Bernard
Cazeneuve francia belügyminiszter utasítása alapján az ország rendőri
erői az ünnep során mindvégig teljes készültségben vannak, mert ezekben
a napokban fokozott a valószínűsége egy újabb terrortámadásnak. A
nagyobb templomoknál az emberek csomagjait is átkutatják.
Cazeneuve
felszólította a biztonsági erőket, hogy az ünnep során fokozott
figyelemmel ellenőrizzék a templomok és az ünneppel kapcsolatos
nyilvános rendezvények környékét, mert ezek a helyszínek a jelen
helyzetben ideális célpontokká válhatnak a terrorszervezetek számára,
amiért lehetővé teszik szimbolikus erejű – nagy számú keresztény halálos
áldozattal járó – támadások végrehajtását. A belügyminiszter arra
kérte az egyházkerületi vezetőket, hogy a rendőrséggel együttműködve
tegyék lehetővé a nagyobb templomok védelmének szervezését, és
folyamatos egyeztetéssel tegyék lehetővé a megelőző intézkedések
fenntartását végig az ünnep időszakában. Tegnap este a katedrálisok
bejáratánál több helyen 3-5 fős csoportokba szervezett biztonsági
személyzet működött, akik ellenőrizték az emberek csomagjait. A
fokozott figyelem amiatt indokolt, mert idén Franciaország a
terrorizmus első számú célpontjává vált.
Januárban
egy “szatirikus hetilap”, a Charlie Hebdo szerkesztőségében 11 ember
öltek meg és 11-et sebesítettek meg fegyveresek egy hirtelen rajtaütés
részeként, majd visszavonulásuk során egy rendőrt is lelőttek. Később
mindkét merénylővel egy a rajtaütést követő túszejtő akciójuk során
végeztek a biztonsági erők. A történteket egy újabb túszejtő akció
követte, melynek során egy “magányos elkövető” egy kóserboltban
túszokat ejtett, és négy emberrel végzett, mire a rendőrök megrohamozták
az épületet, kiszabadították a túszokat és végeztek a merénylővel.
Júniusban egy muszlim milicista lefejezte saját főnökét – később a
börtönben holtan találták, mielőtt megkezdődött volna a tárgyalása. A
támadás-sorozatot november 13-án egy összehangolt terrorakció követte,
melynek során gépkarabélyokkal felfegyverkezett személyek és öngyilkos
merénylők 130 embert öltek meg Párizsban, nagy nyilvánosságot vonzó
rendezvényeken.