2015. január 6., kedd

Minden magyarországi párt válaszút előtt áll

2015 január 1-jétől megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió, az Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán által alapított szövetségi rendszer, ami alternatívát jelent hazánk EU-tagságával szemben.
Mindezidáig igaza volt a kritikusoknak abban, hogy ha kilépünk az Európai Unióból, az a magyar gazdaság összeomlásához vezethet, és hazánk elszigeteli magát. Ez igaz volt egészen addig a pontig, ameddig nem volt alternatíva, és az Európai Unióból kilépést követően hazánk egy elszigetelt pont lett volna Kelet-Európában, amit kizárólag a "szövetségesekhez" tartozó országok vesznek körbe. Ebben a helyzetben valóban nehézkes lett volna az Európai Unióból kilépés, így részben érthető, hogy még az EU-kritikus pátok sem vállalták fel azt. 2015. január 1-től azonban egyáltalán nem érthető.
Mostanra az Eurázsiai Gazdasági Unió már megkezdte működését. Ez egy olyan horderejű történés, ami szakértők szerint nem csak az Európai Unió alternatívája, hanem sokkal inkább az Amerikai Egyesült Államoké, és azé a szerepé, amit az USA most betölt az Európai Unióban. Most Washington politikája határozza meg Brüsszel politikáját, a közeljövőben azonban az Eurázsiai Gazdasági Unió egy olyan gazdasági erővé fejlődik, amit ilyen közelsége miatt Washington a tengeren túlról nem fog tudni ellensúlyozni, mert nem fogják tudni tartani a versenyt a szomszédunkban jelentkező üzleti lehetőségekkel.
Hídfő.net.ru | Eurázsiai Gazdasági Unió alapítóiAz Eurázsiai Gazdasági Unió alapítói
Az Eurázsiai Gazdasági Unió megalakulása válaszút elé állítja a magyarországi politikai pártokat. A Demokratikus Koalíció és a balliberális erők már döntést hoztak, ők besoroltak ahhoz a radikális atlantizmushoz, ami külpolitikáját tekintve oroszellenes, belpolitikája pedig röviden úgy írható le, hogy a magyar belpolitikát fel akarja számolni, és a magyar állam hatóköreit át akarja adni Brüsszel kezébe. Az MSZP köreiben már mutatkoznak annak jelei, hogy ők inkább a mérsékelt atlantizmust választják, és gyenge EU-kritikát kezdenek megfogalmazni, amivel kis ellenzéki pártként megmaradhatnak, akár nyugaton maradunk, akár a keleti szövetségi rendhez csatlakozunk majd.
A kormánypárt szintén meghozta a maga döntését: belső körei mostanra sikeresen átrendezték gazdasági kapcsolataikat keletre, évek óta folyamatban van az eurázsiai átmenet törvényeinek meghozásához szükséges jogi környezet biztosítása. A kormánypárt belső körei felkészültek arra, hogy a politikai környezet változása miatt alkalmazkodjanak a kialakult helyzethez, és a mérsékelt atlantizmus külsőségeit egyfajta mérsékelt eurázsiai berendezkedésre cseréljék. A nemzeti erők - sajnos azt kell mondani, hogy a magyar történelemben már-már megszokott módon - gyakorlatilag az utolsók a sorban, akik még mindig nem tudták eldönteni, hogyan alkalmazkodnak az új politikai környezethez, és hogyan használják ki az abból adódó lehetőségeket.
Január 1-jén megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió. A Jobbik pedig népszavazást akar tartani - de nem az Európai Unióból kilépésről, és az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz csatlakozásról. Nem, - a Jobbik arról akar népszavazást, hogy legyen-e útdíj.
Mit is jelent a gyakorlatban az, hogy a jobboldali ellenzék az útdíjról akar szavaztatni? Elsősorban azt, hogy ha sikerrel járnak, az emberek odajárulnak majd a szavazóurnákhoz egy horderejét tekintve abszolút jelentéktelen dolog miatt. Igen: az, hogy kell-e fizetni több ezer forintot, egy jelentéktelen dolog ahhoz képest, hogy melyik szövetségi rendszerhez akarunk tartozni. Az Európai Uniónak kvótarendszere van, ami a legkülönbözőbb iparágakra vonatkozóan előírta, hogy 10 gyárból 9-et be kell zárni. Most itt van a nagy lehetőség: az új szövetségi rendszerhez csatlakozva új iparosítást lehet kezdeni Magyarországon. Nem pár ezer forinttal lenne több, hanem újra lenne munkahelyteremtés Magyarországon.
Minden vezető politikus tudja, hogy a népszavazás egy különösen egyedi dolog. Az embereket nem lehet rendszeresen elhívni szavazni, mert elmennek egy népszavazásra, és a következőt fél éven belül már jobb, ha ki se írják, mert egy második népszavazásra olyan alacsony lesz a részvételi arány. Tehát, a gyakorlatban: ha szavaznak az útdíjról, az minimálisra csökkenti a részvételi arányt egy esetleges következő népszavazáson, amit akár a kormánypárt, akár a Jobbik kiír(at)na az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz csatlakozás támogatásáról. Márpedig ne legyenek kétségeink afelől: a kormánypártnak nincsenek ideológiai elköteleződései. Nem támogatják se a liberalizmust, se a rendpártiságot, se a nemzeti eszmét. Ők a saját gazdasági érdekeiket érvényesítik, és ha a gazdasági érdekük azt diktálja, akkor ki fognak írni egy népszavazást az Európai Unióból kilépésről. Ennek kapcsán csak annyi a kérdéses, hogy mikor diktálják azt a gazdasági érdekeik. Mert amikor azt diktálják, akkor a nemzeti erők számára elúszott egy újabb történelmi lehetőség. A legkülönbözőbb érdekcsoportoknak ülnek beépített emberei minden pártban. Az a folyamat viszont aggasztó, hogy míg a kormánypártnál a nyugati megmondó-emberek kerültek belső ellenzéki szerepbe, a Jobbik esetében láthatóan nem születnek meg olyan döntések, melyek a nyugattól elszakadást tekintve kellően radikálisak lennének. Ha ezektől a személyektől nem szabadulnak meg igen hamar, a kormánypárt ezen a téren is kifogja majd a szelet a nemzeti erők vitorlájából.
2015. január 1-jén megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió. Van alternatíva. Kiléphetünk az Európai Unióból, és nem leszünk elszigeteltségben, hanem eurázsiai közös forrásokból újjáépíthetnénk, amit az elmúlt 25 év alatt privatizációval, kvótarendszerrel felszámoltak.
A kormánypárt ugyan veszít a népszerűségéből egy-egy intézkedés miatt, de a lepergő szavazatokat semelyik párt nem kapja meg, mert semelyik párt nem vállalja fel határozottan, hogy az Európai Unióból ki kell lépni. Annak ellenére, hogy a választók több mint fele ezt akarja. Minden pártnak megvan a maga közvéleménykutató-intézete, és az elvégzett felmérések alapján pontosan tisztában vannak ezzel, ahogy mi is tisztában vagyunk vele. A lakosság több mint kétharmada támogatja az Európai Unióból kilépést, ha van alternatíva. Egy hete már van alternatíva, a helyzet alapjaiban megváltozott. Ha a nemzeti erők nem vállalják fel a népszavazás kockázatát, és jelentéktelenebb témákkal terelik a figyelmet, miközben egyedül a kormánypárt mer kockázatokat vállalni, akkor valami nagyon nincs rendben.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/06/minden-magyarorszagi-part-valaszut-elott-all

