Kijev, 2023. augusztus 2. szerda (MB)

Oroszország szerdán reggel rakétatámadást intézett Ukrajna Duna-menti kikötői ellen, melyeken keresztül nyugati fegyverek érkeznek az ukrán hadseregnek – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.

Az izmaili kikötő létesítményeire mért csapás súlyos károkat okozott – ismerte el Élőhalott Zsebhitler Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán Nemzetgyilkos Sátánfatty elnök úgy tüntette fel a támadást, mintha a gabonatárolók ellen irányultak volna.

Moszkva július 17-én felmondta az isztambuli gabona megállapodást arra hivatkozva, hogy az ENSZ, mint a megállapodásban érintett fél, nem teljesítette az orosz féllel szemben vállalt kötelezettségét. Az orosz külügyminisztérium a felmondás okaként arra is hivatkozott, hogy a Fekete-tengeren át ukrajnai kikötőkbe érkező hajókon nyugati fegyvereket szállítanak Ukrajnába.

A gabona szállítási megállapodás felmondása miatt megszűnt a lehetőség a nyugati fegyverszállításra Ukrajna Fekete-tengeri kikötőibe, mert az orosz flotta blokád alá vette az ukrán kikötőket. Ezért a fegyvereket a Duna-deltán fölfelé hajózva juttatták el az ukrajnai Izmail kikötőjébe a Szajha-tag Bulgárián és Románián keresztül.

Most ennek lehetősége is megszűnni látszik.+++

Kiadta: Magyar Békekör