Giczy György egykori KDNP elnök lényegretörően fogalmazva rakta helyre Semjén zsolt kijelentését.

giczy
“A KDNP újraválasztott elnökének kijelentése, amely szerint egy, a baloldal szervezte álkeresztény párt jelenik meg rövidesen hazai közéletünkben, számos kérdést vet fel.
A kijelentésből következik, hogy a Fidesz lélegeztető-gépén életben tartott pártját Semjén Zsolt valódinak tartja, bár megmaradásának feltétele legkevésbé sem a saját szervezetének erejére, az általa képviselt keresztény meggyőződés népszerűségére vezethető vissza, ami már önmagában kétségessé teszi az ilyenformán kisajátított hitelességet.
Ha a hazai keresztény-keresztyén közvélekedés hitelt érdemlőnek ismerné el a KDNP-t, akkor a párt tagságának nem lenne szüksége arra, hogy a Fidesz kegyelem-kenyerén tengődjön, hiszen ha a keresztény tömegek politikai képviseletüknek tekintenék a KDNP-ét, akkor Magyarországon milliós nagyságrendű táborának kellene lennie. Ám a statisztikai adatok egyáltalán nem igazolják, hogy az újraválasztott pártelnök a keresztény szellemiségű politika egyedüli letéteményeseként nyilatkozzon.
A múlt heti tisztújításon a Barankovics emlékérmeket is kiosztották, ennek okán érdemes volna visszatekinteni azokra az alapértékekre, amelyeket a keresztényszociális eszmeiséget képviselő Giesswein Sándor nyomán Barankovics István képviselt. Hivatkozhatunk a Barankovics István, Bálint Sándor és Eckhardt Sándor által 1946 nyarán megfogalmazott memorandumra, amely a pártvezetők hatalmi ambíciói miatti arculatvesztésétől óvja újonnan induló pártjukat, a Demokrata Néppártot. Ott olvasható: “Úgy véljük, hogy a keresztény politika Magyarországon megint válaszúton van. Egyszer, a húszas évek elején már rosszul választott, amikor a népszerűbb, hirtelen a hatalomba vivő friedrichistváni útra lépett, elalkudta keresztényszociális és -demokratikus követelményeit. A keresztény politika nem tudott megmaradni a hosszabb, de biztosabb és állandóbb sikerrel kecsegtető giessweinsándori úton.”
Vajon nem éppen ennek a húszas évekbeli úttévesztésnek vagyunk napjainkban is a tanúi, amikor a KDNP politikai tevékenységét szemléljük? Ha mindezeket végiggondoljuk, akkor legalább is problematikus a KDNP elnökének megfellebbezhetetlennek szánt ítéletét elfogadni. Neki – éppen neki – van jogosultsága megmondani, hogy a közéletben ki a hiteles keresztény és ki tekinthető álkereszténynek? Az álkeresztény jelző használata önmagában véve is kétséges, mivel különböző keresztény-keresztyén egyházak, felekezetek léteznek, ezek ökumenikus szellemben párbeszédet folytatnak, ezért még a vallások világában is idejét múlt egymás hitelességét megkérdőjelezni.
A II. Vatikáni zsinat az “Unitatisredintegratio” kezdetű, az ökumenizmusról szóló határozata kiemeli:”Működjenek együtt az emberi személy méltóságának kellő megbecsülésében, a béke előmozdításában, az evangélium társadalmi alkalmazásában… Orvosolják együttesen minden lehető eszközzel korunk nyomorúságait: az éhínséget és egyéb csapásokat, az írástudatlanságot és a nyomort, a lakásínséget és a javak méltánytalan megoszlását. (nr. 12.).
Ebben az értelemben egy új keresztény párt megalakulása akár hasznos versenyhelyzetet is teremthetne: ki tud többet tenni az elszegényedés ellen, ki képes jobb javaslatokkal előállni, avagy megvalósítható programokat ajánlani a társadalom perifériájára sodródott rétegek integrációja érdekében? Vajon a KDNP olyannyira jeleskedik a nyomor megszüntetésének és a kormányszintű korrupció megakadályozásának érdekében, hogy Magyarországnak rajtuk kívül már nincs is szüksége a keresztény szellemiségű politika megjelenítésére? Honnan tudhatja a KDNP elnöke egy még meg sem alakult pártról, hogy az milyen lesz? Vajon a nyilatkozatban megfogalmazódott előítélet nem abból a félelemből származik, hogy egy új párt működése a pártelnök által képviselt politikának az elégtelenségét fogja leleplezni? Nem az újonnan alakuló keresztény pártról, hanem róluk derül ki, hogy álkeresztények?
Ha egy efféle pártformáció ténylegesen megalakulna, akkor nem kevesebbre kellene vállalkoznia, mint a KDNP által lejáratott keresztény szellemiségű politika tisztességének helyreállítsa. Ami már önmagában véve is embert próbáló feladat.
Vagy tán’ az okoz zavart, hogy feltételezése szerint az új pártot a baloldal hozná létre? De hát miért ne lehetne egy baloldali pártállású ember keresztény? A német szociáldemokraták annak idején VI. Pál pápának vitték el a programjukat, mondván, hogy a szociális enciklikák minden lényeges szempontja az ő politikai elképzeléseikben is szerepel. Válságos helyzetben és egy olyan elszegényedő országban, mint a miénk, nyilván hangsúlyosnak kell lennie a szociális igazságosság követelményének. De hogy ezen a téren a KDNP – kormánypártként – lelkiismeretesen végzi-e a feladatát, az több mint kétséges.”
(fullánk)