2016. február 20., szombat

A DEMOKRÁCIÁNAK AZ Ő KÜLPOLITIKAI IMÁZSA UKRAJNÁBAN

Február 2-án Viktor Gvozgy altábornagy, az Ukrán Külső Felderítő Szolgálat parancsnoka magához Poros Jankó bábelnökhöz írt előterjesztésében kért felhatalmazást szolgálata számára, hogy megelőző intézkedéseket hozzon a HOLLANDIÁBAN ÁPRILIS 6-RA, AZ EU ÉS UKRAJNA KÖZÖTTI TÁRSULÁSI SZERZŐDÉS HOLLANDIAI JÓVÁHAGYÁSA KÉRDÉSÉBEN TERVEZETT KONZULTATÍV NÉPSZAVAZÁS MEGAKADÁLYOZÁSÁNAK érdekében.
A levelet a szétkergetett, „Berkut” nevű készenléti rendőri egység illegalitásba vonult számítástechnikai szakembereiből alakult „Kiberberkut” csoport szerezte meg – amely már eddig is számos, a junta számára roppant kellemetlen titokról rántotta le a leplet.
cyb
Az előterjesztés először megállapítja: Oroszország, hogy kitörjön nemzetközi elszigeteltségéből, illetve lejárassa Ukrajnát, intenzív propaganda és információs háborút indított ellene. Az orosz titkosszolgálat ezért kapcsolatot épít ki az európai országok olyan civil szervezeteivel, amelyek tevékenysége sértheti „Ukrajna nemzeti érdekeit”. Ilyen civil szervezeteknek tekinti az előterjesztés szerzője a levélben felsorolt és megemlített azon civil szervezeteket, amelyek aláírásgyűjtésbe fogtak annak érdekében, hogy Hollandiában tartsanak legalább konzultatív népszavazást: kívánja-e a lakosság, hogy a kormány ratifikálja az Európai Unió és Ukrajna között 2014. június 27-én megkötött társulási megállapodást.
(Mint ismeretes, a társulási szerződés megköttetett, a jelzett napon. Az Unió 28 tagállama parlamentjeinek azonban még jóvá kell hagyniuk azt, mielőtt az életbe lépne. Márpedig az Európai Unióhoz – valamilyen formában – való csatlakozás létfontosságú lenne a juntának. Még ha ez a szerződés valójában egy olyan mellékvágány, ami, adott esetben, arra szolgál, hogy időtlen időkig parkolópályán tartsa Európa ez idő szerint legszegényebb országát, hogy valójában sohase kelljen bevenni az „európai” klubba. Mely szerződés értelmében Ukrajnának vállalnia kell az EU tényleges tagjainak minden kötelességét – de semmit sem kap azok jogaiból. Viszont a junta utolsó szalmaszálként kapaszkodhat bele: lám, „beléptünk Európába”.)
A holland civil kezdeményezés sikere esetén Hollandia lenne az Unió egyetlen országa, amelynek lakossága – még ha csak semmire sem kötelező konzultatív népszavazás formájában is – véleményt mondhatna Ukrajna társult tagságáról. Az ukrán külső felderítés főnökének előterjesztése szerint a holland lakosság „eddig együttműködő volt” e kérdésben – a gaz orosz titkosszolgálat azonban most át akarja mosni a hollandusok agyát. (Akik agyát valami egészen más moshatja át: immár az ország parlamentjében, szakértő szájából is elhangzott: a maláj utasszállító gépet, amely utasainak nagyobb fele holland állampolgár volt, bizony-bizony, UKRÁN „BUK” RAKÉTÁVAL LŐTTÉK LE (mely fegyverrel a népfelkelők nem rendelkeztek, és nem rendelkeznek ma sem. Mint ahogy a szakértői jelentést – TÖBB MINT MÁSFÉL ÉVVEL (!!!) A TRAGÉDIA UTÁN, MÉG MINDIG NEM TETTÉK KÖZZÉ.)
