Augusztus 24-e fordulópontot jelent Új-Oroszország Ukrajnával vívott háborújában. A nagy ukrán támadás, mely július elejétől augusztus 21-ig tartott, lényegében kifulladt. Az offenzívában részt vevő ukrán csapatok jelentős veszteségeket szenvedtek, mind élőerő, mind haditechnika szintjén. A támadásaik általában messze előretörtek a felkelők által ellenőrzött területre, majd az elégtelen szárnybiztosítás végett elvesztették összeköttetéseiket a főerőkkel, elvágták őket a milícia ellenlökései. Ezek után lényegében már bekerítésben, katlanban harcoltak tovább, legtöbb esetben az adott egység teljes felmorzsolódásáig. Fontos megemlíteni, hogy ebben a konfliktusban nem elsősorban a területet próbálják egymástól elfoglalni a harcoló felek, hanem az azon található "stratégiai pontokat". Tehát az utánpótlás szempontjából életfontosságú útvonalakat, közlekedési csomópontokat valamint a hathatós védelem miatt fontos városias településeket igyekszenek uralni, ahonnan az ellenség ellenlökései már csak jelentős veszteségek árán tudják a védőket visszavonulásra késztetni. Időközben az önkéntesekből álló milícia létszáma növekedett (meghaladja a 20 ezer főt), szervezettsége nőtt (egyesített vezérkar) a katlanok felszámolása után jelentős hadizsákmányra is szert tettek, amit a iparterületeken nagy számban megtalálható helyi szakemberek közreműködésével újra harcképessé tettek. Tehát a milícia immáron tüzérséggel és harckocsikkal, páncélozott szállító harcjárművekkel is rendelkezik, melyek elengedhetetlenek egy támadó művelethez. A milícia alakulataiból gyalogsági dandárokat szerveztek.
Az Ilovajszk elleni eredménytelen ukrán offenzívákban meggyengült, Amvroszijvka körül található ukrán csapatokat sikerült körbezárnia a Milícia alakulatainak. Ehhez kellett elfoglalniuk nyugatról Ahronomicsne, Novokaterinivka, Leninszke, Oszikove, Klenivka településeket, míg Amvroszijvka városától keletre, az orosz-ukrán határ mellett egészen Uszpenka faluig hatoltak előre. Az 5000 ukrán katonát fogva tartó katlanban tartózkodik a 28. és a 30. gépesített dandár törzse, a 95. Légi szállítású dandár, és a főként a szélsőjobbodali "Jobb Szektor" tagjaiból álló zászlóaljak, név szerint az "Aidar, Donbassz, és a Bányász". Ezek az alakulatok - a milícia vezérkarának becslései szerint - összesen 50 db harckocsival, 200 db páncélozott szállító harcjárművel, 50 darab Grad és Urugan típusú rakéta-sorozatvetővel, valamint 100 db egyéb, hagyományos, csöves tüzérségi eszközzel rendelkeznek. Donyeck városától délre Olenyivka település uralmáért harcolnak Új-Oroszország erői az ukrán Azov, Dnyeper zászlóaljakkal. Ettől keletre viszont szinte harc nélkül sikerült áttörniük a felkelőknek, elfoglalták Sztila települést, ezzel egy kisebb katlant is alakítottak Sztarobescseve központtal. Ezzel elvágtak két jelentős utánpótlási útvonalat is. Amennyiben megszerzett pozícióikat képesek tartani, azzal igen nehéz helyzetbe hozzák az ukrán hadsereg katlanban rekedt egységeit.
A Milícia előretörése azonban itt még nem állt meg, egységeik eljutottak egészen az Azovi-tengerig, ahol sikeres rajtaütéseket hajtottak végre Szedovo és Kolodne tengerparti településeknél. Információink szerint a felkelők elfoglalták a tenger és az új katlan közt félúton lévő Telmanove várost is, mely fontos közlekedési csomópontnak minősül a harcok miatt. E település uralma megfelelő "ugródeszkát" jelenthet majd a tengerparti város, Novoazovszk bevételéhez a jövőben.

Északon is támadásba lendült a milícia. Itt augusztus 17-e óta már jelentős eredményeket értek el, lényegében több kisebb zsákba, katlanba szorították a kitartóan védekező ukrán alakulatokat. A Szeverszkij Donyec folyóig felszabadították a településeket, majd a folyó mentén és azon túl északi irányban támadták tovább az utóbbi napokban. Új-Oroszország hadereje immáron Szeverodonyeck városát támadja, valamint elfoglalta a stratégiailag fontos hidat, és a mellette lévő Shchtya települést is, ahol erős hídfőt alakított ki a Novoaidar felé lehetséges további offenzívához.
A támadásból nem maradhatott ki Debalcevó, a közlekedési csomóponttal rendelkező város sem, melyet folyamatos nyomás alatt tartanak a milícia erői.

Ha minden áron szeretnénk valamilyen párhuzamot vonni a jelen és a múltban történtek közt, akkor érdemes figyelembe vennünk az 1943-as kurszki ütközetet, melyben felőrlődtek a III.Birodalom legértékesebb hadosztályai a Szovjet Vörös Hadsereg alaposan előkészített védelmén, ezzel elvesztették a németek a hadműveleti kezdeményező képességüket, ami után már csak a fokozatos visszavonulás és időhúzás maradt meg számukra.
Amíg a hétvégén Kijevben Porosenko és a fasiszta junta az ukrán függetlenségi napot ünnepli, addig a korábbi Donyeck és Luganszk megyékben további jelentős veszteséget szenved. A vereségek híre valószínűleg igen kellemetlen helyzetbe hozza majd tárgyalópartnerei előtt a jövő héten esedékes minszki tárgyalások során az ukrán elnököt.


http://www.hidfo.net/2014/08/24/fordult-kocka-offenzivaban-milicia