Belorusszia összeállítja és a közeljövőben nyilvánosságra hozza azon személyek listáját, akik az országban terrorista tevékenységben részt vesznek, vagy terrorista csoportokat támogatnak.

A minisztertanács rendelete január 4-én lépett érvénybe, így a közeljövőben a belorusz kormány meg fogja nevezni azokat a személyeket, akik külföldről pénzelnek az ország destabilizálására törekvő terrorista szervezeteket. A listára állampolgárságuktól, illetve bejegyzésük helyétől függetlenül felkerülhetnek személyek és csoportok, ha a belorusz nemzetbiztonsági szolgálatok bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy anyagilag támogatják az ország destabilizálására törekvő csoportokat. Az előzetes értesülések alapján erre a listára olyan, nyugati üzletemberek is felkerülnek, akikről az elhárítás biztosan tudja, hogy idegen országokban tömegpusztító fegyverek előállítását támogatják anyagilag.
Hídfő.net.ru | Belorusszia terrorista lista
Emellett felkerülnek majd a listára extrémista szervezetek, valamint olyan politikusok és üzletemberek, akik az Al-Kaida vagy más, az államok biztonságára veszélyt jelentő szervezet támogatásában érintettek.
A névsor közzé lesz téve Belorusszia Nemzetbiztonsági Bizottságának weboldalán, és folyamatosan frissíteni fogják a terrorizmus elleni harcban közvetlenül érintett szervezetek információi alapján, valamint a nyomozóhivatal és bíróság folyamatban lévő ügyei alapján is felkerülnek majd újabb nevek. Belorusszia emellett fokozott biztonsági együttműködésre törekszik a térségi államokkal, így a régióban jelen lévő terrorista szervezetek fő támogatóinak neve nemsokára elérhető lesz a bizottság honlapján. Nem lepődnénk meg, ha ezen olyan nevek jelennének meg, mint a szíriai lázadókhoz több alkalommal ellátogató John McCain, vagy Soros György, aki a "nyílt társadalom" elgondolása mentén alapítványain keresztül támogat olyan szervezeteket többek között Dagesztánban, melyeket a helyi hatóságok terrorista csoportként nyilvántartanak.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/06/belorusszia-kozze-teszi-terrorizmus-tamogatoinak-listajat

KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN

Az amerikai dollár árfolyama egy hatalmas csalás! Mesterségesen felpumpált árfolyam. Ebből következik, hogy az orosz rubel durva leértékelése még nagyobb csalás. Méghozzá zsidócsalás. Ezek a zsidó bankárok, amikor a SZU vegetált, mondjuk Brezsnyev idején, több évtizedig, akkor eszükbe sem jutott leértékelni a rubelt. A BRICS államok majd helyreteszik Amerika valódi állapotát, még az idén és akkor megnézzük majd a dollárjukat hogyan áll.





______________________________________________________________
ORBÁN NEM HAGYJA MAGÁT MERKELTŐL KIOKTATNI
Az első PressTV képen az a hajó, amit 2010-ben a zsidók megtámadtak és 10 törököt megöltek. Most a hajó egykori angol szereplői perlik a zsidókat. A 2-dik kép mutatja a dollár árfolyamának legutóbbi alakulását. A dollár nálunk olyan 200-220 között volt mindig. Most éppen 224. A 3-dik PressTV kép azt ábrázolja, hogy Irán közel két tucat nyugati műholdas tévét tiltott be, amelyek lázítottak Irán ellen. Bezzeg nálunk! Itt ugyanezt a hazai gennycsatornák csinálják és senki sem tiltja be ezeket. A 4-dik képen a BRICS országok képviselői, ahol januártól Oroszország elnököl. 5-dik képen Merkel kancellár, aki három hét múlva ideugrik Orbánhoz, hogy letesztelje a helyzetet és utána Obamakinak elmesélje mit látott Budapesten. Persze Ovi Viki erre alaposan fölkészül és előre tudható, hogy Merkel esetleges ukázait Orbán kicselezi.


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%BClf%C3%B6ldi-h%C3%ADrek-k%C3%A9pekben-173

