Sokan kérdezték tőle, hogy hogy hívják őt, valamint milyen szakterületen dolgozik doktorként? - de senkinek sem adott rá választ, rejtélyes maradt a mai napig, úgy a követőivel, mint a látogatóival szemben egyaránt....

Az elmúlt időben, rendre olyan személyeket támad a videóiban, amely személyek szkeptikusak a C.O.V.I.D. vakcinákkal szemben. Megpróbálja őket rendre lejáratni, már ha tudja őket egyáltalán, de mindent megtesz, hogy másokat hiteltelenné tegyen, főleg ha az általa lejáratni kívánt személy nemzeti érzelmű.....

Nos, ma este úgy döntöttem, hogy magam is utánanézek ennek az doktornak, - most majdnem orvost írtam véletlenül, de időben korrigáltam, - hogy tulajdonképpen ki ő és mivel foglalkozott ő igazán.

Rövid kutakodásom eredményeként elmondhatom, hogy ezt a doktort, Dr. Gordos Zsoltnak hívják és, - most mindenki kapaszkodjon meg, - az AstraZeneka Hungária kft üzletigazgatója!!!!!!

Úgy, hogy senki nem tud elbújni már inkognitóba ebben a világban, majd onnan fröcsögni más orvosokra, vagy éppen azokra, akik nem értenek egyet esetleg a trutymó vakcinájukkal......

Azt hiszem, hogy most már világossá válik mindenki számára az összes videójának háttere és azok szándékai is egyben....."

Ahány helyen megjelenik az életrajza, az annyiféle:

  • 10 months, Sep 2007 - Jun 2008

    Sales Director

    AstraZeneca Kft.Orvoslátogatói hálózat vezetése, eladási tervek megvalósítása

  • 1 year and 11 months, Nov 2005 - Sep 2007

    Business Unit Director

    AstraZeneca Kft

    Kardiovaszkuláris és gasztroenterológiai üzletág igazgatása, marketing és sales feladatok vezetése, koordinálása. A leghatékonyabb koleszterincsökkentő magyarországi bevezetése és piacvezető pozíciójának elnyerése 1 éven belül. Ezt követően az OEP elvette a támogatást a készítménytől, halálra ítélve azt (meg talán pár beteget is).

Egy komment:

Régóta figyelem a fickót.

Egyszerűen nem értettem mi a fenét csinálhat az "Egyetemen"

Azt ugye tudjuk, hogy a helyi nyelvet nem beszéli. Ő mondta.

Voltak videói amiben kapcsolatot próbált meg felvenni a helyiekkel, piacon, meg ilyen helyeken. Az angollal próbálkozott, de egy alany-állítmány-tárgyas mondatot nem sikerült összeraknia. Főneveket mondott. Akadozva

Tehát az, hogy előadó lenne, az kiesett.

Kisegítő munkát sem valószínű, hogy végezhet, hiszen nem beszéli a nyelvet.

A mondatfűzéseiből, szóhasználatából, szófordulataiból kiderül, hogy nem lehet olyan magasan képzett.

Láttam a linket, hogy egy bizonyos Medimage Consulting vállalatnak az igazgatója. Nos, a cég annyira komoly, hogy nincs honlapja, nincsenek referenciák, bemutatkozó. Legalábbis én nem találtam. A cég telephelyén egy sima családi ház áll, semmi cégtábla, utalás a cégre, semmi

Gordos Zsolt név alatt található egyetlen kép, ami talán hasonlít rá, mondjuk jó pár évvel ezelőtt.

Rejtély.

 

Igazgatóhelyettes @ igazgatóhelyettes / angol irodavezető, felelős az iskola Cambridge -i Angol Felkészítő és Értékelő Központjának működéséért.
2014 júliusától napjainkig (1 év 6 hónap) professzor @ professzor / előadó: Kritikus gondolkodás és logika; Marketing; Nemzetközi üzleti és egészségnevelési előadó: ESL angol tanfolyamok és angol nyelvű akadémiai írás
2012 októberétől 2014 júliusáig (1 év 10 hónap) tulajdonos, vezérigazgató @ Menedzsment és marketing tanácsadás főként, de nem kizárólag a gyógyszeriparban. Üzlet fejlesztés.
2011 márciusától 2012 májusáig (1 év 3 hónap) üzletfejlesztési igazgató @ Felelős az üzletfejlesztésért és a stratégiai partnerségekért.
2009 augusztusától 2011 márciusáig (1 év 8 hónap) üzletág igazgató @ AZ Hungary Primary Care Business Unit.
Legfontosabb eredmény: A Crestor világszerte a leggyorsabb 3 leggyakoribb penetráció közé tartozik, piacvezető 1 év alatt.
2005 novemberétől 2008 júniusáig (2 év 8 hónap) Brand Integrator @ Regionális marketingvezető, kardiovaszkuláris terület; Európa, Közel-Kelet, Afrika
2004 márciusától 2005 novemberéig (1 év 9 hónap) az üzletág igazgatója @ értékesítés és marketing; Elsődleges ápolási termékek Fő eredmény: egy márkás generikus lipidcsökkentő szer sikeres bevezetése, piacvezető pozíció 1,5 év alatt.
2000. novembertől 2004. márciusáig (3 év 5 hónap) az üzletág igazgatója @ Novartis Magyarország: Alapellátás, szív- és érrendszer; értékesítés és marketing Főbb eredmény: a Diovan újraindítása, 1 év múlva piacvezető kategória, a termék azóta is megőrzi pozícióját.
1999 márciusától 2000 novemberéig (1 év 9 hónap) nemzeti értékesítési igazgató @ Alapellátási Értékesítési Erő
1998 januárjától 1999 márciusáig (1 év 3 hónap) regionális értékesítési vezető @ értékesítési menedzsment - Alapellátás, Nyugat -Magyarország
1997 márciusától 1998 januárjáig (11 hónap) orvosi értékesítési képviselő @
1993 márciusától 1997 márciusáig (4 év 1 hónap) orvosi képviselő @
1992 áprilisától 1993 márciusáig (1 év)
Szülész-nőgyógyász szakorvosi végzettség, orvosi @ HIETE Egyetem, Budapest 1986 és 1990 között Orvos, orvos @ Semmelweis Egyetem
1980 és 1986 között eredetileg Dr. Gordos a következő területeken jártas: Termékek bevezetése, Nagyteljesítményű értékesítési csapatok kiépítése, Üzletfejlesztés, Értékesítésmenedzsment, Marketingstratégia, Értékesítés, Területgazdálkodás, Gyógyszeripar, Kardiológia, Többfunkciós csapatvezetés, Üzleti tervezés, Stratégiai gondolkodás , Marketing menedzsment, Stratégiai tervezés, Változásmenedzsment

https://www.listcompany.org/Medimage_Consulting_Info.html

https://www.xing.com/profile/Zsolt_Gordos

https://www.company-list.org/medimage_consulting.html

https://globalcatalog.com/medimageconsulting.hu

  • Forrás: Mentő dolgozók akik felállnak!

https://pokolafoldon.hu/blog/kicsoda-dr-gordos-zsolt