Vlagyimir Putyin orosz államfő az utóbbi évek szokásainak megfelelően kiterjedt év végi sajtókonferencián válaszolt a neki feltett kérdésekre, elsősorban gazdasági kérdésekkel és nemzetközi problémákkal kapcsolatban. A konferencia kezdetén egy szimbolikus gesztussal egyértelmű üzenetet küldött a nyugati világ vezetőinek.
Ez a tizenegyedik nagy sajtókonferencia, amit az orosz vezető hazai és nemzetközi újságírók kérdéseinek megválaszolásával tölt. Ezek a nagy volumenű rendezvények évente egyszer kerülnek megrendezésre, több órán át tartanak, és a Kreml weboldala szerint a jelenlegi konferenciára közel 1400 újságíró lett akkreditálva. Vlagyimir Putyin az idei sajtókonferenciát egy szimbolikus gesztussal kezdte; levette a karóráját, és félretette.
Ez nem egy a nagyközönségnek szánt üzenet, hiszen egy látszólag jelentéktelen gesztusnak a nyilvánosság körében számos értelmezése lehet – de pontosan értik azok, akiknek szólt; ezen a rendezvényen nem fognak róla olyan fotókat készíteni, amin látszik a kezén a karóra.
Az ötödik hadoszlop tevékenységét az orosz hatalmi struktúra mind sikeresebben korlátozza, és Vlagyimir Putyin mostanra egyértelműen kijelentheti; nem akkor fog távozni a hatalomból, amikor a nyugat háttérben működő agytrösztjei úgy gondolják. Az igazi vezetőt pedig arról ismerni meg, hogy képes felismerni, mikor kell felborítani a játékszabályokat.
Ebben az évben az orosz államfőnek feltett kérdések ismét az orosz gazdaság és bizonyos nemzetközi kérdések köré összpontosulnak, igen gyakran az orosz gazdaság olajfüggősége kapcsán, valamint számos kérdést tettek fel állampolgári jogokkal és korrupcióval kapcsolatban.
Vlagyimir Putyin 2011-ben nyilvánította évente megtartott rendezvénnyé ezt a konferenciát, ami azóta ismétlődő jelleggel, év végén kerül sorra. Az eddigi leghosszabb konferencia a 2008-as volt, amikor az orosz vezető több mint 4 óra 40 perc alatt összesen 106 kérdésre válaszolt. Tavaly az orosz államfő az év végi sajtókonferencián 53 kérdésre válaszolt, főként az ukrán válsággal és más fontos nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban. Mielőtt a sajtó az orosz államfő által mondottakat kezdi értelmezni, ez a fontos gesztus emlékezteti őket; az “új világrend” játékszabályai nem érvényesek többé.


http://www.hidfo.ru/2015/12/uzenet-az-otodik-hadoszlopnak-az-o-ideje-nem-fog-lejarni-egyhamar/