2014. augusztus 2., szombat

Kijev már október 15 előtt elzárja a melegvizet

A kijevi városi adminisztráció fenntartja annak a lehetőségét, hogy még október 15-e előtt lekapcsolják a melegvizet a fővárosi lakásokban. Ezt a Lakhatásügyi Hivatal igazgatója, Dimitrij Novickij jelentette be egy televíziós interjú során. A városi közigazgatás már kiadta a szükséges értesítéseket a közműveknek, mert a melegvíz lekapcsolása szükséges ahhoz, hogy minél több gáz maradjon az idei fűtési szezonra. "Jelenleg fennáll annak a lehetősége is, hogy már október 15-i dátum előtt leállítjuk a szolgáltatást, de mindenféleképpen meg kell tennünk ezt a lépést még a fűtési szezon előtt. A későbbiekben az ország rendelkezésére álló gáztartalék mennyisége alapján fontolóra vesszük a melegvíz szolgáltatás visszakapcsolását" (a távfűtéses lakásokban).
Novickij hozzátette, hogy a melegvíz lekapcsolása kizárólag a gáztartalékok elégtelen mennyiségére vezethető vissza. "Mindenkinek meg kell értenie, ha nem kezdünk el spórolni a gázzal, a télen még nagyobb probléma állhat elő." Azt is elmondta, hogy az állam korlátozza az egyes régiókba juttatható gázmennyiséget. "Kijevnek mintegy 1,2 milliárd köbmétergáz áll rendelkezésére. Ez elegendő egy fűtési szezon végéig, emiatt döntöttünk úgy, hogy inkább a melegvízen takarítsunk meg annyi gázt, hogy tavaszig a fűtéssel ne adódjanak problémák."
Egyes információk szerint Kijev már most átállt a gázmegtakarításra, és egyre növekszik azon háztartások száma, ahol elzárták a melegvizet. Korábban Jurij Prodan energiaügyi miniszter jelentette be, hogy Ukrajnának nincs elegendő gáztartaléka a fűtési szezon átvészeléséhez. Egyelőre úgy tűnik, hogy a gázkészlet elosztása is politikailag motivált, a kijevi rezsim fennmaradásának céljába lett állítva. Kijevbe elegendő gáztartalékot összpontosítottak a fűtési szezon átvészeléséhez, hogy egy esetleges forradalmi hullámot elkerüljenek. A vidéket azonban magára hagyja a kijevi junta, mert a kieső helyeken bekövetkező tömeges fagyhalál nem fenyegeti az atlantista bábkormány fennmaradását Kijevben.

http://www.hidfo.net/2014/08/02/kijev-mar-oktober-15-elott-elzarja-melegvizet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése