A varsói csata néven ismert, lengyel győzelemmel végződő ellentámadás (hadművelet) az 1920-as szovjet-lengyel háború egyik ütközetsorozata volt, melynek fő eseményét 1920 augusztus 15.-ére teszik. Ez a katolikus egyház által Mária mennybemenetelének szentelt ünnepnap, Lengyelországban emellett a Lengyel Fegyveres Erők ünnepe.
Az 1920-as konfliktus előtt a szovjet kormány két alkalommal ajánlott - a háborút megelőzendő - béketervet a lengyeleknek, amit a lengyel vezetés elutasított. A lengyelek a béketerv elfogadása esetén 388 ezer km2-el nagyobb területhez jutottak volna, mint amit végül a háborút lezáró rigai egyezmény megítélt számukra. A szovjet vezetés egyezkedési terveinek oka a még le nem zárt fehérek és nyugati szövetségeseik ellen vívott háború volt, melyet oroszországi polgárháború néven ismerünk. A szovjet vezetés nem akart két fronton harcolni egyszerre. Mégis kénytelen volt, ugyanis a Pilsudski vezette lengyel állam 1920 április 24.-én támadást indított a Moszkva szövetségi rendszerébe betagolt Ukrán Szovjet Szocialista Népköztársaság ellen, azzal a céllal, hogy saját vezetése alatt egy egész Közép-kelet Európára kiterjedő hatalmi rendszert hozzon létre. Ezt lehet az ujjáéledő lengyel államszervezet soviniszta túlburjánzásának is tekinteni, Pilsudski többször is kijelentette, hogy „Egy nap majd Moszkvát is elfoglaljuk, és parancsot adok arra, hogy a Kreml falára felírják:Oroszul beszélni tilos!”
A háború váltakozó sikerekkel zajlott, a Vörös Hadsereg Kijev visszafoglalása után ellentámadásba ment át, és augusztus elején már csak 90 km választotta el az orosz csapatokat Varsótól. Miután bevették a lengyel fővárostól északkeleti irányba 25 km-re fekvő Radzymint, 10 km-re Varsó fölé nyomultak, és különösen heves harcok után a lengyel erők augusztus 15.-én visszaszorították az oroszokat. A háborúban ezután az oroszok a visszavonulás-harcfelvétel-visszavonulás taktikát alkalmazták. A szovjet vezetés rájött, hogy az orosz katonák harci morálja távol az anyaföldtől jelentősen csökken, ezért fokozatokban rendelte vissza a csapatokat a mai fehérorosz-lengyel határra. A lengyelek egy megkerülő támadással 1920 október 12.-én elfoglalták Minszket, azonban erőforrásaik annyira kimerültek, hogy nem vállalkoztak egy orosz télbe nyúló háború folytatására. Október 18.-án tűzszünet jött létre a felek között, majd 1921 március 18.-án Rigában békeszerződést kötöttek, melyben a lengyelek a saját tárgyalódelegációjukon belüli törésvonalak miatt érdekeiket nem tudták érvényre juttatni. Végül csak elenyésző töredékrészét kapták meg a háború előtt, annak elkerülése érdekében Moszkva által felajánlott területeknek.
Ezek a történelmi tények.
A lengyel-szovjet háborúnak azonban van egy másik oldala is, amiről minden nyugati történész szeret mélységesen hallgatni.
Az 1919-1920-as háborúban - az eddig feldolgozott adatok szerint - a fogságba esett mintegy 215 000 orosz katonából 160 000 került különböző hadifogoly táborokba. A többi katonát a lengyelek a fogságba esés helyszínén lemészárolták. A legkedveltebb módszer a legéppuskázás volt. A hadifogoly, vagy koncentrációs táborokba került katonák sem néztek sokkal jobb sors elé. Történészeti kutatások során feltárt dokumentumok támasztják alá, hogy a Pulawy, Strzalkowo, Tuchola és Dabie területein fekvő haláltáborokban a lengyel lovasság az orosz foglyokon gyakorolt. Ezeket a gyakorlatokat szó szerint kell érteni, mert a források olyan ”edzésekről” számolnak be mint pl. hogyan kell egyetlen szablyacsapással levágni egy embert. Rendszeresek voltak a szögesdróttal való megkorbácsolások, vagy az agyonverés. A foglyokról a megérkezés után leszedték az összes ruházatot, és akinek nem volt alsóneműje, az akár hónapokig is meztelenül maradt.
Az ebből a korszakból származó dokumentumok, melyek az akkori szovjet kormány hivatalos diplomáciai tiltakozásait is tartalmazzák az orosz hadifoglyokkal való embertelen bánásmóddal szemben, valamint szemtanúk beszámolói, nemzetközi szervezetek, katonai missziók leiratai, és egykorú lengyel újságcikkek, bőven alátámasztják ezeket a tényeket. Az 1919-es lengyel újságcikkek, és az azokat követő lengyelországi és külföldi tiltakozások miatt az akkori lengyel parlament kénytelen volt vizsgálatot elrendelni az ügyben, különben az antant hatalmak megvontak volna minden támogatást. A vizsgálóbizottságot 1920-ban, az oroszok elleni lengyel támadás előtt feloszlatták. A vizsgálat eredményeként hivatalosan annyit közöltek, hogy a „bizottság megállapítása szerint a hadifogoly táborokban az egészségügyi-higéniai körülmények elviselhetetlenek, a foglyok éheznek, és a katonai igazgatás felelős a kiugróan magas vérhas miatti halálozási arányért a foglyok körében. Mindemellett a lengyel belügyminiszer 1920 június 21.-én kelt. rendelete megtiltotta a megkorbácsolást és a szükségesen túli fizikai erőszak alkalmazását a foglyokkal szemben. A fogolyszállító vasúti útvonalak gyűjtőállomásain azonban a halálozási arány meredeken emelkedett, ezért a belügyminiszter 1920 december 8.-án nemzetközi nyomásra újabb vizsgálatot rendelt el, melynek eredményei arra késztették a lengyel katonai igazgatást, hogy csapataikat arra bátorítsák: ne ejtsenek foglyokat.
Akik életben maradtak - orosz katonák az 1921-es szabaduláskor
Ezek a tények az akkori kor legembertelenebb táborrendszerét tárják elénk. Mivel ebben a háborúban Lengyelország volt a támadó és kegyetlenebbik fél, és mert az emberiségre vonatkozó mechanikus törvények szerint kegyetlenségre kegyetlenség a válasz, nincs semmi meglepő abban, ahogy a Sztálin vezette Szovjetunió a legközelebbi alkalommal törlesztette ezt a számlát.
A jelenlegi lengyel kormány az odaküldött zsoldosokkal és nehéztüzérséggel nyakig benne van az orosz-ukrán határ mentén az oroszajkú lakosság elleni népirtássá elfajuló harci cselekményekben. A mostani lengyel döntés hátterében azonban az 1920-as támadással ellentétben, nem a lengyel nacionalizmus, vagy bolsevikellenesség az indíték, hanem a radikális atlantista érdekek gátlástalan kiszolgálása. Ebből a szemszögből nézve az 1920-as varsói csata, és az oroszellenes lengyel vezetés atlantista elemekkel kiegészített felvonulásának dicsőítése a mostani geopolitikai helyzetben nagyon nagy hiba. A politikában a hibákért pedig előbb vagy utóbb, de mindig fizetni kell.
Gergely deák