Binali Yildirim hidfo.ru

Binali Yildirim török miniszterelnök konvoját is célba vették a puccsisták, amikor pénteken Isztambulból Ankarába tartott, hogy úrrá legyen a kialakult helyzeten.
Törökország belügyminisztériumának szerdai közleménye szerint múlt hét pénteken a csendőrség egy gépjárművéből tüzet nyitottak Binali Yildirim konvojára, amikor a kormányfő Isztambulból Ankarába utazott. A közlemény szerint a rajtaütés akkor történt, amikor a miniszterelnök Ankarába tartott, hogy a kezdődő puccs miatt kialakult helyzetet onnan próbálja irányítás alá vonni.
Pénteken a török hatóságok bejelentették, hogy az országban a kormány erőszakos elmozdítására irányuló kísérlet történt. A puccskísérletet szombat reggelre leverték, majd Yildirim maga jelentette be, hogy a felelősöket beazonosították, és az ország élete visszatérhet a normális kerékvágásba. A puccskísérletet követően több ezer bírót és közalkalmazottat bocsátottak el, több ezer katonát letartóztattak, emellett hasonló tisztogatás kezdődött a csendőrségben is.
Yldirim belföldön és az Amerikai Egyesült Államokban is számos ellenséget szerzett, hiszen egyértelművé tette, hogy Törökország semmilyen formában nem folytathat együttműködést a Szíriában működő terrorszervezetekkel. Ebbe a kategóriába tartozik számos olyan kurd fegyveres milícia, amit az USA hivatalosan is támogat, Ankara azonban terrorszervezetként tart nyilván. A puccskísérletet követően a török kormány nem csak az USA területén élő hitszónokot, Fethullah Gülent, hanem az amerikai kormányt tette felelőssé a fegyveres hatalomátvétel előkészítéséért.


http://www.hidfo.ru/2016/07/meg-akartak-gyilkolni-a-torok-kormanyfot/




Európában rejtőzködhetnek a gülenisták

A török kormány támogatói arra kérik a Svédországban élő törököket, hogy szolgáltassanak információt a gülenista mozgalom esetlegesen ott tartózkodó tagjairól.
Egy az AKP párt támogatói által használt Facebook-oldalon jelent meg a felhívás, amit később a Sveriges Radio idézett; arra kérik az európai országban élő törököket, hogy adják ki az esetlegesen ott rejtőzködő gülenistákat.
“Mindenkit arra bátorítunk, hogy szolgáltassanak információkat azokról az egyénekről, szervezetekről és hivatalokról, melyek támogatják vagy pénzelik Fethullah Gülen terrorszervezetét, külföldön és belföldön egyaránt.” – írták.
Július 15-én Törökországban puccskísérlet kezdődött, amit az Amerikai Egyesült Államokban élő hitszónok, Fethullah Gülen hívei kíséreltek meg végrehajtani. A művelet másnap reggelre kudarcot vallott, de a fegyveres összecsapások során több mint 240 ember veszítette életét, és mintegy 2100 volt a sérültek száma.
Török politikusok az utóbbi évek során szoros kapcsolatot építettek ki európai radikális jobboldali szervezetekkel. Emiatt a politikai beágyazottság miatt is fokozott a valószínűsége annak, hogy Gülen hívei európai országokban könnyedén elrejtőzhetnek.


http://www.hidfo.ru/2016/07/europaban-rejtozkodhetnek-a-gulenistak/