A Luganszk melletti reptérről kitört, és onnan átkarolási manőverbe kezdő ukrán haderő sorsa beteljesedni látszik Lugaszk külvárosában és előfalujában. Öldöklő harc bontakozott ki, - az ukránok nem akarják megadni magukat, mivel a harcoló egységek nagy része zsoldos, és a milícia előre közölte, mi lesz a sorsa a szélsőjobboldali és a zsoldos katonáknak. Így más megoldás híján a végsőkig harcolnak. Feladatuk most már egyértelműen semmi egyéb - és a kijevi junta erre áldozta be több ezer katonáját és harcjárműveit -, hogy pár napot késleltessék az orosz humanitárius konvoj elindulását. Szimplán politikai okból feláldoztak embereket a fronton?
Jelenleg az ukrán és a nyugati média azt jelenti, hogy Luganszk nagy részét elfoglalta a hadsereg. A milícia jelentései szerint azonban a délről közelítő hadsereg nem tudta a magaslati pontokat elfoglalni. A milícia közvetlen összetűzések elől elmanőverezik, és folyamatosan visszatámad. Ezzel kivédi a tankok nyújtotta ukrán előnyt. A visszatámadásokból a hadsereg folyamatosan vesztesen kerül ki. Az elővárosban pozíciót foglaló ukrán hadsereg ma már kénytelen volt visszavonulni Novoszvitlovkába (az első település Luganszk előtt). Itt már teljesen körbevették őket, és elszakadtak a reptértől is. A milícia jelzése szerint még folyamatban vannak a harcok, mindkét oldal jelentős veszteségeket szenvednek, de a milícia térnyerése egyértelmű.
Délen két nagy hadszíntér van jelenleg. Az első a betörési kísérlet, amelynek célja Krasznaja Lucs elfoglalása lett volna. Az ott harcoló erők először szétszakadtak egymástól, majd fokozatosan védekezésbe mentek át. Mára a központnak számító Dimitrovka falut is feladták. A milícia jelentős hátrahagyott harcjárművet zsákmányol, közte T72-es és T-64 es tankokat. A másik hadszíntér a Donyeck városától dél-keletre található Ilovajszka település térsége. Ez a jelenlegi legintenzívebb harcok helyszíne. A kijevi junta mindenáron áttörést akart elérni Donyeck irányába. Már mindenhol megkezdte annak jelentését a kijevi propaganda, hogy teljesen körbe kerítették a várost, a harcok a külvárosokban zajlanak. Ezzel szemben sem észak-kelet - Debalcevó irányából - sem dél-kelet felől nem sikerült áttörést elérni. Hatalmas veszteségeket szenved az ukrán haderő az erőltetett akciók miatt.
Hídfő.net | Luganszk északi front
Debalcevó térségében a hadsereg még kezdeményező pozícióban van. Igyekeznek Donyeck városának irányába áttörést elérni, de eddigi próbálkozásaik sikertelennek bizonyultak. Északon Gorlivka erősen tartja magát, és innen, valamint Donyeck felől ezt az útvonalat a milícia tüzérsége tartja tűz alatt. A főútvonalon nagy harcjármű veszteségeket szenved a hadsereg. Itt szintén intenzív harcok folynak.
A milícia kiválóan helytáll a négyszeres (de helyenként többszörös) létszámbeli, és összehasonlíthatatlanul nagy technikai túlerővel szemben. Délen az orosz határral párhuzamosan jelentős előretörést hajtottak végre. A sajtóban lehozott értékelések szerint az ukránok nemzeti ünnepére (Függetlenség Napja) akartak kierőszakolni valami felmutatható sikert. Ennek ellenére csak annyit sikerült elérni, hogy lassan már a nyugati sajtó is kénytelen lesz beismerni, hatalmas veszteségeket szenvedtek az ukránok. Bár a nyugati média szemmel láthatóan az ukrán "hivatalos" adatokból dolgozik, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
Hír érkezett arról, hogy állítólag elesett Igor Sztrelkov, a Donyecki Népi Köztársaság katonai vezetője. Sztrelkov folyamatosan járja a frontvonalakat, és buzdítja, ellenőrzi a harcosokat. Egyenlőre nem jelent meg, hogy cáfolja a hírt, de sokkal elgondolkodtatóbb, hogy a DNK többi vezetője is napok óta eltűnt. Sokkal inkább arra gyanakszik a témával foglalkozó orosz sajtó, hogy egyeztető tárgyalások folynak valahol.
Az ukrán hadvezetés újabb időhúzási kísérlete, hogy hazarendelte afganisztáni katonai vezetőit, akik most sebtében mindennek elmondják a jelenlegi ukrán hadvezetést. Ósdi, amatőr hozzáállás, pedig voltaképpen az egész ukrán hadsereg az USA tisztjeinek (tanácsadóinak) irányítása alatt állhatott. Ez semmi egyéb, mint időhúzási kísérlet, hogy újabb ezreket küldhessenek mészárszékre, mondván majd mostantól másképpen lesz.
Igen nagy a esélye, hogy a nagy áttörést nem a Függetlenség Napja, sokkal inkább a huszonhatodikai konferencia miatt akarták elérni. Tárgyalási alapjuk kell legyen, mondván, "nincsenek rákényszerülve a tárgyalásokra, nemsokára megoldják  a kérdést katonai úton". Ugyanakkor mára egyértelmű, hogy az ukrán hadsereg a legdurvább fegyverei bevetésével sem volt képes vereséget mérni a donyecki milíciára. Sőt, a milícia úgy nyilatkozott, hogy észrevételeik szerint egyre inkább kezd kiegyenlítődni a technikai különbség, mivel hatalmasak az ukrán veszteségek, ők pedig nagyon sok eszközt zsákmányolnak.
Hátrahagyott ukrán tankokat talál a milícia - T-64 és T-72 páncéosokat is talátak már így
Jelenleg a legnagyobb harcra Donyeck melletti ütközőpontokon lehet számítani.