Szlovákia vallási hovatartozásuk alapján osztályozza az országba érkező menekülteket, és a belügyminisztérium kijelentette, hogy Szlovákiába csak keresztényeket fogadnak be.
Az Európai Unió tagállamai júliusban állapodtak meg arról, hogy az unió területén egyenletesen osztanák el az Európába érkező menekülteket. Ennek értelmében Szlovákia 200 szíriai menekültet kellene befogadjon. Ivan Metik, a belügyminisztérium szóvivője azonban már jelezte, hogy Brüsszel kérésének csak akkor tesznek eleget, ha a menekültek keresztények. Metik szerint a muszlimok nem tudnának beilleszkedni a társadalomba, emiatt Szlovákia nem vállalja átvételüket az Európai Uniótól.
A belügyminisztérium szóvivője a BBC-nek nyilatkozva kifejtette, hogy szeretnének segíteni a nyugati országoknak, de ők csak tranzitország, emiatt a menekültek nem maradnának ott; erővel kellene kényszeríteni őket, ha azt akarják, hogy Szlovákia területén maradjanak. Ennek azonban semmi értelme nem lenne.
“Befogadhatunk 800 muszlimot, de Szlovákiában nincsenek mecsetek. Hogyan integrálódnának, ha nem érzik otthon magukat?”
Metik kijelentése alapján nem merül fel annak lehetősége, hogy az országban mecseteket építsenek a muszlim bevándorlók miatt. Nyugat-Európában azonban 44 millió muszlim él. A szóvivő szerint a muszlim menekültek előbb-utóbb egyébként is elhagynák Szlovákiát, és a nyugati országokba távoznának, erőszakkal pedig nem akarják itt tartani őket.


http://hidfo.ru/2015/08/csak-akkor-johetnek-a-menekultek-ha-keresztenyek/