2014. november 13., csütörtök

Kínai nő: “Olyan férjet akarok mint Putyin elnök!”

Nagy vihart kavart a világban Putyin elnök tegnapelőtti pekingi attrakciója, amikor a kínai First Lady vállára udvariasan ráborított egy kendőt. Mondjuk úgy: befedte a vállát a hűvös arénában.

A kínaí szokásjogban ez amúgy hatalmas sértésnek számít, és többen is kifogásolták, hogy az orosz elnök nem ismeri a protokollt. Szóval lett a dologból majdnem egy jó kis skandallum – ám mára egészen váratlan helyről kapott segítséget Vlagyimir Putyin. A kínai nőtársadalomtól. Akik szokásjog ide vagy oda! – elismeréssel méltatják a FÉRFIÚI GESZTUST!
Némely gyengébbik nemhez tartozók már – már a tradíciók határait feszegetve dicsérik az orosz elnök figyelmességét, romantikusnak, lovagiasnak, és követendő példának említve a dolgot. “Az acélos férfiszeretet megnyilvánulása volt!” – méltatja a kabátterítés eseményét egy kínai hölgy, egy másik pedig egyenesen kijelentette: “Én ilyen férjet akarok magamnak!” (Ennyit hát a hagyományokról.)
De a hagyományokat igencsak tisztelő férjuram mindezidáig nem nyilatkozott a példátlan esetről. Nem igen vehette sértésnek asszonya betakarását, hiszen az eset után még azért aláírt Oroszország elnökével néhány kölcsönösen elégedettségre okot adó megállapodást!

https://balrad.wordpress.com/2014/11/13/kinai-no-olyan-ferjet-akarok-mint-putyin-elnok/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése