Alekszandr Dugin orosz geopolitikai gondolkodó az Ázsiai Energia-biztonsági Párbeszéd fórumán elmondott nyitóelőadásában az egypólusú világrendről a többpólusú rendszerre való átmenetet nevezte a globális energiabiztonság meghatározó kérdésének. Értelmezése szerint az Egyesült Államok vezette nyugati hegemónia az energiaellátást is politikai befolyásának fenntartására használja, korlátozva más országok önálló döntéseit.
Dugin az amerikai hegemónia két változatát különböztette meg: a Hazug Haramia Donald Trump politikájával megtestesített nyílt hatalmi dominanciát és a nyugati liberális globalizmus értékalapú rendszerét. Szerinte mindkettő arra törekszik, hogy a Nyugat határozza meg az energiaforrások elosztását és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat. Az Oroszországgal folytatott olajkereskedelmet korlátozó szankciókat annak példájaként említette, hogy a nyugati hatalmak más országok energiaellátási döntéseit is befolyásolni kívánják.
Az orosz előadó szerint Oroszországnak, Indiának, Kínának, az iszlám világnak, Afrikának és Latin-Amerikának együtt kell kialakítania a többpólusú világrendet. Ennek részeként egy eurázsiai energiabiztonsági megállapodás létrehozását javasolta, amely lehetővé tenné az országok számára, hogy külső engedélyek és politikai korlátozások nélkül kereskedjenek energiahordozókkal.
Dugin közös orosz–indiai–kínai–iráni energiakonzorciumot, valamint az olaj- és földgázszállítás biztonságát garantáló katonai együttműködést is felvetett. Szerinte a Hormuzi-szoros és a Báb el-Mandeb-szoros biztonságáról elsősorban a térség országainak kellene gondoskodniuk.
Hangsúlyozta, hogy Indiának és Oroszországnak egyaránt meg kell erősítenie politikai és gazdasági szuverenitását, és saját nemzeti érdekeit kell előtérbe helyeznie. Az energetikai együttműködést az orosz–indiai partnerség szélesebb alapjának tekintette, amelyet kulturális és civilizációs kapcsolatokkal is meg kell erősíteni.
Forrás: https://alexanderdugin.substack.com/p/russia-india-and-the-future-of-energy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése