2015. szeptember 28., hétfő

Az Egyesült Államok Kelet-Európából mérne atomcsapást Oroszországra

Atomtöltet célba juttatására alkalmas repülőgépeket küld a balti országokba az amerikai légierő, egy újabb “hadgyakorlat” részeként. Az augusztus 25-én kezdődő “Atlanti Megoldás” művelettel az Egyesült Államok arra készül, hogy háború esetén Kelet-Európából mérhessen atomcsapást Oroszországra.
Miközben az európai fővonalú sajtó teljes mértékben lefedi az információáramlást a migrációs válsággal kapcsolatos hírekkel, az Egyesült Államok szeptember végén elfogadott egy tervezetet, melynek részeként még idén 20 újabb atomtöltetet helyeznek el Németországban. Az intézkedésről a ZDF televízió számolt be, majd Marija Zaharova, Oroszország külügyminisztériumának szóvivője egy rendkívüli interjú során kijelentette, hogy ezek a fegyverek Oroszország elleni háborús készülődés részeként érkeznek Európába. Zaharova elmondása szerint a tendencia egyértelműen látható: az amerikaiak modernizálják az Európában állomásoztatott bombáikat, a NATO európai tagjai pedig a légierőiket, ami alkalmas az amerikai nukleáris töltetek célba juttatására.
Ivan Konovalov biztonságpolitikai szakértő pénteken a Szputnyik rádiónak nyilatkozva kifejtette, hogy ezzel az Egyesült Államok amellett, hogy szándékos provokációt hajt végre Kelet-Európában, a hadgyakorlatok leple alatt atomháborúra készül Oroszország ellen. Konovalov szerint az amerikai légierő A-10-es gépei technikailag képesek atomtöltet célba juttatására az orosz határon túl, és az Egyesült Államok mintegy 200 B61 atomtöltetet tart készenlétben Európa területén.
Konovalov szerint Moszkva továbbra is azzal számol, hogy a NATO folytatja a haderő-összpontosítást Oroszország határai mentén, mert a nyugati katonai tömb inváziós előkészületeket folytat. Az atomtöltet célba juttatására alkalmas gépek megjelenése Észtországban heves reakciókat vált ki az orosz közéletben. Moszkva figyelemmel kíséri az amerikai atomtöltetek elhelyezkedését Európa területén, és megelőző intézkedéseket hozhat abban az esetben, ha az amerikaiak a balti országokban is atomfegyvert helyeznének el.
A várakozások szerint a következő hónapok során továbbra is folyamatosan áramlanak az amerikai fegyverek Kelet-Európába, és a NATO akár egy éven belül készen állhat egy Oroszország elleni offenzívára. Orosz katonai szakértők szerint az amerikai haderő Kelet-Európában 2016 végére éri el azt a készültségi szintet, hogy készen álljon a közvetlen konfrontációra Oroszországgal.

http://hidfo.ru/2015/09/az-egyesult-allamok-kelet-europabol-merne-atomcsapast-oroszorszagra/

Tegnap-ENSZ-beli felszólalásának “aláhangolásaként”-Oroszország elnöke kifejtette országa álláspontját Szíriával kapcsolatban.

int
Vlagyimir Putyin egyértelműsítette: Oroszorszás szíriai katonai jelenléte és Szíria kormányának mindenirányú orosz megsegítése az ENSZ Alapokmányának szellemében, a nemzetközi jog alapelveinek tiszteletben tartásával történik.
“Eljárásunk az ENSZ alapelveinek és a nemzetközi jog rendelkezéseinek alapján, azok betartásával, Szíria törvényes és legitim kormányának kérésén alapul. Ilyen eljárásra csakis az érintett ország törvényes kormányának kérésére, vagy az ENSZ BT. felhatalmazása alapján kerülhet sor”-nyilatkozta Vlagyimir Putyin a CBC-televíziós társaság újságírójának, Csarlie Rosenak adott interjújában.
Oroszorsazág elnöke az interjúban kifejtette: “Jelen esetben Oroszország katonai és technikai segítségnyújtása a törvényes szír kormány számára a két ország között érvényben lévő államközi szerződéseknek megfelelően, Szíria törvényes kormányának kérése alapján történik.”
Egy az orosz szíriai jelenlétre vonatkozó kérdésre Vlagyimir Putyin így válaszolt: ” Oroszország katonai felszerelések szállításában, az orosz haditechnikát kezelő szíriai személyzet képzésében, és a szír nép számára nyújtott humanitárius segélyszállítmányok Szíriába történő folyamatos eljuttatásában nyilvánul meg.”
Tartusz szíriai kikötőbe tegnap délután megérkezett az “Admiral Kuznyecov” orosz repülőgéphordozó, és kísérőhajói.
kuznyecov



http://www.balrad.com/index.php/2015/09/28/alaphang/



USRAELnek vége.
A FEDnek vége.
A kazár interkontinentális maffia összeomlott.
Mivel nincs mit vesziteniük,es ott van az atomkofferjuk minden országban bármi lehetséges,es annak az ellenkezője is.

PÁRIZS UTÁN LONDON MOST IS MÁR ÚGY LÁTJA, INKÁBB ASSAD, MINT AZ ISIS

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint London már nem követeli Bassár el-Aszad szíriai elnök azonnali távozását, mivel a brit kormány az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elleni nemzetközi fellépést most sürgetőbb feladatnak tartja a szíriai rendszerváltásnál.
A The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak kormányforrások elmondták, hogy David Cameron miniszterelnök az ENSZ Közgyűlésén várhatóan már jelezni fogja az Aszaddal szembeni brit politika e “radikális irányváltását”, jóllehet ez csak átmeneti fordulat.
Cameronnak továbbra is az az álláspontja, hogy hosszabb távon nem képzelhető el a szíriai válság stabil rendezése és a menekültek hazatérése Aszad hatalmon maradásával. A brit kormányfő azonban ezentúl nem fogja követelni a szíriai elnök azonnali távozását, hiszen „a fokozatos politikai átmenet mindig is a lehetőségek között volt” – fogalmazott a brit lap által idézett Downing Street-i forrás.
A The Sunday Telegraph felidézi, hogy e fordulatnak már az utóbbi hetekben is mutatkoztak jelei. John Kerry amerikai külügyminiszter múlt heti londoni tárgyalásai után kijelentette, Aszadnak távoznia kell a hatalomból, de „nem feltétlenül holnap vagy a jövő hónapban“. Ez egy folyamat, amelynek során az érintett tényezők majd együtt eldöntik, hogy ezt miképp lehet a legmegfelelőbb módon elérni – fogalmazott múlt hétvégi londoni sajtótájékoztatóján Kerry.
Philip Hammond brit külügyminiszter a londoni alsóházban nem sokkal később maga is kijelentette: London nem azt mondja, hogy „Aszadnak és összes kegyeltjének (a rendezési folyamat) első napján távoznia kell“. Hammond szerint, ha elindul egy megegyezésen alapuló folyamat, amelynek részese Oroszország és Irán is, arról „feltétlenül lehet tárgyalni“, akkor is, ha ez a folyamat hónapokig tart.
A The Sunday Telegraph értékelése szerint mindez felveti annak lehetőségét, hogy létrejön egy „egyedülálló nagykoalíció“, amelyben Oroszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közösen lép fel az Iszlám Állam ellen, bár egyes londoni források Vlagyimir Putyin orosz elnököt továbbra is inkább potenciálisan veszélyes ellenfélnek, semmint szövetségesnek tekintik.
(MTI)
Bal-Rad komm: Őfelsége II. Erzsébet-Nagy.Britannia és a hit védelmezője, stb. stb. stb.-kormánya is felbuzdult Oroszország szíriai rendcsinálása láttán. A (fogatlan ám büszke) brit oroszlán hatalma régi dicsőségére alapozva (és hivatkozva) helyet követel magának az Oroszország által kivitelezett RENDCSINÁLÁST KÖVETŐ tárgyalások során, és már most FELTÉTELEKET SZAB! Az orosz beavatkozásig a már félig vak és süket fogatlan brit oroszlánnak minden úgy volt jó, ahogy volt.
Ám Moszkva lépése felijesztette szunyókálásából az EGYKORI KIRÁLYT, és most nyávogva követel magának helyet a RENDCSINÁLÁS UTÁNI folyamatokban. Mert azt hiszi, hogy nyávogása még mindig bömbölés.

Megindult a francia támadás az Iszlám Állam ellen
Új szakaszába léphet az Iszlám Állam elleni harc, miután a francia hadsereg Szíriában is támadja a terroristákat.
Franciaország elindította a légi csapásait az Iszlám Állam ellen Szíriában – jelentette be a francia elnöki hivatal. Az elmúlt két hétben felderítő repüléseket végeztek a franciák Szíria fölött, az ott szerzett adatok alapján támadták a terroristákat.
A francia elnöki hivatal rövid tájékoztatása szerint a regionális partnereikkel együttműködve támadták az Iszlám Államot. A terrorszervezetre már mértek légi csapásokat korábban is, de azokat még a Szíriával szomszédos Irakból.
(Forrás:BBC)

2015. szeptember 27., vasárnap

Nyertek a függetlenségi pártok Katalóniában

sp
Már a hivatalos eredmény előtt bejelentette győzelmét a katalán függetlenségi párttömörülés. A választáson kiemelkedően magas, 77 százalékos volt a részvételi arány.
Nyertünk – mondta Artur Mas, jelenlegi katalán elnök este negyed 11 előtt nem sokkal, a szavazatok 76 százalékos feldolgozottságánál a párttömörülés választási központjánál összegyűlt tömegnek, akik katalán zászlókat lengettek és azt skandálták: Függetlenség, függetlenség.
Az elnök hangsúlyozta: dupla győzelmet arattak, nyert az igen és a demokrácia.
Mint mondta, tudják, hogy rengeteg munka áll előttük, de a győzelem hatalmas erőt, és nagy legitimitást ad ahhoz, hogy előrevigyék ezt a projektet.
Véleménye szerint az elmúlt 35 évben példátlan, a 77 százalékos részvételi arány a bizonyíték azoknak, akik tagadták, hogy ez a választás a függetlenségről szól.
Egyúttal kérte, hogy mindenki ismerje el Katalónia és a függetlenség győzelmét.
Nincs meg az abszolút többség
Az urnazárást követő első exit poll adatok szerint az önálló Katalóniáért küzdő pártok együttesen a szavazatok 40,7 százalékát kaphatták meg, ezzel 63-66 képviselői helyet szerezhetnek a 135 fős katalán parlamentben, azaz egyedül nem lesznek abszolút többségben.
A szintén függetlenség párti, de a választásokon önállóan induló Népi Egység (CUP) a felmérés szerint a voksok 9,1 százalékára számíthat, amely 11-13 mandátumot jelent. Ezt a pártot tartják a Junts pel Sí lehetséges szövetségesének.
(MTI/Origo)
Bal-Rad komm: Őfelsége Juan Carlos madridi udvara veszejteni látszik a spanyol korona Katalonia nevű ékkövét. (Baszkföld is fantáziálgat.)
77 százalékos részvételi arány BIZONY NEM KEVÉS! Viszont a nem hivatalos végeredmény szerint a függetlenség-pártiak 51 százalékos aránya nem valami meggyőző!-ugyanakkor mégiscsak többség. (Kb. ilyen egy nem elcsalt választás végkimetele.)
A tegnapi katalóniai választások miatt persze az EU-nevű gyarmattartásból élő (jól élő) latorszövetség is kezdhet aggódni. Biztosak lehetünk abban, hogy a mézesmadzagtól a selyemzsinórig minden rendelkezésére álló eszközt be fog vetni a csorda karámon belül tartása érdekében. Mindettőlfüggetlenül: mézesmadzag, korbács vagy selyemzsinór!-a karám rogyadozik! Csupáncsak az a kérdés, hogy melyik jószág tör ki belőle elsőként, és mikor?

Lejárató filmet készítettek az Érpataki Modellről

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál szerdai vetítése után szombaton a budapesti Uránia moziban is bemutatták a The Érpataki Modell című dokumentumfilmnek nevezett liberális médiaterméket. A filmet Benny Brunner izraeli-holland kettős állampolgár rendezte.
Brunner már megnyitásként azzal mutatkozik be, hogy „gyűlölöm a nacionalizmust”. Ha kétség lenne, hogy nem az 1800-as években birodalmakat szétfeszítő, szabadkőművesek által fellobbantott vonatkozásokra gondol, rögtön el is oszlatja azzal a hozzáfűzéssel, hogy szerinte ez a 20. század legnagyobb politikai fekélye.
A film felsorakoztatja az egyértelmű ideológiai megfontolások szerint válogatott és összerakott helyszíni felvételeket, nem nélkülözve az aljas, manipulatív csúsztatásokat sem. Leplezetlen világnézeti elfogultságtól vezérelve igyekszik lejáratni Orosz Mihály Zoltán polgármestert, és az általa megvalósított Érpataki Modellt. Melynek módszertana gyakorlatilag az egyetlen működőképes civil eszköz a törvény által kivívható igazság közjogi érvényesítésére.
A felvételeken önszántából szereplő, ám végül negatívan beállított Orosz egyetlen hibája, hogy egyáltalán nem rasszista, nem tulajdonít jelentősséget a származásnak, még az alapvető önvédelmi „antiszemitizmus” szintjén sem. Brunner igazolta ennek szükségességét…
Jövőnk.info

Dollármilliókért árult állami pozíciókat az atlantista kormányfő

Egy kijevi kerületi bíróság kezdeményezésére eljárást indít a Legfőbb Ügyészség Arszenij Jacenjuk ukrán kormányfő ellen, aki több millió dolláros korrupciós ügy miatt kell feleljen.
Az atlantista kormányfő 3 millió dollár kenőpénzért nevezte Volodimir Iscsukot a BRT állami műsorszolgáltató és telekommunikációs társaság élére. A vádról és a kormányfő ellen induló eljárásról az ügy kivizsgálását kezdeményező Szerhij Kaplin országgyűlési képviselő számolt be saját Facebook-oldalán. A korrupciós ügyről később a kormányfő sajtószolgálata is beszámolt.
Augusztus 17-én Mikola Tomenko ukrán képviselő kijelentette, hogy a parlamentnek már nincs ráhatása a stratégiai pozíciók kiosztására, mert az amerikai kormány dönt arról, hogy ki milyen pozíciót tölthet be Ukrajnában. A képviselő szerint az ukrán miniszterek kinevezéséről és lemondásáról a kormány egyeztet az Egyesült Államok kijevi nagykövetségével, és Washington gyakorlatilag kézi vezérléssel irányítja az országban zajló eseményeket. Geoffrey Pyatt, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete napi rendszerességgel jár a kijevi politikusok irodáiba, és minden fontos döntésről vele kell egyeztetniük. Tomenko azt is hozzátette, hogy ezzel az ukrán politikusok nagy része tisztában van.
Mikola Tomenko szerint az amerikai lobbisták napi rendszerességgel jelennek meg a kijevi politikusok irodáiban, emellett Martin Nunn, a Whites Communication vezérigazgatója gyakorlatilag az országgyűlés tagjává vált, olyan gyakran jelenik meg a parlament környékén. Az EuroMajdant követően a megvesztegetés nyílt gyakorlattá vált; a kormánypolitikusok pénzt fogadnak el az amerikai lobbistáktól, és azt nevezik ki egy adott posztra, akit ki kell nevezniük.
Az atlantista hatalomátvétellel azonban nem csak nyílt gyakorlattá vált a korrupció, hanem a korrupció elleni harc is egyszerű politikai eszközzé vált. Petro Porosenko 2015 április 17-én nevezte ki Ukrajna új korrupcióellenes hivatalának vezetőjét, Artem Sytnyket. Alig 4 hónappal a kinevezése után máris korrupciós vádba keveredett, és bírósági eljárás indult ellene, mert pozíciójával visszaélve ismeretlen magánszemélyeket vitt magával magas szintű, bizalmas jellegű találkozókra.

http://hidfo.ru/2015/09/dollarmilliokert-arult-allami-poziciokat-az-atlantista-kormanyfo/

2015. szeptember 26., szombat

MERKEL – ENSZ – UKRAJNA – SZLOVÁKIA – BOLIVIA – GÖRÖGORSZÁG -VOLKS WAGEN

A hazai sajtóból és tévékből nem derül ki az a sok mocsok, amit egyébként a neten meg lehet találni a különféle országok helyzetéről. Jelenleg a fő téma (amit elhallgatnak), hogy Amerika már védekezésre szorul, olyan mint a veszett kutya, szeretnék menteni amit már nem lehet. Oroszország úgy tünik, Kínával együtt, megkezdte a cionbirodalom szorongatását. Ők persze ennek az ellenkezőjét állítják. A közeli napokban derül ki, hogy Amerika mit fog lépni szorult helyzetében és itt nem csak a szíriai kudarcáról van szó. Az EU szétzüllött és szétrohadt, a NATO meghasonlott önmagával, Amerika a túlélésért küzd és minden erőszakot bevet a világ különféle térségeiben, hogy minél nagyobb gubancokat csináljon. De már valahol tisztul a kép és rendeződnek az erővonalak. Ebbő adunk ízelítőt, képekben.
1-ső képen a rajzon az Amerika által csinált Iszlám Állam feje, a szöveg szerint nemcsak Mossad ügynök volt, hanem még 2009-ben börtönben is ült. A 2-es rajz ezt a bűnbandát ábrázolja a tagjaival. 3-as képen a lefejezett és fölakasztott szír múzeumigazgató, aki nem árulta el a cionista gyilkosoknak hová rejtette el a palmirai múzeumuk kincseit. 4-es képen Assad szír elnök egy sajtótájékoztatón, ahol a legfontosabbat mondta, hogy addig nem lehet rendezni Szíria helyzetét, amíg a terrorizmus létezik ellenük. S ezt Amerika politikája képviseli a legnagyobb mértékben. Az 5-ös képünk a kedvencünk, Izraelben zsidó rendőr leckézteti a rabbikat a tüntetésen. Persze fizikai erőszakkal. Ott ez nem számít antiszemitizmusnak. Ha ez Magyarországon történne, akkor a világsajtót azonnal feldörömbölnék, hogy a náci-fasiszta magyarok mire képesek. Nem is értjük, hogy akkor Köves Slomó mi a fenéről böfög a tévékben? Bár….legutóbb azt mondta, hogy Franciaországban arabok sorra ölték a zsidókat. De úgy látszik azt szó nélkül hagyták a híres zsidó szervezetek. A 6-os képen amit a német politikusnő mondott, azt a hazai szennytévékben nem adják. A 7-es képen ahol azt mondta, hogy Münchenben két hét alatt 55 ezer külföldi bűnözőt fogadtak be Merkelék, megbénult minden a pályaudvaron és a közigazgatásban, egész Bajorországban. De hogy hány „menekült” szállást gyújtottak már fel a németek, arról is hallgatnak és nem is mutatják. Egy másik videón Merkelt nem hagyták beszélni gyűlésen és hazaárulónak, hazugnak nevezték. A 8-as képen Merkel fiatal korában nem katona volt, mint ahogy az Aktuálpolitikai Kerekasztal műsorvezetője mondta az 59. adásban, hanem Merkel a német kommunista párt ifjúsági szervezetének (FDJ-nek) volt tagja és így látszik egyenruhában egy vonuláson. Nálunk ebben az időben a KISZ-nél volt hasonló katonai egyenruha és ezeket a kommunista patkányokat Ifjú Gárdának nevezték. A kép bal sarkában az ottani KISZ szervezet neve, most nem fordítjuk le, aki tud németül úgy is tudja. A 9-es DW képen a fajok keveredését reklámozzák állandóan a zsidó rádió és tévé oldalán. A 10-es képen egy féregnyúlvány, az ENSZ főtitkára („bankimún” koreai cionista!), aki eddig minden tömeggyilkosságot elhallgatott. Minket is bírált a dróthatár miatt ez a féreg, de 2006-ban, amikor Csótány lövetett Pesten, arról nem akar tudni. A 11-es képen Ukrajnát 1905-ben ábrázolták először, de már akkor is az orosz birodalomhoz tartozott. A 12-es képen a hatalmas méretű Ukrajna 1991-ben, amit lengyel és orosz és magyar területekkel is megnöveltek a szovjetek. A 13-as képen Jánosik szobra szlovákiai szülőfalujában. A tótoknak ez a legnagyobb nemzeti hősük, aki valójában egy bűnöző volt. Először Rákóczi csapatainál volt, majd megszökött onnan és lókupecnak állt be, s emiatt a tótok kivégezték. A 14-es képen egy 1944-es tót pénzen is látható. A 15-ös DW képen az a chilei terület látható, amit Boliviától loptak el több mint száz éve és most tárgyal a két ország e vitatott területről. Bolivia szívósan küzd az ellopott területeiért, a hágai bíróságon is. A 16-as képen a görög Arany Hajnal nemzeti párt igen jó reklámvideója, aminek tartalma nálunk is ugyanez lenne, de nálunk nincsenek ilyen hazafias pártok. A17-es kép is egy nagy cionista csalás Németország ellen. Amerika bosszút áll a németeken és most kitalálták ezt a VW csalást, ami egy manipulált és időzített csalás. Az sem véletlen, hogy éppen Németországot szemelték ki arra, hogy sok millió külföldi bűnözőt fogadjanak be. Merkel hónapjai meg vannak számlálva...
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%BClf%C3%B6ldi-h%C3%ADrek-k%C3%A9pekben-185