A kormány monopolizálja a korrupció elleni harcot

Az ellenzék kiengedte a szellemet a palackból, de most maguk is szembe kell nézzenek ennek következményeivel. A korrupció elleni harc nem az amerikai nagykövetség feladata. Normális esetben az állam maga kell levagdossa saját vadhajtásait, de most erőpozícióból fog eldőlni, melyik pártban van több bűnöző.

November végén Orbán Viktor miniszterelnök a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén elmondott beszédében kijelentette; “Mi, magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei vagyunk Európában.” Ezek a sorok pedig egy olyan intézetben hangzottak el, ami az adott országban a “nemzetközi közösség” helyi agytrösztjének kitermelését folytatja, emiatt okkal gondolható; a kormányfő kijelentése nem a magyar nép egészére, sokkal inkább a “nemzetközi közösség” – jelenlegi – magyar tagjaira vonatkozott. Az sem véletlen, hogy a kormányfő a túlélés viszontagságairól egy olyan országban tesz nyilatkozatot, ami az újonnan csak “illiberális demokráciának” nevezett képződmény egyik minta-országa; túlélése érdekében ez a közösség elveti a liberalizmust, és a hatalom megtartásának más – egyébként a világ valamennyi országában demokratikusnak tartott – módszeréhez folyamodik. Mivel az Amerikai Egyesült Államok ugyanezen módszer segítségével próbál Magyarországon – demokratikus úton – kormányváltást véghezvinni, teljesen érthető módon ez a korrupció elleni harcnak nevezett folyamat a belpolitika meghatározó elemévé válik. Az összecsapás végén egyetlen kard hever a földön; megkezdődött a versenyfutás, melyik fél éri el hamarabb.

A baloldali ellenzék már igen hamar elérte a korrupció ellenes harc pallosát, és megpróbált lesújtani azzal. Próbálkozásaikat senki nem vette komolyan, mert korábban már valamennyien hatalmi pozícióból bizonyították, mennyire gondolják komolyan az állami vagyon szétlopásának tilalmát. A néppártosodást, őzetetést és az eszköztár számos kiskutyával bővítését követően azonban egyértelművé vált, hogy a jobboldali ellenzékre került a sor, ők következnek a korrupció elleni harcban. Felsorakoztak a felek; üzletemberek előre, tehetséges politikusok hátra – vagy szájzárral előre -, és megkezdődött a felfejlődő jobboldal első professzionális kampánystratégiája; szakszerű, bejáratott elemek nélkül egyelőre az amatőrizmus kellemetlen mellékhatásaival. Előnyös helyzetnek bizonyult a hitelesség, a még nem lejáratottság, de ennek felszámolását a Jobbik épp a fent említett helycserés támadással kezdte meg. Hogy csorbát szenvedett hitelességgel milyen eredmény várható egy korrupció ellenes harctól, azt a baloldal kezdőoffenzívájában elhasalása megmutatta már. Vona Gábor pártelnök december 18-án, az N1TV “Vona7” c. műsorában maga is elismerte, hogy ez a korrupció-ellenes dolog az eddigiek alapján nem aratott átütő sikert. Pörzse Sándor azon kérdésére, hogy “érdekli-e ez egyáltalán az embereket”, a pártelnök azt felelte (vigyázat, “kontextusból kiemelt szöveg”), hogy neki is vannak ilyen aggodalmai. Ezzel lényegében elismerte, hogy a párt korrupcióellenes retorikája a befogadó-közönség részéről nem azt az eredményt hozta, amire számítottak. A Jobbik korrupció-ellenes harcával azonban nem az a probléma, hogy az embereket ne érdekelné. Érdekli őket. A probléma inkább az, hogy már nem tőlük, és nem ilyen formában.

