A kormány szerdán elfogadta a következő hetek járványügyi szigorításait, amelyeket Vladimír Lengvarský ismertetett.

A boltok és a templomok mellett pénteken nyitnak az edzőtermek, a szépségápolási szolgáltatások (fodrászok, manikűrösök stb.), valamint a sípályák is. Mindegyik esetében érvényben van az OP-rezsim, vagyis csak az oltottakat és a fertőzésen átesetteket engedik be, és szigorú járványügyi előírásokat is be kell tartani.

Péntektől a felső tagozatok és a középiskolák átállnak a távoktatásra.

Lengvarský elmondta, hogy a kijárási tilalom az ünnepek alatt is érvényben marad, ráadásul a jelenlegi formájában.

Ez azt jelenti, hogy szenteste sem látogathatják meg a hozzátartozókat. Újságírói kérdésre a tárcavezető azt mondta, idén fel sem merült, hogy a tavalyihoz hasonló, úgynevezett családi buborékokat hozzanak létre az emberek, vagyis válasszanak, hogy mely háztartást szeretnék meglátogatni.

Ha a kórházakban kezelt betegek száma eléri a 3800-at, akkor újra bevezethetik a szigorított lockdownt, amely nem járna enyhítésekkel az OP-rezsimbe tartozók számára sem. Jelenleg 3479 fertőzött szorul kórházi ellátásra.

A kormány mindemellett jóváhagyta Lengvarský azon javaslatát, melynek értelmében január 10-ig az igazságügyi minisztériummal együttműködve kidolgoznak egy jogi elemzést arról, mennyire lehetséges a szlovák jogrendben a koronavírus elleni vakcina kötelezővé tétele a 60 év felettiek számára.

https://mediaforras.com/szlovakia-nem-engedelyezik-a-csaladi-latogatasokat-karacsonykor-1245