A liberálisokra igen, a jobboldalra nem vonatkozik a gyülekezési jog

Újabb álcivil szerveződés felduzzasztását kezdte meg a liberális sajtó, ami ezúttal a liberálisok médiatámogatásával felfuttatott "civil" csoportokon és szakszervezeteken kívül a pártokat is várja a február 2-re időzített tüntetésére. Ez az úgynevezett "Összefogás menete" egy újabb kísérlet arra, hogy a lekülönbözőbb okok miatt szerveződő kormányellenes csoportokat összetereljék az Európai Unió zászlaja alá. A megmozdulást február 2-re tervezik, és ez egyben egy szimpátiatüntetés is lenne Angela Merkel német kancellár Budapestre látogatása alkalmából.
"Az eddigi tüntetések, megmozdulások tanulságait mérlegelve, a demokratikus oldal széthúzását tapasztalva, de nem elfogadva, a csoport elszánta magát és egy megtervezett program alapján elkezdte a szervezését egy olyan nagyszabású tüntetésnek, amelyre minden a közéletet alakító, befolyásoló szervezetet résztvevőként várnak a sok civil mellé". Ezzel lett beharangozva egy újabb összevont tüntetés. A közlemény szerint már megkezdték a tárgyalásokat a pártokkal és szakszervezetekkel. "A változáshoz minden demokratára szükség van, a tüntetésünk erről fog szólni" – közölték.
Hídfő.net.ru | Tüntetés görög zászlóvalGörög zászlóval a kormány ellen - 2015. január 2., Budapest
Angela Merkel február 2-án érkezik Magyarországra. A csoport szerint az időpont kiválasztásában ez egy fontos szempont volt, hiszen ebben az időpontban a világ közvéleménye hazánkra fog figyelni.
A közvélemény figyelme amiatt fontos, mert ha Angela Merkel Budapestre érkezik, és azt látják, hogy megint alig 700 embert tudtak csak utcára vinni, az egy komoly csapás lenne nem csak az Európai Uniónak, de Washingtonnak is. A tüntetés lényege, hogy a szervezők összeszervezik a radikális atlantista pártokat és a velük együttműködő szakszervezeteket, a liberális sajtó pedig már egy hónappal a megmozdulás előtt népszerűsíti a Facebook-csoportot. Tehát egy igen összetett együttműködésről van szó, amiben szakszervezetek, pártok, sajtóorgánumok és álcivil szervezetek vesznek részt.
Az "Összefogási menet" szervezői közölték, hogy "minden tüntetés fontos, minden megmozdulást támogatnia kell, függetlenül a szervezők képviselte háttérről, szándékaiktól – kivéve a szélsőjobboldal bármilyen kezdeményezéseit". Úgy tűnik, ez a csoport a szélsőjobboldalt már nem akarja bevonni a kormányellenes tüntetésbe, ehelyett demokráciát játszanának.
Míg a korábbi tüntetéseknek az volt a célja, hogy jobboldali csoportok és szurkolói közösségek bevonásával összeütközéseket provokáljanak ki a rendőri erők és tüntetők közt, ennek a tüntetésnek az lenne a célja, hogy egy hatalmas - és lehetőleg békés - tömeg ácsorogjon az Európai Unió zászlaja alatt, amit a jobboldal unióellenes szimbólumai nem zavarnak meg.
Ebben az együttműködésben azonban úgy tűnik, nem csak balliberális pártok, sajtóorgánumok, szakszervezetek és álcivil csoportok vesznek részt. A Facebook december végén általános jellegű "nagytakarítást" tartott, és rengeteg jobboldali szervezet Facebook-oldalát egyszerűen törölték. Törölték többek között a Szent Korona Rádió és a Betyársereg oldalát, eltávolították a Romantikus Erőszak együttes és Lipusz Zsolt oldalát is, emellett kitörölték a "Támogatjuk a keleti nyitást" Facebook-csoport oldalát is. Ezek közül volt, aki már nem fogja használni a Facebook-ot, volt azonban, aki újraregisztrált.
Tehát egy igen sok elemből álló "együttműködést" láthatunk működni, aminek célja, hogy Angela Merkel budapesti látogatásáról remek sajtófotók készüljenek, amin tömegek állnak az Európai Unió zászlaja alatt, eközben pedig ellehetetlenítik a közösségi médiának azt a részét, ami nekik komoly gondokat okozhat.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/06/liberalisokra-igen-jobboldalra-nem-vonatkozik-gyulekezesi-jog

