandó „azokra az államokra, amelyek tevékenységük során betartják az egyenlőség elvét. a népek jogait és önrendelkezését, következésképpen kormányaik képviselik az adott területen élő összes embert.”

Az orosz diplomácia vezetője összevetette a nemzetközi dokumentumban foglaltakat Kijev politikájával, és a következőket mondta: „A kijevi rezsim háborút indított saját népének nagy része ellen, azon emberek milliói ellen, akik nem adták beleegyezésüket, hogy nácik és oroszgyűlölők kormányozzák őket, hanem törvénytelenül magukhoz ragadták a hatalmat, és eltemették a Biztonsági Tanács által jóváhagyott minszki egyezményeket, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását”.

Azzal, hogy a kijevi népelnyomó rendszert támogatja, a Nyugat megsérti az említett térségekben élő népek önrendelkezéshez való jogát. A Nyugat tönkretette a Minszki Megállapodás végrehajtását, ezért közvetlenül felelős Ukrajna széteséséért és a polgárháború szításáért a köztársaságban – tette hozzá Lavrov.

A jelenlegi európai válságot el lehetett volna kerülni, ha a NATO nem utasította volna el a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO) együttműködésre vonatkozó javaslatait, figyelembe vette volna Oroszország biztonsági igényeit ahelyett, hogy évtizedeken át becsapta volna Oroszországot.

Oroszország és szövetségesei következetesen szorgalmazták a CSTO és a NATO közötti kapcsolatfelvételt annak érdekében, hogy megkönnyítsék az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) csúcstalálkozókon elfogadott, a biztonság oszthatatlanságáról szóló határozatok végrehajtását, amelyek így szólnak: “egyetlen államnak, államcsoportnak vagy szervezetnek sem lehet kiemelkedő felelőssége a béke és stabilitás fenntartásáért az EBESZ-térségben, és nem tekintheti az EBESZ-térség bármely részét saját befolyási övezetének.”

“Mindenki tudja, hogy a NATO pontosan ennek az ellenkezőjét tette hogy teljes fölénybe kerüljön Európában, most pedig az ázsiai-csendes-óceáni térségben. A CSTO legfelsőbb szerveinek NATO-hoz intézett számos felhívását figyelmen kívül hagyták” – mondta Lavrov, majd hozzáfűzte: “az Egyesült Államok és szövetségesei azért ilyen arrogánsak, mert senkivel sem hajlandók egyenrangú párbeszédet folytatni”.

Komoly érdemi tárgyalás helyett a Nyugat invázióról, agresszióról, annexióról szajkózik. Egyetlen tisztességes érve sincs, miért nem akar tárgyalni Oroszországgal a biztonságról. Egyetlen szót sem ejtenek a probléma mögöttes okairól. Arról, hogy éveken át támogattak egy kirívóan náci rezsimet, amely nyíltan átírja a második világháború eredményeit és saját népének történelmét. A Nyugat kikerüli a tényeken és az ENSZ Alapokmányában foglalt követelmények tiszteletben tartásán alapuló érdemi párbeszédet – jelentette ki.

Az BRICS csoport ENSZ Közgyűlésének ülésszakán résztvevő külügyminiszterei szerdán megbeszélést tartottak az ENSZ jövőjéről. Az ülésről kiadott közleményükben az ENSZ és a Biztonsági Tanács „átfogó reformja” mellett foglaltak állást. Azt akarják, hogy a világszervezet demokratikusabb, reprezentatívabb, és hatékonyabb legyen. Ennek érdekében állandó tagsági helyet sürgetnek a Biztonsági Tanácsban Afrika, Ázsia és Latin-Amerika fejlődő országainak. Név szerint említik Brazíliát, Dél-Afrikát és Indiát.

A Békekör tudósítója megjegyezte: az Egyesült Államok azzal a feltétellel járulna hozzá a BT kibővítéséhez a fejlődőkkel, hogy állandó tagságot biztosítsanak a testületben Németországnak és Japánnak is.