De térjünk vissza az eredeti témához (mely kitérő után talán érthetőbbek lesznek az ukrán küldő felderítés tervezett, meglehetősen drákói lépései). A kémek főparancsnokának javaslatai szerint a cél elérésének alapvető módozatai a következők lesznek: „helyi újságírók egy meghatározott csoportja, akik készek arra, hogy UTASÍTÁSAINK SZERINT hozzálássanak a népszavazás, illetve szervezői körüli negatív információs háttér felépítéséhez. Továbbá annak módozatain is dolgozunk már, hogy A NÉPSZAVAZÁS KEZDEMÉNYEZŐIRE ÉS KÖRNYEZETÜKRE NYOMÁST (EGYEBEK KÖZÖTT FIZIKAI NYOMÁST) GYAKOROLJUNK MAJD. Hogy álcázzuk tervezett lépéseinket, úgy gondoljuk, hogy MAJD AZ ARAB MIGRÁNSOK NEVÉBEN LÉPÜNK FEL – AZ EURÓPAI TOLERANCIA ELVEINEK BETARTÁSÁT KÖVETELVE.”
Tetszenek érteni? Mostantól már nem csak Berlinből (Washington kinyújtott kezétől) dirigálnak majd nekünk, hanem abból a náci Kijevből is, amely ugyan soha a büdös életben nem lesz az Európai Unió tagja (jól is néznénk ki!), de amely a Soros-Obama-Merkel tengely engedélyével és utasításaival MÉGIS DIRIGÁLNI FOG NEKÜNK.
A kémfőnök előterjesztése NEM CSUPÁN A HOLLAND ANTIFASISZTÁKNAK, (valódi) EMBERJOGI AKTIIVISTÁKNAK, HANEM MINDAZON CIVIL SZERVEZETEK VEZETŐINEK, MINDAZON RENDEZVÉNYEK RÉSZTVEVŐINEK SZÓLÓ FENYEGETÉS, AKIK ÉS AMELYEK SZEMBE MERNEK SZÁLLNI A KIJEVI NÁCI JUNTÁVAL! Vigyázzatok: aktivistáink szétverik a pofátokat, összeverik mindazon vezetőket, szervezőiket, akik bármiféle olyan megmozdulást merészelnének szervezni, ami nem tetszik a juntának.
Tetszenek érteni, mi történik?! A NÁCI GÖRÉNYEK – leverve, elfojtva minden belső ellenállást Ukrajnán belül – IMMÁR EURÓPÁRA IS KITERJESZTENÉK JOGHATÓSÁGUKAT! Szuverenitás ide, szuverenitás oda – hiába, hogy ránk, a saját országunkban, NEM VONATOZHATNAK A NÁCI REZSIM TÖRVÉNYEI, ők mégis hozzálátnak ahhoz, hogy ezeket a törvényeket ránk is érvényesítsék. Európába beszivárgott ukrán náci rohamosztagosok mostantól már nemcsak Kijev, Ogyessza, Harkov, Dnyepropetrovszk, Zaporozsje utcáin verik szét az antifasiszta ellenállókat, hanem immár azt is indítványozzák, hogy UGYANEZT MEGTEHESSÉK HÁGA, AMSZTERDAM, BERLIN, MADRID, BUDAPEST UTCÁIN IS! (Nyilván önmagukból – a jenkik bábjaiból, ügynökeiből – indulva ki feltételezik azt: Európában az embereknek nincs önálló véleményük. És ha föllépnek az ukrajnai fasizmus és rémtettei ellen, azt csak orosz ügynökökként, valamiféle Moszkva által agymosott csőcselékként, és nem saját meggyőződésükből cselekszik.)
Teszi ezt egy olyan náci bábállam, amely egyébként MINDEN, VALAMENNYIRE IS MEGHATÁROZÓ BELPOLITIKAI LÉPÉSÉBEN WASHINGTONTÓL ÉS BRÜSSZELTŐL FÜGG. MINKET EGY NÁCI, TERRORISTA, MAFFIÓZÓ ZSIVÁNYFÉSZEK HATÓSÁGAI ÉS TERRORISTÁI MERÉSZELNEK FENYEGETNI, MÉGHOZZÁ A SAJÁT ORSZÁGUNKBAN!
Országgyűlési hölgyek és urak! Jól fontolják meg, hogy beengednek-e Európának akárcsak a peremére is olyan banditákat, zsiványokat, korrupt, tolvaj útonállókat, gengsztereket, akik nekünk itt a saját országunkban fognak dirigálni, SZUVERENITÁSUNKAT LÁBBAL TIPORVA MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKAT FOGNAK TERRORIZÁLNI A SAJÁT HAZÁJUKBAN!
Alaposan gondolják át: jó döntés volt-e egy olyan liberálfasiszta szuperhatalom csatlósául szegődni, utasításait bokacsattogtatással végrehajtani – amelyik ilyen rablókat, útonállókat, terroristákat szabadított a nyakunkba! A”demokrácia”, az „emberi jogok” nagyobb dicsőségére.
(Csikós Sándor)

Ian Bömermann híres-neves német televíziós személyiség töltötte fel Twitter oldalára a tegnap este a szászországi Claußnitz városában történteket.

A városba első alkalommal érkező muszlim migránsok helyi lakosok által való, szívélyesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető fogadtatásról.
Claußnitz polgárai nemes egyszerűséggel elállták a migránsokat fuvarozó autóbuszt, és az utasok számára is eléggé nyilvánvaló módon NEM LELKESEDTEK Bundesmutti meghívottjainak érkeztén. Olyannyira nem lelkesedtek, hogy nem is engedték őket leszállni a járműről.
Több “meghívott” is-elsősorban is nők meg gyerekek-sírva fakadtak a “meleg” fogadtatás láttán. Rögvest leesett náluk, hogy ebben a német városban-Claußnitzban-a helyiek nemigen fognak velük szelfizni.
A helyi “The Local” című újságban a város elöljárói felháborodásuknak adtak hangot. “Szégyenteljesnek, tragikusnak, és antiszociálisnak” nevezték Claußnitz lakóinak a magatartását, amellyel-szerintük-nem öregbítették sem a Németországról a VILÁGBAN kialakult szép képet és jó hírt, de Németország szerte is Claußnitz rossz hírét keltik!
http://www.balrad.com/2016/02/20/nemetorszag-es-clausnitz-szegyene-a-nep-hangja/

Ankara háborút akar kiprovokálni a NATO és Oroszország közt

Roland Lombardi francia Közel-Kelet szakértő szerint Európa hibás helyzetértékelés alapján hoz döntéseket a kontinenst sújtó legjelentősebb problémák vonatkozásában; a közel-keleti régióban nem az orosz jelenlét, hanem elsősorban Törökország és Szaúd-Arábia jelent fenyegetést az európai érdekérvényesítésre.
Az elemző az Atlantico magazinban kiadott publicisztikában arra figyelmeztet, hogy Ankara számára egy hatalmas üzlet elvesztését jelenti a terrorizmus elleni harc, ezért elkeseredésében akarja bevonni a NATO-erőket Szíriában, hogy hátráltassa az orosz beavatkozást. Lombardi úgy gondolja, hogy Moszkva céljai Szíriában nem fenyegetést jelentenek a Nyugat számára, hanem épp ellenkezőleg, az európai érdeket védelmezik. Az elemző szerint Oroszország szíriai beavatkozásának három célja van:
  1. regionális, illetve globális hatalommá válás azáltal, hogy a beavatkozással demonstrálja: meg tudja oldani a világ más régióinak problémáit, és a Közel-Keleten stabilizáló erőként lép fel,
  2. támogatni a szíriai kormányt, ami így szükségképp az al-Kaida és Daesh (Iszlám Állam) tevékenységével szembeni egyetlen erős bástyává válik,
  3. harcol a radikális iszlamizmus ellen, ami nem csak a térség országai, de Oroszország számára is veszélyt jelent.
Lombardi felteszi a kérdést: ezek közül melyik célkitűzés jelent fenyegetést a Nyugatra nézve? “Vagy vaknak, vagy komplett idiótának kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa; Oroszország nem csak saját érdekeit védi a Közel-Keleten, hanem egyúttal az európai érdeket is védelmezi – különösen Franciaországét.”
A szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy a novemberi francia terrortámadás előkészületei, és a francia mecsetekben lázító imámok tevékenysége mind közel-keleti terrorszervezetekhez köthető, amiket nem lehet felszámolni úgy, hogy közben a nyugati szövetség egy-egy országa olcsó olajat akar venni tőlük. Ezzel ugyanis a terrorszervezet fennmaradásában és a kaotikus állapotok fenntartásában válnak érdekeltté, nem a háborús régiók stabilizálásában.
Törökország és Szaúd-Arábia ugyan a terrorellenes koalíció része, de kettős játszmát folytat. Lombardi szerint Ankara nemzetközi elszigeteltségbe került, mert a Szíriából és Iraktól elszakított régiókban olcsó olajhoz tud jutni, ennél fogva érdekében áll a radikális iszlamista csoportok kormányra juttatása Damaszkuszban. Ezt a politikát azonban egyedül Szaúd-Arábia támogatja nyíltan, ezért Ankara elkeseredettségében megpróbálja bevonni a NATO-erőket egy Oroszország elleni fegyveres konfliktusba, hogy megakadályozza a helyzet stabilizálását.
Lombardi arra figyelmeztet, hogy Törökország lépései kiszámíthatatlanná váltak, mert az amerikaiakkal már nem egyeznek az érdekei, Oroszországgal pedig egyre fokozódó érdekellentétbe került a török határ felé tartó olajkonvojok lebombázása miatt. A szakértő szerint fokozódik annak valószínűsége, hogy a török hadsereg bevonul és egész régiókat szakít le Szíriáról, hogy a kormány által nem ellenőrzés alatt tartott olajmezőket megkaparintsa.

