2014. szeptember 19., péntek

Lekapcsolódna Oroszország az internetről

A befolyásos üzleti-politikai napilapnak oroszországi kommunikációs rendszerek működtetőitől, internetszolgáltató cégek és nem kormányzati szervezetek képviselői számoltak be a tervezett lépésekről. Az egyik nagy oroszországi internetszolgáltató név nélkül nyilatkozó munkatársai azt mondták, hogy a hatóságok rendkívüli helyzeteknek tekintenék az országon belüli tömeges tiltakozó akciókat és a katonai műveleteket is.

Már tesztelnek
A nemzetbiztonsági tanács Vlagyimir Putyin elnökletével hétfőn vitatja meg az internetről leválás lehetőségét. A kommunikációs és távközlési minisztérium tisztviselői beszámolnak a testületnek a júniusban tartott gyakorlatokról, amelyek során tesztelték az internet folyamatos működését Oroszország területén és azt, hogyan akadályozzák meg a barátságtalan céltudatos lépéseket írta a Sanoma-csoport lapja, amely a brit Financial Times, valamint az amerikai The Wall Street Journal közreműködésével jelenik meg Oroszországban.

A Vedomosztyi szerint a nemzetbiztonsági tanács ülésén az internet oroszországi hálózatának önállóságát célzó döntéseket hoznak majd, és határoznak az orosz rendszer világhálóról való lekapcsolásáról. Egy internetszolgáltatónál elmondták, hogy a lekapcsolás műszaki kivitelezése lassú és nagyon bonyolult, de a kormányzati tisztviselők 2015 elejére már készen akarják látni a megoldást.


Átvenné az állam
Az orosz nemzetbiztonsági tanács arról is tárgyalni fog, hogy az állam ilyen esetekben átvenné a tartománynevek (doménnevek) adminisztrációjának feladatát. Jelenleg Oroszországban ezzel egy társadalmi szervezet foglalkozik, a Nemzeti Internetdomén-koordinációs Központ.

Az ellenfél: USA
A Vedomosztyinak nyilatkozó szolgáltató cég egyik munkatársa azt mondta, az orosz állam meg akarja védeni az országos rendszert attól, hogy az Egyesült Államok elszigetelhesse a világhálótól. Washington elvileg lekapcsolhatja Oroszországot az ip-cím-rendszerről, amelyet a számítógépek azonosítására használnak. A rendszert működtető Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) vállalatot az amerikai kormány megbízásából hozták létre. Moszkva azt szeretné, ha egy orosz hatósági szerv is képes lenne az ip-címek kiosztására.

Forrás:
MNO

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése