Petro Porosenko ukrán államfő aláírta a védelmi miniszter, Valerij Geletej lemondását, amit mostanra Geletej weboldalán is bejelentettek. Az elnök hangsúlyozta; különösen fontos, hogy a katonai vezetésben változtatások történjenek. Még a mai nap folyamán egy új személyt jelöl ki a védelmi minisztérium élére, aki már sorban a negyedik védelmi miniszter lesz az atlantista puccs utáni időszakban.
Valerij Geletej júliusban foglalta el a posztot, azonban jogi értelemben véve nem volt védelmi miniszter. Bár a média védelmi miniszterként beszél róla, és az ország politikusai is akként kezelték, Geletej júliusi beiktatását követően nem írta alá a vonatkozó dokumentumokat az eskü elmondását követően. Az újságírók akkori felvételein tisztán kivehető volt, hogy Geletej olyan tollal "írta alá" a dokumentumot, melynek még a kupakját sem vette le, csak utánozta az aláírás mozdulatait a papír felett. Az ukrán törvények szerint a miniszternek a kinevezését követő 24 órában alá kell írnia kinevezésének dokumentumait, ha ez nem történik meg, az automatikusan lemondásnak minősül.
Hídfő.net | Valerij GeletejA védelmi miniszter, amint épp nem írja alá saját kinevezését
Jogi értelemben tehát Ukrajnának július óta nincs védelmi minisztere, még az illegitim Jacenyuk-kormány törvényei szerint sem. Kinevezésekor előrevetítettük, hogy Geletej valószínűleg olyan cselekedeteket kell majd végrehajtson a védelmi miniszteri poszton, aminek kapcsán ő is tisztában van vele, hogy utólag a törvény előtt háborús bűnösként kell majd felelnie. Utólag ez a feltételezés bebizonyosodott. Geletej lemondásához ugyanis nem az államfő döntése vezetett.
Szeptember elején a Nemzeti Gárda zászlóaljparancsnokai közös nyilatkozatot adtak ki, amiben követelték a védelmi miniszter és a vezérkari főnök azonnali leváltását, valamint törvényszék elé állítását. A zászlóaljparancsnokok szerint a katonai vezetés szándékosan küldte a harcoló alakulatokat olyan helyszínekre, ahol a népfelkelők bekerítik őket, a frontra vezénylés után pedig se ellátmányt, se parancsokat nem kapnak, vagyis saját vezetőik árulják el és küldik vágóhídra az ukrán katonákat.
Az is tény, hogy az ukrán hadsereg eszközállományának több mint 64%-át elveszítette. Ezeket a vezetőket kivétel nélkül a kijevi junta nevezte ki, ami abban érdekelt, hogy az ukrán hadsereg minél nagyobb létszámbéli és hadianyag béli veszteséget szenvedjen el. Nyugati megbízóik ugyanis az ukrán hadsereg gyors felszámolását követően jelentős számú haditechnikát adnak majd el Ukrajnának, amit a puccsal hatalomra juttatott kijevi junta feladata lesz megvenni. A NATO szeptember 5-én már "engedélyezte", hogy a tagállamok fegyvereket adjanak el Ukrajnának. A fegyveres konfliktusnak mindvégig ez volt a célja, mostanra jutott el a háború abba a szakaszába, hogy az ukrán hadsereg újrafegyverzésére van szükség és a nyugati országok ebből jelentős bevételre tehetnek szert.
Geletej lemondása a katonai gépezet alsóvezetői körében mutatkozó általános elégedetlenség következménye. A problémát azonban tetőzi, hogy Geletej jogi értelemben véve soha nem is volt védelmi miniszter: mivel sehol nem szerepel az aláírása, az ukrán törvények szerint a kinevezését követő napon lemondott. Jogi értelemben tehát nem felelős azokért a parancsokért, melyeket a fronton harcoló alakulatoknak adott ki, és melyek súlyos károkat okoztak az országnak, ukrán katonák ezreinek halálához vezettek. Geletej júliusban úgy vette fel a hadügyminiszteri posztot, hogy tisztában volt vele; azokért a dolgokért, melyeket majd el kell követnie, háborús bűnössé fogják nyilvánítani.
A kormány most feltehetően a szőnyeg alá söpri az ügyet, és senki nem fog bűnhődni a katonák értelmetlen haláláért, a civil lakosság ellen elkövetett bűnökért, a Donyeck régióban történt népirtásért.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/ukrajna-tovabbra-hadugyminiszter-nelkul