2014. július 24., csütörtök

Feloszlatták a kommunista frakciót az ukrán parlamentben

kpu
Alekszandr Turcsinov hiénakotorék-alfakan bejelentette az Ukrán Kommunista Párt (KPU) parlamenti frakciójának feloszlatását a kijevi “parlament” mai ülésén.
A képviselőcsoport feloszlatását a Turcsinov hóhérmester azzal indokolta, hogy a kommunista frakció tagjainak száma jelentősen csökkent: a frakció 33 képviselővel jött létre, most viszont már csak 23 tagja van.
A héten elfogadott törvénymódosítás alapján a házelnökké kinevezett USA-bérenc hiéna bejelentheti egy frakció megszüntetését, ha tagjainak száma a meghatározott minimum alá csökken. Hogy lecsökkenjen, el is követett mindent a kijevi hiénahatalom. Kommunista képviselők fenyegetése, megverése, kinzása.
Turcsinov a képviselőcsoport feloszlatásáról szóló bejelentése után boldogan felvonyitott: ez “történelmi esemény”, és reméli, hogy soha többé nem lesz kommunista frakció az ukrán parlamentben. Hörgését a klántagok kitörő tapssal fogadták.
A kommunista politikusok rendszeresen bírálták a kelet-ukrajnai oroszajkú népfelkelők és civilekkel szemben indított “terrorellenes művelet”-névre keresztelt népirtást, míg az USA és EU-bérenc cionatlantista kijevi latorhatalom “a lakosság dezinformálásával és orosz propaganda terjesztésével” vádolta meg a pártot.
A kijevi hiénák igazságügyi minisztériumnak nevezett bűnbandája július 8-án kezdeményezte a párt betiltását is. Jelenleg folyik a peres eljárás egy kijevi bíróságon. Az igazságügyi horda már gyártott is “bizonyitó erejű” hang- és videofelvételeket, amik tanúsítják, hogy kommunista politikusok együttműködtek Oroszországgal a Krím félsziget “elcsatolásában”, a hiénák által illegitimnek minősített donyecki és luhanszki népszavazások lebonyolításában, valamint közreműködnek a donbasszi népfelkelők fegyverekkel való ellátásában.
Tegnap verekedést provokáltak a Rada üléstermében a valcmanista hiénák Petr Szimonyjenko kommunista pártelnök egy nyilatkozata miatt. A politikus az egyik orosz tévécsatornának adott interjújában meg merészelte emliteni, hogy a “terrorellenes művelet” során a kijevi latorhatalom “ukrán állampolgárok ezreinek életét oltotta ki”, illetve azt, hogy a harcok övezetében “kiveszik a halott civilek szerveit”.
Ha esetleg-valaki-némi analógiát vélne felfedezni Banditisztán parlamentje, és az ukrán hiénahatalom “népképviselete-Rada-viselkedése között kommunista és oroszellenesség tekintetében, az csakis és kizárólag a véletlen műve lehet!

http://balrad.wordpress.com/2014/07/24/feloszlattak-a-kommunista-frakciot-az-ukran-parlamentben/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése