Kevesen ismerik a munkajogot, így nem is tudhatják, hogy mihez is van joguk. Az állam, amely jelenlegi formájában nem is létezik, ezt is kevesen tudják bele bukna egy esetleges perbe. Lássuk csak miről is van szó? Létrejön egy szerződés a munkavállaló és a munkaadó között. Ebbe a szerződésben egy harmadik fél nem szólhat bele, még az állam sem! Ha az oltást kötelezővé szeretné tenni bárkinek is, úgy új munkaszerződést kell írnia, amelyet a munkavállaló elfogad. Ha nem írja alá ezt a szerződést, amelyben a munkaadó feltételnek szabja meg az oltást, akkor ebben az esetben végkielégítést köteles fizetni a munkavállalónak! Aki aláír egy olyan szerződést, amelyben vállalja az oltást és ebben vállalja a kockázatot, hogy bele is halhat, így az államot, amely valójában 2012 óta nem létezik nem terheli felelősség. Ha a család úgy gondolja, hogy az oltóanyagtól halt meg a munkavállaló, akkor a céget lehet perelni és nem az államot, ami valósságában nem is létezik, csak elhitetik az emberekkel. Ez a kötelezettség, ugyan is az Orbán államában sem állja meg a helyét. Ugyan is Magyarország államformája már nem köztársaság, hanem Magyarország néven van bejegyezve, mint a Magyar Köztársaság jogutódja. Azonban ez az államforma nem létezhet, mert a magyarokat senki nem kérdezte meg, hogy akar e Orbán magán államához csatlakozni? Az összes okmányon Magyarország szerepel és nem a Magyar Köztársaság. Nyilvánosan meg lehet tekinteni a bejegyzést és azt is, hogy mikor módosították a bejegyzés formáját. 9 éve nem köztársaság Magyarország! Az Orbán állam hivatalosan nem létezik a köztársaság pedig üresen áll, hiszen polgárait egyszerűen átszipkázta a saját rendszerébe, azonban ezt a köztársaságot Orbán nem szüntetheti meg, mert legális új államot nem alkotott. Ezért van alaptörvény, ami szintén nem érvényes, csak elhitetik a magyarokkal. Valójában minden magyar a köztársasághoz tartozik, így az Orbán kormány rendeletei nem vonatkoznak senkire! Sosem mondják azt, hogy a Magyar Köztársaság nevében, csak azt, hogy Magyarország kormánya. Ezért csak adható az orvosi ellátás a segély és a nyugdíj, mert az Orbán államában minden csak adó!

https://press.fmr-europe.com/news.php?extend.425