2016. augusztus 4., csütörtök

140 évbe telhet az Angliában élő európaiak regisztrálása

Több mint 140 évbe telne az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok regisztrálása, ha a belügyminisztérium feldolgozó kapacitása a jelenlegi szinten marad.
Miután a brit kilépést támogató kampány során egy alapvető ígéret volt, hogy az Európai Unióból kilépést követően is tartózkodási jogot kapnának az uniós állampolgárok, az Oxford Egyetem migrációkutatói szemügyre vették az uniós állampolgárok kilépés utáni regisztrációjához szükséges logisztikát, hogy megvizsgálják, lehet-e teljesíteni ezt az ígéretet. A vizsgálat során arra jutottak, hogy a hivatalok mai adatkezelési kapacitása alapján közel 140 évbe telne, amíg a belügyminisztérium regisztrálja azt a több mint 3,5 millió uniós állampolgárt, akik jelenleg az Egyesült Királyságban élnek.
A belügyminisztérium közleményben reagált a vizsgálat eredményére. Azt mondták; ez is mutatja, hogy milyen nagyságrendű adminisztrációs feladat elébe néznek. Az Európai Unióval folytatott tárgyalások során lehetséges, hogy az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok automatikusan megkapják a tartózkodási jogot, de ehhez is a teljes nyilvántartásuk lesz szükséges, ami egyelőre beláthatatlan terhet ró a hivatalokra.

http://www.hidfo.ru/2016/08/140-evbe-telhet-az-angliaban-elo-europaiak-regisztralasa/

BBC: olyan migránsok is gyilkolnak, akik nem terroristák

A BBC tudósítása szerint nincs köze semmilyen terrorszervezethez annak a szomáliai bevándorlónak, aki Londonban válogatás nélkül késsel támadt a járókelőkre.
London késelés hidfo.ru
London központjában, a Russell Square-en egy norvég állampolgárságú szomáliai bevándorló késsel támadt a járókelőkre. Egy asszony életét veszítette, öt ember megsérült, majd a bevándorlót a rendőrök sokkolóval ártalmatlanították. A londoni rendőrség közleményéből később kiderült, hogy a támadó norvég állampolgársággal rendelkező, szomáliai származású férfi.
A rendőrség szerint a szomáliai férfi labilis elmeállapota miatt támadt a járókelőkre. Esetében egy olyan nem-európai bevándorlót láthatunk, aki nem terrorszervezet tagja, mégis gyilkolt. London pakisztáni polgármestere, Sadiq Khan ara kérte az embereket, hogy maradjanak nyugodtak.


http://www.hidfo.ru/2016/08/olyan-migransok-is-gyilkolnak-akik-nem-terroristak/

Trendi buta írógép

trendi buta írógép
A terrorellenes törvénycsomag részeként a parlament az elektronikus kereskedelemről szóló törvényt új rendelkezés-csomaggal egészítette ki, melyek a digitális kommunikáció kiterjedt megfigyelését teszik lehetővé.
Az új szabályozás a titkosszolgálatokkal való együttműködésre kötelezi az úgynevezett „alkalmazásszolgáltatókat”, tehát gyakorlatilag mindenkit, aki digitális kommunikációs szolgáltatást nyújt. Ebbe az e-mail szolgáltató, a kommunikációra használt mobiltelefonos applikációk működtetője egyaránt beletartozik. Az elektronikus kommunikációt lehetővé tévő szolgáltatók az új szabályozás szerint egy évig kötelesek megőrizni a felhasználóikhoz kapcsolódó metaadatokat, és azokat megkeresés esetén ki kell adniuk a titkosszolgálatoknak. Ilyen metaadat pl. a felhasználói azonosító, jelszó, IP-cím, valamint a készülék térbéli elhelyezkedésének visszakövetésére használható és egyéb adatok, aminek a felhasználó még a létezéséről sem tud. Az állam tehát teljesen legálisan ott van az elektronikus postaládánkban, a hálószobánkban, és úgy gondolja, hogy a terrorizmus elleni harcra hivatkozva korlátozhatja a magánszférát.
Mit tehet az egyszerű állampolgár, aki nem akarja, hogy fásult hivatali alkalmazottak merítsenek ötleteket a telihold romantikájában írt szerelmes levelekből?
Első lépésként egy ilyen kiváló döntés, hogy nem írunk szerelmes levelet olyan eszközökön, ami vezeték nélküli adattovábbítást tesz lehetővé. Ez eddig sem volt célszerű, hiszen a fenti rendelkezés nem egy új gyakorlat kezdetét, hanem pusztán egy már eddig is zajló gyakorlat legálissá tételét jelenti. Egy pár ezer forintért bárhol, akár a szomszéd padlásáról/pincéjéből is beszerezhető hagyományos írógépre azonban nem lehet keyloggert telepíteni. A trendi buta írógépen megírt szerelmes levél egy példányban készül, utólag nem fogja odaadni a szolgáltató egy tönkrement magánéletű titkosszolgálati alkalmazottnak, ötletmerítés céljából. Nem tudják illetéktelen személyek távolról aktiválni a hangrögzítését, fotót sem készít rólunk a reggeli kávé elfogyasztása közben. A postafiók feltörésétől sem kell tartani, hiszen a tömeges megfigyelési programok nem terjednek ki a postaládára, amit a XXI. században is manuálisan, kézzel kell kinyitni, tehát az illetéktelen személyek részéről humánerőforrást igényel.
Ami az államra tartozik, továbbra is megadjuk az államnak; a kőkorszaki technika használata nem jelenti, hogy eközben ne lehetne laptopunk, okos-telefonunk. A magánszféra tiszteletben tartását igénylő célokra azonban ott a trendi buta írógép, aminek technikai adottságai legalább annyira kiválóak, mint egy okos-telefoné: Wifi-kapcsolódás – nincs. Infra – nincs. Bluetooth – nincs. GPS – nincs. Hangrögzítés – nincs. Képrögzítés – nincs. Cserébe viszont nem merül le. Amire használni akarjuk, arra használni tudjuk – illetéktelen személy azonban nem tud visszaélni vele.
A trendi buta írógép használatával a magyar állambiztonság színvonalának emeléséhez is hozzájárulunk. Hiszen az állampolgárok biztonságáról gondoskodó szervek részéről is mérhetetlen elkényelmesedéshez vezetett, hogy ma már a legradikálisabb rendszerellenes mozgalmak tagjai is hangrögzítő eszközzel és GPS-nyomkövetővel a zsebükben járnak mindenhova. – Aki nem okos-telefonon kommunikál, az nem létezik. Ha egy szervezetnek nincs elektronikus levelezőlistája, az szintén nem létezik.
A trendi, buta írógép kicsi, laptop-táskához hasonló méretű tárolóban kézben hordozható. Nem merül le, nem áll szóba műholdakkal. Megbízható barát, ellopása esetén sem adja ki az elmúlt egy éves levelezésünket. A potenciális terroristák Európába engedésével a középkorba tértünk vissza – az írógéppel azonban egy elmúlt évszázad romantikáját éljük át újra.



http://www.hidfo.ru/2016/08/trendi-buta-irogep/

Lengyelország beszüntette az átmeneti határellenőrzést

Lengyelország egy hónap után beszüntette a határellenőrzést a Cseh Köztársaság, Németország, Litvánia és Szlovákia irányába, valamint a repülőtereken és kikötőkben.
A határőrség szerdai közleményében számolt be az átmeneti intézkedés visszavonásáról. A határellenőrzést többek között a július 8-9-i NATO-csúcstalálkozó előkészületeként vezették be, és egy hónapig volt érvényben.
A közlemény szerint a július 4-től augusztus 2-ig terjedő időszakban a határőrök 48986 személyt, 54338 járművet ellenőriztek, őrizetbe vettek 321 embert, és 144 személytől tagadták meg a beutazást. A szerdai bejelentés szerint több mint 43 ország állampolgárai voltak a több mint 300 letartóztatott személy közt.


http://www.hidfo.ru/2016/08/lengyelorszag-beszuntette-az-atmeneti-hatarellenorzest/

2016. augusztus 3., szerda

Befagyaszthatják a lengyel alkotmánybíróság reformját

Varsó hidfo.ru
Az ellenzék támadja a Varsó által tervezett reformintézkedéseket, amivel a kormány megpróbálná kiiktatni, vagy ellenőrzése alá vonni a független bírói hatalmat.
2015 decemberében az újonnan megválasztott lengyel kormány menesztett öt, a korábbi kormány által kinevezett bírót – helyettük saját jelöltjeit nevezte ki, valamint módosította az alkotmánybírósági törvényt. A módosítás szerint a testület csak kétharmados többséggel hozhat érvényes határozatokat, ami így nagy mértékben korlátozza az alkotmánybíróság működését. A júliusban elfogadott végleges törvényt pénteken írta alá az államfő, majd hétfőn került publikálásra. A módosítások várhatóan 14 nappal a kihirdetését követően lépnek életbe.
Az ellenzék azonban nem hagyja, hogy a kormány problémamentesen keresztülvigye a tervezett módosításokat: a Polgári Platform az alkotmánybíróságon támadja a reformot, mert a kormány által tervezett intézkedések alkotmánysértőek. Az ellenzéki párt szerint a kormány abban érdekelt, hogy teljes egészében ellehetetlenítse az alkotmánybíróság működését, hogy ezáltal a testület ne tudjon döntéseket hozni azzal kapcsolatban, hogy sértik-e a polgári jogokat a terrorellenes törvények, vagy a médiareform intézkedései.
Az új szabályozás szerint a különösen fontos kérdések kapcsán hozott döntésekhez 15 bíróból 11 jelen kell legyen, miközben számos esetben az alkotmányosság elbírálásához elegendő öt bíró jelenléte is, így a kormány által kinevezett emberek kimondhatják, hogy a kormány minden hirtelen hozott intézkedése az alkotmánnyal összhangban áll.
Július 27-én az Európai Bizottság is figyelmeztette Lengyelországot, hogy az alkotmánybíróság reformjával kapcsolatos aggodalmaikat nem sikerült eloszlatni, és három hónapot adott Varsónak, hogy garantálja az alkotmánybíróság függetlenségét.


http://www.hidfo.ru/2016/08/befagyaszthatjak-a-lengyel-alkotmanybirosag-reformjat/

Az EU észak-afrikai országokba deportálhatja a menekülteket

Az Európai Unió egy második nagy bevándorlási hullámmal kell számoljon, ha ellehetetlenül az Ankarával márciusban kötött migrációs egyezmény végrehajtása. Egy orosz napilap szerint ebben az esetben az EU már keményebb intézkedéseket hozhat, a migránsokat afrikai országokba fogják deportálni.
Az Európai Parlament egy az Izvesztyija napilapnak nyilatkozó vezetője szerint amennyiben Ankara útjára indít egy újabb nagy migrációs hullámot, az EU meg fogja védeni külső határait, és a migránsokat afrikai országokba toloncolhatják ki.
A tisztviselő azt mondta, Brüsszel fokozottan érdekelt a migrációs egyezmény sikeres működtetésében, de Európa számára egyértelmű jelzés, hogy Erdogan vissza akarja állítani a halálbüntetés intézményét. Ha ezt a lépést megteszi, az Európai Unió felfüggeszti az Ankarával folytatott együttműködést, beleértve a migrációs egyezményt és az EU-csatlakozási folyamatot is.
A forrás szerint Brüsszel azzal számol, hogy erre válaszként Törökország fel fog hagyni a határőrizettel Európa irányába, ami újabb tömeges bevándorlási hullámot indít az Európai Unió felé. Ebben az esetben az EU “alternatív megoldásokhoz” fog folyamodni, és a humanitárius szempontok előtérbe helyezése helyett átállhat arra a gyakorlatra, amit jelenleg Ausztrália alkalmaz.
“Ha ez megtörténik, a képviselők rövidre kell vágják a nyaralásokat. Egyértelmű, hogy Görögország egyedül nem fog tudni megbirkózni az emberözönnel – az ország egy kerítésekkel és menekülttáborokkal zsúfolt hellyé válhat.”
Elmondása szerint Brüsszel ma már komolyan foglalkozik annak lehetőségével, hogy a menekülteket ki kell toloncolni, elsősorban észak-afrikai országokba, miután a török vezetők azzal fenyegették Európát, hogy hárommillió migránst küldenek Európába, ha az EU azonnal nem adja meg a vízummentességet a török állampolgároknak.


http://www.hidfo.ru/2016/08/az-eu-eszak-afrikai-orszagokba-deportalhatja-a-menekulteket/

Franciaországban az állam gondoskodik a mecsetek finanszírozásáról

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter hétfőn bejelentette egy alapítvány létrehozását, ami állami forrásokból fogja támogatni az országban működő mecseteket. Az intézkedést azzal indokolta; szerinte ezáltal elkerülhető, hogy “radikalizálódott muszlimok” pénzeljék a muszlim közösségeket.
Franciaország általánosságban tiltja a vallási szervezetek állami finanszírozását, ez alól a szabályozás alól tesznek kivételt a muszlim vallási közösségekkel. A francia kormányfő, Manuel Valls napokkal ezelőtt bejelentette, hogy sor kerülhet egy ilyen intézkedéscsomagra. Később Cazeneuve azt mondta, az elmúlt hónapok során 20 mecsetet zárattak be radikalizmus miatt, ami annak köszönhető, hogy számos esetben a mecset működtetése kétes forrásokból történik, és a hatóságok számára átláthatatlan finanszírozás garantálja a szélsőségesek térnyerését.
Párizs mecset hidfo.ru
A belügyminiszter szerint októberben megkezdődhet a mecsetek állami finanszírozása. A Le Monde napilap információi szerint Cazeneuve nemrég találkozott a Francia Muszlim Tanács vezetőjével, és arról állapodtak meg, hogy októberig nem csak a mecsetek állami támogatásáról születik döntés, hanem kidolgoznak egy teljes, átfogó rendszert az országban működő muszlim közösségi élet finanszírozására. A Francia Muszlim Tanács vezetője a tárgyalások során ajánlatot tett arra, hogy az új alapítványok pénzalapjaiba az iszlám vallási szabályai szerint feldolgozott és elkészített élelmiszert előállító vállalkozásokra kivetett extra adóból teremtsék elő a forrásokat, így idővel a mecsetek működésének finanszírozása a halal termékeket előállító vállalkozásokra kivetett adóból történne.
A mecsetek állami finanszírozásáról azt követően kezdődött újbóli vita, hogy a múlt hét folyamán két dzsihádista rátámadt egy templomra, öt embert túszul ejtettek, majd megöltek egy papot. Az utóbbi hét folyamán Európában több papot is meggyilkoltak muszlim szélsőségesek.


http://www.hidfo.ru/2016/08/franciaorszagban-az-allam-gondoskodik-a-mecsetek-finanszirozasarol/