2019. november 22., péntek

Az ENSZ 2030. évi menetrendjének dekódolása: A globális rabszolgaság terve

-angolból fordította Dr. Ing. Sebestyén - Teleki István-


Ez az ENSZ „2030. évi napirendje” dokumentum, amely kidolgozza az úgynevezett „fenntartható fejlődés” tervét az egész világon.

Ez a dokumentum nem kevesebbet ír le, mint a minden nemzetek fölötti globális kormányzat átvételét a bolygón.

A dokumentum "célja" nem más, mint a vállalati kormányzati fasiszta napirend kódjai, amely az emberiséget a szegénység pusztító ciklusába fogja börtönözni, miközben gazdagítja a világ leghatalmasabb globalista vállalatait, mint például a Monsanto és a DuPont.

Az emberiség felébresztése érdekében úgy döntöttem, hogy lefordítom a 2030-as napirend 17 pontját, hogy az olvasók mindenhol megértsék, hogy erre a dokumentumra valójában miért van szükség.

Ennek a fordításnak a végrehajtásához meg kell értenie, hogy a globalisták miként álcázzák monopolista programjaikat az „érezzék jól magukat” nyelvezetre.

Itt van a pontonkénti fordítás. Figyelembe kell venni, hogy ez a dokumentum sehol sem állítja, hogy az egyik célja az „emberi szabadság elérése” lenne.

Azt sem magyarázza, hogy ezeket a célokat hogyan kell elérni. Mint láthatja itt, ennek az ENSZ-menetrendnek minden egyes pontját központi kormányzati ellenőrzéssel és totalitárius mandátummal kell elérni, amelyek hasonlóak a kommunizmushoz.




Az ENSZ „A globalizmus kormányának 2030-ig tartó napirendre vonatkozó tervezete” fordítása (vállalati érdekek ellenőrzése alatt)


1. cél: A szegénység minden formájanak mindenhol véget kell vetni

Magyarázat: Tegyen mindenkire kormányzati jólétet, élelmiszerbélyegzőket, lakhatási támogatásokat és különböző egyéb segélyeket, amelyek engedelmessé teszik őket a globális kormányzat rabszolgáiként.

Soha ne engedje, hogy az emberek felfelé irányuló mobilitásán keresztül segíthessenek önmaguknak. Ehelyett közvetítsen egy tömeges áldozattá válást és engedelmességet egy olyan kormánynak, amely havi "juttatási" pénzt biztosít az alapvető szükségletekhez, például az ételekhez és gyógyszerekhez. Címkézze fel: "A szegénységnek vége!".


2. cél: Az éhség megszüntetése, az élelmezésbiztonság és a jobb táplálkozás elérése, valamint a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása

Magyarázat: Árassza el az egész bolygót GMO-kkal és a Monsanto szabadalmaztatott vetőmagjaival, miközben fokozza a halálos herbicidek használatát az élelmiszernövények "megnövekedett termelése" téves állítása alapján.

Mérlegelni kell a géntechnológiával módosított növényeket bizonyos vitamin-vegyszerek fokozásat, miközben fogalma sincs a genetikai szennyezés a törékeny ökoszisztémában nyíltan elvégzett fajok közötti genetikai kísérletek hosszú távú következményeiről.


3. cél) Az egészséges élet biztosítása és a jólét előmozdítása minden korosztály számára

Magyarázat: Minden gyermeket és felnőttet, ha kell fegyverekkel is, 100 és 100 vakcinara kötelezd, letartóztatással és börtönbüntetéssel fenyegetve a szülőket, ha megtagadják az együttműködést.

A „szűrő” programok futtatása közben erőltesd a gyermekek és a tizenévesek súlyos gyógyszeres kezelését. Rendeld el a tömeggyógyászati "megelőzési" programokat és állítsd, hogy javítják a polgárok egészségét.


4. cél) Inkluzív és méltányos minőségű oktatás biztosítása és az egész életen át tartó tanulás lehetőségeinek elősegítése mindenki számára

Magyarázat: Erőltesd a hamis történelmet és a lebutítási oktatást a „Közös Mag” oktatási szabványok szerint, amelyek engedelmes munkavállalókat eredményeznek, nem pedig független gondolkodókat. Soha ne hagyjd, hogy az emberek valódi történelmet tanuljanak, különben rájönnek, hogy nem akarják megismételni a hibákat.


5. cél) A nemek közötti egyenlőség elérése és valamennyi nő és lány lehetőségeinek erősítése

Magyarazat: Kriminalizálják a kereszténységet, marginalizálják a heteroszexualitást, demonizálják a férfiakat és mindenhol népszerűsítik az LGBT-napirendet. Az igazi cél soha nem az "egyenlőség", hanem inkább azoknak a kirekesztése és megszégyenlése, aki bármilyen férfi jellemzőt kifejez.

A végső cél a társadalom feminizálása, a "szelíd engedelmesség" széles körű elfogadása, a közösségi tulajdon önebresztö gondolataival együtt, és mindent "megosztva".

Mivel csak a férfiak energiája képes az elnyomás elleni küzdelemre és az emberi jogokért folytatott küzdelemre, a férfiak energiájának elnyomása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a lakosság örökkévaló hozzájárulási állapotban maradjon.


6. cél) A vízellátás biztosítása mindenki számára és a szennyvízellátás fenntartható kezelése

Magyarázat: Hagyja, hogy a nagyvállalatok megragadják a világ vízellátásának irányítását, és monopólium árakat számoljanak fel az új vízszállítási infrastruktúra felépítése érdekében, amely "biztosítja a rendelkezésre állást".


7. cél) Mindenki számára biztosítani kell a megfizethető, megbízható, fenntartható és modern energiát

Magyarázat: Büntessük a szént, a gázt és az olajat, miközben a Fehér Ház barátai által vezetett agyhalott induló vállalkozások számára elítélt „zöld” energia-támogatást szorgalmazzuk, akik mindegyike öt vagy kevesebb év alatt csődbe kerül.

Az induló zöld vállalkozások lenyűgöző beszédeket és médialeírásokat jelentetnek meg, ám mivel ezeket a vállalatokat korrupt idióták vezetik, nem pedig tehetséges vállalkozók, mindig csődbe mennek. (És a média azt reméli, hogy majd nem emlékszel az eredeti indulás körülüli rajongásra.)


8. cél) Segítsd elő a fenntartható, inkluzív és fenntartható-gazdasági növekedést, a teljes és produktív foglalkoztatást, valamint a mindenki számára tisztességes munkát mozdítsd elő

Magyarázat: Szabályozd a kisvállalkozásokat a kormány által előírt minimálbérekkel, amelyek a gazdaság egész ágazatait csődbe viszik.

Kényszerítse a munkáltatókat, hogy teljesítsék az LMBT-munkavállalók alkalmazotti kvótáit, miközben a kormány által diktált, központilag tervezett gazdaság alapján kötelezik a bérszinteket. A kormányok megsemmisítik a szabad piacgazdaságot, és megtagadjak az engedélyeket azoknak a társaságoknak/cégeknek, amelyek nem tartják be a kormányzati előírásokat.


9. cél: Rugalmas infrastruktúra kiépítése, a befogadó és fenntartható iparosodás előmozdítása, valamint az innováció előmozdítása

Magyarázat: Tegye a nemzeteket szélsőséges adósságba a Világbankkal, adósságpénzt költve korrupt amerikai vállalatok nagyszabású infrastrukturális projektjeire, amelyek végtelen adósság-spirál csapdába ejti a fejlődő nemzeteket.

Tekintse meg John Perkins „Egy gazdaságilag megcsapott ember vallomásai” című könyvét, hogy megértse annak részleteit, hogy ez a rendszer hogyan ismétlődött számtalanszor az elmúlt néhány évtizedben.


10. cél) Csökkentse az egyenlőtlenségeket az országokon belül és az országok között

Magyarázat: Büntesse a gazdagokat, a vállalkozókat és az újítókat, és kobozza el szinte az összes nyereséget azoktól, akik úgy döntenek, hogy dolgozni fognak és kiválóságukat megmutatják. Osszuk el az elkobzott gazdagságot nem dolgozó emberi élősködők tömegeinek, akiknek elegük lett a termelő gazdaságból, miközben semmivel nem járulnak ehhez hozzá ... mindazonáltal az "egyenlőség!-et kiáltják".


11. cél: A városokat és az emberi településeket befogadóvá, biztonságossá, ellenállóbbá és fenntarthatóbbá tenni

Magyarázat: Tilos engedélyezni a fegyverek birtoklását minden magánszemélynek, engedelmes kormányzati végrehajtók kezébe koncentrálva a fegyvereket, akik a fegyverzet nélküli, alájuk tartozó rabszolgák, a szegény munkavállalók felett uralnak.