A Jobbik kezdeti sikerei részben az ismeretlenségből adódó hitelességnek voltak köszönhetőek. Felépült egy közösség, ami a hazáért tenni akaró, ismeretlen fiatalokból állt – magán hordozván az amatőr politika látványos botlásait -, ami éppen emiatt nyert hitelességet. Egészen addig, mígnem jöttek az üzletemberek, akik saját szakmaiságuk mentén mindent elkövettek annak érdekében, hogy a Jobbik megfeleljen azoknak a követelményeknek, ami… a választóknak már nem kell. A műtét sikeres volt, de a páciens pulzusa rohamosan csökken. Orbán Viktor az országgyűlésben elég volt annyit mondjon Vona Gábornak, hogy “kérdezze meg az Ön újsütetű támogatóját” – és mindenki tudta, hogy Simicska Lajosra gondol, pedig a nevét ki sem mondta. Miért? Amiért az Alfahír képszerkesztője a Magyar Hírlaptól, az N1TV főszerkesztője pedig a Hír TV-től érkezett. Az egyéni történetek szépek és hihetők, de összességében mégis csak úgy látják az emberek, hogy a Jobbik sajtójának valami köze van a korábbi Fideszhez. Minél több ponton van köze egy régebbi és nagyobb párthoz, a kisebb, fiatalabb párt korrupcióellenes harca annál kevésbé lesz hiteles. Ráadásként az sem segíti ezt a nyitási irányt, hogy az Egyesült Államok szintén ilyen korrupcióellenes harcot akar Magyarországon, miközben az amerikai politikai elit abszolút hiteltelen a magyar választók szemében. A Fidesz nem nyerte vissza saját hitelességét, de úgy tűnik, volt holdudvara a Jobbikét sikeresen erodálja.

A radikális jobboldal korrupcióellenes harcának meghatározó motívuma, hogy kiengedte a szellemet a palackból, de visszazárni már nem tudja. Orbán Viktor korábban azt mondta, “ne azt nézzétek, amit mondok, hanem amit tenni fogok”. Sokéves hivatkozási alapot szolgáltatott az ellenzék számára ezzel az egyetlen mondattal. A tettek terén azonban mindenkor előnyt élvez az állam, és egy ideális esetben a korrupcióellenes harc nem az ellenzék vagy a civilek feladatköre lenne – főleg nem az amerikai nagykövetségé -, hanem egy egészségesen működő állam saját vadhajtásait kell levagdossa. Valahol mélyen a választópolgárok tömege is tudja ezt, éppen csak atéren uralkodik össznépi konszenzus, hogy a kormánypárt és az ideális eset – az két alternatív valóság.

Ugyanakkor, amennyiben a kormánypárt gazdasági érdekeit tartjuk viszonyítási pontnak, igen hamar felismerhető, hogy ebben a változó geopolitikai környezetben a Fidesznek akkora szüksége van a korrupció elleni harcra, mint éhezőnek a falat kenyérre. Kiket fizettek le az amerikaiak – vagy a brüsszeli eurokraták -, aki mára útjában áll a pártnak, és akár már holnap reggel korrupt hazaárulóvá lehet nyilvánítani? Ha elég sokan tették fel magukban ezt a kérdést, könnyen lehet, hogy a Jobbik által javasolt korrupcióellenes hivatal még az országgyűlési választások előtt létrejön, annak élén azonban nem Simicska Lajos fog ülni. Soros György ukrajnai ámokfutása óta köztudott, hogy a korrupcióellenes harc semmi egyéb, mint a politikai leszámolások demokráciába öltöztetése. Földön heverő kard a korrupció elleni harc, ami felé fegyvertelen, harcoló felek szaladnak – és ellenzéki körökben merő naivitás volt azt gondolni, hogy hatalmi pozícióból nem vetődnek rá hamarabb. Kiengedték a szellemet a palackból, mert átmeneti helyzeti előny volt a hatalom látszólagos védtelensége. Elvégre a kormány számára is komoly dilemmát okoz, hogy talán nem szabadidejében néha kábítószer hatása alá kerülő személyek a legjobb tanácsadók, amikor az ember fia meg akarja tartani a kormányrudat.

http://www.hidfo.ru/2015/12/a-kormany-monopolizalja-a-korrupcio-elleni-harcot/