A legutóbbi (2022. június 10.) Füllmich-féle ülésen dr. Wolfgang Wodarg is újra jelen volt. Először a Robert Koch Intézet kovid-esetszámait mutatta be az elmúlt két évben. (1.kép) Látszik, hogy a booster-oltás óta sokkal katasztrofálisabb a helyzet, mint előtte.

1. kép

A 2. képen a légúti megbetegedések alakulása látszik a 2017/18-as szezontól a 2021/22-es szezonig, a 3. képen pedig ezek közül a súlyos, kórházi ápolást igénylő esetek.

A 4. és 5. kép azt mutatja, hogy az oltások kezdete óta a kardiovaszkuláris és neurológiai sürgősségi ellátást igénylő esetek aránya jelentősen megemelkedett.

A 6. képen látható ábrán az angol adatok vannak. Érdekesség, hogy az első oltások beadását követően az “oltatlanok” halálozási aránya ugrott meg, míg a 2. adaggal való oltások után a hivatalosan egyszer oltottaknál ugrott meg a halálozási arány.

6. kép

A 7. kép Steven Kirsch statisztikája, itt az USA, Németország és Ciprus összhalálozási adatai láthatóak. Feltűnő, hogy 2021-es év 3. negyedévében megugrott a fiatal korosztály ( 25-64 év) halálozási aránya. (utolsó oszlopban pirossal jelölve) Magyarázatot nem ad erre senki.

7. kép

A 8. képen ugyancsak Steven Kirsch grafikonja, itt a szívizomgyulladások számának emelkedése látható.

8. kép

A 9. kép a “pandémiában” elvégzett tesztek számát mutatja Németországban. (kékkel jelzett oszlopok, az értékek a grafikon bal oldalán olvashatók le)  A piros vonal a pozitív teszteredmények százalékos arányát mutatja, ennek értéke a jobb oldalon olvasható le. Az oltások kezdete előtt maximum 13 százaléka volt pozitív az összes elvégzett tesztnek, az oltások óta a pozitív arány már 55 százalék is volt, mégpedig idén március/áprilisban. De erre már pár tudós adott magyarázatot: A géninjekció által a szervezetben megtermelt tüskefehérje miatt is pozitív lehet a PCR-teszt.

9. kép

Fontos kérdés, hogy ki számít oltatlan az RKI meghatározása szerint? Mindenki, aki nincsen beoltva. Mindenki, aki csak egy oltást kapott. És minden kétszer oltott, akinél még nem telt el két hét a 2. oltás után. Ha valakinek ebben az időszakban lesz a PCR-tesztje pozitív, oltatlan kovidosként megy a statisztikába. Ha meg talál halni mellékhatás miatt ebben az időszakban, de a tesztje pozitív, ugyancsak oltatlan kovidosként megy a statisztikába.

Egy FDA statisztika azt mutatja, hogy az oltást követő napokban a legmagasabb a halálozási arány. (9. kép) És pont ezek az esetek vannak oltatlanként számontartva (szürke keretben az oltás utáni első 2 hét halálesetei).

Dr. Wodarg arról is beszélt, hogy az ízérzés és a szaglás elvesztése nem tartozik a tipikus kovidtünetek közé, semmi specifikus nincsen ezekben, bármilyen megfázásos megbetegedés, vírusfertőzés velejárója lehet.

Megemlítette prof. Luc Montagnier tanulmányát 26 beoltott francia ember Creutzfeld-Jakob-megbetegedésről és idézte prof. Montegnier kijelentését, miszerint a kovid-géninjekciók prionnak tekinthető fehérjéket tartalmaznak. 2014-ben maga Ugur Sahin (Biontech vezetője) is beszélt a fejlesztés nehézségeiről és arról, hogy hiba esetén rosszul hajtogatott fehérjék (prionok) keletkezhetnek.

A kérdés: Hol vannak most a prionkutatók? Hol vannak azok, akik az oltás és a prionbetegségek kialakulása közti összefüggéseket vizsgálják? Prof. Burkhardt patológus ezt a feladatot is magára vállalta és hamarosan elkezdenek ilyen irányba is vizsgálódni.

Dr. Wodarg szerint az oltási mellékhatásokat valószínűleg új, vírus-okozta betegségként akarják majd eladni az embereknek. Ehhez elegendő lesz mindig egy-egy Drosten-tesztet fejleszteni, amivel számokat lehet generálni és garantáltan csilingelni fog a kassza a gyógyszeriparnál.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/dr-wodarg-az-oltasi-mellekhatasokat-valoszinuleg-uj-virus-okozta-betegsegkent-akarjak-majd-eladni-az-embereknek/