2014. július 11., péntek

CIONISTA IZRAEL VÉGJÁTÉKBA KEZDETT


HAZUDNAK AZ IZRAELI VESZTESÉGEKRŐL
 A lap honlapján közölt, állítólag a Hamász al-Aksza nevű televíziócsatornáján leadott videó egyebek mellett azzal fenyeget, hogy a palesztin fegyveresek öngyilkos merényleteket fognak elkövetni “minden buszon, kávézóban és utcán”, rakétáik pedig “a föld alatt is elérik” az izraelieket. “Cionisták, emlékeztek még azokra a rakétákra, amelyek megrengették Tel-Avivot és az izraeli parlamentet? Csak annyit szeretnénk mondani, hogy több ezer van belőlük (…) El tudunk érni benneteket a föld fölött és a föld alatt is, úgyhogy kezdjétek számolni, hogy hány koporsóra lesz szükségetek ezekben a hónapokban” – hangzik el a videóban. A Hamász az utóbbi napokban a YouTube videómegosztó oldalra is több hasonló fenyegető képanyagot töltött fel, amelyekben szintén rakétatámadásokat ígért. Az egyikben például az hangzik el, hogy a rakéták “már úton vannak felétek, és hamarosan elérnek benneteket” – írta a The Jerusalem Post. Az izraeli hadsereg azt írta a Twitteren, hogy a csütörtöki nap folyamán több mint száz rakétatámadás érte Izraelt Gázából, az utóbbi három napban pedig mintegy 450 ilyen eset történt. (bigghu, részlet)
Az izraeli hadsereg szerint a Gázai övezetből csütörtökön 184 rakétát lőttek ki, amelyek közül 44-et elfogott a Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszer. Egy tel-avivi katonai szóvivő pénteken közölte: a gázai konfliktus keddi kiújulása óta most először Libanonból érte rakétatámadás Izrael északi részét. Egy lövedéket Metulla határváros közelében találtak meg. Áldozatokról nem érkezett jelentés. (MTI, részlet)
A tévében mutattak egy rakétával szétlőtt benzinkutat és környékét, de csak negyed másodpercre, ahol csak sebesülés történt. Miközben kocsik voltak kiégve, amikben biztos nem ült senki...Végre Gyurikámat (Nógrádi György) is megkérdezte a cionrádió, hogy most mi az ábra Izraelben? Nos, Gyurikám semmi bíztatót nem tudott mondani Izrael jövőjét tekintve. Azt viszont látjuk, hogy Amerika (a Nagy Testvér) levette kezét Izraelről. Úgy gondolják, ha pusztulni akarnak, hát tegyék...Még Gyurikám is megjegyezte, hogy a jelen helyzetben egyetlen ország sincs a világon, amelyik Izrael mellett állna ki...Van egy olyan érzésünk, ha tankokkal vonulnak be Gázába, akkor égő tankokat fogunk látni.
Ezrek tüntettek nyugati városokban izraeli követségek előtt tiltakozva, de ebből a hazai hírekben egyetlen szót vagy képet sem láttunk! Kép: haarec


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/izrael-v%C3%A9gj%C3%A1t%C3%A9kba-kezdett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése