Ha volt még száz évvel ezelőtt közös történelemtudat, az mára teljesen megszűnt volna? A "Nemzetközi" politika szintjén biztos, de az agymás mellett élő nép(lélek) még emlékszik a "közös" korona alatti egymást segítő, békés létre. A közös célok nem változtak, mondhatni, gyarapodtak. A kérdés az, mennyire tudunk a közös célok mögé felsorakozni.

Konnacionalizmus - Világossá vált, hogy sok embernek, érdekcsoportnak nem igazán tetszik az, hogy meg tudjuk fogalmazni a közös célokat, és tenni is akarunk értük. Ez látható a felvidéki magyarság társadalmi szerveződésén: a 90-es évekhez képest a 2010-es években sokkal szétesettebb. Ma egy közös cél van: újraéleszteni a felvidéki magyarok társadalmi aktivitását.
Többről van itt szó, mint megmaradni magyarnak. Magyarnak lenni elvontan soha sem lehetett, annyi kihívással soha nem állt szembe itt az ember, mint most. Azt kell megvizsgálni, mi a gondoknak a hierarchiája. Mert ha mindenáron csak azt propagálom, hogy maradj magyar, és tartsd meg az anyanyelved, ugyanakkor munkanélküli az ember, vagy elvándorolni kényszerül, akkor ez pusztába kiáltott szó. Az 1990-es népszámlálás szerint 570 ezres magyar közösség húsz év alatt 120 ezerrel csökkent. Egy kiszolgáltatott helyzetben lévő közösségnek a saját társadalmi életére, összetartozására, aktivitására másként kell ügyet vetni, mint a nagyközösségének. A Pozsonyban 1910-ben zajlott népszámlálás szerint a lakosság 45 százaléka volt német, 40 százalék magyar és 15 százalék a szlovák. Jelenleg mindössze 4 százalék a városban a magyarok aránya. Ennek vannak objektív és szubjektív okai. Objektív ok a történelem, Pozsonyból lett Szlovákia fővárosa, és egy óriási betelepítés történt. A szubjektív ok pedig az, hogy minél inkább zsugorodik egy közösség, annál inkább hajlamos az asszimilációra, a szétesésre, az elsikkadásra. Ez jellemző tulajdonképp a pozsonyi magyarokra, hiszen olyan intézmények, melyek összefognák a város területén élő mintegy 15 ezer magyart, gyakorlatilag nincsenek. Ha vannak is, ez egy olyan városban, melynek a területe mintegy kétszerese Budapestének, szinte lehetetlen. A turisták sem sok mindenből láthatják, hogy valaha ez volt a magyar koronázó város. A valamikori Diéta épületének homlokzatán ott a magyar címer, de ez olyan magasan van, hogy alig venni észre. A Szent Márton-dóm tornyának a tetején ott van a Szent István-i Szent Korona. Aki tisztában van ezzel, észreveszi, aki nem, fogalma sincs, mit lát. A magyar történelemnek sok olyan mozzanata van, mely mindenkire azonos mértékben gyakorolt  befolyást. Nemrég volt március 15-e, emiatt nyugodtan ünnepelhetnék a szlovákok is ezt a napot, de nem ezt teszik.

Felvidéki olvasó