Kriminalizáld a legtöbb vidéki térségben való életet azáltal, hogy éhségjáték (Hunger Games filmre utalás) -stílusú „védett területeket” hozol létre, melyek a kormány állítása szerint a „nép” tulajdonában állnak, annak ellenére, hogy senki sem élhet ott. Kényszerítse az embereket sűrűn lakott, szigorúan ellenőrzött városokba, ahol 24 órás felügyelet alatt állnak és a kormány könnyen manipulálhatja őket.


12. cél) A fenntartható fogyasztási és termelési minták biztosítása

Magyarázat: Kezdd el a fosszilis tüzelőanyagok és a villamos energia fogyasztására büntető adók kivetését, arra kényszerítve az embereket, hogy egyre romló életkörülmények között éljenek, amelyek egyre inkább hasonlítanak a harmadik világ körülményeire.

Használj társadalmi befolyásoló kampányokat a TV-ben, a filmekben és a közösségi médiában annak érdekében, hogy megszégyenítsd azokat az embereket, akik benzint, vizet vagy elektromos áramot fogyasztanak, létrehozva egy olyan idióták és pletykások társadalmát, akik elárulják szomszédaikat élelmiszerjegy jutalmakért cserébe.


13. cél) Sürgősen tegyen lépéseket az éghajlatváltozás és annak hatásai ellen

Magyarázat: Állítsa be az energiafogyasztási kvótákat minden emberre, és kezdje el büntetni vagy akár kriminalizálni az olyan „életviteli döntéseket”, amelyek meghaladják a kormányok által meghatározott energiafelhasználási korlátokat. Intézmény az egyének teljes megfigyelése az energiafogyasztás nyomon követése és kiszámítása céljából.

Büntesse a magánjármű tulajdonjogát, és a tömegeket tömegközlekedésre kényszerítse, ahol a TSA morgása és az arcfelismerő kamerák figyelemmel kísérhetik és rögzíthetik a társadalom minden egyes személyének mozgását, mint például a Kisebbségi Jelentésből kimaradt jelenet.


13. cél) Sürgősen tegyen lépéseket az éghajlatváltozás és annak hatásai ellen

Magyarázat: Állítsa be az energiafogyasztási kvótákat minden emberre, és kezdje el büntetni vagy akár kriminalizálni az olyan „életviteli döntéseket”, amelyek meghaladják a kormányok által meghatározott energiafelhasználási korlátokat. Intézmény az egyének teljes megfigyelése az energiafogyasztás nyomon követése és kiszámítása céljából.

Büntesse a magánjármű tulajdonjogát, és a tömegeket tömegközlekedésre kényszerítse, ahol a TSA (Transportation Security Administration – A Szállítás Adminisztrációjának Biztonsága)

dörmögések és az arcfelismerő kamerák figyelemmel kísérhetik és rögzíthetik a társadalom minden egyes személyének mozgását, mint például a Kisebbségi Jelentésből (Minority Report filmre vonatkozás) kimaradt jelenet.


14. cél) Óceánok, tengerek és tengeri erőforrások konzerválása és fenntartható felhasználása a fenntartható fejlődés érdekében

Magyarázat: Tiltani szükséges a legtöbb óceáni halászatot, az élelmiszer-ellátást szélsőséges hiányba terelve, és elindítva a magasba szaladó élelmiszerárakat, amelyek még több embert taszítanak gazdasági kétségbeesésbe.

Kriminalizálja a magánhalászhajók üzemeltetését, és minden óceáni halászati műveletet a kormány központi tervezésének ellenőrzése alá vonja.

Csak a kedvező helyzetben lévő társaságok óceáni halászati műveleteit engedje meg (és ezt a döntést teljes mértékben annak alapján hozzák meg, hogy a társaságok finanszírozzák a legtöbb kampányt a korrupt törvényhozók számára).


15. cél) A földi ökoszisztémák védelme, helyreállítása és fenntartható használatának elősegítése, az erdők fenntartható kezelése, az elsivatagosodás elleni küzdelem, valamint a talajromlás megállítása és megfordítása, valamint a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása

Magyarázat: Teljesítse be az Agenda 21 programot, és kényszerítse az embereket a földről az ellenőrzött városokba. Kriminalizálja a magántulajdonban levő földtulajdont, beleértve a tanyákat és egyéb mezőgazdasági felületeket is.

