Hölgyeim és Uraim!
A bejelentett gáz, villany és a víz tervezett áremelése és valószínűleg a szemétdíjat is emelni fogják!
Nagyon sok vállalt így is csak billeg a csőd szélén, akár az Orbán nem hivatalos állama, amelyet 2012-ben jegyeztetett be és a köztársaságot titokban lecserélte.
Nos lássuk mi fog történni az új tarifákkal? Akik nem tudnak alternatív megoldást találni, az áram és a gáz pótlására, azok bizony befogják zárni a kapukat, hiszen így is nehezen tudják kigazdálkodni a működéshez szükséges tőkét.
A multi cégek, már így is drasztikusan emelték az árakat, ezután ismételt élelmiszer drágulás söpör végig az országon. Ennek eredménye az lesz, hogy az emberek próbálják majd olcsóbban beszerezni az ennivalót, a húst, tejet és mindent, ami a túléléshez szükséges lesz. Az árak hamarosan úgy elszabadulnak, hogy a fizetésekből nem lehet majd kijönni. A legtöbben próbálják alternatív módon megoldani energia szükségletüket, így azok nem fognak majd fizetni villanyszámlát. Az emberek majd nem gázzal és villannyal fognak fűteni, hanem visszatérnek a fa vagy egyéb lom tüzelésére. Így megint csak csökkenni fog az állam bevétele, hiszen majd nem fogyasszák el az eddig megszokott mennyiségeket és amiért ezt kitalálták, bedönti végleg a gazdaságot.
Jó hír, hogy ezek után Orbán biztosan megbukik, de külföldön rengeteg pénzt halmozott fel és a slepjével együtt külföldre fog távozni. Sajnos addig nagyon sokan fogják megszenvedni ezt az állapotot. Talán azzal lehetne gyorsítani a folyamatot, hogy azonnal el kell zavarni, mert minden egyes hónap emberek életébe fog kerülni!
Kérem Önöket, hogy ne csak a KATA-t figyelje, mert önmagában az adórend már nem tudja megváltoztatni a jövőt.
Ne hagyja magát kizsákmányolni!

https://fmr-europe.com/news.php?extend.523