http://www.hidfo.ru/2016/02/ankara-haborut-akar-kiprovokalni-a-nato-es-oroszorszag-kozt/

Szíria ügyében Oroszország kérésére tanácskozik az ENSZ BT. A téma a török agresszió Szíria ellen.

A szír-törökhatártérségben a feszültség a két ország között egyre csak növekszik. A 2. török hadsereg tüzérsége folyamatosan-bár a harcok kimenetelét eddig nem befolyásolva-bombázza Szíria északkeleti határmenti vidékeit.
kale
Aleppotól északi irányba ma reggelre a kormányhadsereg és a kurd milíciák Beni Zeid és Bustan Al-Pasha településekről pucolták ki a banditákat. Mar’e településnél a Törökországból frissen átdobott “Harakat Ahrar al-Sham” latorbanda támadást indított a kormányerők ellen. Rossz ötlet volt a részükről. Úgy szóródtak szét, mint kiszakadt párnacihából a toll a viharos szélben.

Aleppotól keletre még cudarabb a zsiványok helyzete. Itt ugyanis a damaszkuszi kormány “Tigris” kommandósalakulata ellen kéne valami eredményt felmutatniuk a pribékhordáknak. Az ellen a társulat ellen, amely az elmúlt napokban 45 települést latormentesített, és most elvágva a bűnbandák nyugati irányú menekülési útvonalát is, egy aprócska “zsebbe” szorította őket.
kal
Latakia-tartomány északi fertályán a kurdok kiüldözték a bűnbandákat Kinsibba-ból. Két további települést, Beit Binjarou és Jabal Al-Qawama is meg lett tisztítva a pribékektől.
Hama tartományban Khirbat Al-Nakus közelében az “Al-Gab” völgyben tegnap mintegy száz latoregyedet terítettek ki a kurdok.

Deir ez-Zor környéke bűnbandái számára sem a dicsőségről szólt a tegnapi nap. A szír légierő alaposan megkurtította a dzsihadista zsoldlistát Sheikh Yassin, Al-Kanamat, Al és Al-Havika Sina valamint a tartományi főváros egyes városrészein.
Ráadásul Al-Baghayliyah-nál rendesen árnyékra vetődtek egy támadási kísérlet során. Százharminc bandatag-szinte a teljes izgága horda-pusztult el.

