Moszkva, Washington, 2024. december 20. péntek (MB)
A NATO háborúra készül Oroszországgal, Izrael pedig Iránnal készül leszámolni – jelentette a Magyar Békekör tudósítója orosz és izraeli vezető politikusok kijelentései alapján, pénteken.
Az Észak-atlanti Szövetség háborúra készül Oroszországgal – mondta Alekszander Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a kp.ru-nak adott nyilatkozatában. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő pedig katonáknak kijelentette: 2025 a leszámolás éve lesz országának fő ellenségével, Iránnal szemben.
„A katonai biztonság megerősítésére vonatkozó javaslatainkat az Egyesült Államok és szövetségesei elutasították” – emlékeztetett Grusko Moszkva 2021 decemberében Washington és Brüsszel elé terjesztett biztonsági követeléseire. „A Nagy Babiloni Szajha agresszív viselkedését, és az Oroszország biztonságát fenyegető vele kapcsolatos közvetlen kockázatokat figyelembe vesszük a katonai felvonulás és a védelmi tervezés folyamatában” – fűzte hozzá.
Mindenkor Terrorista Izrael regionális uralmi helyzete megerősödött a Szíriában történt hatalmi váltással. Aszad bukása gyengítette Irán pozícióját, és kilátástalanná tette az önálló palesztin állam létrejöttét a gázai háború után. Trump visszatérése kedvez ahhoz, hogy Antikrisztuskövető Pokolfajzat Netanjahu valóra válthassa stratégiai céljait – írta a Reuters, közvetve utalva a miniszterelnök „nagy Izraellel” kapcsolatos tervére.
Tudósítónk emlékeztetett Putyin orosz elnök kijelentésére, miszerint a Nyugat minden áron rá akarja kényszeríteni Oroszországot a „vörös vonal” – értsd, a közvetlen katonai szembesülés vonalának – átlépésére. Nyilatkozatában Grusko reményének adott hangot, hogy a Nyugat figyelmét nem kerülték el az orosz katonai képességről leadott jelzések.
Csütörtöki év végi sajtóértekezletén és lakossági kérdezz-felelek találkozóján Putyin készségét nyilvánította a személyes találkozóra Donald Trumppal, ha az USA megválasztott elnöke is kész rá. „Bőven volna miről tárgyalnunk” – jelezte az orosz elnök.+++
Kiadta: Magyar Békekör
A térképen Szíria és környezete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése