2019. január 22., kedd

Attenborough: Az Édenkert nincs többé


“Az Édenkert nincs többé!” jelentette ki Sir David Attenborough, aki felszólalt a világ gazdasági és pénzügyi elitjének éves találkozóján, a Davosi Világgazdasági Fórumon.
Sürgette a világ vezetőit, hogy újítsák meg erőfeszítéseiket a klímaváltozás elleni küzdelemben, még mielőtt a károk helyrehozhatatlanná válnak.
A 92 éves Attenborough kitért arra is, hogy az emberi tevékenység révén a világ egy új szakaszba lépett, amely azzal fenyeget, hogy aláássa a civilizációnkat.
„Szó szerint egy másik korszakból származom” – mondta Sir Attenborough, mivel ő még a holocén földtörténeti korban született. Ez volt az a 12 ezer éves periódus, amit a klimatikus viszonyok stabilitása jellemzett, s amely lehetővé tette az emberek számára, hogy letelepedjenek, földet műveljenek, állatokat tenyésszenek, építkezzenek, megalapítsák a gazdaságot és a társadalmakat, létrehozzák a civilizációkat. – “Ennek köszönhetően lettünk azzá a globálisan összekapcsolt fajjá, ami vagyunk. De ez a stabilitás az életem folyamán odalett.” mondotta.

„A holocénnak vége, az Édenkert nincs többé. Olyan mértékben változtattuk meg a világot hogy a tudósok szerint már egy új földtörténeti korban vagyunk: az antropocénban, az emberek korszakában.”

Figyelmeztetése szerint túl kell lépnünk a bűntudaton és a vádaskodásokon, és gyorsan neki kell kezdeni a gyakorlati változtatásoknak. A Világgazdasági Fórum előtt készült felmérés alapján a jelenleg a környezeti fenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra.
Attenborough beszédében még elmondta; őt is meglepte, milyen gyorsasággal sérült a környezet: tévés karrierje alatt végig követhette, milyen károkat szenved el a természet az ember miatt. Szerinte ha az emberek megértik, mi forog itt kockán, akkor engedni fogják a kormányoknak, hogy megvalósítsák a szükséges lépéseket.
Mint mondta, két éven belül meg fog születni az ENSZ döntése a klímaváltozás kezeléséről, a fenntartható fejlődésről. Ha az ezekben foglaltakat be tudjuk tartani, akkor van esély, hogy átvészeljük ezt a korszakot. Épp ezért szerinte a

következő pár év, >> a következő pár ezer évet is meghatározhatja.

Beszéde után újságíróknak elmondta, hogy szükség van a gazdasági modellek megváltoztatására. A növekedés a végéhez fog érni, akár hirtelen, akár egy irányított módon. Felidézte a régi mondást, miszerint;
“Aki azt gondolja, hogy lehetséges a végtelen növekedés, – véges feltételek közepette, – az vagy őrült vagy közgazdász.”
Fort András

Források: Animal Planet, The Guardian, Greenfo

2019. január 19., szombat

Általános sztrájkot tartottak Tunéziában a megszorítások ellen

Több, mint 700 ezer munkavállaló sztrájkolt tegnap Tunéziában, miután a kormány befagyasztotta a közszolgálati dolgozók bérét és megszorító intézkedésekbe kezdett. A kormány az általa felvett IMF hitel feltételei és ajánlásai miatt kezdett megszorító intézkedésekbe, amik egyre nagyobb társadalmi feszültségekhez vezettek.

Előbb egy újságíró, Abderrazak Zorgui gyújtotta fel magát, aki arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy nyolc évvel a 2011-es Arab Tavasz után sem oldódtak meg az emberek problémái, majd a mostani országos munkabeszüntetés előzményeként novemberben több százezer közszolgálati dolgozó sztrájkolt, és országos tüntetéshullám vette kezdetét.

Csütörtökön az országos munkabeszüntetés mellett több ezren vonultak a különböző városokban a szakszervezeti irodák elé, hogy tiltakozzanak a kormány és az IMF ellen. Az egyik tüntető elmondta, hogy a 2011-es forradalom főbb követelései nem teljesültek, és elsősorban ezért vannak most az utcán.
Az egész napos napos sztrájk alatt a tunéziai repülőterek összes járatát törölték, az iskolák országszerte zárva maradtak, és megbénult a kórházak, a kikötők, a tömegközlekedés, a közmédia működése is.
A tunéziai szakszervezeti ernyőszervezet, az UGTT több, mint száz alkalommal tárgyalt a kormánnyal, mielőtt sztrájkba hívta az ország munkavállalóit. A tárgyalások azonban eredménytelenek voltak: a szakszervezet nem tudta elfogadni a kormány 27 dolláros béremelési javaslatát, ami helyett ők egy 91 dolláros emelést tartanának elfogadhatónak, valamint többek között azt szeretnék, ha javulna az egészségügyi ellátás és az oktatás biztosítaná a társadalmi mobilizációt.

Kijelentették, hogy nem tartják alkalmasnak a kormányt arra, hogy kezelje az ország égető társadalmi kérdéseit, és úgy látják, hogy a vezetés egyre inkább csak az IMF bábjaként viselkedik ahelyett, hogy az embereket képviselné.

Youssef Chahed miniszterelnök szerint minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy elkerüljék a sztrájkot, egy olyan ajánlatot tettek le a szakszervezetek elé, amely úgy növeli a fogyasztók vásárlóerejét, hogy közben az ország gazdasági állapotát is figyelembe veszi. Azt üzente az embereknek a közszolgálati tévének nyilatkozva, hogy a sztrájkok veszélyeztetik Tunézia így is törékeny gazdaságát, és az országot újabb külföldi hitelek felvételére kényszeríthetik. A sztrájkot követően újra tárgyalóasztalhoz hívta a szakszervezeteket.
(AP News)

2019. január 9., szerda

Michael Hemmingson (1966-2014)

Ma van Michael Hemmingson halálának az ötödik évfordulója. Egy "irányítatlan lövedékké" vált dezinfo-ügynöké és agyprogramozó gyilkosé az USA katonai titkosszolgálatainak alkalmazásában, mert ez is volt, nemcsak író, forgatókönyvíró, irodalomkritikus és kultúrantropológus mint ahogy a wikipédiában szerepel. Személyesen nem ismertem, mégis ö volt az én nagy "tanítómesterem" is az okkult és ezoterikus dolgokban. Nem természetes halált halt, mint ahogy a wikipédiában szerepel, hanem öt is úgy gyilkoltatták meg, Tijuanában,Mexikóban, amint az ott élö lányát ment meglátogatni.

Ugyanis szószerint irányíthatatlan lövedékké vált, kifecsegett olyan dolgokat is, melyeket nem lett volna szabad, és indiszkréten, gyakorlatilag az egész világ szeme láttára gyilkoltatta meg az egyik agyprogramozott "szuperkatonáját", aki szintén túl sokat kezdett el kifecsegni öróla a blogjában. A gyilkosságot követö hónapokban Hemmingson még jobban dekonspirálódott, még több leleplezö információ jelent meg róla, ami az okkult alvilág berkeiben elfogadhatatlan.
Hemmingson volt a "Former White Hat blog" hírhedt szerkesztöje, írói tehetséggel készített, a végletekig szarkasztikus okkult-ezoterikus szösszeneteké, melyeknek célja a lejáratás, de a dezinformációk közé igazság is vegyült, talán túl sok is, amivel sok ellenséget szerzett magának.
A blog másik írója James Casbolt volt, ö jelenleg börtönben ül. Hogy esetleg találhattam volna különb online író ismerösöket is, s dicsekvés helyett most inkább pironkodnom kéne? Jó, jó, elfogadom a kritikát :) De hát ez van, illetve volt, mi tagadás, jól beletrafáltam ott a dolgok közepébe, mint mikor egy légy húsevö növényre száll, többen gondolhatnák. De a hasonlat csak részben helytálló.
Mielött létrehozta volna a saját (partizán)blogját, Hemmingson a Benjamin Fulford blogra irkodott, ö volt a Travelman/Tman nicknév alatt irkodó szarkasztikus hozzászóló. Például itt:

Kraxx pedig én vagyok, én linkeltem ott valamilyen képet egy magyar weboldalról ...
Ezt pedig már Hemmingson halála után írtam, mivel senki egy jó szót nem tudott rá találni, én próbáltam ott valamelyest mentegetni, olyan "halottakról jót vagy semmit" alapon ...


A Hemminson által meggyilkoltatott agyprogramozott "szuperkatona", Krishtan Jade Neal blogja:
Milyen érdekes, annak ellenére, hogy az írója már évek óta halott, a wordpress.com a blogot megörizte, s az még mindig olvasható. A címoldalán a mai napig ott díszeleg Hemmingson nagybetüs leleplezése. Akárcsak a Taylorwille nevü oregoni városka temetkezési vállalatának weboldala is a mai napig archiválja a meggyilkolt Khris Neal halálhírét:

Ez itt pedig a Krish Neal gyilkosság leleplezése a David Icke fórumon egy ismeretlentöl. Vélhetöleg ez vált Hemmingson számára fatálissá, ez dekonspirálta oly mértékig, hogy a katonai titkosszolga társai arra kényszerültek, hogy végleg elhallgattassák. A leleplezés 2013. dec. 14-én jelent meg, Hemmingsont 2014. jan. 9-én ölték meg. Nem azért ölették meg, mert ö is gyilkoltatott (ez ebben az okkult világban egészen hétköznapi), hanem mert indiszkrétté vált, aminek köszönhetöen teljesen leleplezödött (ez viszont az okkult világban teljesen elfogadhatatlan).
Hemmingson a karanténon belüli világban mint író és irodalomkritikus volt ismert. A könyvei mindmáig kaphatóak az amazon.com-on.
Ugyanakkor része volt egy titkos világnak is, és kapcsolatai révén a karanténon kívülre is látott. Hogy lehet ez? Hemmingson több könyvének társszerzöje Don Webb, a Széth Temploma nevezetü okkult-sátánista szervezet föpapja. A Széth Temploma szervesen össze van fonódva az USA katonai titkosszolgálataival is, például a nagyhatalmú Haditengerészeti Titkosszolgálattal, az ONI-val, utóbbi több karanténon kívüli ún. fekete projekt üzemeltetöje is. Maga Hemmingson is ONI ügynök volt, nem is nagyon titkolta. A Széth Templomát a nagy hírhedtségre szert tett, szintén ONI ügynök Michael Aquino alapította. Egy sima google keresés róla sok lehangoló információt fog felhozni a felszínre...
A fenti képen Don Webb társaságában a Schreck házaspár látható. Zeena Schreck Anton Lavey-nek, a Sátán Temploma nevü félnyilvános okkult szervezet megalapítójának a lánya. Jelenleg Berlinben él, de gyakran megfordul Bécsben is. A Sátán Temploma és a Széth Temploma egyfajta félnyilvános arcát képezik egy jóval kevésbé nyilvános összeesküvésnek, mely a világot irányítja ... Mindkét szervezet szervesen össze van fonódva a globalista titkosszolgálatok okkult belsö köreivel.
Brutális, rejtélyes és bizarr világ ez. Hemmingson az áldozatát lényegében nyilvánosan végeztette ki, "gyilkosság élö adásban", így is nevezhetnénk az esetet. Hemmingson eképp fenyegette Krish-t annak blogjában:
"Figyelünk téged Krishtine. Még a gondolataid is le vannak hallgatva. Azt is tudjuk, hányszor jársz hetente szarni, meg hányszor rázod ki a faszodat netes pornóra. Nemsokára T-idö. Az össze-vissza spagetti várhatóan Oregonban lesz"
Az utolsó két mondat kódolt utalás: a T-idö a terminálást, a kivégzési idöt jelenti. Amikor pedig valakinek szétlövik a fejét, a vérrel keveredett, kilöttyenö agytekervények úgy néznek ki mind az "össze-vissza spagetti".

Hemmingson blogjában évekig törzsvendég voltam. Mára le lett zárva, csak az internetes archívumokból lehet körülményesen visszakeresni. Sok titkos info viszont kiszivárgott, és tovább lett adva. Volt, amilyen volt, szerintem hálával tartozunk neki, amiért "elszabadult" és áldozott az igazság oltárán is. Kik törzsvendégei vagytok a pokolraveluk.com-nak, már ti is rég ismeröi vagytok ezeknek a titkoknak.
Egy lelke mélyén megkeseredett íróember emlékére, ki már nem tudta elviselni, amibe keveredett, ki már nem törödött semmivel.

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=262:michael-hemmingson-1966-2014&catid=20:irodalom&Itemid=57

Felnyílt szemű pénzügyi szakértők hirtelen haragjukban - Privatizálni a nyereséget és társadalmasítani a veszteséget


Felnyílt szemű pénzügyi szakértők hirtelen haragjukban a nagytőzsdések vagy valutakereskedők jogellenes spekulációi és a játékkaszinós csalások közé egyenlőségjelet tesznek. Ez az egyenlőségtétel viszont igazságtalan a játékkaszinók üzemeltetőivel szemben. Ezek ugyanis megosztják rendszerint-számtalan nagytőzsdéssel teljesen ellentétben- kisebb és nagyobb nyereségrészeiket a társadalommal. Így például a svájci játékkaszinók nyereségének 50%-a közvetlenül az öregségi illetve özvegyi nyugdíjbiztosítóhoz, az AVH-hoz folyik be. Ezzel ellentétben sok nagytőzsdés az osztalékát, ami részben akár a 500 millió svájci frankot(CHF) is meghaladja úgy irányítja, hogy a társadalmat ügyesen elkerülje -vagyis: spekulációs nyereségeiket teljesen magán céljaikra, adómentesen élvezik. Most térjünk a lényegre: Ha egy játékkaszinó üzemeltetője tönkremegy, az az ő magánügye. Nem háríthatja át a kaszinó adósságait kártérítésszerűen a társadalomra olyan értelemben hogy: "Én is részesítettelek titeket az én nyereségeimből, így osztozzunk az én spekulációs veszteségeimen is”. Akkor minden más vállalkozó is ugyanezt mondhatná. Egyenlő jogokat mindenkinek. De ez egy nagy tévedés! Bizonyos nagytőzsdéseknél és valutakereskedőknél ugyanis nem ez a helyzet. Az effajták megtehetik, hogy miután elszámítják magukat és ezzel milliárdokat játszanak el, veszteségeiket egyszerűen a társadalomra – vagyis mi ránk adófizetőkre – hárítsák át. Gyakorlatilag így csinálja ezt még mindig számtalan magántulajdonban lévő bank és biztosítótársaság az egész világon. Amikor ezek a spekulációs ügyleteikkel milliárdos profitokat zsebelnek be, akkor a magántulajdonukat növelik ezzel, viszont, ha milliárdos veszteségeket szenvednek el, akkor ezeket áthárítják egyszerűen a társadalomra – vagyis az adófizetőkre. Adómentesen elcsalt magántulajdonuk eközben érintetlenül marad, első osztályú fizetésükkel együtt. Részben még a jutalékaik is védve maradnak. Azért, hogy az átvert népeket fel ne ébresszék egyre nyugtalanabb álmukból, némely politikus újra és újra képmutató altató himnuszokat kezd énekelni. Ezek az altató dalok azt sugallják a polgároknak, hogy a következő pénzügyi válságnál a rosszul spekuláló bankoknak maguknak kell majd fizetniük a részvényeseikkel együtt. De ezek csak üres szavak, mert nem tesznek semmit. Mert a politika gyakorlatilag még mindig csak a tüneteket kezelgeti, ahelyett, hogy a valódi rákos daganatokkal foglalkozna. A rákos daganatokat még mindig a bankár-gengszterek képezik, akik milliós fizetéseket és jutalékokat zsebelnek be spekulációs ügyleteiken keresztül. De ugyanakkor számtalan biztosító és nagyvállalat is, mint például a gyógyszeripar, a telekommunikáció, a villamos energetikai cégek, a tudomány, és egyre inkább a posta, a mezőgazdaság, stb,is ugyanezt csinálják. Egyikük sem a saját pénzével spekulál, hanem a nép pénzével. És így újra és újra nagyon sok közvagyont elspekulálnak. Aztán pedig hiányzik nekik a szükséges részvénytőke, vagyis a tulajdonosi tőke ahhoz, hogy spekulációs hibáikat kiegyenlíthessék. Azok a magánbank tulajdonosok, akik a nép pénzével milliárdos profitokat szereznek meg - elsősorban spekulációs nyereményeik által - a mi pénzeinket egyre inkább akár még negatív kamatra is kikölcsönzik. Gyakorlatilag csak azt kérdezhetjük magunktól: Ennyire buták vagyunk? És hogy: Még meddig tűrjük ezt? Mikor vonjuk már végre felelősségre az összes multimilliomos spekulánst legalább spekulációs adósságaik miatt? Mindig az adófizetőknek kell vakon helytállnia ilyen gazemberek helyett, mivel fogalmuk sincs, hogy mit tesznek. Az egész pénzügy olyan bonyolultan lett a népeknek előadva hogy még a legegyszerűbb csalásokat sem képesek átlátni. Minden kritikusnak, aki a bankok, biztosítók és hasonló spekulánsok ügyleteit felháborítónak vagy akár törvénytelennek minősíti, mindaddig igaza van, amíg az ezeket folytatók a nyereségeiket privatizálják, veszteségeiket viszont a társadalomra hárítják, és közben óriásfizetéseiket és jutalékaikat megtartják. Ezzel a botrányos gyakorlattal a bankárok a világot a szakadék szélére sodorták. És ezt mindaddig újra és újra meg fogják tenni amíg a nép együtt szembe nem száll ezzel és míg azt nem követeli, hogy a bank-spekulánsok által okozott veszteségeik kizárólag az üzemeltetőiktől legyenek behajtva. Ugyanez érvényes minden hasonló spekulációs és újraelosztási üzleti modellre. Ily módon pillanatok alatt milliárdos összegek gyűlnének össze és az eddig kiszipolyozott polgárok sokkal jobb helyzetbe kerülnének. De még saját úgynevezett biztonsági rendszereink is megakadályoznak minden helyreigazítást. Hogy lehet ez? Nagyon egyszerűen: úgy, hogy eltűrjük a jogtalan, titkos hálózatokat, vagyis a kölcsönösen egymásnak kedvező összefonódásokat az ellenőrzők és az ellenőrzöttek között. Erről a mindenütt jelenlévő összefonódásról csak azért hallgat a többség, mert túl kevés információt kap erről vagy pedig rezignált lesz, annak ellenére, hogy folyamatosan áldozata ennek az összefonódásnak. És az által, hogy a becsapott népek semmit sem szólnak ez ellen, támogatják a spekulánsok egyre nagyobb kapzsiságát, az állami-, gazdasági- és biztosítási stb. körökben. Ez az ősrégi elit a népek tehetetlen hallgatása által mindezt betetézve még rendszeresen arra is bátorítva van, hogy privatizációs csalásaikat folytassák és kiépítsék még a készpénz eltörlését, és a negatív kamatokat stb. is. A nyereségek ezen rendkívül alattomos privatizálása és a veszteségek társadalmasítása már évtizedek óta mindennapi életünk része. Az állandóan növekvő anyagi gondok miatt elfelejtjük, hogy ilyen jogállamban, mint elméletileg a miénk is, nemrég még szokás volt, hogy csak a felelősöket vonják felelősségre. A büntetőbíróságok 10 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhattak büntetésként. Az adófizetőknek mindaddig kell tartaniuk a hátukat, ezért a felelőtlen gazdálkodásért, amíg a tartozásokat a tényleges károkozók fejére vissza nem fordítják. Ha pedig ezt nem teszik meg, akkor a népek 100%-os bizonyossággal egyenesen száguldanak a következő eladósodási szakadék felé. És ezt a világ minden egyes kormánya teljes bizonyossággal tudja. Mégis mind ezek fölött és még sok más fölött is jóváhagyóan szemet hunynak. Világunk minden oldalról alapvető létét tekintve veszélyeztetve van élet-ellenes technológiák, szubvenciós, privatizálási- és sok egyéb más rossz gazdálkodási rendszer által. Néhány nap kevés lenne arra, hogy leírjuk ezeket a katasztrofális újraelosztási rendszereket. Ezért legfőbb ideje az alvó és a média által lebutított népet felébreszteni, hogy rázza le a jogtalanul ráhárított adósságokat, és az adósságterhet egyedül a ténylegesen azt okozók fejére vigye vissza!
von von si.

2019. január 8., kedd

Szép új világ: 8500 ember vesztette életét fagyhalál következtében, a rendszerváltás óta, – az új magyar kapitalizmusban

MSZF: 59-en fagytak halálra a szeptemberi hideg napok óta

Magyarországon ötvenkilencen fagytak halálra szeptember hideg napjai és január 2. között – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum vasárnap.
Az emberjogi társadalmi szervezet szerint a hajléktalantörvény október 15-i életbe lépése óta 52-en hűltek ki végzetesen. A fagyhalál áldozatainak többsége fűtetlen otthonában halt meg, vagy kórházba szállítása közben, illetve beszállítása után, mert már nem tudtak rajta segíteni.
A Központi Statisztikai Hivatal 2018. decemberben közzétette a 2017. évre vonatkozó adatait arról, hogy hányan haltak meg a „túlságosan nagy hideg hatása” miatt. Eszerint 278-an vesztették életüket. A KSH adataiból megállapítható, hogy 2015-2017 között 684-en fagytak meg az országban. A Magyar Szociális Fórum adatai kis mértékben eltérnek a KSH adataitól. Az MSZF valamivel kevesebb fagyhalál esetről tud, mint ahányat a KSH jelzett.
Közel állnak egymáshoz a KSH és az MSZF adatai a rendszerváltás óta bekövetkezett életvesztésről: 1990 óta nyolcezer-nyolcezer ötszáz ember vesztette életét fagyhalál következtében.
Kiadta: MSZF SZK
www.mszfszk.hu

2019. január 2., szerda

Steven Greer munkássága

Eredeti szakmáját tekintve orvos, ki késöbb a háttérhatalom (a Rockefellerek) szolgálatába állt mint az UFO-leleplezéses iparág fö nyilvános arca. A lila rövidujjú és a bordópiros függöny kombinációja a képen szimbolizálni hivatott valamit Greer lojalitása felöl (Jelenések 17:4). Ö is "titokzatos babilon", a sátán szolgálója, az irányított hamis ellenzék fö szószólója az UFO leleplezések terén. Mivel a háttérhatalom az elmúlt évtizedek során több minden beismerése mellett döntött (ill. kényszerült) félnyilvános szinten, Greer-nek is meg van engedve, hogy egyre több mindenröl beszéljen. Úgy prezentálja magát, mint aki a háttérhatalom békésebb szárnyához tartozik, azok közé, akik szeretnék elkerülni a végsö idei totális civilizációs katasztrófát.

Greer-el a "Camelot project" katonai titkosszolga létrehozói készítettek egy nagy feltünést keltö interjút még 2009-ben Barcelonában egy UFO-konferencián.
"There´s a quarantine on this planet until we become peaceful"
"A bolygónk karanténba van zárva, és lesz is addig, míg az emberiség nem válik békéssé"

Sajnos úgy tünik, további kilenc évet kellett várni ahhoz, hogy elkészüljön egy újabb, igazán jelentös információkat tartalmazó Greer elöadás, ez itt.

58:02-nél Greer arról beszél benne, hogy az elit fasiszta szárnya egy globális-ökumenikus vallási vezetö bemutatására készül, aki a hamis vallási ideológiát fogja adni az NWO rendszeréhez, és hamis paranormális jelenségek ill. hamis (földi eredetü) UFOk segítségével fogja majd elhitetni a föld lakosait, s akit a Jelenések könyve "hamis prófétaként" emleget ( Jelenések 19:20 )

55:43-tól elismeri, hogy az elit egy hamis Jézus "visszatérésére" is készül, s hogy ezt nagy személyes biztonsági kockázat felvállalásával merte csak elmondani

26:32-töl arról beszél, hogy valós földönkívüli beavatkozás (a karantén felnyitása) csak akkor várható ha:
1. teljesen békéssé, civilizálttá és eröszakmentessé válik az emberiség - ami szerintem soha nem fog bekövetkezni
2. a totális kipusztulás határára sodródunk, például atomháború következtében - ez viszont szerintem 5-10 éven belül bekövetkezhet, s összhangban áll a bibliai próféciákkal is, lásd például Máté 24:22-t: "És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok."
GREEER SZERINT: minden egyéb esetben, amennyiben az elkövetkezendö években netán "földönkívüliek jelennének meg", vagy "földönkívüliek támadnának meg minket", azok garantáltan hamisak lesznek, garantáltan a földi háttérhataloméi lesznek, és a hamis próféta szemfényvesztéseinek a részét fogják képezni.
Sajnos ez részben ellentétben áll a Biblia tartalmával, utóbbi szerint - karantén ide vagy oda - a 3.5 éves idöszakban a "sátán az angyalaival levettetik a földre", ide fogják számüzni, miután csatát vesztett "az égben"  a jahvei erök ellen.

Greer pár éve készült  Szíriusz c. dokumentumfilmje szintén tartalmaz némi érdekes információkat.
55:34-töl egy egyetemi kutató van megszólaltatva a Yale-röl, aki szerint sikerült bebizonyítani, hogy egy nullákat és egyeseket generáló véletlenszám-generátor müködését az emberi elme is be tudja folyásolni:
"Dr. Jahn a Princenton Egyetemröl bebizonyította, hogy ha a tudatosságodat egy eszközre helyezed, az egy véletlen szám generátor hatását váltaná ki. Igy ha te rendelkezel ezzel a véletlen szám generátorral, és az fele/fele arányban produkál egyet és nullát, és azután bevezetsz egy személyt ebbe a képbe, és azt mondod neki, hogy próbálja meg azt az elméjével befolyásolni úgy, hogy gondoljon több egyesre és nullára, te leméred azt, és elég biztos hogy azt találod, egyre több és több egyes és nulla keletkezett, ami összefügg a személy szándékával. Te láthatsz hatásokat létrejönni, elöre és hátra az idöben, ami tényleg különös."
Ugyanarról beszél, amit korábban én is írtam a Hold sötét oldala c. írás alá:
A "léleknek" meg van az a képessége is, hogy képes létrehozni magának egy "külön világot". Ezt tapasztaljuk például, amikor álmodunk. Az álomvilágban nincs lineáris idö, és minden, amire nagyon vágyunk vagy amitöl nagyon félünk, azonnal manifesztálódik("megvalósul") benne (vágyálom/rémálom). Kevesen tudják, hogy ez hasonlóan müködik a fizikai, lineáris idövel rendelkezö világokban is, vagyis az anyagi világban is! Amire nagyon vágyunk, az elöbb utóbb manifesztálódik(megvalósul), de ez sokszor eltarthat évekig is, amíg bekövetkezik (a lineáris idö miatt).
És vigyázat: amitöl nagyon félünk, az is egy idö után manifesztálódhat (bekövetkezhet). Ezért ha valamit nagyon nem szeretnénk, hogy bekövetkezzen az életünkben, attól nem szabad félni, nem szabad állandóan, rettegve rágondolni, hanem el kell feledni az egészet olyan gyorsan ahogy csak lehet, mégcsak gondolni se szabad rá többé. A gondolatoknak ugyanis manifesztációs (teremtö) ereje van.

Röviden: az elme nemcsak érzékelni, hanem befolyásolni is képes a valóságot. Azt a részét, amire gyakran "odafigyelünk", gyakran ráfókuszáljuk a tudatunkat. De vigyázat: nem képes 100 százalékig befolyásolni azt. Hogy a valóság végülis hogyan alakul, azt a benne élö élölények "összakarata"(kollektív tudata) fogja meghatározni.
Már a "fösodor" egyetemi tudósok is észrevették, hogy "te láthatsz hatásokat létrejönni, elöre és hátra az idöben, ami tényleg különös". Erre éppenséggel a háttérhatalom fekete projektjein dolgozó kabbalista zsidó tudósok már több mint 70 évvel ezelött rájöttek. Albert Einstein is dolgozott ilyen fekete projekteken, s jóval többröl tudott, mint amit (a karanténon belül) megengedtek elmondani neki. Ö is ezekre a fura jelenségekre utalt, amikor a következöt találta egyszer mondani:
„A múlt, jelen, jövő közötti különbségtétel csupán egy makacsul ismétlődő illúzió.”
A véletlenszám-generátor müködését a gondolat már "azelött" befolyásolta, mielött maga a gondolat a lineáris idöben megjelent volna. A gondolatenergia nem része a téridönek, hanem az idövel nem rendelkezö asztrális világban ("szellemvilágban") létezik. Kell ettöl egyértelmübb utalás arra, hogy a lineáris téridö az asztrális világ kreációja, s a múlt, jelen és jövö létezése csak "makacs illúzió", mint ahogy Einstein is mondta? Az élölények "jövöben" létrejövö gondolatai befolyásolják a "múlt" alakulását is, és fordítva is érvényes.

Ha valaki átlép egy csillagkapun a téridö A pontjáról a B-re, a hatás azonnali, mivel olyan, mintha a múlt, a jelen és a jövö "egyszerre" létezne, olyan mintha az egész illúziót a háttérfrekvenciák tartanák fent - igen, az elektromágneses háttérfrekvenciákról (rezgésekröl) beszélek. Aki most hall ezekröl a dolgokról elöször, annak ajánlanám a Se a tér, se az idö nem az, aminek a legtöbb ember hiszi és a Titkolt dolgok: féregjáratok és idöutazás c. írásokat.

De térjünk vissza a dokumentumfilmhez. 21:00-tól olyasvalamit müvel Greer és csapata, amit mind a magyar mitológia, mind az ösi indián kultúrák, mind az afrikai sámán-kultúrák csak "szellemidézésként" ismertek a Föld távolabbi múltjában, s ami valójában "földönkívüli idézés" az asztrális-tudati síkon keresztül, s aminek bár a puszta létét is a sátánista háttérhatalom a 20.században elkezdte tagadni, a világ hatalmasai a Bohemian Grove-ban mind a mai napig nagyon intenzíven gyakororlják! Én is említem a Vajon azonos lehet-e a magyar mesevilág Tündér Ilonája a Nagy Babiloni Szajhával? c. írásban. Egy a Földön élö biológiai lény tudata az asztrális világon keresztül képes kapcsolatba kerülni a kozmosz más bolygóin élö földönkívüli biológiai lények tudatával ("lelkével"). A földönkívüli ezután úgy is dönthet, hogy fizikai testben is megjelenik a megidézö elött: vagy szimpla csillagkapun keresztül vagy UFO-ban teleportálja magát a megidézö téridejébe, s megjelenik nála. Ezt hívták a régi primitiv kultúrák úgy, hogy "megjelent elöttük a szellem miután megidézték". S ezt csinálják Greer-ék is a dokumentumfilmben: "UFO-kat idéznek meg".

Greer egyik bizalmasa nemrég megjelent David Wilcock showmüsorában, és úgy tünik hogy - végre valahára - valósághübb infok is megjelentek arról, hogyan lehet átmenni egy csillagkapun (féregjáraton), milyen veszélyekkel jár stb. Akit éredekel megnézheti itt 1:03-tól.

A közhiedelemmel ellentétben a csillagkapuban nem látható semmilyen "térgörbület", nem úgy néz ki mintha "víz csobogna benne", hanem teljesen transzparens és láthatatlan az egész, lévén sima elektromágneses tér (frekvenciák) van létrehozva benne. Amint közelítesz hozzá, elsönek a hajad fogja észrevenni! Aztán mész tovább, egyszercsak valamiféle statikus magasfeszültségü "áramütés" ér, és már teleportálódtál is.
A tested atomokból áll, melyek lényegében "üresek". Csak az atommag és a körülötte keringö elektronok, protonok és más részecskék képeznek egyfajta "energiafelhalmozódásokat".  A téridö minden pontjának az univerzumban egyedi "háttérfrekvencialenyomata" van. Mihelyt a csillagkapu megváltoztatja a tested atomjainak a "háttérfrekvencialenyomatát" (olyanra ami mondjuk egy másik csillagrendszer/bolygó téridejének a "frekvencialenyomatának" felel meg, a tested atomjait képezö szubatomikus energiacsomócskák teleportálódnak a téridönek erre a másik pontjára, például egy másik csillagrendszerbe.
Csillagkapun átmenni nem veszélytelen, mivel ha nem müködik teljesen stabilan, megeshet, hogy a tested csak egy része fog teleportálódni a téridö másik pontjára, ergo a tested szétszakadhat. A bal kezed mondjuk ottmaradhat a téridö A pontján, míg a tested többi részei teleportálódnak a téridö B pontjára ... ergo leszakított bal kézzel fogsz megérkezni mondjuk egy másik csillagrendszerbe. Nem egy fönyeremény!  Az ún. philadelphiai kísérlet túlélöi is hasonló horrorisztikus dolgokat éltek át.

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=260:2018-12-28-16-00-40&catid=19:ezoteria&Itemid=56