A norvég sajtó szerint számos olyan, a közel-keleti országokból érkező menekültről, akinek az ENSZ programjának részeként kellett megadniuk a menedékjogot, bebizonyosodott, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, vagy az Al Nuszra Front nevű csoporttal.
A Dagbladet szerint rendőri források arról számolnak be, hogy egyre több olyan menekült érkezik az országba, aki egyértelműen visszaélés-szerűen akarja igénybe venni a menekültrendszert. Az utóbbi egy hét folyamán tucatnyi olyan eset történt, hogy az ENSZ kvótarendszere által Norvégiának “leosztott” menekültekről derült ki, valójában terrorszervezettel állnak kapcsolatban. Az idézett rendőrfőnök, Svein Erik Molstad elmondása szerint a napokban tíz esetben bebizonyosodott, hogy a menedékkérők más országok által terrorszervezetként nyilvántartott csoportok tagjai.
Norvégia eddig humanitárius segítséget nyújtott, és tervbe lett véve, hogy katonai erővel is támogatja majd a Szíriában és Irakban az “Iszlám Állam” elleni harcra hivatkozva tevékenykedő nyugati koalíciós erőket. Norvégia emiatt a terroristák célpontjává vált, és a menekültek körében megszaporodtak a visszaélés szerű esetek. Ugyanakkor az európai országok egyáltalán nem biztos, hogy kontroll alatt tudják tartani a helyzetet, nem jelenthető ki egyértelműen, hogy képesek kiszűrni a terroristákat az egyre fokozódó menekültáradatból. Az afrikai országokban olyan mértékben más viszonyok uralkodnak, hogy azt a legtöbb európai ember egyszerűen nem tudja elképzelni. Az emberi jogokat népszerűsítő politikai pártok gyakran hangoztatják, hogy csak egy utolsó diktatúrában lenne elképzelhető, hogy gyermekeket terroristaként kezeljenek a befogadó országokban. Ugyanakkor az afrikai országokban olyan mértékben más viszonyok uralkodnak, hogy amiatt az európai országok nem feltétlen képesek kiszűrni a menekültáradattal érkező terroristákat.
A gyermekkatonák alkalmazása elterjedt az afrikai országokban működő terrorszervezetek körében, emiatt egy afrikai országból érkező, 14 éves kisfiú esetében a hatóságokra hárul a feladat, hogy megállapítsák, terrorista-e az illető. Olyan terrorszervezetekről van ugyanis szó, melyek lemészárolják teljes települések lakosságát, és a foglyul ejtett gyermekek kiképzését már egészen kiskorban megkezdik, akik így még felnőttkoruk előtt kegyetlen gyilkosokká válnak. Egy afrikai országból érkező 14-15 éves gyermek akár 8-9 éves katonai kiképzést is tudhat maga mögött, és előállhat olyan helyzet, hogy az európai hatóságok ártalmatlan kamaszgyermeknek látszó, képzett tömeggyilkosokat egednek be az Európai Unióba. Ez a veszély fokozottan fennáll, az Afrikában működő Boko Haram terrorszervezet ugyanis integrálódott az Iszlám Állam soraiba.


http://hidfo.ru/2015/06/artatlan-menekult-vagy-terrorista/