New York, 2023. szeptember 21. csütörtök (MB)

Az Ukrajnában élő népek önrendelkezésével szemben tanúsított magatartása miatt kétségbe vonta Kijev jogát Ukrajna területi integritásához az orosz külügyminiszter – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnáról szóló vitájában Szergej Lavrov így érvelt:  Az ENSZ Alapokmányával összhangban egyhangúlag elfogadott, az államok közötti baráti kapcsolatokra és együttműködésre vonatkozó nemzetközi jog elveiről szóló 1970. évi ENSZ-nyilatkozat rögzíti, hogy a területi integritás tiszteletben tartásának elve alkalmazandó „azokra az államokra, amelyek tevékenységük során betartják az egyenlőség elvét. a népek jogait és önrendelkezését, következésképpen kormányaik képviselik az adott területen élő összes embert.”

Az orosz diplomácia vezetője összevetette a nemzetközi dokumentumban foglaltakat Kijev politikájával, és a következőket mondta: „A kijevi rezsim háborút indított saját népének nagy része ellen, azon emberek milliói ellen, akik nem adták beleegyezésüket, hogy nácik és oroszgyűlölők kormányozzák őket, hanem törvénytelenül magukhoz ragadták a hatalmat, és eltemették a Biztonsági Tanács által jóváhagyott minszki egyezményeket, aláásva ezzel Ukrajna területi integritását”.

Azzal, hogy a kijevi népelnyomó rendszert támogatja, a Nyugat megsérti az említett térségekben élő népek önrendelkezéshez való jogát. A Nyugat tönkretette a Minszki Megállapodás végrehajtását, ezért közvetlenül felelős Ukrajna széteséséért és a polgárháború szításáért a köztársaságban – tette hozzá Lavrov.

A jelenlegi európai válságot el lehetett volna kerülni, ha a NATO nem utasította volna el a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO) együttműködésre vonatkozó javaslatait, figyelembe vette volna Oroszország biztonsági igényeit ahelyett, hogy évtizedeken át becsapta volna Oroszországot.

Oroszország és szövetségesei következetesen szorgalmazták a CSTO és a NATO közötti kapcsolatfelvételt annak érdekében, hogy megkönnyítsék az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) csúcstalálkozókon elfogadott, a biztonság oszthatatlanságáról szóló határozatok végrehajtását, amelyek így szólnak: “egyetlen államnak, államcsoportnak vagy szervezetnek sem lehet kiemelkedő felelőssége a béke és stabilitás fenntartásáért az EBESZ-térségben, és nem tekintheti az EBESZ-térség bármely részét saját befolyási övezetének.”

“Mindenki tudja, hogy a NATO pontosan ennek az ellenkezőjét tette hogy teljes fölénybe kerüljön Európában, most pedig az ázsiai-csendes-óceáni térségben. A CSTO legfelsőbb szerveinek NATO-hoz intézett számos felhívását figyelmen kívül hagyták” – mondta Lavrov, majd hozzáfűzte: “az Egyesült Államok és szövetségesei azért ilyen arrogánsak, mert senkivel sem hajlandók egyenrangú párbeszédet folytatni”.

Komoly érdemi tárgyalás helyett a Nyugat invázióról, agresszióról, annexióról szajkózik. Egyetlen tisztességes érve sincs, miért nem akar tárgyalni Oroszországgal a biztonságról. Egyetlen szót sem ejtenek a probléma mögöttes okairól. Arról, hogy éveken át támogattak egy kirívóan náci rezsimet, amely nyíltan átírja a második világháború eredményeit és saját népének történelmét. A Nyugat kikerüli a tényeken és az ENSZ Alapokmányában foglalt követelmények tiszteletben tartásán alapuló érdemi párbeszédet – jelentette ki.

Az BRICS csoport ENSZ Közgyűlésének ülésszakán résztvevő külügyminiszterei szerdán megbeszélést tartottak az ENSZ jövőjéről. Az ülésről kiadott közleményükben az ENSZ és a Biztonsági Tanács „átfogó reformja” mellett foglaltak állást. Azt akarják, hogy a világszervezet demokratikusabb, reprezentatívabb, és hatékonyabb legyen. Ennek érdekében állandó tagsági helyet sürgetnek a Biztonsági Tanácsban Afrika, Ázsia és Latin-Amerika fejlődő országainak. Név szerint említik Brazíliát, Dél-Afrikát és Indiát.

A Békekör tudósítója megjegyezte: az Egyesült Államok azzal a feltétellel járulna hozzá a BT kibővítéséhez a fejlődőkkel, hogy állandó tagságot biztosítsanak a testületben Németországnak és Japánnak is.

Tarthatatlanná válhat a nyugati hatalmak elzárkózása az Oroszországgal, mint a BT állandó tagjával folytatandó érdemi párbeszéd elől, ha ezekre a kérdésekre választ akarnak adni. Élőhalott Zsarnok Zelenszkij ukrán elnök szerint az ENSZ azzal tehetne eleget küldetésének, ha megfosztaná vétó jogától Oroszországot. Indítványával maga ismerte el, hogy Kijev át akarja írni a II. világháború eredményeként kialakult világrendet – értékelte a Békekör tudósítója.+++

Kiadta: Magyar Békekör