Raqqa-provinciában Tel Al-Alam mellett a szír légierő hatékony támogatását élvező palesztin milíciák irtották a Daesh férgeket. Nyolcórás csatában-jónéhány palesztin is odaveszve-semmisítették meg a sátánfattyak igen népes bűnbandáját.
Al-Hasakah tartományban Al-Shadadi településnél szintén a dzsihadisták húzták a rüvdebbet.

A Paks II. volt vezérigazgatójának feleségének is jutott állami föld

Paks — Műkörmös, fitneszedző után találtunk egy óvónőből lett újdonsült földbirtokost! Nagyné Baracsi Éva paksi óvónő ugyanis kerek ötszázmillió forintért nyert el egy 210 hektáros földet az állami árverésen decemberben.
Vélhetően ő sem az óvónői fizetéséből kaparja össze a félmilliárd forintos vételárat, hiszen befolyásos férje állhat mögötte, aki a paksi atomerőmű bővítésért felelt egészen tavaly áprilisig.
Nagy Sándor volt a paksi beruházás vezére
Nagy Sándort 2012-ben nevezte ki a kormány a 12 milliárd eurós (3700 milliárd forint) gigaberuházást vezénylő Paks II. Zrt. élére, ő írt alá valamennyi lényeges dokumentumot az orosz féllel.
Tavaly márciusban magas rangú állami kitüntetést, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét adta át neki Seszták Miklós fejlesztési miniszter, majd pár héttel később – némileg váratlanul – Londonba költözött, az Atomerőművek Üzemeltetőinek Világszövetségé­ben (WANO) kapott egy igazgatói posztot.
ns
Seszták Miklós magas rangú állami kitüntetést adott át Nagy Sándornak

Amikor feleségét kerestük az óvodájában, kiderült, hogy ő is Londonban van.
– Szabadságon van, de időnként haza szokott jönni – mondta az egyik munkatársa, de amikor megtudta, hogy milyen ügy miatt hívtuk, zavartan, sietve elbúcsúzott.
Kerestük férjét is a londoni munkahelyén. Arra lettünk volna kíváncsiak, honnan teremtik elő a félmilliárd forintos vételárat, de lapzártánkig nem reagált. Nagy Sándor az állami tulajdonú paksi atomerőműben dolgozott világéletében, közben tett egy kis kitérőt a szintén állami Magyar Villamos Művekben.
Annyi bizonyosnak látszik, hogy Nagyék nagyon akarták a Duna melletti, kiváló minőségű, egybefüggő birtokot a Tolna megyei Gerjenben.
Komoly verseny volt ugyanis a földért: 400 millió forint volt a kikiáltási ár, amit százmillió forinttal tornásztak fel a liciten.
Sok pénz, jó kapcsolat
Nagyéknak a jelek szerint nemcsak sok pénzük van, hanem rendkívül jó kapcsolataik is lehetnek az árverést lebonyolító Nemzeti Földkezelő Alapnál. Másképp ugyanis nehezen magyarázható, hogy egy évvel korábban miért az óvónőként dolgozó Baracsi Éva pályázatát találták a legjobbnak, amikor haszonbérlőt kerestek az értékes földterületre.
ger
Íme az óvónő földje
(blikk)
Bal-Rad komm: “…honnan teremtik elő a félmilliárd forintos vételárat…”
Honnan-honnan? Hát Londonban dolgoznak! Itthoni óvónői fizetésből nem telne! Nappal az asszonyka feketemosogat, éjszaka meg…óvónősködik! Babysitterkedik! Ráadásul mostmár meg is nyugodhatnak! Döbrögink rájuk is kiterjesztette megvédő szárnyait! Elvégre működik a NER! Albionban is!
Néha-néha hazalátogat az asszonyka! Hát persze! A diploma miatt! A gazdadiplomát adó kurzus gyakorlati képzéseire. Merthogy azokon meg kell ám jelenni!
Méghogy jó kapcsolat…? Londonban! Oda kellett a jó kapcsolat! Itthon minek? Hiszen ŐK MAGYAR GAZDÁLKODÓK voltak eddig is! Ezért is vásárolhatták meg ezt a nyomorult kis nadrágszíjparcellát a “Földet a MAGYAR GAZDÁKNAK”! NER-akción.
Még hogy “kapcsolat”? NER!