Elmekontroll: a Pentagon küldetése az agy átprogramozására

Mindcontrol
„Az egyes társadalmak legnagyobb hatalommal rendelkező rétegei mindig is alkalmaztak valamilyenfajta elmekontrolt a lakosságon. Eleinte „csak” szükségesnek, később legfontosabb feladatuknak tartották, mert csak így voltak képesek elhitetni a tömegekkel, hogy az általuk gyártott valóság az igazi valóság. Ehhez rettenetes elmekontrol szükséges.” – The Underground, Jon Rappoport
A Pentagon kutatás-fejlesztési ügynöksége, a DARPA, küldetésének tekinti az agyprogramozás lehetőségeinek fejlesztését.
Végtére is mi baj lehet belőle? A válasz: minden.
Íme, egy rövid részlet a DARPA tavaly májusban kiadott közleményéből az agy feltérképezése céljából, Barack Obama kezdeményezésével indított programról, ami Mechanikus Narancs” (Clockwork Orange) néven is ismert:
„… zártláncú terápiák kifejlesztése, amelyek magukban foglalják az agytevékenység rögzítését és elemzését, közel valósidejű idegsejti stimuláció segítségével.”
Emberi nyelven: Az agytevékenység leolvasása működés közben és ennek a tevékenységnek a befolyásolása különböző interfészek és egyéb eszközök, például gyógyszerek, áram, nano-részecskék, stb. segítéségével.
Egy másik részletből pedig a küldetés lényegét tudhatjuk meg:
„A program célja, egyebek között, hogy kihasználja az idegsejtek formálhatóságát, az agynak egy olyan tulajdonságát, aminek köszönhetően a szerv anatómiája és fiziológiája idővel képes megváltozni, hogy a normális agyfunkciókat támogassa. A formálhatóság ellentmond a korábban igaznak vélt feltételezéseknek, amelyek szerint a felnőtt agy egy „kész” entitás, amit statikusan is fel lehet térképezni. A formálhatóságnak köszönhetően a kutatók azt gondolják, hogy képesek lehetnek úgy képezni vagy kezelni az agyat, hogy helyreállítsák annak normális funkcióit, egy sérülést vagy neuropszichológiai betegséget követően.”
Az idegi formálhatóság azt jelenti, hogy az agyi aktivitás folyamatosan változik, így a kezelő által normálisnak tartott működéshez alakítható, bármi legyen is az. Értsd: amit a „hatóságok” normálisnak tartanak.
Hogyan?
Hosszútávon ennek semmi köze sincs „az agyi sérülésekből történő felgyógyuláshoz”. Ez csupán a fedőtörténet. Az igazi cél az agy programozása, hogy az megfeleljen bizonyos paramétereknek. Ezek közé nyilván nem tartozhat a lázadás vagy a függetlenség.
Lássunk egy újabb idézetet, ezúttal egy szakfolyóiratból:
„A formálhatóság az emberi agy egyik lényeges tulajdonsága… Az előttünk álló kihívás lényege olyan ismeretek megszerzése a formálhatóság mechanizmusáról, hogy azt modulálni tudjuk a legjobb viselkedési eredmény eléréséhez az adott alany esetében.” (Annual Review of Neuroscience, Vol. 28: 377-401, July 2005)
„Modulálás”, „legjobb viselkedési eredmény elérése”. Ki határozza meg ezeket? Nyilván nem az „alany”.
Érdemes megjegyezni, hogy a beavatkozás létjogosultsága fel sem merül kérdésként.
Szinte valamennyi agykutatás mögött előtételként szerepel, hogy az agyat nem hagyhatják önállóan működni.
A jelen technológiai korban nem meglepő, hogy az elmekontrol legkedveltebb módszere a „szakértők” általi beavatkozás.
Nagyon sok szakember és laikus véli, hogy az „intervenció” jogos, mert ezzel az agyban fennálló „kémiai egyensúlyhiányt” korrigálják. Ez egy tévhit.
Dr. Ronald Pies, a Psychiatric Times egykori főszerkesztője, megdöntötte ezt a tévhitet, amikor a folyóirat 2011. július 11-i számában a következő megdöbbentő kijelentést tette:
„Az igazság az, hogy a „kémiai egyensúlyhiány” fogalma [a mentális rendellenességek esetében] mindig is egy városi legenda volt. Ezt az elméletet egyetlen komoly pszichiáter sem fogadta el soha.”
Modern-Day-Mind-Control-OverviewA beavatkozás mindig is az agykontrolról, nem pedig az agy egészségéről szólt.
A hivatalos propagandával ellentétben, az „idegi formálhatóság” sem nagy újság. Bárki képes megváltoztatni agytevékenységének mintáját. Nem kell mást tennie ehhez, mint gondolkozni.
A probléma, amivel a status quo szemben áll, ennél sokkal nagyobb és ezt muszáj titokban tartaniuk.
Amennyiben bárki képes tudatosan vagy önként megváltoztatni a gondolatait, akkor ki végzi ezt a változtatást?
Mi lehet az agyon kívül, amit ezt teszi?
Ez nem része a DARPA projektjének és egyetlen elmekontrollal foglalkozó szervezet napirendjén sem szerepel. Ez a kérdés tiltólistán van.
„Senki sem gondolkodik. Az agy gondolkodik. Az agy magától teszi mindezt. Az „A” gondolatból ered a „B” gondolat, majd következik a „C”, a „D” és így tovább. Az agy egy biológiai gép, ami előre gyártott gondolatcsomagokat gyárt. Mi pedig, az agy irányítói, csupán a szekvenciákon akarunk változtatni. Legyen a sorrend B, E, D, A, B, F, és a „C”-t inkább töröljük, mert az kontra produktív és zavart kelt. Semmi gond.” – Ez a hivatalos verzió.
Pedig az egyén, a nem anyagi önmagunk (te), folyamatosan változtatja saját agyi aktivitását.
A DARPA program az egyén és a saját agya közötti kapcsolatot próbálja megváltoztatni. Ez a lényeg. A változtatás pedig fontos korlátokat rúg fel, azáltal, hogy lecsökkenti az agy képességeit.
A DARPA küldetés nem egy három, négy vagy öt évig tartó, hanem állandó program.
Az irányított társadalomhoz vezető kapu.
Az sem véletlen, hogy éppen a DARPA-tól ered, hiszen a Pentagon a „katonai gondolkodás” elsőszámú támogatója a világon.
A katonaságot az érdekli és arra törekszik, hogy a kiadott parancsokat engedelmesen teljesítsék. Ösztönzés -> reakció.
A katonaság elképzelése szerint az ő feladatuk meghatározni a társadalom tagjainak funkcióit, majd ezeket koordinálni az „engedelmesség útján létrehozott harmónia” érdekében.
Mivel hosszútávon lehetetlen elég együttműködést szerezni egy ilyen civilizáció létrehozásához, a célpont az emberi agy, illetve annak manipulálása.
Az agy és a kollektíva kondicionálása.
Talán az alábbi hasonlat segíthet megérteni a koncepciót:
Vegyünk egy lovat és lovasát. Korábban a lovas messzi tájakra ellovagolt. Igazából bárhová elmehetett. A ló engedelmeskedett. Azután valami megváltozott. A lovat átnevelték. Most már csak egyetlen mérföldre mehetett kiindulási pontjától. Az egymérföldes határt elérve megállt és visszatért a kiindulóponthoz. Ez volt a szabály. A lovas továbbment volna, de a ló erre már nem volt képes.
A ló „formálhatóságát” lecsökkentették, hogy az megfeleljen a „normának”.

Forrás: Activist Post, Jon Rappoport
Időkjelei: Elképzelhető, hogy a Fenevad Bélyegének is szerepe lesz ebben?
„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róma 12:2)

McCain több alkalommal illegálisan látogatott Szíriába (Ez sem lep meg, Káin azt hiszi, neki mindent szabad, még Ábelt meggyilkolnia is)

Szíria azzal vádol több vezető amerikai és francia hivatali személyt, hogy illegálisan, vízum nélkül beléptek az ország területére, és ezzel megsértették Szíria szuverenitását. Szíria ENSZ-követének levele szerint többek között John McCain amerikai szenátor, Bernard Kouchner francia külügyminiszter és Peter Galbraith amerikai diplomata lépett be illegálisan az ország területére, és ezzel sértették Szíria függetlenségét, valamint az ENSZ BT Szíriára vonatkozó határozatait.
Bashar Ja'afari ENSZ-követ levele december 30-án íródott, de csak most jutott nyilvánosságra a Reuters hírügynökségen keresztül. Ja'afari arra kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy tegye meg a szükséges lépéseket azon országokkal szemben, melyek állampolgárai illegálisan Szíria területére léptek.
Bár a szíriai követ eleinte vezető politikusokat és újságírókat említett, a figyelem igen gyorsan John McCain amerikai szenátorra irányult, mivel a másik két politikussal együtt ő több alkalommal is Szíriába utazott, és ott a kormány ellen fegyveres harcot folytató terrorista csoportok vezetőivel folytatott megbeszéléseket.
Hídfő.net.ru | McCain SzíriábanMcCain a szíriai "felkelőkkel", 2013-ban
A követ szerint McCain 2013 szeptemberében, majd 2014 novemberében is illegálisan belépett az országba. A szenátor szóvivője ráadásul korábban be is jelentette, hogy McCain 2013 májusában a szíriai lázadókkal találkozott (a pontos időpont így kérdéses). Az amerikai politikus következetesen azzal kommentálta az ellene felhozott vádakat, hogy az Asszád-rezsimet kevésbé érdekli több mint 200 ezer ember lemészárlása, mint az ő Szíriába tett bátor látogatása. McCain láthatóan igazoltnak tartja, hogy egy független ország területére vízum nélkül lép be és ott az országot destabilizáló fegyveres terrorista csoportokkal találkozik (akik egyébként felelősek a tömeggyilkosságokért).
McCain akkori látogatását még a török külpolitikai fordulat előtt tette, a még hetekkel ezelőtt is szabadon átjárható török-szír határon át, ami egyébként az országba utazó terroristák által rendszeresen használt útvonal. Szíriába lépését követően a Szabad Szíriai Hadsereg nevű terrorista csoport akkori vezetőjével találkozott. A csoport megfeleltethető a ma Iszlám Állam néven ismert terrorista csoportnak, ami modern amerikai fegyverzettel háborút folytat a szíriai és iraki kormány ellen.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/06/mccain-tobb-alkalommal-illegalisan-latogatott-sziriaba

** A "szabad" kereskedelem ***

A ma uralkodó gazdasági ideológia (Smits, Friedman, Keynes, Heyek) csődöt vallott és nemcsak a szegény országokban, de a nyugati világban is. A munkanélküliség nálunk is állandóan növekedett, a reál bérek fokozatosan csökkentek, a szociális biztosnág egyre inkább leépült.
Ennek egyik fő oka a PÉNZRENDSZER. Minden nyugati állam brutálisan el van adósodva és ennek a magas adósságnak kamatai vannak, amik még jobban növelik az adósságot.

Ha az emberek Kelet-Európában vagy a szegényebb országokban Nyugat-Európáról és az USA-ról hallanak, azt gondolják egy jóléti és szociális biztonsági országokról van szó. Hogy ennek a relatív jólétnek az alapja az eladósodásból és a Föld erőforrásainak a kirablásából származnak, arról keveset beszélnek. Lehet hogy a nyugati átlagember anyagi jóléte magasabb, mint a világ többi részén, de ez a globális gazdaság által diktált újraelosztásnak köszönhető. Ha a harmadik világ brutális kifosztása, az alacsony bérek, alacsony szociális és környezeti standardok miatt az ipar számára a nyersanyagok nem lennének alacsony áron, a nyugati ember számára is minden drágább lenne. De nemcsak az ipar, az állattenyésztés is az olcsó takarmányimportra támaszkodik.

Lassan mindenki számára világossá vált, hogy a globalizációs HARCBAN a LEGALACSONYABB árakért az EU perifériája és a harmadik világ az elsősorú vesztesei. Fenntartható gazdaságot és jólétet ezekben az országokban nem lehet gazdasági PROSTITUCIÓVAL elérni, csak azért hogy petro-dollárhoz juthassunk.

A külkereskedelem, csak egy kiegészítő gazdasági tevékenység szabad legyen a saját nemzetgazdaság támogatására és nem vállhat ennek függőjévé. Csak a regionális és nemzeti gazdaság erősítésével lehet itthon jóllétet teremteni. Természetes erőforrásainkat elkotyavetyélni, munkaerőnket a nagy konszernek összeszerelő gyáraiban leértékelni nem szabad, csak azért hogy túl drágán az ők high-tech termékeihez juthassunk. Ez nem vezetett gazdasági felemelkedéshez.

A BRICS államok törekvése, hogy az IMF által diktált világkereskedelmi kényszeből kiválljanak egy jó kezdet. A saját nemzeti valuta levállásával és az ezzel való fizetéssel a saját valutájuk felértékeléséhez fognak hozzajárulni és így a nagytőke manipulatív leértékelésnek nem lesznek kitéve.

Azt is kell tudni, hogy a külföldi (tőke)INVESZTICIÓK, csak kicsiben járulnak hozza az orszzágok jólétéhez, mivel a nyerességet a konszernek kiviszik az országból. Ami marad egy kis SZJA-adó és éhbér fizetések, hogy a gazdasági rabszolga államok által megtermelt 1000 forintos polót és kávét meg tudjuk venni a mókuskerék forgatásához.

Tehát egy ÚJ GAZDASÁGI és PÉNZREDSZERRE van szükségünk!

http://hunnio.com/news.php?readmore=747