Moszkva, 2023. február 28. kedd (MB)
Oroszországnak
nem a Szovjetunió visszaállítása a célja, hanem az integráció
legfejlettebb formájára, olyan államszövetségre törekszik a
posztszovjet térségben, mint amilyen Fehéroroszország és Oroszország
között létrejött – közölte a Kreml szóvivője az Izvesztyijában megjelent
interjújában, a Magyar Békekör tudósítása szerint.
Dmitrij Peszkov kijelentette: „Semmiképpen sem cél a Szovjetunió újjáélesztése”.
A
kitűzött célok eléréséig folytatják az orosz haderő ukrajnai műveletét.
Mint ismeretes, hármas céljuk Ukrajna nácitlanítása, demilitarizálása
és semlegessége – jegyezte meg a tudósító.
Ukrajnában
vannak olyan politikai erők, amelyek elégedetlenek a kijevi
vezetéssel, de Moszkva csak akkor léphet kapcsolatba velük, ha elérte
különleges katonai műveletének céljait – mondta. Értésre adta, hogy a
kijevi rezsim elnyomja ezeket az erőket, és a nácikkal működik együtt.
Ezeknek az erőknek képviselőik vannak Oroszországban is – fűzte hozzá.
Peszkov
nyilatkozatából kitűnt, hogy Moszkva azért függesztette fel
részvételét a hadászati nukleáris fegyverek korlátozásáról (START)
szóló szerződésben, mert a nyugati hatalmak elutasítják az orosz
biztonsági követeléseket. „Ahhoz, hogy Moszkva részt vegyen az Új
START-ban, a Nyugatnak át kell gondolnia Oroszország biztonsági
aggályaival kapcsolatos magatartását” – mondta.
A
Békekör tudósítója megjegyezte: az Egyesült Államokat és a NATO-t
rendkívül érzékenyen érintette, hogy Oroszország felfüggesztette
részvételét a START-ban, bár magát a szerződést nem mondta fel. Hiszen
látják, hogy az oroszok olyan korszerű célba juttatási technológiára
tettek szert, amilyennel a Nyugat nem rendelkezik. Szerették volna
tárgyalásos úton „kiegyenlíteni” az oroszok javára megváltozott
egyensúlyt anélkül, hogy eleget tettek volna Moszkva törvényes
biztonsági garanciákra vonatkozóan 2022. december 15-én előterjesztett
követeléseinek. START-részvételét felfüggesztő lépésével Moszkva
egyértelművé tette, hogy Oroszország akkor szavatolja a Nyugat
biztonságát, ha az USA és NATO-szövetségesei szavatolják az övét.
A
Kreml véleményét kifejező Peszkov szerint „hosszú, keserves út vezet”
az együttműködésen alapuló, mindenféle kaszt megosztás nélküli,
sokpólusú világrend felé. Sokan tartják Oroszországot az átalakulási
folyamat kezdeményezőjének. Jó néhányan egyet is értenek az orosz
állásponttal. A globális biztonság kérdésében egybeesik Kína és
Oroszország álláspontja. „Fontosnak tartjuk, hogy a nemzetközi
közösséggel összefogva kiépítsünk egy ilyen rendszert” – mondta.
A
Kreml szóvivője kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy
milyen új nemzetközi egyezményekben kell rögzíteni az új rendszert,
netán’ az ENSZ helyett is új struktúrát kellene-e létrehozni. Csak
annyit mondott, hogy az ENSZ-t “olyan országok ássák alá, mint az
Egyesült Államok és az európai nemzetek”, amelyek a nemzetközi jogot
megsértve több szankciót vezettek be Oroszországgal szemben, mint a
világ többi része ellen együttvéve.+++
Kiadta: Magyar Békekör