2022. október 21., péntek

Yuval Noah Harari: "Az ember ma már egy meghekkelhető állat"

Az izraeli hadtörténész professzor, Harari, észbontó kutatási eredményeivel az egész emberiség példátlan manipulációját támogatja - és ezzel a világuralomra törő vezető politikusok elismerését vívja ki. De mindez nem elég, már folyik a munka a terveinek megvalósításán. Egy hír, amely erős idegrendszert igényel.

Yuval Noah Harari izraeli hadtörténész, író és a jeruzsálemi Héber Egyetem Történelmi karának professzora. Olyan személyiségek méltatják, mint Barack Obama, Angela Merkel,Emmanuel Macron és Sebastian Kurz, akik inspirációs forrásként és tanácsadóként konzultálnak vele. Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum (WEF) alapítója és a "Covid-19: The Great Reset" című könyv szerzője Yuval Noah Hararit briliáns jövőkutatóként jellemzi. A 2018-as és 2020-as Világgazdasági Fórumon, illetve a 2020-as athéni Demokrácia Fórumon való megjelenése során Harari a technológiai fejlődésről beszélt, és arról, hogy ez mit jelent a társadalom, a politika, a vallás és az ideológia számára.
Előadásaiban újra és újra rámutat arra, hogy az emberiség történetében most először van lehetőség arra, hogy személyeket bármikor és bárhol megfigyeljenek és nyomon kövessenek. A mesterséges intelligencia algoritmusai felgyorsított sebességgel hatalmas mennyiségű információt dolgoznak fel és képesek mindent elraktározni, majd az adatokban levö mintákat felismerni és ezeket a személyiségekre vonatkozó elemzéshez felhasználni.
Harari ezt állítája: "Ez egy olyan rendszer, amely jobban megért minket, mint mi magunkat, képes megjósolni érzéseinket és döntéseinket, illetve manipulálni azokat, és végső soron képes helyettünk döntéseket hozni ".
Harari szerint a koronavírus-járvány megnyitotta az utat a "bőr alatti felügyelet" előtt. Idézet: "Úgy vélem, hogy amikor az emberek néhány évtized múlva visszatekintenek, elsősorban azért fognak emlékezni a Covid-válságra, mert ez volt az a pillanat, amikor minden digitális lett. Ez volt az a pillanat, amikortól mindent megfigyeltek, amikor beleegyeztünk abba, hogy folyamatosan megfigyeljenek bennünket, nemcsak a tekintélyelvű rendszerekben, hanem a demokráciákban is. (...) És ami talán a legfontosabb, ez volt az a pillanat, amikor a megfigyelés elkezdett a bőrünk alá is beszivárogni. (...) Azt hiszem, a nagy folyamat, amely most a világban zajlik, az az emberek meghekkelése, lehetőséget nyújt arra, hogy megértsük, mi zajlik mélyen bennük, mi mozgatja őket, mi hajtja őket. Ehhez nem az a legfontosabb információ, hogy mit olvasnak, kivel találkoznak és mit vásárolnak, hanem az, hogy mi zajlik a testükben."
A történész egy 2020-as interjúban elmondta: "(...) egyes kormányok és vállalatok a történelem folyamán először képesek szisztematikusan meghekkelni az embereket. Gyakori beszédtéma a számítógépek, okostelefonok és bankszámlák feltörése, de jelenleg a legfontosabb eredmény az, hogy képesek vagyunk meghekkelni az embereket is. (...) Az emberek ma már meghekkelhető állatok. Tudjuk, hogy, az az elképzelés, hogy az embereknek lelkük, szellemük és szabad akaratuk van, ezért senki sem tudja, mi játszódik le bennük. Ìgy bármit is választhatok, akár a szavazóhelyiségben, akár a szupermarketben – az az én szabad döntésem. Ezzel ennek most vége!"
A "futurista" történelemprofesszor állítása nem puszta fantazmagória. Világszerte számos cég dolgozik olyan technológiákon, amelyekkel érzékelőket ültetnek a bőr alá. Néhány ilyen közülük már kiforrott és el is érhető a piacon.
Céljuk többek között betegségek gyógyítása, az emberek képességeinek javítása vagy egyszerűen csak az élet kényelmesebbé tétele. A választék széles. A brit-lengyel Walletmor cég például tavaly óta kínál beültethető fizető-chipeket. Ezeket a bőr alá lehet beültetni, a Walletmor szerint hivatalosan engedélyezettek, és mindenhol működnek, ahol elfogadják az érintésmentes fizetést.
Az emberek apró mikrochip-implantátumokat használnak a kerékpárjuk, lakásuk kulcsának helyettesítésére vagy az irodába való belépéshez. A cochleáris implantátumok helyreállítják a hallást. A cukorbetegek bőr alatti szövetükbe épített érzékelőket viselnek vércukorszintjük mérésére. A legkomolyabb vívmány ezen a téren a " Brain-Computer-Interface " (BCI), vagyis az agy-számítógép interfész, amely összekapcsolja az agyat a számítógéppel vagy digitális platformokkal, például felhőkkel.
Több nagy technológiai vállalat, köztük a Facebook és a Microsoft, valamint technológiai befektetők, mint Elon Musk, olyan projekteket finanszíroznak, amelyek a BCI-eszközök használatát fejlesztik.
Az amerikai kormányzati szervek is vizsgálják a technológia alkalmazását, hogy olyan szuperkatonákat hozzanak létre, akik telepatikusan kommunikálnak egymással, vagy gondolat útján drónrajokat irányítanak. A Stanford Egyetem kutatói mesterséges intelligencia szoftvert párosítottak egy BCI-eszközzel, amelyet egy teljes testbénulásban szenvedő férfi agyába ültettek be. A szoftver képes volt dekódolni a BCI-től származó információkat, és a férfi gondolatait egy számítógép képernyőjén megjeleníteni.
Elon Musk start-up cége, a Neuralink már évek óta dolgozik olyan agyi implantátumokon, amelyek az emberi agyat számítógépekkel kötik össze. Elon Musk céljainak egyike, hogy olyan agyi implantátumokat állítson elő emberek számára, amelyek lehetővé teszik emlékek tárolását, lejátszását és megosztását, valamint eszközök és gépek, például Tesla autók telepatikus hívását. A Synchron, egy New York-i start-up vállalat már megkapta az FDA (az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) engedélyét a "Stentrode" nevű beültethető agyi eszköz emberi betegeken történő tesztelésére egy úgynevezett korai megvalósíthatósági tanulmány keretében.
A Stentrode-ot egy vénába helyezik az agy azon részén, amely a mozgással kapcsolatos összes jelet generálja. Az eszköz segítségével a betegek gondolataikkal, vezeték nélkül vezérelhetnek digitális készülékeket. A rendszert olyan betegeknek szánják, akik különböző megbetegedések miatt lebénultak. Egyes betegségek gyógyításának ürügyén elsősorban az agyi implantátumok innovatív, pozitív aspektusait hangsúlyozzák. De mi van akkor, ha az ilyen implantátumokkal hatalomgyakorlás formájában visszaélnek?
Klaus Schwab, a WEF alapítója már 2016-ban egy interjúban beszélt először a ruháinkba, majd az agyunkba, illetve a bőrünk alá. beültethető mikrochipekről. Ezek célja az, hogy közvetlen kommunikációt tegyenek lehetővé agyunk és a digitális világ között. Egy másik cél az emberek összekapcsolása a 6G-vel és a dolgok internetével. A Nokia vezérigazgatója, Pekka Lundmark szerint a közelgő 6G mobilkommunikációs szabvány 2030-ra készülhet el a piacra.
Az idei davosi Világgazdasági Fórumon ezt mondta: "Az okostelefon, ahogyan ma ismerjük, többé nem a legelterjedtebb interfész lesz". Ehelyett a jövő eszközei "közvetlenül a testünkbe lesznek beépítve".
Lundmark szerint agyi szenzorokat fognak gépek vezérlésére használni. A hologramok is egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert, és Lundmark előrejelzése szerint 2030-ra szinte mindennek lesz egy "digitális ikertestvére". Ezeket a technológiákat nagyszerű technikai vívmányokként reklámozzák, amelyek majd az élet megkönnyítését szolgálják. Bármilyen ígéretesek is az agy-számítógép interfészek, a teljes megfigyelés, sőt a gondolatolvasás lehetőségét is magukban hordozzák.
Ha egy agy-számítógép interfész az Ön emlékeit a felhőben tárolja, a vállalat hozzáférhet a legintimebb és legszemélyesebb adataihoz! Vajon a BCI vállalat eladja-e majd az Ön digitális profilját, ahogy a közösségi médiaoldalak is eladhatják a felhasználók adatait? Mi történne, ha ezt a technológiát egy szociális hitelrendszerrel kombinálnák, ahogyan az Kínában már működik? Sok ország szimpatizál a kínai szociális hitelrendszerrel, valamint a szabványosított digitális személyazonossággal.
Nem régiben az olaszországi Bolognában elindult egy „Smart Citizen Wallet“ (okos polgári pénztárca) kísérleti projekt. Ez az első szociális hitelrendszer európai földön. A megfelelö helyes viselkedésért pontokat lehet gyűjteni, amelyekért jutalom jár. Kínában pedig a helytelen viselkedést is szankcionálják. Markus Schmidt biotechnológus azt kutatja, hogy mi, emberek miért olvadunk össze egyre inkább a technológiával, és mire számíthatnak az emberek, ha csatlakoznak a dolgok internetéhez. Más tudósokkal együtt a "Future Body" (szószerint „A jövö testje”) vagy inkább „A jövö szelleme”)?? nemzetközi kutatási projekten dolgozik. A Berliner Zeitungnak adott interjúban a tudós a következőképpen nyilatkozott erről: "A neurotechnológia különböző technológiákat és eljárásokat foglal magában, amelyek közvetlenül az idegrendszerünkkel lépnek kapcsolatba, például agy-számítógép interfészein keresztül. Ide tartozik például az „Élő dolgok internete“, amelynek célja az agy csatlakoztatása a Világhálóra, vagy a testbe ültetett implantátumok új érzékszervekként való müködtetése is. (…) Jelenleg a neurotechnológia még a betegeknek vagy fogyatékkal élőknek szánt technológiákra összpontosít. Az optimalizálás azonban folytatódik, és hamarosan valószínűleg egészséges emberek is használni fogják ezeket a technológiákat. (...) Természetesen nem kell feltétlenül részt venni mindebben, de egyre nehezebb lesz kimaradni. Ha belegondolunk, milyen lenne telefon, számítógép vagy bankszámla nélkül élni, rájövünk, mennyire rá vagyunk utalva ezekre.
A jövőben ez még inkább így lesz. Egy bizonyos ponton túl már aligha lehetséges kimaradni mindebből. Agyba ültetett chip nélkül előbb-utóbb hátrányos helyzetű lesz az egészséges ember is. Feltehetjük a kérdést: vajon egy normális ember helyzete a jövőben olyan lesz, mint ma egy fogyatékkal élőé? Másrészt szelekciós előnye is lehet azoknak, akiknek nincs agyba ültetett chipjük. Talán azért, mert így nem lesznek kitéve kibertámadásoknak." Terrorista kibertámadások az emberi test ellen, vagy akár célzott "fegyelmezés" a kormányzat részéről? Mindez kapcsolódik ahhoz, amit Harari, izraeli tudós hirdetett, miszerint mi, emberek meghekkelhető állatok vagyunk - szabad akarat nélkül.
Az egyes emberek fogyasztói magatartása határozza meg azonban, hogy ezek a technológiák és termékek kereslet hiányában eltűnnek-e a piacról. Ön is segíthet ennek az információnak a terjesztésében. Ne hagyjuk, hogy elvakítsanak minket a globális stratégák érvei, és nézzük meg az érem másik oldalát is, azt, amelyet a technológiai fejlődés hoz magával.
Emberi exisztenciánk ugyanis messze túlmutat racionális létünkön. Elképesztő intuitív képességekkel rendelkező szellemi lények vagyunk - egyedülálló teremtmények, akiknek joguk van személyiségük és egyéniségük szabad kibontakoztatásához! Amit mondunk, érzünk, gondolunk és teszünk, annak közvetlen hatása van a környezetünkre – ezt a valóságot semmilyen mesterséges intelligencia nem helyettesítheti.

Szerző: vem.

Források/Linkek: https://de.wikipedia.org/wiki/Yuval_Noah_Harari
https://telegra.ph/Ein-weiteres-perverses-Ziel-des-WEF-Der-Mensch-ist-nur-ein-hackbares-Tier-02-23
Zitat 1: https://www.weforum.org/agenda/2020/01/yuval-hararis-warning-davos-speech-future-predications/
Zitat 2 + 3 – ab Min 30:00 – Diskussion beim Athens Democracy Forum 2020: https://www.youtube.com/watch?v=JfyIW9wRvB4
Zitat 4 – ab Min 24:40 – Interview in Yuval Noah Harari’s Büro in Tel Aviv: https://www.youtube.com/watch?v=ltJTRnNLYqY
In Italien: Erstes europäisches Sozialkreditsystem kommt: https://tkp.at/2022/04/19/in-italien-erstes-europaeisches-sozialkreditsystem-kommt/
Walletmor: https://www.bbc.com/news/business-61008730.amp
https://www.youtube.com/watch?v=aymBka2nhUo&t=17s
Biosensoren: https://www.faz.net/aktuell/rhein-main/region-und-hessen/gold-unter-der-haut-als-sensor-mainzer-forschung-17278612.html
https://futurezone.at/science/biosensor-unter-der-haut-soll-pandemien-kuenftig-verhindern/400775348
https://www.youtube.com/watch?v=0kxvWtD3Ono
https://www.weforum.org/agenda/2019/10/light-up-tattoos-electronically-printed-skin/
https://www.cochlear.com/de/de/home/diagnosis-and-treatment/how-cochlear-solutions-work/cochlear-implants/how-cochlear-implants-work
Neuralink: https://de.wikipedia.org/wiki/Neuralink
https://www.augsburger-allgemeine.de/wirtschaft/was-ist-neuralink-rolle-von-musk-funktion-der-gehirnchips-id63432716.html
Brain-Computer-Interface: https://siliconangle.com/2020/01/06/nextmind-shows-off-brain-computer-interface-ces/
https://scitechdaily.com/mindwriting-software-is-able-to-turn-thoughts-about-handwriting-into-words-and-sentences/
https://uncutnews.ch/konkurrent-von-elon-musks-neuralink-erhaelt-von-der-fda-die-zulassung-zum-test-eines-gehirnchips-am-menschen/
https://uncutnews.ch/cyberpunk-20-forscher-warnen-vor-einer-duesteren-zukunft-in-der-unternehmen-private-gedanken-besitzen-und-die-welt-zwischen-cyborg-und-mensch-geteilt-ist/
https://techacute.com/brain-computer-interface-technology/
https://www.darpa.mil/program/next-generation-nonsurgical-neurotechnology
https://www.diabetes-news.de/nachrichten/eversense-glukosemessung-unter-der-haut
https://techacute.com/brain-computer-interface-technology/
https://www.heise.de/news/Cyberpunk-Revisited-Warnung-vor-unkontrollierten-Hirn-Computer-Schnittstellen-6315132.html
Interview Klaus Schwab: https://www.youtube.com/watch?v=XQWoMy-URPk
Nokia-Chef Pekka Lundmark: https://futurezone.at/produkte/nokia-chef-ende-der-smartphone-aera-6g-internet-der-dinge/402023583
Interview Markus Schmidt mit Berliner Zeitung: https://www.berliner-zeitung.de/gesundheit-oekologie/biotechnologe-ohne-gehirnchip-wird-man-ein-mensch-zweiter-klasse-sein-li.171279?pid=true
https://gloria.tv/post/WWLySbyTqk4M6xY3MgtawYPNC
https://schildverlag.de/2021/08/11/ohne-impfung-und-gehirnchip-ein-mensch-zweiter-klasse-videos/
Forschungsprojekt Future body: https://www.biofaction.com/futurebody/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése