ovf
Zsarnokká vált az egykori csóró roma gyerek: Orbán Viktort nem segítik többé hatalomra a cigányok, mert szerintük szemen köpte saját fajtáját.
Nyílt levél Kedves Roma Testvéreink!
Mi, akik ezt a levelet aláírtuk együtt és külön-külön is kifejezésre juttatjuk, hogy elegünk van a mai magyar kormányból és különösen annak vezetőjéből, Orbán Viktorból.
Kevesen tudják, de 1989-ben, a cigányság akkori vezetői megegyeztek abban, hogy néhány személyt ki kell választani a romák közül azzal a céllal, hogy népünk felemelkedéséért dolgozzon, hiszen a cigányság helyzete, életkörülményei már akkor is rendkívül rosszak voltak.
Köztük a legígéretesebb fiatalember Orbán Viktor volt, akiben az akkori roma vezetők a cigányság felemelkedésének letéteményesét látták. Türelmesek voltunk, 1998-ban, amikor Orbán miniszterelnök lett úgy éreztük, most jött el a mi időnk.
Valóban történt néhány olyan intézkedés, ami reményeinket éltette, de igazi áttörés nem történt, gyermekeink iskoláztatása, családjaink anyagi és egészségügyi helyzete nem igazán javult. Ennek ellenére tovább reménykedtünk és a választásokon szavazatainkkal támogattuk a Fideszt.
Ilyenkor mindig elhúzták a mézesmadzagot előttünk, a fideszes aktivisták néhány ezer forint választási pénzzel „motiválták” cigány testvéreinket. 2010-ben újra győzött a Fidesz. Ez megint csak nagyon sok roma szavazatnak is köszönhető, megint volt egy kis „hálapénz”.
Ami ezután történt azt még a rémálmunkban sem képzeltük volna: Magyarország és azon belül a elsősorban a „vidék” olyan mély nyomorba került rövid idő alatt, amire senki sem számított. Mára már általánossá vált a az éhezés, a fagyhalál, a korábban már felszámolt betegségek elterjedése, stb.
Helyzetünk lassan a kilátástalansággal lett azonos, mára már mindenünket elveszítettük, főleg a reményt. Reményünk sincs arra, hogy gyerekeink írástudóvá váljanak, hogy szeretteink egészségben öregedhessenek meg, hogy tisztességes munkához juthassunk.
Ki kell mondanunk: Orbán Viktor, aki ma már nem büszke arra, hogy származása szerint közülünk való, nem csak a cigányságot köpte szemen, hanem több millió nyomorba kényszerített magyar embert is.
Látva azt, hogy ma már kizárólag a saját családjának a gazdagodása érdekli, ki kell mondanunk, hogy nem tekintjük vezetőnknek, elveszítette bizalmunkat és semmilyen módon nem kívánjuk a továbbiakban segíteni a hatalomba maradását.
Reméljük, hogy felhívásunkhoz minden magyarországi roma csatlakozik és 2018-ban a mi segítségünkkel szabadulhat meg az ország a zsarnokká vált egykori csóró roma gyerektől.
Roma Rom Összefogás Egyesület,
Magyarországi Cigány Demokratikus Szervezet,
Békés-megyei Esélyegyenlőségi és Hagyományőrző Egyesület,
Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület, Nagykanizsa,
Összefogás Magyarországáért Párt / MCF- ÖMP/,
Nádudvari Roma Nemzetiségi Önkormányzat,
Tiszainokai Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Recskéi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Egerszalók Roma Nemzetiségi Önkormányzat,
Tarnalelesz Roma Nemzetiségi Önkormányzat ,
Bodony Roma Nemzetiségi Önkormányzat,
Ivád Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Korlát Roma Nemzetiségi Önkormányzat
(kormanyvalsag)