Szigorúan ellenőrizze a teljes mezőgazdaságot a vállalatok által korrumpált kormányzati bürokrácia révén, amelynek politikáját szinte teljes egészében a Monsanto határozza meg, miközben az USDA (Mezőgazdasági Minisztérium) csak gumibélyegzővel rendelkezik.

Távolítsa el a fás kályhákat, az esővíz-gyűjtést és az otthoni kertészetet az önállóság kriminalizálása és a kormánytól való teljes függőség kikényszerítése érdekében.


16. cél) A békés és befogadó társadalmak előmozdítása a fenntartható fejlődés érdekében, mindenki számára biztosítsák az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, és hatékony, elszámoltatható és befogadó intézményeket építsenek fel minden szinten

Magyarázat: Jogi mentességet kell biztosítani az illegális idegeneknek és a "védett" kisebbségi csoportok számára, amelyek szabadon folytathatnak bármilyen illegális tevékenységet - ideértve a rendőrök tömeges gyilkosságra valo nyílt felszólítását is -, mivel ők a társadalom új védett osztálya.

"Befogadó intézmények": kedvező adószerkezetek és állami támogatások odaítélése az LMBT-munkavállalókat foglalkoztató, vagy bármilyen a kormányzat számára kedvező csoportokat támogató vállalatok számára, akik a kormányzat központi tervezőivel szemeben favorizáltaknak számítanak.

Használja az IRS-t (internal revenue services - belső bevételi szolgáltatások) és más szövetségi ügynökségeket a kedvezőtlen csoportok szelektív büntetésére büntető ellenőrzésekkel és szabályozási zaklatással, mindeközben figyelmen kívül hagyva a kedvező helyzetben lévő vállalatok bűncselekményeit, amelyek a politikai elit barátai.


17. cél) A végrehajtás eszközeinek megerősítése és a fenntartható fejlődés globális partnerségének újraélesztése

Magyarázat: Engedélyezze a globális kereskedelem mandátumát, amely felülbírálja a nemzeti törvényeket, miközben korlátlan imperializmus hatásköröket ruház fel olyan társaságoknak, mint a Monsanto, a Dow Chemical, az RJ Reynolds, a Coca-Cola és a Merck.

Olyan globális kereskedelmi paktumok elfogadása, amelyek megkerülnek egy nemzet törvényhozóit, és felülbírálják a szellemi tulajdonról szóló törvényeket, hogy a világ legerősebb vállalatainak teljes monopóliuma fennmaradjon a gyógyszerek, a vetőmagok, a vegyi anyagok és a technológia területén.

Semmisítse meg a nemzeti törvényeket, és teljes globális engedelmességet követeljen a nagyvállalatok által készített és az ENSZ által bélyegzett kereskedelmi megállapodások iránt.


A bolygó teljes rabszolgaságba hajtasa 2030-ig

Amint azt az ENSZ dokumentum mondja:

"Elkötelezzük magunkat arra, hogy fáradhatatlanul dolgozunk a napirend 2030-ig történő teljes megvalósításáért."

Ha elolvassa a teljes dokumentumot, és elolvassa a cirkalmas közönségkapcsolat-kifejezéseket, akkor gyorsan rájön, hogy ezt az ENSZ-menetrendet a kormányok a világ minden polgárára rákényszerítenek.

Ez a dokumentum sehol sem állítja, hogy az egyén jogait védeni fogják. Nem is ismeri el a Teremtő által az egyének számára biztosított emberi jogok fennállását.

Még az úgynevezett „Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata” teljesen megtagadja az egyének önvédelemhez való jogát, az orvosi választáshoz való jogot és a gyermekeik felett szülői ellenőrzéshez való jogot.

Az ENSZ nem kevesebb, mint egy globális kormányzati zsarnokságot tervez, amely az egész emberiséget rabszolgává teszi, miközben ezt a rendszert "fenntartható fejlődésnek" és "egyenlőségnek" nevezi.

1984 végre megérkezett. És természetesen mindezt a haladás hamis címkéje alatt gördítik be.


Mike Adams, a NaturalNews.com
https://dringsti.wixsite.com/emmako/post/az-ensz-2030-%C3%A9vi-menetrendj%C3%A9nek-dek%C3%B3dol%C3%A1sa-a-glob%C3%A1lis-rabszolgas%C3%A1g-terve

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése