Amerika másik alkotmánya

A 2022-es alkotmány napján, ha tehetném, fejbe vágnám az első embert, aki azt hirdeti, hogy Amerika írott alkotmánya jobb, mint Nagy-Britannia íratlan alkotmánya. Miért? Mert Amerikának is volt egy íratlan alkotmánya, amely ugyanolyan fontos volt, mint írott megfelelője, és amely sajnos elhalványult, amíg végül a progresszívek és a New Dealerek csendben meg nem ölték. A kulcskérdés, amellyel az amerikaiaknak ma szembe kell nézniük, az, hogy megvan-e bennük az akarat mindkét alkotmányuk újjáélesztésére, mielőtt túl késő lenne.

Amikor az amerikaiak az "alkotmányról" beszélnek, akkor az 1787-ben Philadelphiában írt és később módosított dokumentumra utalnak. Tisztában vannak az államok alkotmányainak létezésével, de helyesen értik, hogy azok nem lehetnek illiberálisabbak, mint amit a szövetségi dokumentum megenged, ahogyan azt az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (SCOTUS), a törvények és kormányzati politikák alkotmányosságának végső döntőbírája értelmezi.

Rég elfeledett, bár az Alkotmány mindent eldöntő preambuluma, a kilencedik módosítás, a Függetlenségi Nyilatkozat és más alapító dokumentumok utalnak rá, Amerika második, íratlan alkotmánya. Ez az Alkotmányban kifejezetten fel nem sorolt természetes jogokból áll, olyannyira alapvető szabadságjogokból, hogy az alkotók azt remélték, hogy egyetlen köztársasági kormány sem meri majd aláásni vagy megkérdőjelezni őket. Tévedtek.

Bár a tizennyolcadik században még élénk és jól ismert volt, Amerika íratlan alkotmánya lassan erodálódott, és a huszadik század elejére teljesen eltűnt. Amerika íratlan, természetes jogokra vonatkozó alkotmányának leépülése tette lehetővé a New Deal-t, és a késői New Deal joggyakorlat eltörölte annak utolsó maradványait. A Wickard-ügyben (1942) például a Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag megerősítette a szövetségi kormány azon jogát, hogy megakadályozza, hogy egy ohiói farmer búzát ültessen a saját családja élelmezésére.

 

 

Az attól való félelem, hogy néhány kulcsfontosságú elemét egy napon megtámadják, az íratlan alkotmány részleges kodifikálásához és ratifikálásához vezetett, amelyet a Bill of Rights néven fogadtak el. Ma az Alkotmány első tíz módosításának nagy részét figyelmen kívül hagyják, vagy legalábbis kétségbe vonják, annak ellenére, hogy egyértelműen kijelentik, hogy "nem sérthetik meg". De még mindig kézzelfoghatóbbak, mint a még több alapvető jog, amelyek szinte eltűntek.

Az íratlan alkotmány tartalmának teljes feltárásához egy könyvnyi terjedelmű feldolgozásra lenne szükség, mégpedig olyanra, amely a természetes jogokat sokkal komolyabban veszi, mint Christopher G. Tiedeman 1890-ben megjelent The Unwritten Constitution of the United States című műve: Filozófiai vizsgálat az amerikai alkotmányjog alapjairól. Tiedeman a természetjogot "minden olyan jogi korlátozástól való mentességre redukálta, amely nem szükséges mások sérelmének megakadályozásához; a jog arra, hogy bármit megtehessünk, ami nem jár birtokháborítással vagy mások sérelmével". De egyszerűen a "szükségtelen korlátozásoktól való szabadság" elismerése megkérdőjelezi a legtöbb kormányzati szabályozást, és újraértelmezi az íratlan alkotmány szellemét, beleértve három kulcsfontosságú természetes jogot:

  1. Az önrendelkezés nem sérülhet, kivéve a szülőanyai jogállás, a hadifogság vagy a bűncselekmény miatti elítélés miatt. A tizenharmadik módosítás eltörölte az első két kivételt, amelyek mindig is vitatottak voltak. Az öntulajdon az amerikaiakat gazdaságilag és politikailag is szabaddá teszi a rabszolgaságtól. Ez utóbbi teljes testi autonómiát jelent, még vészhelyzetben is.

  2. A saját maga által választott foglalkozás gyakorlása, a maga által választott feltételek mellett, nem sérülhet. Ez kizárná a triviális foglalkozási engedélyezési törvényeket, a minimálbérre vonatkozó összes törvényt, és az állami hatalom használatát arra, hogy egyes személyeket vagy vállalkozásokat előnyben részesítsen másokkal szemben, még vészhelyzetben is.

  3. A piacokra és más önkéntes erőfeszítésekre való hagyatkozás, az állami hatalom alkalmazása a vélt társadalmi problémák megoldására csak azután, hogy az önkéntes eszközöket kipróbálták, és azok nem bizonyultak elégségesnek. Amint a hamarosan megjelenő könyvem, az Elveszett szabadság (AIER, 2022) mutatja, a korai amerikaiak az önkéntes társulást a politikai szabadsággal tették egyenlővé. Ahelyett, hogy azonnal megkérdezték volna, mit tehetne a kormány, maguk oldották meg a társadalmi problémákat, önkéntesen, nonprofit szervezeteken keresztül. És ezt még vészhelyzetek idején is megtették, beleértve a polgárháborút is.

 

 

"A nagy társadalmi nyugtalanság napjaiban" - fejtette ki Tiedeman 1890-ben - "üdvözöljük a bíróságok azon hajlandóságát, hogy ezeket az általános jognyilatkozatokat felhatalmazásként ragadják meg, hogy tilalmat rendeljenek el minden olyan törvényhozási aktusra, amely az egyén természetes jogaiba avatkozik, még akkor is, ha ezek az aktusok nem sértik az [írott] alkotmány egyetlen konkrét vagy különleges rendelkezését sem".

De már Tiedeman írása előtt a legfelsőbb bíróságok elutasították azt a gondolatot, hogy "az Alkotmányon kívüli elveket kellene figyelembe venniük, amelyek alapján az ilyen [túlterjeszkedő] jogszabályok elítélhetők". Ezt úgy tették, hogy az íratlan alkotmány szabályait olyan alkotmányos jogokba csomagolták, mint a tágan értelmezett tisztességes eljárás. Az 1877-es Bertholf v. O'Reilly ügyben (74 N.Y. 509) például a New York-i Fellebbviteli Bíróság úgy döntött, hogy "az élethez való jog magában foglalja az egyénnek a testéhez való jogát a maga teljességében és feldarabolás nélkül; a szabadsághoz való jogot, a képességek gyakorlásához és az élet fenntartására irányuló törvényes hivatás követéséhez való jogot [hangsúlyok hozzáadva]".

A csomagolás taktikája lehetővé tette a jogászok számára, hogy szövegre hivatkozva igazolják döntéseiket, amelyek eleinte az alapítók nézeteivel összhangban folytak. A fent hivatkozott ügyben például a Bíróság egyértelműen kimondta, hogy az adózásnak "közcélra" kell történnie, így egyértelműen alkotmányellenes, ha a kormányok egyik állampolgártól a másikra ruházzák át a tulajdont. Amikor azonban a progresszíveknek és a New Dealernek később sikerült kiforgatniuk az olyan kulcsfogalmakat, mint a közcél, a közegészségügy és a tisztességes eljárás, az egyre inkább elfeledett íratlan alkotmány már nem volt elég erős ahhoz, hogy megvédje az alapvető természetes jogokat a kormányzat beavatkozásától.

 

 

Mivel a joggyakorlat már nem volt az alapvető elvekhez rögzítve, az egyik sikeres progresszív beavatkozás egyszerűen precedensként szolgált a következőhöz, amely lehetővé tette a következő, és még egy újabb és még egy újabb beavatkozást a látszólag véget nem érő folyamban. Egy évszázaddal később a nemzet félig fasiszta kormánya felismerhetetlenné vált a keretezők és az alapítók számára. A szólásszabadságba való sunyi beavatkozás, a tudománytalan klíma-, maszk-, oltóanyag- és leállási mandátumok, a vagyon tömeges újraelosztása külföldi és belföldi cimboráknak, a nemkívánatos, de hatályon kívül nem helyezett törvények lobogtatása és más büntetlen förtelmek rémálmaik tárgyát képezték.

Az íratlan alkotmány halott betű maradt, és a Bill of Rights, még az egykor szentséges Első Alkotmánykiegészítés is napi támadásoknak van kitéve. Attól tartok, hogy egy napon az Alkotmány napját be kell majd vonni az Emléknapba. Ennek a szörnyű végkifejletnek a megakadályozása érdekében az amerikaiaknak határozottan ki kell állítaniuk azt a természetes jogukat, hogy hagyják őket azt tenni, amit akarnak, kivéve, ha viselkedésükkel bizonyíthatóan nem ártanak más amerikaiaknak. Még ebben az esetben is lehetővé kell tenni számukra, hogy önkéntes megoldásokat keressenek, mielőtt a kormányok alkotmányosan beavatkoznának.

https://www.pokolafoldon.hu/blog/amerika-iratlan-alkotmanya