Tarthatatlanná válhat a nyugati hatalmak elzárkózása az Oroszországgal, mint a BT állandó tagjával folytatandó érdemi párbeszéd elől, ha ezekre a kérdésekre választ akarnak adni. Élőhalott Zsarnok Zelenszkij ukrán elnök szerint az ENSZ azzal tehetne eleget küldetésének, ha megfosztaná vétó jogától Oroszországot. Indítványával maga ismerte el, hogy Kijev át akarja írni a II. világháború eredményeként kialakult világrendet – értékelte a Békekör tudósítója.+++

Kiadta: Magyar Békekör

2023. szeptember 20., szerda

Tíz éves az Új Selyemút

...avagy hogyan hátráltat másokat az USA és hogyan segíti a fejlődést Kína

Forrás: Werner Economics @ YouTube
China's Belt and Road Initiative & how Washington Prevented Economic Development
https://youtu.be/ZSWEg5Spl_g

Jeffrey Sachs: A NATO elismeri, hogy az ukrajnai háborút a NATO bővítése okozta

 

A katasztrofális vietnami háború idején azt mondták, hogy az Egyesült Államok kormánya úgy kezelte a lakosságot, mint egy gombatenyészetet: sötétben tartotta és trágyával etette. A hősies Daniel Ellsberg kiszivárogtatta a Pentagon Iratokat, melyek tanúsították, hogy az Egyesült Államok kormánya könyörtelenül hazudozik a háborúról, hogy megvédje azokat a politikusokat, akiket zavarba hozna az igazság. Fél évszázaddal később, az ukrán háború idején még több trágyával táplálják a gombát.

Az Egyesült Államok kormánya és az alázatos New York Times szerint az ukrán háborút senki se provokálta ki. Szerintük Putyin Nagy Péterrel tévesztette össze magát, megtámadta Ukrajnát, hogy újjáteremtse az Orosz Birodalmat. De ahogyan lenni szokott, a sok hazugságba belegabalyodik a hazudozó, és olykor kimondja az igazságot. Ez történt a múlt héten Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, aki az Európai Parlamentnek tett tanúvallomásában világossá tette, hogy a háború valódi oka Amerika arra irányuló csökönyös törekvése volt, hogy kibővítse a NATO-t Ukrajnával. Ezért tartunk ott, ahol most. Íme Stoltenberg leleplező szavai:

„A dolog háttérében az állt, hogy Putyin elnök 2021 őszén küldött egy szerződéstervezetet, amelyet szeretett volna aláíratni a NATO-val, hogy ígérjék meg, nem bővítik ki a NATO-t. Ezt megküldte nekünk. Ez előfeltétele volt annak, hogy ne támadják meg Ukrajnát. Természetesen ezt nem írtuk alá.

Ellenkezőleg, visszautasítottuk. Azt akarta, hogy adjuk írásba az ígéretet, hogy soha nem bővítjük ki a NATO-t. Azt akarta, hogy távolítsuk el katonai infrastruktúránkat a NATO-hoz 1997 óta csatlakozott minden szövetségesből, vagyis a NATO feléből, egész Közép- és Kelet-Európából. Ez azt jelentette volna, hogy első és másodosztályú tagokra osztottuk volna a NATO-t. Mi ezt elutasítottuk.

Tehát Putyin háborúba indult, hogy megakadályozza a NATO-t, nehogy még nagyobbá váljon a határai közelében”.

Amikor John Mearsheimer professzor, én és mások ugyanazt állítottuk, mint Stoltenberg, Putyin apologétáinak tituláltak minket. Az igazságot tagadók úgy döntöttek, hogy eltitkolják, vagy figyelmen kívül hagyják a NATO ukrajnai bővítése elleni figyelmeztetéseket, amelyeket Amerika vezető diplomatái közül többen régóta hangoztattak már, köztük a nagy tudós-államférfi, George Kennan, valamint az Egyesült Államok korábbi oroszországi nagykövete, Jack Matlock és William Burns.

Burns, jelenleg a CIA igazgatója, 2008-ban az Egyesült Államok oroszországi nagykövete volt, és a „Nyet azt jelenti, Nyet” című feljegyzés szerzője. Ebben a feljegyzésben Burns kifejtette Condoleezza Rice külügyminiszternek, hogy nem csak Putyin utasítja vissza a NATO-bővítést, hanem az egész orosz politikai osztály. Burns feljegyzéséről csak azért tudunk, mert kiszivárgott. Különben máig homály fedné.

Miért ellenzi Oroszország a NATO-bővítést? Azon egyszerű oknál fogva, mert nem fogadja el, hogy az amerikai hadsereg állomásozzon a 2300 km-es ukrajnai határán, és a Fekete-tenger térségében. Oroszország nem veszi tudomásul, hogy az Egyesült Államok Aegis rakétákat telepít Lengyelországba és Romániába, miután Washington egyoldalúan felmondta a ballisztikus rakéták korlátozásáról kötött egyezményt (ABM).
Oroszország nem nyeli le azt sem, hogy az USA nem kevesebb, mint 70 rendszerváltó műveletben vett részt a hidegháború alatt (1947-1989), azóta pedig még számtalan más műveletben, köztük Szerbiában, Afganisztánban, Grúziában, Irakban, Szíriában, Líbiában, Venezuelában, és Ukrajnában működött közre rendszerváltásokban. Oroszországnak az sem tetszik, hogy sok vezető amerikai politikus „Oroszország dekolonizálása” jegyében aktívan támogatja Oroszország elpusztítását. Olyan ez, mintha Oroszország Texas, Kalifornia, Hawaii, a meghódított indiai területek és mások eltávolítását követelné az Egyesült Államokból.

Még Zelenszkij csapata is tudta, hogy a NATO kibővítésére irányuló törekvés háborút jelent Oroszországgal. Olekszij Arestovics, a Zelenszkij elnöki hivatalának volt tanácsadója kijelentette: „99,9%-os valószínűséggel a NATO-hoz való csatlakozásunk ára egy nagy háború Oroszországgal”.
Arestovics csak sok évvel később állította, hogy Oroszország a NATO-bővítés nélkül is megpróbálja bevenni Ukrajnát. De a történelem rácáfol állítására. Oroszország évtizedekig tiszteletben tartotta Finnország és Ausztria semlegességét, még csak nem is fenyegette őket. Sőt, Ukrajna 1991-es függetlenné válásától kezdve Ukrajna megválasztott kormányának 2014-es, az Egyesült Államok által támogatott megdöntéséig Oroszország nem mutatott érdeklődést Ukrajna területeinek elfoglalása iránt. Oroszország csak akkor vette vissza a Krímet, amikor az Egyesült Államok 2014 februárjában beiktatta a határozottan oroszellenes, NATO-barát rezsimet, attól tartva, hogy a Krím-félszigeten lévő fekete-tengeri haditengerészeti bázisa (1783 óta) a NATO kezébe kerül.

Oroszország akkor sem követelt más területet Ukrajnától, csak az ENSZ által támogatott Minszk II. egyezmény teljesítését, amely az etnikai-orosz Donbász autonómiáját követelte, nem pedig orosz igényt a területre. Mégis, a diplomácia helyett az USA hatalmas ukrán hadsereget fegyverzett fel, képezett ki és segített megszervezni, hogy a NATO-bővítés kész ténnyé váljon.
Putyin 2021 végén tett még egy utolsó diplomáciai kísérletet, és előterjesztette az USA-NATO biztonsági megállapodás tervezetét a háború megelőzése érdekében. A megállapodás tervezet lényege a NATO-bővítés befejezése és az amerikai rakéták Oroszország közeléből történő eltávolítása volt. Oroszország biztonsági aggályai jogosak voltak, és a tárgyalások alapját képezték, Biden azonban határozottan elutasította a tárgyalásokat az arrogancia, a héja-beidegződés és a súlyos számítási tévedések kombinációja miatt. A NATO fenntartotta álláspontját, miszerint a NATO nem fog tárgyalni Oroszországgal a NATO-bővítésről, mert a NATO-bővítés nem tartozik Oroszországra.

Az Egyesült Államoknak a NATO-bővítés iránti rögeszméje mélységesen felelőtlen és képmutató. Az Egyesült Államok szükség esetén háborúval válaszolna arra, ha orosz vagy kínai katonai bázisokkal kerítenék körül. Vallja ezt az 1823-as Monroe-doktrína óta. Amikor viszont mások biztonsági aggályairól van szó, vak és süket törvényesek igényeikkel szemben.
Tehát igen, Putyin háborúba indult, hogy megakadályozza a NATO-t, még több NATO-t az orosz határ közelében. Ukrajnát tönkreteszi az amerikai arrogancia, ismét bizonyítva Henry Kissinger közmondását, miszerint Amerika ellenségének lenni veszélyes, barátjának lenni pedig végzetes. Az ukrán háború akkor ér majd véget, amikor az USA elismer egy egyszerű igazságot: a NATO kibővítése Ukrajnával örök háborút és Ukrajna pusztulását jelenti. Ukrajna semlegességével el lehetett volna kerülni a háborút. Ebben rejlik most is a béke kulcsa. A mélyebb igazság az, hogy az európai biztonság a kollektív biztonságon múlik, ahogyan azt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kéri, nem pedig a NATO egyoldalú követelésein.++++

*A szerző amerikai közgazdász, akadémikus, közpolitikai elemző, a Columbia Egyetem és a Pápai Akadémia professzora

Lád még: https://bekekor.wordpress.com/2023/06/14/ukrajnanak-semlegesse-kell-valnia-jeffrey-sachs/

Kiadta: Magyar Békekör